Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-14 / 33. szám

1910. augusztus 14. BÉKÉS 7 lönősen a vasbeton munkálatok felülvizsgálása cél­jából Vasváry Géza kir. mérnököt, mint szakköze­gét kiküldte. Yasváry Géza külön levélben már értesitette a vármegye alispánját, hogy a várme­gyei közkórház uj épületeiben készült vasbeton födélnek próbaterhelését a folyó hó ^6-án, kedden óhajtja megkezdeni s e célból ide érkezik. A vármegyei közkórházi bizottság ülése. A vármegyei közkórházi bizottság f. hó 9-én Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt d. e. 10 órakor ülést tartott, amelyen elhatározta a bizottság, hogy mivel a régi kórházi épület ma nem alkalmas arra, hogy a szemészeti osztály ott elhelyezést nyerjen, ennélfogva erre a célra a jelenlegi irodának, a két emeletes épületben levő helyiségeit fogja felhasz­nálni, mig az iroda a régi kórházi épületben nyerne elhelyezést. Utasittatott a kórházi igazgató, hogy a szemészeti osztály helyiségeinek dr. Grosz Emil tánár tervei szerint leendő átalakítás iránt intéz­kedjek. Foglalkozott a kórházi bizottság egy kór­házi gyógyszertár felállításának kérdésével, amelyet a kórház rohamos fejlődése tesz eziikségéssé. Az igazgató megbizatott, hogy ebben a kérdésben a gyulai gyógyszerészek bevonásával tegyen javas­latot. Az inspektiós rendszernek a közkórházban leendő meghonosítása tekintetében való javaslat- tételre az igazgató szintén felkéretett. Felhatalmaz­tatok az igazgató, hogy egy tálaló helyiség léte­sítése céljából, a konyha épület megfelelő átalakítása iránt tegyen előterjesztést. A miskolczi orvos- és természettudományi kongressusra dr. Décsi Károly -főorvost küldötte ki a bizottság. A kórház részére szükség08 tűzifa szállításával a kórházi bizottság a Braun és Czinczár céget bizta mog, vaggononként 150 koronával. A tűzifa szállítást a kórházi bizott­ság eredetileg egy nagyváradi cégnek adta ki, mivel azonban a nagyváradi cég által szállított minta küldemény nem volt megfelelő, ennélfogva a szállítással a fent nevezett gyulai cég bízatott meg. Augusztus 9-én d. u. a kórházi építkezési bizottság tartott ülést, amelyen a kisebb kórházi munkála­tokra : ravatalozó, boncoló, kapuspáholy, kerítések és aszfaltutak munkákra beadott ajánlatok bontat- tak fel. összesen 5 ajánlat adatott be, amelyek felett számvevői felülvizsgálat után másnap döntött a kórházi építkezési és árlejtező bizottság együttes ülésben. Az említett kisebb munkálatokat, a kerí­tések kivételével N. Szabados József gyulai vállal­kozó nyerte el, 26477 korona vállalati ár mellett. A keritési munkálatokat pedig 1589 korona ösz- szeggel Bekker János gyulai lakatos kapta meg. Sorozás. A f. é. fősorozás végre kezdetét vette. Folyó hó 8 án Békésen kerültek először a hadkö­telesek mérték alá. Az első napon Köröstarcaa had­köteleseivel végzett a sorozó bizottság, összesen 129 hadköteles volt felhiva a három korosztályból. Besoroztatott közülök 48, tehát 37 százalék. Mező- berény község hadkötelesi kerültek ezután sorra, összesen 275-en, akikből 82 ütötte meg a mértéket, tehát 35 százalék. Az első korosztályból 46 száza­lék találtatott alkalmasnak, ezt a kedvező ered­ményt azonban a második és harmadik korosztály sorozási eredménye nagyon lerontotta, mert a 78 második korosztálybeli hadköteles közzül csak 7, mig a 69 harmadik koroeztálybeli badkatöles közzül csak 24 Boroztatott be. A Békés községi hadköte­lesek maradtak utoljára, összesen : 534-en. Besoroz­tatott közülök 153, 29 Bzázalék. Érdekesnek tartjuk felemlíteni, hogy dacára annak, mikép a fősorozás a nagy dolog időre esett, a hadkötelesek várakozás ellenére, majdnem kivétel nélkül mind megjelentek a sorozáson. Ez annál inkább feltűnőbb, mert a rendes időben megtartani szokott sorozások alkal­mával hasonlíthatatlanul több a távolmaradottak száma, mint az idén, amidőn épen a gazdasági munkálatokra tekintettel a honvédelmi miniszter kimondotta, hogy a gazdasági munkán távollevők, nem tekinthetők igazolatlanul elmaradottaknak. A sorozó bizottság polgári elnöki tisztét