Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-23 / 43. szám

6 BÉKÉS 1910. október 23 A szárazság még folyton tart, élénk és indo­kolt aggodalmára gazdiközönségünknek. Október hónap utolsó hetébe léptünk s az egész hó csapa dók nélkül vonult el felettünk. A száraz idő lehe­tővé tette ugyan a termés betakarítását és az őszi szántást-vetést, a búza legtöbb helyen szépen ki is kelt, de az esőre minden tekintetben nagy szükség volna. Tegnap délben beköszöntött ugyan az eső, mely lapunk zártakor is esik még, de tartósnak nem ígérkezik. A szárazságtól eltekintve, időjárá­sunk szép őszies, a hideg is némileg enyhült, különösen a nappali órákban, az éjjelek azonban határozottanhideg jellegűek. Az egyházmegye köréből. Fecser Antal" váradi káptalani helytartó, fölsz. püspök dr. Ferdényi Kál­mán gyulai segédlelkészt hosszabb időre szabad­ságolta 8 helyére Ambrus Tibor áldozópapot kü!dte segédlelkésznek. Dr. Ferdényi Kálmán állami ősz töndijjal a müncheni egyetemre távozik, hogy ott mütörtóneti tanulmányait folytassa. Eljegyzés. Bacsó Gyűl i főgimnáziumi tanár eljegyezte Grézlo Gyula tiszahegyesi községi jegyző lluska leányát. Házasságok. Lakatos István máv mozdony- vezető f. hó 18-án lepett házasságra Csernóczki József vendéglős Mária leányával. Gamenczi Ger­gely abrudbányai kir. adóhivatali ' ellenőr tegnap délelőtt vezette oltárhoz özv. Popp Ferencné Jolán leányát, A békésmegyei orvosszövetség folyó hó 19-én Békéscsabán dr. Hajnal Albert elnöklete alatt köz­gyűlést tartott, amelynek tárgya a gyulai kerületi munkásbiztositó pénztárral megszűnt szerződéses viszony folytán megállapítandó eljárás volt. A gyű­lésen igen sok orvos jelent meg és teljesen egy­értelmű megállapodásra jutottak. Az orvosok ugyanis ragaszkodnak hozzá, hogy a munkásbiztositó pénz­tárral csakis szerződéses viszonyba lépnek, tehát nem hajlandók a pénztárnak hivatalnokai lenni és annak fegyelmi hatásága alatt ál 1 ani. Második fel­tételük, hogy a pénztár csakis olyan orvossal lép­het szerződéses viszonyba, ki az országos orvos­szövetség kötelékébe tartozik. Ez a két ütközőpont az, amely az orvosok és a munkásbizlositó pénz­tárak között országszerte fenforog, de konstatálnunk kell, hogy az egyetlen Veszprém kivételével, min­denütt, úgy legutóbb az elmúlt hét folyamán Ara­don is a munkásbiztositó péuztár diadalával fejez­tetett be. Tény azonban, hogy e tekintetben a gyulai pénztár, a békésmegyei spec ális viszonyok folytán, kedvezőtlenebb helyzetben van az orvosokkal szem­ben, mint bármely más pénztár és kilátásai nagyon kétesek, hogy az orvosok fölött győzedelmeskedjék. Tűz. Seres István békési lakos borosgyáni tanyáján f. hó 10-én egy kazal szalma ismeretlen okból kigyuladt s teljesen leégett. A kár 480 ko róna, mely biztosításból megtérül. Halálos szerencsétlenség? Öngyilkosság? Va­sárnap este 8 óra tájban kissé mámorosán ban­dukolt Kis Sándor békési fiatal gazda tanyai lakása felé az Oláh Gábor békési korcsmájából. Útját a motoros-vasút keskeny gátján tette. Azonban ez végzetes lett reá, mert bizonyára ittas állapotában megbotlott s tehetetlenségében nem tudván fel­emelkedni, a nemsokára arra robogó fél 9-es motor kerekei alá került, melyek összeroncsolták. A vizs­gálat során felmerült, hogy a kora özvegységén búslakodó ember talán szándékosan vetette magát a kerekek alá, azonban ez sem valószínű. Teme­tése 18-án