Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-21 / 34. szám

BÉKÉS 7 ben, kívánjon be tőlük nyilatkozatot arra nézve, hogy az anyagi felelősséget elvállalják-e azért az összegért, amennyivel a munkásházak esetleg többe kerülnek az előirányzott összegnél. Aggályai vannak továbbá a bizottságnak amiatt is, hogy a község nem hajlandó vállalni az építési munkálatok fel­ügyeletét és ellenőrzését, mert ha ez az állam- építészeti hivatal által eszközöltetik, az esetben a költség sokkal többe kerül, eltekintve attól, hogy ez esetben a felügyelet nem is lesz oly hatályos, mintha az elhnőrzést a község saját közegével teljesitteti. Elhatározta ezután a bizottság azt is, kogy a «Babai munkásházak faanyagait a Braun és Czin- czár cégtől fogja beszerezni, mint amely cég teljes megbizhatósága mel!ett> a legelőnyösebben képes azokat szállítani. A Békésszentandráson létesített munkátházakhoz szükségelt faanyagok árának vég­összegét megállapította a bizottság, kimondván, hogy a vállalkozók kereseti járandóságából levo­nandó lesz. A kondorost munkásházak építési mun­kálatainak előhaladásáról szóló jelentést a bizott­ság tudomásul vette és felhatalmazta az alispánt, hogy a még szükséges földmunkák dijában 134 ko­ronát kiutalványozhasson, valamint a sarokházak keresztutcii kerítésének elkészítését is elvállalta a bizottság azzal, hogy a költségek az illető munká­sokat terhelik. Az idevonatkozólag tett ajánlatok rfelül vizsgálatával az alispán bízatott meg azzal, hogy elfogadhatóság esetén a keritkezesi munká­latokat foganatosíttassa. Felhatalmaztatott az al­ispán végül arra is, hogy a kijelölt munkásokkal a szerződés megkötésére szükséges intézkedéseket tegye meg. Sztrájk. Szerdán a vésztői Mágorpusztán a cséplőgépnél dolgozó 25 munkás, magasabb munka­bért követelve sztrájkba lépett. Az uradalom beje­lentette a sztrájkot a főszolgabírónak. Még az nap kiment a helyszínére Popovics Viktor tb. főszolga­bíró s a kihallgatást megkezdte. Az első munkást mindjárt 30 napi elzárásra Ítélte. A második kihall­gatott már meggondolta a dolgot, igy a többi is. Ezek hajlandók voltak tovább dolgozni. Erre az első is visszaszivta a sztrájkot. így a munka újra megindult a Mágor pusztán. Kötő- és szövőgyár Békéscsabán. Már meg­írtuk, hogy Békéscsaba község képviselőtestülete .Deutsch Vilmos és Iván gyulai lakosok által Békéscsabán létesítendő kötő- és szövőgyár céljaira kedvezményeket helyezett kilátásba, illetőleg el­határozta, hogy a gyár létesítését a következő mó­don kivánja előmozdítani: A gyár részére annyi ideig tartó községi pótadómentességet biztosit, mint amennyi ideig állami adómentességben fog része­sülni. A gyártelepnek egy hold földet enged át díj­talanul. A befektetendő holt tőke után 100,000 kor. erejéig 6 éven át 4 százalékot biztosit, ezzel szem­ben tartozik a gyár az első év végén 40 és a harmadik év végén 70 állandó munkást alkalmazni. Békéscsaba község kérdéses határozatát egyhangú­lag hozta és most terjesztette be jóváhagyás végett a törvényhatósági bizottsághoz. A szeghalmi Sebeskörösi uj vashiti próbater­helése és a vasfelszerkezeti és vásbeton munkála­tok felülvizsgálata augusztus 30-án lesz megtartva, Éltető Ákos miniszteri műszaki tanácsos vezetése alatt. Legközelebb az alépítményi munkálatok is befejezést nyernek és igy a hid a közforgalomnak mihamarább átadható le§z. A vasárnapi munkasziinet felfüggesztése au­gusztus 21-én. Az aradi Kereskedelmi és Iparka­mara, tekintettel arra, hogy Szent István napja a folyó évben szombatra esik és igy két munkaszü­neti nap közvetlenül követi egymást, aminek kö­vetkeztében a következő munkaszünetre vonatkozó rendelkezések fenntartása mellett a forgalmi élet nem csekély részében egy folytában csaknem 48 órán át szenvedne fennakadást, feliratban arra kérte a kereskedelmi minisztert, hogy f. évi au­gusztus 21-ón a kötelező munkaszünetet legalább részben függessze fel. A Kamara ez utón hozza az érdekeltek tudomására, hogy a kereskedelmi mi­niszter legutóbbi rendeletében megengedte, hogy azok az ipari munkák, amelyek jelenleg vasárna­ponként csak d, e. 9, 10 és 12 óráig végezhetők, augusztus 21-én d. e. 12 óráig akadálytalanul vé­gezhetők, továbbá, hogy az ipari munka már au­gusztus 21-én esti 6 órakor megkezdhető. 19Í0. augusztus 20. 