dr. Daimei Sándor vm. főjegyző töltötte be. A vármegye múlt havi közbiztonsági állapota. A csendőrség jelentése szerint előfordult julíus hóban 146 bűncselekmény, amelyeknek tettesei valamennyien kiderittettek. Elfogatás 21 esetben vált szükségessé. A bűnesetek közzül előfordult: 12 testi sértés, 46 lopás, 5 csalás, 4 szemérem elleni bűntett és vétség, 1 ember élete elleni bűn­cselekmény. Gyula város erdőkezelési járulék cimén az 1907—1909. évekre 245 korona 87 fillért túl fizet­vén, ezt az összeget a földmivelésügyi minister a város részére most visszautalta. Ugyancsak vissza­utalt a miniszter a város részére még 316 korona 08 fillért azon a címen, hogy ez az összeg azon kezelési járulék fejében illeti a várost, amely a város erdejéből leirtott 35.5 kát. hold a Körözs szabályozás alkalmával kisajátított 7.5 kát hold és a József tőherczeg szanatóriumnak ajándékozott 27 7 kát. hold területre lett az 1903. évtől az 1909. évig kivetve. Szabadságról. Perszina Alfréd műszaki taná­csos, az államépitészeti hivatal főnöke, szabadságá­ról vissza érkezvén, hivatali működését újból meg­kezdette. Az asztalos ipartársulat egyházi zászlószente- lési ünnepélye, mint azt már ismételten megírtuk, ma délelőtt lesz a róm. katb. főtemplomban. A záBzIószentelést este táncvigalom fejezi be Ludvig József nagymagyarvárosi vendéglőjében. Honvédségünk a hét elején haza érkezett a Tápiósüly vidékén tartott fárasztó ezredgyakorla- tokról, amelyeket a legénység egyébként diadalma­san állott ki, anélkül, hogy a nagy forróság dacára számbavehető kalamitások történtek volna. A 21 napra behívott tartalékosok hazajövet Dyomban le­szereltek és a nagyobb zöm már a déli vonatok­kal haza utazott. A honvédség itt maradt és f. hó 16-án bevonuló újabb része különben augusztus 22 én Gyuláról Miskolcra vonul, amelynek vidékén hadtest gyakorlatok lesznek. Sétahangverseny. A gyulai nőegylet Szent- István király napján délután a népkertben a sze­gények téli népkonyhája javára sótahangversenyt rendez, este pedig nyári tánckoszorut a pavilion dísztermében. A sétahangversenyre tárgyalások folynak a nagyváradi 101. gyalogezred, avagy a szegedi II. kér. honvédzenekar megnyerése iránt, de a nőegylet minden igyekezete daczára és leg­nagyobb sajnálatára azok egyikének is megnyerése mindeddig kétséges ; a jótékonycólu hangverseny tehát esetleg csakis gyulai zenekarok mellett lesz megtartható. A meghívó szövege a következő : A Gyulai Jótékony Nőegylet 1910 augusztus 20-án a GöndöC8 népkerti pavilion dísztermében, a sze­gények téli népkonyhája javára délutáni sétahang­versenyt és esti tánczvigalmat rendez. Belépti-dij a délutáni sétahangversenyre személyenként 30 fillér, diák és gyermekjegy 20 filiér. Az esti tánezviga- lomra családjegy 5 K, személyjegy 2 K, A táocz- vigalom kezdete este fél 9 órakor. Népünnepély. Az alakulandó „Első Gyulai Ifjúsági Egylet“ alapja javára Gyulán, 1910. évi augusztus hó 14-én, azaz ma vasárnap a Göndöcs- népkertben népünnepélyt, színpadi előadást és tánc- mulatságot rendez, melyre Gyula város és vidéke közönségét tisztelettel meghívja a gyulai ifjúság. A délutáni népünnepély kezdete 2 órakor. Műsora : Korzó, konfetti és szerpentin dobálás, világposta, szépségverseny, képviselőválasztás, virágcsokor lic - tálás, a magyarok bejövetele és kimenetele, Ádám a paradicsomban, Port-Artur ostroma és bevétele, a jutalmak kiosztása. A színpadi előadás kezdete 5 órakor a pavillonban. Pénztárnyitása délután 4 óra­kor ugyanott. Műsora a következő: 1. Tót táncz­mester, előadja Rudas Bódog ur. 2. Kupiék, elő­adja Klement Károly ur. 3. Desperant ur, előadja Varga Gyula ur. 4. Férjet keresek, irta Gabányi, előadja Wessfried Lujzika k. a. 5. A potyajegy, előadja, Klement Károly ur. 6. Kupié, előadja Ru­das Bódog ur. 7. Hangverseny-számok, előadja Klement Károly ur. 8. A költő, előadja Kiss András ur. 9. Yicczes dalárda. 