ment végbe, nagy részvét mellett. Hirtelen halál. Kovács Miksa békési főpiucér folyó hó lG-án délután a békési Korona vendéglő egyik asztala mellett üldögélve, hirtelen a szivéhez kapott és szótlanul lefordult a székről. Azonnal orvosi segítség után siettek, de ez már csak a be­állott halált konstatálhatta. Hirtelen halála nagy részvétet keltett özvegye és két árvája iránt. Halálozás. Özv. Szegedy Károlyné, Szabó Juli­anna, néhai jóemlókezetü Szegedi Károly volt békési református lelkész özvegye folyó hó 15-én éjjel hosszantartó szenvedés után 67 éves korában elhunyt. A megboldogult típusa volt a régi kál­vinista parokhiák immár kihalófélben levő áldott jószívű »t iez telet ess asszony« ainak. Elhunyta n--m csak övéit, és a kiterjedt rokonságot borította gyászba, de Békés egész társadalmában őszinte, igaz részvétet keltett. Tét' meit folyó hó 17-én, d. u. 3 órakor helyezték örök nyugalomra. Dr. Sze­gedy Kálmán békési ügyvéd, egyházmegyei tanács- biró az édes anyát pótló mostoháját, Kolumbán Áron kötegyáni lelkész pedig anyját gyászolják az elhunytban. Az ital. Fehér László a köröstarcaai határhoz tartozó nagymérgesi puszta egyik bérese f. hó 10-én hajnalban elkeseredve azon, hogy felesége iszá- kossága miatt el akar tőle válni, két lövést tett a mit sem sejtő asszony felé. Mindkét golyó célt tévesztett. A férj ekkor maga ellen fordította a fegyvert, azonban ö is csak könnyebb sérülést szenvedet*. A vizsgálat során azzal védekezett, hogy nejét csak ijeszteni akarta, mindazonáltal a gyu'ai kir. ügyészségnek feljelentetett. Vitális ÖCSCSe. Nem a sárréti hirhedett hara­mia vérbeli atyafiáról, csak Seprédi Károly több­szörösen büntetett békési 20 éves csavargóról lesz szó, aki felfogva a Vitális név nagyjelentőségét, az elmúlt héten ezen a címen próbált szerencsét a békésföldvári vasúti állomás közelében lakó mun­kásoknál. A legtöbb helyen nem lévén odahaza a gazda, sikerült is neki a rettegő aaszonynépre rá­ijeszteni, akik szívesen váltották meg veszélyben forrgó életüket 1—2 korona fejében. Az ekként könnyen szerzett költségnek azonban hamarosan a nyakára hágott az ál haramia, mire újból neki vá­gott a tanyáknak. Azonban ezúttal kevesebb sze­rencsével. Az otthon talált gazdák nemcsak hogy nem voltak hajlandók váltságdíjat fizetni, de egyik­másik tanyából, Vitális ide, Vitális oda, úgy meg­kergették, hogy alig volt jártányi ereje, mire a csúfos kudarcz után a vasúti állomásra érkezett. Üldözői azonban ide is követték s elfogva a békési vonalon szolgálatban levő vasutasoknak adták át azzal a megbízással, hogy a békési csendörségre szállítsák. A békési állomásra érve azonban uj erőre kapott a csavargó és kiugrott a vonatból. A borosgyáni tanyák felé menekült és első állo­mása az Ily és Imre tanyája volt, itt egy keze- ügyébe került karóval feszegetni kezdte a bezárt ajtót. E műveletében lepte meg Körözsi András gazda, aki pártfogása alá vette, kezét-lábát gúzsba kötve, hogy a városba szállít hassa, fuvar után lá- lott. A fiatal betörő ugyan kiszabadította magát kényelmetlen helyzetéből, de éppen szabadulása percében érkezett vissza Körözsi uram is, aki im­már hazakerült Ilyés gazdával újból megkötözte rabját, majd kocsira vetette s a város felé hajtott. A szekér hátuljára vetett fogoly azonban kioldotta kötelékeit s Békés község szélen „Isten áldja meg kendteket 1“ illendőségéé köszöntéssel