233/1910. (íyulavarsánd község elöljáróitól. Árlejtési hirdetmény. Vármegyei alispán urnák 13158/1910. szám alatt megadott engedélye alapján, Gfyulavarsánd községben 12727 korona 16 fillér költséggel épí­tendő orvosi lakra versenytárgyalás hirdettetik, melynek határideje 1910. évi szeptember hó 16-ának délelőtti 10 órája tűzetik ki. Felhivatnak vállalkozni óhajtók, hogy Írásbeli zárt ajánlataikat, melyben az általuk ajánlott összeg számmal és betűvel is kitün­tetessék és melyhez 1272 korona készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban mellékelve legyen, fenti határidőig alulirt községi elöljáróságnál annál is inkább nyújtsák be, mert elkésetten beérkezett ajánlatok avagy utóajánlatok nem fognak tekintetbe vétetni. Ajánlatot beadók ajánlataikban kötelesek azt is kijelenteni, hogy az árlejtési feltételeket ismerik és azokat magukra nézve kötelezőknek elismerik. A terv, költségvetés és árlejtési feltételek bárki által minden nap a hivatalos órák alatt Gyula- varsánd község jegyzői irodájában megtekinthetők és lemásolhatok. Végül megjegyeztetik, hogy a beadott ajánla­tok ajánlattevőkre nézve azonnal, a községre nézve azonban csakis a községi képviselőtestület jóváha­gyása után birand jogerővel és hogy a község az ajánlattevők, közt, tekintet nélkül a felajánlott ösz- szegre, szabadon választhat, sőt újabb versenytár­gyalást is hirdethet. Gyulavarsánd, (Arad m.) 1910. aug. 15. Geszti, Margauan Flóré, ]i. jegyző. 339. 1—2. biró. 1907/1910. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Békésvármegye összesített árva­pénztára végrehajtatnak Varga Gábor és neje D. Nagy Juliánná gyulai lakos végrehajtást szenvedők elleni 209 kor. 27 fill tőke követelés a jár. iránti végrehajtási ügyében az árverés a gyulai kir. tör­vényszék területén levő Gyulán fekvő és a gyulai 2286. sz. tjkben A —J— 1. sorsz. 2173. hrsz. 1407. uj népsorszámu 100 □-öl területű beltelkes ház 1200 kor. ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanra 1910. augusz­tus 23-án d 3. 9 órakor a kir. tszki palota árverési helyiségében fölszint 16. ajtó megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan 1200 kor. kikiáltási árának 10°/o-át vagyis 120 kor. készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt m. kir. igazság­ügyminiszteri rendelet 6. §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Kir. törvényszék mint tkvi hatóság. Gyula, 1910. évi április 7. 342 1—1 A kiadmány hiteléül. Körösy Árpád Gubicza kir. t. sz. telekkönyvvezető. kir. törvényszéki biró. Eladó ház. Kaisch Antal tulajdonát képező Dobay-utca 5. sz. a. ház fele­részben eladó. — Értekezni le- 34i i_3 bet a házban lakó tulajdonossal. Kiadó lakás. Gyulán, a nagymagyar város, Damjanich-utca 6. számú házban külön bejárattal biró két szobából álló garzonlakás azonnal kiadó. — Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. 1-3 Eladó ház. Gyula-Szent-Pál-falva, Dobozi- ut melletti 7. sz. a. ház üzlet- helyiséggel azonnal eladó r Értekezni lehet Faiskola-utca á. Árlejtési hirdetmény. Az aradi szentszék f. é. augusztus hó 3-án 4193 — 910. sz. alatti végzésével a gyulavarsándi gór. kel. román templom kijavítását és bekerítését engedélyezte, mely célból az iskolaszék árlejtést hir­det, a mely árlejtés f. évi szeptember hó 8-án d. e. 10 órakor fog megtartatni Gyulavarsánd (arad megye) a gór. kel. román I-ső iskola termében. 1., Kikiáltási ár 2490 korona. 2., Azok a kik az árlejtésen részt akarnak venni, kötelesek bánatpénz cimén a kikiáltási árnak 10%-át készpénzben vagy elfogadható értékpapírokban le­tenni. 3., A tervezet és költségvetés a gyulavarsándi gör. kel. román lelkészi hivatalnál tekinthetők meg. 4., Árlejtezők nem követelhetnek sem napi dijat sem pedig utazási költséget az árlejtésen való résztvevősért. 5., A bithözség fenntartja magátiak, a jogot, hogy tekintet nélkül az árlejtési eredményre, — szabadon köthessen vállalati szerződést bármelyik árlejtezővel. Kelt Gyulavarsándon a gör. kel. román hitköz­ség iskola székének 1910. évi augusztus hó 14-én tartott üléséből. 337 1—3 Pantos Vince s. k. Lucaciu Tódor lelkész, gör. kel. rom. kitk. ein. tan. gör. kel. rom.-hitk. jegyző. FALMA KAUCSUK SAROK CLAYTON & SHUTTLEWORTH LT0 Budapest, váozl=körtSt 63, által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak : Locomobilok és cséplőgépek, benzinmotoros cséplőkész­letek, magánjáró gőzgépek, szalmakazalozók, lóhere- cséptők, tisztító-rosták, ltonkolyozók, kaszálógépek, .marokrakó- és kévekötő-aratógépek, szénagyüjtök, .széna- és szalmasajtók, boronák, sorvetögépek, k Planet jr. kapálók, kukoricza-morzsolók, szecska-/ vágók, répavágók, darálók, őrlőmalmok, egye­temes aczélekék, 2- és 3-vasu ekék és minden egyéb mezőgazdasági gépek.

Next

/
Thumbnails
Contents