Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-10 / 28. szám

4 BÉKÉS 1910. julius 10. Békéscsaba község képviselőtestülete múlt csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartott. Tudomá­sul vették a a belügyminister döntését a község tisztviselőinek fizetésrendezése tárgyában, melyet Achim L. András és társai előbb a megyéhez, majd a ministerhez felebbeztek meg. így a fizetésrende- zés a jövő óv elején életbe lép. Tudomásul vették továbbá a törvényhatósági bizottság határozatát, a polgári leány iskolának megszavazott segély, a já­rásbíróság épületére kötött szerződés és a gazdasági intézői állásra vonatkozó szabályrendelet módosítása tárgyában, Elhatározták, hogy az állam által léte­sítendő sikkonyi és vandháti iskolák részére 10 — 10 ezer korona költséggel iskolíkat építenek. Az uj kataszteri munkálatok költségére 57 ezer koronát irányoznak elő, mely összeget nem vetik ki pótadó ban, hanem a tauács javaslataként a föld vételi pénz­tárból fedezik. A nagygerendáspusz'án kibővitendő községházára 10 ezer koronát megszavaztak. A fényesi tanyai iskola udvarán Northon kutat furat­nak. Szulirnán Ákos tanügyi esküdt családjának 400 koronát szavaztak meg. A Széchenyi liget vendég­lőjére uj bérlet hirdetését határozták, mivel a be­adott két ajánlatot (1500—1200 k.) nagyon olcsó­nak találták. Deutsch Vilmos és Iván gyulai lakosok kérelmét, — kik egy kötött- és szövött- iparárú- gyárat akarnak Csabán létesíteni, s e célra olcsó telket, adómentességet, anyagi támogatást kérnek, — kiadták egy bizottságnak. A gyűlést délben befejezték. Eljegyzés. Reznicsek Emil, a 101-ik gyalog­ezred alezredesének, a csabai zászlóalj parancsnok­ának leányát Iduskát eljegyezte dr. Sura József cs. és kir. ezredorvos, a bécsi helyőrségben. Halálozások. Szabó ADtal 67 éves gazdaember ki már mintegy 20 év óta nagyfokú tüdőbajban szenved, f. hó 5-én a sióréti tanyáján meghalt. — Kohlmann Mihály cipész mestert rövid idővel ezelőtt beszállították az elmegyógyintézetbe. Eolyó hó 5-én erős rohama volt, mire injectiót kapott. Elaludt. Nem ébredt fel többet. Kohlmann felboncolását el­rendelték. — A csabai Fiume szálló bérlője, Bartos János kedden este Buziás fürdőn hirtelen meghalt. Bartos már régebben betegeskedett. Szívbaja volt. Orvosi ajánlatra ment Buziásra. Az elhunyt mind­össze 43 éves volt. Holttestét Csabára szállították, ott temették el tegnap szombaton délután nagy mélyre szóló ülőhelyeken nyúlnak végig, mások megelégszenek a két személyre valóval is, csak lábaikat nem tudják kellőképen elhelyezni. Van olyan a ki a padlót választja, legalább innen nem esik le, ha zökken a vonat; más ülve próbál aludni ismét más két vastag faágat (útközben szerzett turistabötfélék) rak keresztbe két szemközti ülésen, leteriti felöltőjével és úgy próbál „lehetőleg kelle­mes“ helyzetet teremteni magának, sőt végre egy a podgyászhordó polcra kapaszkodik fel. Hiába, bár három nap egymásután korán keltek, bár nap­közben alaposan kifáradtak, nem mindenkinek si­kerül az alvás ; ugyan ezzel szemben egyesek mégis csak végig aludták az éjszakát. * Kilencven méternyire a föld színe alatt, egy óriási nagy csodaszép teremben, a kirándulók aj­kairól fölhangzik a Himnusz. A marosujvári só­bánya 100 méter hosszú, 50 méter széles, 40 mé­ter magas főtárnája ez. A só birodalma. Fölöttünk, alattunk, körülöttünk minden oldalról csak só, csupa só. Maga a levegő is tele sópárákkal, tüdő és gége betegeknek talán a legjobb inhalatió. Ez óriási villamos ivlámpákkal világított sópalotában, melynek oldalfalaira emberi kézzel utánozhatatlan rajzokat alakított a világosabb és sötétebb sóerek szeszélyes rétegeződése, gyűrődése, a munkások százai fejtik a nemes fűszert. Lépcsőzetesen fejtik az alapzatból a sótömböket, kellemes csengést ad a 10—12 együtt dolgozó munkás csákányainak egyenletes ütése a kivágandó sóhasábon, majd az ütések mind tompábbak, a hasáb elvált az alaptól, már csak 50 kilogrammos