Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-25 / 39. szám
6 BÉKÉS 1910. szeptember 25. Irodalom és művészet. A képkiállitásról, mely a városháza nagytermében a múlt héten nyillott meg, lapunk előző számában érdeméhez méltóan emlékeztünk meg. Felhívtuk a bár kisebb kaliberű, de érdekes kiállítás megtekintésére nemcsak az intelligens és müértő nagyközönséget, de a felsőbb iskolák tanárainak s áhalok tanítványaiknak figyelmét és támogató jóindulatát is A felhívás — érthetetlen okokból — mindeddig pusztában elhangzó kiáltás volt. A kiállítást eddigelé alig 50—60 ember látogatta, akiknek müértő része egyetértett velünk. Az ország nagyobb városainak s különösen a fővárosnak előkelő sajtóorgánumaiban elhangzott kritikák egybehangzóan dicsérik a kiállítás anyagát s azoknak, kik ebben kételkednek, ajánljuk, hogy lelkiismeretük megnyugtatása végett fáradjanak fel még egyszer a városháza nagytermébe s ott a kiállítás rendezője — az említett újságok rendelkezésükre bocsájtásával — készségesen megnyugtatja őket, hogy vannak még emberek s vannak még lapok és pedig igen előkelő, tekintélyes fővárosi lapok, amelyek ezt a kiállítást az egyes, általunk is kiemelt képek felsorolásával nemcsak érdekesnek, de értékesnek találták. Itt nem kontár műkedvelők tarka és értéktelen mázolmányá- ról, de a vázlatok nagy tömege, között igazi művészi alkotásu munkákról van szó. Érthetetlen a közönség tartózkodása annál is inkább, mert a belépődíj nevetségesen csekély: potom 20 fillér. Képeket pedig plyan olcsón és jól lehet vásárolni, hogy alig van a vászon és festék megfizetve értők, a művészi kidolgozást vidéken amúgy sem tudnák megfizetni. Csodáljuk, hogy azok közül, kik a múltkori képkiállitásról több száz koronáért vettek képeket, alig akad valaki, aki itt a szegény, de tehetséges növendékek képeire csak 20 koronát is reszkírozna. Pedig ezért az összegért is lehet képet kapni, jó képet és hozzá még rámával (mert tetszik tudni, a képvásárlásnál ez is fontos). Miután tudomásunk szerint az iskolák vezetőségei aggodalmukat fejezték ki afölött, hogy a kiállítás anyagában olyan képek vannak, melyek (férfi, női aktok,) nem alkalmasak tárgyuknál fogva arra, hogy azt növendékek megtekinthessék, megnyugtatjuk őket, hogy ha voltak is ilyen képek, ezek már mind el vannak távolitva s hogy a kiállítást bátran megnézheti mindenki, olyan becsületes, ártatlan képek vannak benne kirakva. Egyébiránt a kiállítás kedden estig marad nyitva, idő van tehát az iskoláknak bőven a megtekintésre s hisszük, hogy az iskolák igazgatói a io filléres iskolai jegyekre tekintettel nem zárkóznak el attól, hogy a növendékeket a képkiállitás megtekintésére buzdítsák. Három értékes diszaibumot adott eddig ajándékká rendes olvasóinak a BUDAPEST politikai napilap, most készül a negyedik, mely tartalom és kiállítás tekintetében még túlhaladja az előbbieket. Ezek az ajándékok jelentékenyen elősegítik a BUDAPEST-nek amúgy is nagy elterjedését, mert minden előfizető igazán o'csón jut egy igen értékes műhöz és egy tartalmas, jó laphoz. A BUDAPEST a független 48 as Kossuth párt lapja, mint olyat felkeresik do'gozataik kai a legjobb Írók, elsősorban maga a párt vezére, Kossuth Ferenc. Szerkesztő;», belső munkatársai Is csupr kipróbált erők, akik mindent megtesznek, hogy a lap és anna egyes rovata élénk, változatos legyen, szóval, hogy a BUDAPEST a legnagyobb lapokkal egyen- érrékü magas színvonalon álljon. Előfizetési ára : félévre 12 korona, mely összeg egyszerre beküldve már jogot ad az előfizetőnek az újévi albumhoz. Mutatványszámot ingyen küld a BÚD A PEST hiadó- hivatala. Budapest, IV. Sarkantyus-u. 3, Törvényszéki csarnok. Heti bünkrónika. Az elmúlt héten Földesi József bűnügyét tárgyalta a kir. törvényszék, a ki mint Mezőberény község volt gazdája 1909. évi junius hó 23-án a községi földek heretermésére árverést tartott, melyen mint árverelő is részt vett és 4 parcella heretermését megvette, és pedig az árverési jegyzőkönyv 14. t. a. herét 7 kor. 60 fillérért, a 15. t. a. herét 6 kor. 50 fillérért a 16 t. a. herét 4 kor. 40 fillérért és a 17. t. a. herét 8. koronáért. Földesi József azonban az árverésen 9 —11 koronán felüli összegben ütötte le a hereterméseket a saját nevére, de azután az árverésről felvett jegyzetben ezeket az összegeket kisebbre és pedig az árverési jegyzőkönyv 14 — 17. t. alatti összegekre igazítva ki, úgy tüntette fel, mintha 7 kor. 60 fillér. 