10. Telefon a vidéken, elő­adja Rudas B. ur. Helyárak : A népünnepélyre 30 fill., katona és gyermekjegy 20 fill., a kabaretre I. hely 60 fill., II. hely 40 fill., karzat 20 SÍI. Este 8 órakor táncz a pavillonban 1 kor. belépti díjjal. Eljegyzés. Gámentzy Gerő abrudbányai kir. adóhivatali ellenőr eljegyezte Gyulán folyó hó 10-ikén özv. Popp Ferencné Jolán leányát. Esküvők. Fóriss Sámuel sarkadi uradalmi in­téző f. hó 10-én esküdött örök hűséget Falusy Ká­roly sarkadi református félkész és neje szül. Ko­vács Ágnes leányának, Margitnak, a mezötelegdi református templomban. Szentgyórgyi Géza békés­vármegyei kir. tanfelügyelőségi tollnok f. hó 9-én házasságot kötött Besztercebányán Stollmann Andor besztercebányai rajztanár leányával Stollmann Sze­réna csabai áll. isk. tanitónővol. Trachomas betegek a vármegyében. Az alispán a vármegye területén levő trachomás betegek ki­mutatását a múlt félévről a belügymínisterhez fel­terjesztvén, jelentette, hogy a trachoma-betegség a vármegye területén csökkenőben van. A beteg­séget leginkább az idegen vidékről jött munkások terjesztik. A szükséges óvintézkedések megtétettek, a betegek rendszeres orvosi kezelés és ellenőrzés alatt állanak. Nyári időben ugyan nehezebb a künt levő betegek gyógykezelése, mert legnagyobb részük munkában áll. Egyébként a múlt óv első felében a vármegye területén összesen 342 trachomás volt. Legtöbb Békéscsabán: 116, azután Orosházán: 70, mig Gyulán mindössze : 2. Tűz. Hétfőn este félrevert harangok kongása zavarta fel Gyula városa lakosságát. A közvágó- hidnál faoszlopokon levő zsirdelytetős szalmatartó­ban a perzselésre felhalmozott szalma ismeretlen okból meggyuladt s elégett. A tartó és a szalma 1000 koronára volt biztosítva. A tüzet a gyorsan kivonuló tűzoltóság hamarosan lokalizálta. A Beniczky házaspár ékszerei. Élénk emléke­zetben van még, hogy Beniczky István, özv. gróf Almásy Kálmánná unokája, Almásy Dénes gróf unoka öcsse nejével földkörüli nászutjukban a múlt évben az Óceánba vesztek. A mélyen sújtott csa­lád csaknem a lehetetlenséget is megkísérelte, hogy a tragikus véget ért ifjú házaspárnak holttesteit a tenger fenekéről felszínre hozathassa és hazai föld­ben temette8se el E célból az elsülyedt hajó he­lyén búvárok szálltak a tenger fenekére, de a holt­testek egyikót sem tudták megtalálni, azonban a szerencsétlen házaspár összes ékszereit a tenger fenekén megtalálták. A külügyminiszter a belügy­miniszter utján most értesitette a családot, hogy az örökösök az ékszereket átvehetik. Változó időjárásunk volt a lezajlott hét folya­mán, kánikulai forróságu, majd minden átmenet nélkül hűvös napok, csütörtökön az esti órákban pedig az egész határra kiterjedő hűvös őszi eső, mely különben igen hazsnos volt mindennemű nö­vényzetre. Az egyedüli kelletlen dolog a köd, mely ismételten és különösen csütörtök hajnalban az egész láthatárt elborította. A ködők azok, amelyek leginkább devalválták az idei termést és nagyrész­ben teljesen megsemmisítették a gyümölcsöt és a azőiőt. Pusztaföldvár község név-változása. Puszta- földvár község képviselőtestülete határozatiig ki­mondta, hogy a község nevét Nagy földvárra óhajtja változtatni, kérve annak az engedélyezését. A vár­megye alispánja mielőtt az ügyet a törvényhatóság elé terjesztette volna, megkereste az országos köz­ségi törzskönyv bizottságot, mint amelynek a hoz­zájárulása s véleménye szükséges az engedély meg­adásához, s az országos bizottság a megkeresésre arról értesitette az alispánt, hogy a junius 30-án tartott ülésben tárgyalván a bizottság Pusztaföldvár község név változtatási kérelmét, a község által óhajtott Nagyfóldvár nevet elfogadhatónak nem ta­lálta, mert semmi alapos ok nem forog fenn arra, hogy a községnek már hat év óta törzskönyvezett, s a közforgalom minden ágában használatos neve megváltoztassák. A „Nagyföldvár“ elnevezést azért sem találta elfogadhatónak, mert Pusztaföldvár községnek (az 1900. évi népszámlálás szerint) csak 2726 lakosa vaD, mig Tiszaföldvárnak 8082, Duna- földvárnak 12117 lakosa van, a község tehát épen nem a legnagyobb a „Földvárok“-ok között. En­nélfogva a bizottság a Pusztaföldvár név változat­lan fenntartását mondotta ki.

Next

/
Thumbnails
Contents