búcsút véve kereket oldott. De Körözsi gazda,5 , ;aki egészen beélte már magát pandúr szerepébe, nyomban utána vetette magát s kerítés után kerítést macskaköny- nyüséggel mászva meg, végre is ismételten elfogta az ál-Yitális ivadékot, és pedig a Szász Gáborné ágya alatt, ahová végső elkeseredésében menekült Odsze is kötötte újra olyanformán, hogy a szeren­csétlen csavargót a csendőrök is csak nagy ügy gyel-bajjal tudták szoros kötelékeiből kihámozni. Meglopta az emberét. Berta Mihályné boros- jenői asszony ezelőtt hat évvel otthagyta az urát és négy gyermekét. Nyughatatlan vére Gyulára hajtotta. Itt több ismeretséget kötött fiatal meg özvegy emberekkel. Legutóbb Csiszér János kubi­kos munkással egyezkedett meg. Együtt éltek egé­szen a f. hó 18-áig. Ekkor azonban az asszony felhasználva Csiszár távollétét, fogadott két kocsit; arra felpakoltatta Csiszár minden mozgatható va­gyonát, többek közt hat zsák búzát, egy disznó*, eprójószágokat, ágyat s:b. s ezeket elszáliittatta Hegedűs János zenész lakására, akivel közös ház­tartásra lépett, Csiszár, mikor hazajött s észrevette megrövidülését, elsietett a rendőrségre, hol jelen­tést tett az esetről. A rendőrség a vizsgálatot meg. indította s egyben a jogtalanul elhurcolt holmit Csiszár lakására visszavitette. Békéscsaba és Békés községek között a bé­kési villamvilágitás céljaira szükséges villanyos távvezeték iránynyomterveit, amelyek az augusztus 19-én megtartott helyszíni tárgyalás alkalmával létrejött megállapodásoknak megfelelőleg készíttet­tek el, a helyszíni tárgyalás alkalmával a vármegye kiküldöttei által kikötött feltételek figyelembe vé­telével a kereskedelmi miniszter jóváhagyta. A Székely-fele javaslat és a jogi vizsák. Mint­hogy a Székely-fele javaslatból pár hónap múlva törvény lesz, mindazok, akik a törvény életbelép téig doktorátust nem szereznek, csak két évvel később lehetnek önálló ügyvédek. Akik azt akarják, hogy rájuk uz uj törvény ki ne hasson és igy két évet nyerjenek, forduljanak a dr. Dobó jogi szemi­náriumhoz (Kolozsvárt, Bolyai-u. 3) melynek segít­ségével hat hét alatt tehetnek egy szigorlatot. Ez annál is inkább tanácsos, mert a beállott egyetemi rendszerváltozások kö vetkeztében a szigorlat anyaga aránytalanul megnagyobbodott. Az intézet kölcsönzi a tankönyveket helyettesitő, az összes szigorlati kérdé­seket felölelő jegyzeteit, melyekből otthon elkészült jelölteket rövid rekapitáló kurzus során készített elő. A „Jogi vizsgák letétele“ c. most megjelent könyvet dimentesen megküldi. Őszi napok és a reuma. Hull a falevél és szerkesztőségünkbe hullanak a fűzfa-poéták őszi „zöngikéi“ ; az utcán pedig hallatszik.: — Az őszi napok meghozták részemre a náthát. — Részemre meg a reumát. És aztán a beszed okvetetlen ráterelődik a Dianára. Szokatlanul népszerű ez a háziorvosság. A modernség kínzó nyavalyájának, a reumának ez a hatalmas ellenszere. Ma bizony egy müveit em­ber mosdóasztalánál sem hiányzik a Diana, mely a reuma szaggató fájdalmát enyhíti és fejreumáíól a zsábáig használ. Még szerencse, hogy nincsen az a kis falu, ahol kapható ne volna. Az is igaz, hogy nincsen olyan kis falu, ahol el lehetnének a Diana nélkül. Hol vásároljunk jó és olcsó cipőt, vagy férfi divatcikkeket ? Csakis Nádor-cégnél Gyulán a posta­épületben. 