6 kor. 50 fillér. 4 kor. 40 fillér és 8 korona megigérésével ő ígért volna azokért a legtöbbet, s ez alapon ez összegekért ő jogszerű tulajdonossá lett, holott mások többet Ígértek. Azonkívül Földesi József a község részére vásárolt háztartási do gok egyrészét: petróleumot, szeszt stb. a saját céljaikra használta fel. — A kir. tszék. hűtlen kezelés és hivatali sikkasztás bűntettéért — arra tekintettel, hogy a község kárát egészben megtérítette — 1 hónapi fogházra ítélte. A f. évi január hó 23-án Bakonyi Sándor, Szántó István és Megyesi Sándor gyulavárii legények Gyuláról hazatérve, Gyulaváriban bementek Goldstein Mór korcsmájába, a hol egy csomó más legénynyel találkoztak. Bakonyi, Szántó és Megyesi a cigány miatt összeveszek azokkal, de mert számbelileg gyengék voltak, kimentek a korcsmából, — de amazok utánok rohantak és botokkal leverték a három legényt. — A törvényszék testisértés miatt a három legény bántaimazóit elitélte és pedig Kun Antalt, ki már verekedésért büntetve volt 2 hónapi fogházra, Király Istvánt, Szilágyi Sándort, Horvát Lajost, Széles Sándort, Bereczki Lajost, Daudé Lajos és Borsi Imrét 1—1 hónapi, Szabó Istvánt és Kovács Mihály 21—21 napi fogházra. Jogi vizsgák letétele. Ilyen címen a napokban hagyta el a sajtót Kolozsvárt egy hasznos és tartalmas könyv, mely részletesen ismerteti a jogi vizsgál? letételének módozatait az érvényben levő szebályok szerint. A könyv hézagpótló és azt a jogi vizsgák letétele iránt érdeklődők nagy haszonnal forgathatják, minthogy a jogi vizsgák letétele körül felmerülő összes kérdésekben alapos tájékoztatást nyújt s igy a jogászságnak s a szi- gorlóktak nélkülözhetetlen Útmutatója. Díjmentesen megküldi az érdeklődőknek dr. Dobó, Kolozs- várf, Malom-u. 14. fl Igjiseg szíves fűlnie! Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség szives tudomására adni, hogy itt helyben, szerda délután 2 órakor a mai kornak megfelelő női ruhaszabászat és rajz tanfolyamot nyitok. Erre felhívom az érdeklődők becsecs figyelmét. — Tanítási termem a pavilion helyiségében. — A tandij 12 korona. — 14 napra a tanitás elsajátítását felelősséggel vállalom. — Privát tanitok a délőtti órákban. Tanulási idő délután 2 —5-ig. — Jelentkezni lehet a pavilion helyiségében. 406 í—i Uíeumaii O. műszabász. Birtok eladás. A vásárállási dűlőben és a Bárdosban levő két zsellérföldem, szerecsen-téri házam, esetleg sertéshizlalóm is sza- kézből eladó. — Értekezni lehent N. Szabados József építőmesterrel. 33g 2-3£21 add gyártelep. 1000 D-Öl területű gyártelep motor üzemmel, villamvilágitási felszereléssel és lakóházzal eladó. — Egy 10. IP. nyerskőoiajmotor fagyalugép 120 Volt*, dinamó és gőzölt bükdeszka külön is 405 1-1 eladó. — Cim: Játékgyár, B.-Csaba. Eladd birtok. Csanádmegyében, Makó határán 70 kataszrtális jó legelő-birtok eladó. -— Értekezhetni lehet Kocsis Mihály tulajdonosnál Budapest, Lámpagyár kál- vin-tér, vagy Mágori asztalosnál Makón, Vámbéri-utca 14. . Eladd li d z. Özvegy Bandhauer Antalnó Part-utca 1. számú háza kedvező feltételek mellett eladó. , Kiadd szoba. Csinosan berendezett bútorozott szoba olcsón kiadó Gróf Wenckheim Krisz- tina-utca 10. házszám alatt. 402 i_2 Martinyi Frigyes villanyszerelő tisztelettel hozza a n. é. közönség tu- domására, hogy a B« MÓHÉlfi lláZiian ÜZLETET NYITOTT hol minden e szakba vágó cikkeket raktáron tart. — Villanyszereléseket olcsón vállal, nemkülönben varrógép- :—: és biciklijavitásokat is. :—: • • Ozv. Marmorsteiii Józsefné szives figyelmébe ajánlja a hölgyközönségnek a Munkácsy Mihály (Ferenczy-ntca) 22. sz. a. levő női divattermét, hol az őszi idényre a legújabb divat szerint készít ruhákat. — Tanuló leányok fizetéssel is felvétetnek. 4n-? i_i A legtöbb kiállításon legelső dijjal kitüntetett és első orvostanárok által ajánlott : —: kitűnő minőségű :—: NM Síé Hotelról Gyulán, Damjanich-utca 8. Hé szil: Míiszi siremlÉHehet. sirHollal, illáinál,valamin íéhé szobrász és la- : ranii «lat a lüoÉsalil) Miéin. ::: 401 Tervrajz és költségvetés dijtalan. 1—10 Esterházy cognac mindenütt kapható! :—: Az Esterházy cognac * w a közönség kedvenc itala ! Eslcrlizi cincii tipli Mi: Budapest.*. V., Csáky-utc 14. szám. Telefon 31—49. Telefon 31—49397 1—12