kockákra darabolása és továbbszállítása van hátra. Ezen mélységben el­fogja az embert valami csodálatos érzelem ; nem részvét mellett. — Jánosy Ferenc, a gyomai taka­rékpénztárnak húsz éven át volt könyvelője hétfőn hosszas betegség után élte 44-ik évében meghalt. Uj községi orvos. A körösladányi községi or­vosi állásra a képviselőtestület egyhangúlag Székely László dr. döbröközi orvost választotta meg. Az uj orvos a közeli napokban kezdi meg működését. Miért drága a tégla és az agyagáru? A szó katlanul nagy mértékben megindult építkezések nagy téglaszükségletet vontak maguk után, úgy hogy fennálló téglagyáraink nem képesek az óriási szükségletnek megfelelni. Ennek főokát abban ta­láljuk, hogy gyáraink nagy része nem tért még át a kézi vetésről a gépi munkára, habár a gépüzem amellett hogy szaporább, természetesen olcsóbb és jobb a kézi vetésnél. A gépüzemü téglagyártásnak főfeltétele, hogy a gyártás csakis jó minőségű gé­pekkel történjen, melyek a rendelkezésre álló agyagnak és a helyi viszonyoknak megfelelnek. Ha lehát téglagépeket veszünk, csakis elsőrangú gyárral lépjünk összeköttetésbe, amelynek megvan a kellő tapasztalata a téglagyárak berendezésében. Gellért Ignácz és Társa czégnek (Budapest, Teróz- körut 41) mely czég évek óta képviseli a Drezdai motorgyárat és amelynek szolid szállításai ország szerte híresek, sikerült megszereznie a dezdai gyár­kezelésében álló világhírű Meisseni JakobiWerk képv seletét, amely tégla- és agyagárugyári beren­dezéseket kiváló minőségben szállít, amit legjobban bizonyít azon körülmény, hogy számos más tégla­gyáron kívül a német császár téglagyárát legjobb megelégedésre berendezte. A czég szívesen szolgál felvilágosításokkal és prospektusokkal, továbbá díj­mentesen bocsátja tapasztalt mérnökét az érdeklő­dők rendelkezésére. Egyben felhívjuk a figyelmet a gyár többi specziális gyártmányaira, mint szűrő- présekre, aprítógépekre, stb. Öngyilkos beteg. László József 25 éves gyulai tüdőbajos fiatal ember, ki egy ideig színész is volt, meg ápoló is, azelőtt egy hónappal bekerült a köz­kórházba, A baja már oly előrehaladott volt, hogy ^gyógyulására nem volt remény. Érezte azt ő maga is. Efölötti elkeseredésében f. hó 6-án éjjel a kórház padlásfeljáróján felakasztotta magát. Bár tettét ha­marosan észrevették és levágták, feléleszteni nem sikerült. tudja, hogy az áldott anyaföld mesés gazdagságát, gondoskodását, vagy pedig a küzdő embernek me­részségét bámulja-e inkább. És e csodálatos ér­zelemben nem hiányzik a félelem érzete sem. Egy helyen a sópalota mennyezete mintegy 20 méter hosszúságban, 20—25 centiméternyi szélességben meg van repedve, mint intő, figyelmeztető szó­zat az emberiségnek. Valóban könnyebben léleg­zettünk, midőn ismét a föld színére, az aranyos napvilágra kerültünk ezen bár a maga nemében fenségesen szép, de nekünk igen szokatlan világból. Kimagasló pontot képezett a bánya megtekin­tése után a kincstári sósfürdő uszodájában rende­zett fürdés. Ami tekintettel a sok vasutazásra, bi­zonnyal nem esett hiába. Még azon legkisebb tár­sunk is, aki az ut első órájától kezdve mindvégig kőszénfüsttől fekete arccal járt-kelt közöttünk, még az is megtisztult, igaz ugyan, hogy legelsőnek ment a medencébe és legutoljára távozott onnan. Bár az is igaz, hogy utána egy órai vasutazás múlva már akár újból kezdhette volna a megtisztulás műveletét. * Ezután már csak a hazautazás volt hátra. Megtörtént az is, szerencsével. Minden tekintetben hálásak is lehetünk a Gondviselésnek, mert vidá­man, baj nélkül, folytonosan derült, gyönyörű idő­ben engedte bejárnunk és megismernünk hazánk egyik legszebb, legnevezetesebb részét, mert hiszen bőven adott alkalmat okulásunkra, úgy a nagy ter­mészet kimeríthetetlen kincstárának szemléletével, mint az emberi ész és erő törekvő munkájának megbecsülésével. Baleset: Szentetornyán törtÓDt. A Ilahn-féle gazdaságban arattak. Csík Róza Szőke István után szedte a markot. A