2—3 Nem mind arany ami fénylik. Már az igaz, hál istennek! mondja Ábris bátyánk. íme az Ester­házy cognac úgy fénylik, mint az arany, de mégis meg lehet inni, sőt még jó is, kitűnő; de igya meg valaki az aranyat! No? Hát nincs igazam? Közgazdaság. A csabai uj kötögyár Több Ízben megemlé­keztünk már arról, hogy Deutsch Vilmos és Iván gyulai lakosok Békéscsabán kötött és szövöttáru gyárat óhajtanak alapítani. Eme óhajuk immár ténynyó is vált, amennyiben az uj gyár Békéscsa­bán október 16-án tartott közggyülésén megalakult „Hubertus kötött és szövöttáru gyár részvénytár­saság“ cég alatt. Az alakuló közgyűlést, melyen 15 részvényes 353 részvény képviseletében jelent meg, felkérés folytán dr. Zsilinszky Endte elnök nyitotta meg, rövid beszédben vázolta a részvény­társaság megalakulásának fontosságát. Megállapítja hogy a 100.000 korona alaptőke az 500 darab 200 korona névértékű részvény túljegyzése által bizto­sítva van s az alapítók a túljegyzést ,a kellő mér­tékre leszállították. A részvényesek által az alap­tőke 30 százaléka már befizettetett. Ezután az alapszabályokat csekély stiiáris módosítással elfo­gadták s a részvénytársaságot megalakultunk mond­ták ki. Elnök ezután kijelentette, hogy az alapítók az igazgatósági tagok kinevezését 3 évre a terve­zetben fenntartván, igazgatókul Deutsch Vilmos, Iván és Dezsőt és Fuchs L ajos részvényeseket jelölték ki, mit a megjelent részvényesek tu- tudomásui vettek. Majd felügyelőbizottsági tagokul egy évi tartatnia Reisner Ede, Reisner Arthur és dr. Holländer Lipót választattak meg; a társaság elnöki tisztére három évi megbizattassal dr. Zsi­linszky Em re egyhangúlag megválasztatott. A köz­gyűlés az alapítók eddigi működését helyesléssel vette tudomásul és részükre a felmentvényt meg­adta s az igazgatóságot megbízta, hogy a cégjegy­zésről gondoskodjanak. A megalakult gyár uj ipar­ágat meghonosítani van hivatva, amennyiben Ma­gyarországon eddig még nem gyártott vadász, sportcikkeket, közép- és jóminősögü kötött férfi és női ujjasokat, mellényeket stb. fog előállítani. A gyár berendezési munkálatai már folyamatban van­nak. Egyelőre a volt játékgyár helyiségét bérelték ki e célra. Tavasszal uj emeletes gyárépületet emelnek a Csaba község által átengedett területen. Az üzem Deutsch Iván művezető igazgató vezetése alatt a jövő hó folyamán valószínűleg felvehető lesz. Deutsch Iván a kötőszövő szakmában teljesen otthonos képzett szakember, amennyiben 10 évet töltött a külföld, különösen Németország, Francia- ország és Svájc textil gyáraiban. Az uj gyár mii. ködöse elé várakozással tekiatenek. . A vármegyei munkásházépitő-bizottság csü­törtökön délelőtt Ambrus Sándor alispán eluöklete alatt ülést tartott, amelyen elfogadta Békéscsaba község elöljáróságának előterjesztését a Békéscsa­bán ép ilő 24 munkásház céljaira megvett telkeken készítendő kutakra vöt atkozólag. Ugyanis az épí­tési bizottság Békéscsabán a tervbe vett munkás­házaknak építését a kora tavasszal kezdeti meg, azonban a kutak már most megásatnak. A bizott­ság felhatalmazta a vármegye alispánját, hogy a kutak előállítási költségeire 1874 kor. 50 fillért a vártnegyei munkásházépitéei alapból B késcsaba közs'g elöljáróságának utalványozza ki. A kutak készítési munkálatait ugyanis az elöljáróság házilag, az érdeke t munkások bevonásával végeztoti s ellen­őrzi. Köröstarcsa községben 20 munkásháznak a felépítését határozta el a b'zottság s felhívta az

Next

/
Thumbnails
Contents