Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-23 / 4. szám
XLII. évfolyam. 4-ik szám. Gyula, igio. január 23. Előfizetési árak: Egész évre .............. 10 K — f Fé l évre.............. 5 K - f Év negyedre.............. 2 K 50 f Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-Iér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASZATI HETILAP. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: 1ÍÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Közgazdasági érdekek. (Cukorgyár, öntözés). A közfigyelmet és a közérdeklődést teljesen a politika és a politikában felmerült újabb események kötik le, amelyekhez nekünk semmi jogunk, de ha még jogunkban állana, akkor sem volna kedvünk hozzá* szólani. A politika mezején kívül ugyanis marad még bőségesen tér, amely a komoly foglalkozást megérdemli és igényli. Különösen nekünk gyulaiaknak minden erőnkkel igyekeznünk kell, hogy a város, s a város lakosainak közgazdasági érdekeit minden rendelkezésre álló erő s befolyás felhasználásával érvényesítsük s diadalra vezessük. Itt van elsősorban a cukorgyár ügye, melylyel a közelmúltban több Ízben és behatóan foglalkoztunk lapunk hasábjain. Ha jól vagyunk értesülve, akkor a cukorgyár ügyében e napokban történik elhatározó, esetleg döntő lépés az érdekeltség körében. Nevezetesen mo3t határozzák el, hogy a cukorgyár egyáltalában és ha igen, hol létesül? A döntés irányát ezidőszerint többé nem befolyásolhatjuk, csupán tudomásul vehetjük. Ha az érdekeltség, amint azt tőle remélhetjük és elvárhatjuk, saját reális érdeke kielégítésének álláspontjára helyezkednék, az esetben nem lehetne legkisebb kételyünk sem, hogy a cukorgyár Gyulán épülend, az általunk proponált helyen, mint oly központon, amely Bihar-, Békés- és Aradmegye cukorrépa-termelő és cukorrépa-termésre alkalmas nagy- és középbirtokaink legalkalmasabb és legmegközelithetőbb központja. A gyulai cukorgyár, ha létesül, bizonyára jelentékeny tényező lenne az intenzív gazdálkodás igéretföldje felé. Jelentékeny, de nem az egyedüli lépés, hanem olyan, a melyet egy második, nem kisebb horderejű lépésnek kellene követnie. Valamint a cukorgyár ügyét, úgy ezt a második érdeket is a remetei parcellázás, mint amelynél hasznosabb és üdvösebb dolog évtizedek óta nem történt Gyula városa közgazdasági krónikájában — veti felszínre, ez pedig a remetei parcellák öntözésének kérdése. Ezzel a dologgal is több Ízben foglalkoztunk, ha nem is a kellő sikerrel, de nem is egészen sikertelenül. A földmivelési minisztérium ugyanis még az 1907. évi állatni költségvetésbe 10.000 koronát vett fel a remetei parcellázás alkalmával a zöldségtermesztő telep céljára kihasított harminc hold- nyi terület öntözésére. Az aradi kultúrmérnöki hivatal, a miniszter utasítása folytán megkezdte az előmunkálatokat, úgy eme harminc hol'dnyi, valamint tudomásunk szerint az árendási részen fekvő összes parcellák öntözési tervére vonatkozólag. Nem tud- iuk, hogy a részletes terv kidolgozása minő stádiumban van, hogy vájjon a dolog nem stagnál-e, de azt tudjuk, hogy amennyiben igy volna, Gyula városának minden követ meg kell mozgatnia, hogy a részletes terv mielőbb elkészüljön és az öntözés, amelynek összes feltételei adva vannak, sürgősen megvalósuljon. Mint azt már kifejtettük, az öntözésnek főfeltétele, hogy a Fekete-Körözs vize a folyó eredetétől kezdve a szanazugi torkolatig ez- ideig nincs még sehol öntözésre lekötve. Ezt a kedvező helyzetet, amely esetleg rövid idő alatt hátrányára megváltozhat, Gyula városának kiváló érdeke megragadni s felhasználni. A remetei parcellák öntözése kizárólag azon múlik ugyanis, hogy a remetei hid fölött megfelelő zsilip építtessék annyi víztömeg biztosítására, mennyi az öntözésre szükséges. A földmivelésügyi minisztérium, amely mint fennebb előre bocsátottuk, tízezer korona folyósítása mellett és pedig ’akkor, amidőn a remetei parcellázásról, mint amelyről meg volt győződve, hogy teljesen altruisztikus alapon, mintaszerüleg hajtatott végre, tudomásul vett, felkérés nélkül, spontán már elvileg állást foglalt az öntözés mellett, bizonyára nem fog elzárkózni az öntözést egyedül biztositó zsilipnek iétesitése elől. A földmivelési tárcában is változás történt ugyan, de reméljük, hogy az uj miniszternek is éppoly érzéke van az öntözés óriási közgazdasági hordereje iránt, mint elődjének, különösen ott és akkor, ahol az öntözés, mint a remekei parcelláknál az eset fennforog, a lehető legminimálisabb anyagi áldozat mellett valósítható meg. Százötvenezer koronára tehető a költség, amelylyel szemben kizárólag kisbirtokosok kezén levő ezer holdon felüli terület volna öntözhető, s belterjes kerti művelésre felhasználható. És hogy ez megtörténjék, ennek közgazdasági horderejót igazán feleslegesnek tartjuk bizonyítani. De hát önmagától nem történik és nem is indul meg semmi. Gyula városának a földmivelésügyi tárcában történt változás folytán is sürgősen meg kell ragadnia az alkalmat, hogy az öntözési tervnek stagnáló ügyét megmozdítsa s az ügy fontosságánál s a város összlakosságát érdeklő nagy hord- erejénél fogva, kérvényben sőt küldöttségileg tegyen lépéseket az uj miniszternél az öntözési terveknek, amennyiben még nem volnának készek, sürgős kidolgoztatása, s annak alapján a fekete-körözsi zsilipnek felépítése iránt. A meddő politika, s mindenféle „nep- gyülések“ mellett ne felejtkezzünk el, s ne hanyagoljuk el közgazdasági érdekeink érvényesítését. Ami rajtunk múlik, azt kíséreljük és tegyük meg; segitsünk önmagunkon és. az Isten is megsegít. TARCA. Fészekrakás. Kikeletre italos madár Fészket rak a fára, Selymes, puha, meleg fészket, — Ne fázzon a párja. Egy-két napra, virradatra Készén áll a fészek; Bovonulnak, összebújnak — Szép a páros élét. ■ Méregetnek, számot vetnek Boldogabb idővel, Tanakodnak, úgy csipognak : Lesz-e majd hely bőven. El-elnézem ezt a képet. Ezt a melegséget . . . Mért nem raktam én is egykor Veled ilyen fészket? Pincelakók. Ki lakik ottan éjji világba’ Vén bitang földnek szintje alatt, Hova az önző, kacagó Elet Sohase bocsájt fénysugarat? Annak a sápadt pincelakónak Égbekiáltó lehet a vétke, Mert az a vidám, kacagó, tréfás Napsugár oda sohase ér le. férfi egy megkopaszodott üzletembertől kitelhető gyöngédséggel igyekezett azon, hogy kendőjével elállása a vérzést. Szelíden korholta az asszonyt: — Látja, kedvesem, a szobaleány több szakértelemmel fonta volna meg azt a koszorút és annak a szegény porladó, rímelő poétának pedig már nem sok vigasztalást nyújt, hogy maga vérhullásával öntözte a sírjára kerülő virágokat. Inkább jóindulattal, mint gunynyal beszélt, de az asszony gyönyörű, szép fehér arca mégis lángba- borult. — Sohase restelje, hogy rajtaértem — folytatta a jóember — csak nem leszek féltékeny egy csöndes halottra, aki mig élt, szerelmes verseket Írogatott egy szép szőke leánynak, aki most már az én feleségem. Ő pedig meghalt, talán jobban is járt igy, mert semmiképpen sem volt életrevaló. Vigyen virágot sírjára, meg is könnyezheti, ha úgy tetszik, de kérem, hogy az estét nekem áldozza, mert magával szeretnék ma premiérre menni . . . Szólott és lehajolt felesége homlokához, hogy gyöngéd csókkal bizonyítsa, hogy kissé maga is meg van hatva, már amennyire ilyen érzést a Brun_ ner és Társa cég főnöke magának megengedhet. II. A temető elhagyott, kétszeresen szomorú zugába vezette az elegáns, szép asszonyt egy sir- őrző gyerek. Besüppedt, jeltelen hantok között kaTélbe se ég a tűzhelyen rűzse, Fázik a lelke úgy didereg l’incelakója s elhaló hangon Kolduló kézzel kér kenyerét. Miért e küzdés? Miért ez átok? Emberek ök is: születnek . . . élnek. Odalenn, mint fenn, társuk a létben Vakond, egér és sok undok féreg. Keblovszky-Mayer Lajos. 3=jg:3r csóir. Irta: Tömöri Jenő. I. Tegnap még tehetetlen mérgében irigyen du- dorászta körül a hervasztó őszi szél az ablaktáblákat, amelyek mögött egész tavaszi pompában nyi- lottak a virágbokrok. Most pedig hangos kárörömmel ujjong, amint a viruló virágfejek egymásután hullanak alá. Margit asszony ollóval kövér kis kezében, kíméletlen pusztítást végzett dédelgetett virágos házában és a büszke szekfű, a halvány tubarózsaszálak egymásután kerültek az élettelen, hideg drótra. A szép asszony, mig koszorúba fonta kedvelt virágait,' csöndesen elmerengett valami régi, nagyon távoli emléken. Ijedten rezzent össze, mikor férje szokott lármás gyorsaságával benyitott az ajtón. Az éles drót felkarcolta a finom hófehér bőrt és sötétlő érben buggyant elő a forró, piros vér. A Xjstpvinls: mai száma. ÍO old.al.