leány serénykedése közben, mikor Szőke hátra kapta a kaszát, a kasza elé lé­pett. Szőke vágott, a leány nagyott sikoltott, össze­esett. Lábát a boka fölött egész csontig bevágta az éles kasza. Szerencsére elkötötték a sebét s úgy szállították be Orosházára, hol orvosi kezelésben részesült. Házi szarka. N Szabados Józsefnél volt alkal­mazásban Szverle Illés nevű kocsis, ki napközben az irodát is takarította. Folyó hó 3-án N. Szabados észrevette, hogy az irodában levő szekrényből egy 38 korona értékű revolvere eltüut. Jelentést tett a rendőrségen, egyben annak a gyanújának is kife­jezést adott, bogy a fegyvert a kocsisa emelte el. A rendőrség bevezette a nyomozást. A revolvert meg is találták Szverle apjának a lakásán, így az­tán Szverle Illésnek a törvénnyel erősen meggyűlik a baja. Őfelsége az olasz király és királyné udvari főorvosa ezeket irja : „Gyakran volt alkalmam mell­betegeknél, akiknél egy enyhe hashajtószerhez kel­lett fordulnom, Purgo-t igénybe venni s annak enyhe, semtnikép sem izgató hatásával rendkívül megvol­tam elégedve. Véleményem szerint ezen szer való­ban a jövő laxánsának tekinthető. Prof. Dr. Antonio Maggiorani. Öngyilkosságok. Kruchió Dániel gyomai állat­orvos 13 éves szolgája szerdán ejjel felakasztotta magát. Mire észrevették már meghalt. Nagy Ida 16 éves orosházi leány szerelmes volt egy legénybe. Valami fölött a szerelmesek összekülömböztek. Ezt a kis lány annyira a szivére vette, hogy marólúgot ivott. Meghalt. Öngyilkos közgyám. Bauer Lajos Békés köz­ség közgyámja, folyó hó 6*án délelőtt fél 12 óra­kor főbelőtte magát s nehány perc múlva meghalt, öngyilkosságának hire őszinte és általános rész­vétet keltett Békésen, mert a szerencsétlen végre jutott tisztviselőt előzékeny, nyájas modoráért, örökké vidám kedély hangulatáért egyaránt sze­rette községe társadalmának minden tagja. A meg­döbbentő hir hallatára felsőbb hatósága vizsgálatot tartott hivatalában, a hol mindent példás rendben talált. Tettét anyagi zavarok miatt követte el. Te­metése, melyen Békés község elöljárósága testü­letileg, az intelligencia többi tagjai csaknem teljes számban vettek részt, folyó hó 8 án d. e. 10 órakor ment végbe róm. katb. szertartás szerint. Ra­vatalára a községi képviselőtestület és tiszttársai diszes koszorút helyeztek. Halálozás. Elénk részvétet kelt városunkban is Simay István köztiszteletben álló aradi polgár, gőzfürdő tulajdonos, az aradi honvédegylet elnö­kének halála. A boldogult, mielőtt Aradra köl­tözött, 1868 előtt egy évtizeden át Gyulán lakott és az itteni rom. kath. iskolának volt a tanítója; gyulai tanítványai, akiknek száma igen nagy, min­dig szeretettel emlékeztek bár szigorú de jó in- dulatu mesterükre és fádalommal vesznek tudomást most bekövttkezett haláláról A boldogultat külön­ben szoros rokoni kötelék is fűzte Gyula városá­hoz, amennyiben városunkban nősült, néhai Prág Albin Anna leányát véve nőül, akivel évtizedeken át élt boldog házasságban. Prág Lajos és Bonifác csorvási földbirtokosok szerető sógorukat vesztették benne. Simay 78 évet élt, az utóbbi években egészsége hanyatlásnak indult, a napokban Abbá­ziába utazott nejével üdülés végett és a halál Abbáziában érte utói. A család a holttestet haza szállíttatja Aradra és ott a családi sírboltban he­lyezik örök nyugalomra. Áldás és béke hamvaira. Sikkasztó hadnagy. Rebreán Olivért, a gyulai 2. honvédgyalogezred hadnagyát, aki két év előtt a tiszti étkezde pénztárából 1800 koronát elsikasztott és megszökött, a napokban Bukarestben, ahol azóta a Senata cimü lapnál volt alkalmazásban, letartóz­tatták. A sikkasztó hadnagyot csendőrfedezettel a gyulai ügyészséghez szállították. A katonai hatóság előzetesen lefokozta, a törvényszék a jövő héten Ítélkezik ügyében. Békés község kégviselötestülete folyó hó 14-én d. e. 9 órakor mintegy 25 pontból álló tárgysoro- l zattal rendkívüli közgyűlést tart. Mérey Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents