Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-03 / 27. szám
2 BÉKÉS 1910. Julius 3. Hirofe. Az aratásra a múlt héten is, habár nem is olyan ideális, mint azelőtti héten, de igen kedvező időnk volt, hétfőn délelőtt háromnegyed tizenkettőkor egynegyed órát leszámítva, midőn is egy or- kánszerü szélvihar száguldott a vármegyén keresztül, földre terítve a búzát és árpát és ahol már learatva volt, összekuszálva a kereszteket és vontatókat. Ugyanez időtáj ban volt a Hegyal ján az az Ítéletidő, mely a tokaji szőlőket tönkretette, mint azt a lapokban olvassuk. A búza, mint ez most már jobban megállapítható, mindazon helyeken, ahol köd volt, nagyon meghibásodott. Már a múlt heti tudósításunkban is megírtuk, ezer szerencse a fóldönfekvő búzákra is a junius végi száraz, szeles és hűvös idő, mert a nélkül a legjobb vetések is megszorultak volna Termés eredményről még most is időelőtti volna határozott képet alkotni. A földmivelésügyi minisztérium utolsó kimutatása szerint 54 millió mm.-ra becsüli az or- szág búzatermését, ami ha beválik, kitűnő termést bizonyítana, Razignációval kell azonban megállapítanunk, hogy Békésvármegye búzatermése nem járul hozzá eme eredményhez, legalább is nem olyan mérvben, mint ahogy kikiáltott kanaán volta után azt feltételezik, mert ismételjük, itt sokkal több a hibás búza, mint a szomszéd vármegyékben, különösen Bihar és Aradvármegyékben, úgy hogy az átlag legkedvezőbb eseiben is jó középben állapítható meg. A búzánál határozottan jobbuak Ígérkezik az árpa és a zabtermés. Hallottunk már próba csépiésekröl is, de csak szórványosan, határozott prognosztikont csak lapunk jövő számában fogunk Írhatni. Hogy a laposabb réti földeken is teljesen megérjen a búza, körülbelül még egy hét szükséges, addig ajánlatos volna, ha az idő megtartaná száraz jellegét. Tengeri, vetemónyek szépen fejlődnek, de a hó elején bekövetkezett nagy forróság folytán azoknak egy hét múlva esőre lesz szükségük. A gyulai nöegylet fennállásának negyvenedik évét ünnepelte vasárnap délután tartott közgyűlésében. A közgyűlést gróf Wenckheim Frigyesné elnök a következő lelkes éljenekkel fogadott beszéddel nyitotta meg: „Tisztelt Közgyűlés! Leg- szivélyesebben üdvözlöm az egybegyült tagokat és a gyűlést ezennel megnyitom. A mai közgyűlésünk nevezetes, mert ezen ünnepeljük mi az egylet fennállásának 40 évét és hálás szeretettel gondolunk mindazon jó lelkekre, kik ezen egyletet létrehozták, e körül fáradoztak. Ezen negyven év emlékére adományoztam az egyletnek ezen házat, melybe elhelyeztük az alapitónő emlékére a Stefánia menhelyet. Isten oltalmazza ezen házat és áldja meg annak lakóit és a nóegylet minden nemes- lelkű tagját!“ A pénztáros megvizsgált számadásai szerint a múlt évi bevétel az alapítványi tőkék áthozatalával együtt 30616 K 25 f, a kiadás 4743 K 88 f, a maradvány 25872 K 37 f volt. Segélyezésekre 2600 korona, szegények és gyermekek felruházására 477 K 74 f, népkonyha felszerelésére 630 K 94 f, népkonyhái kifőzésre 1137 K 85 f for- dittatott. Elhatározta a közgyűlés, hogy a rendes havi segélyezéseket továbbá is hasonló mérvben, úgyszintén a felruházást és népkonyha kifőzést folytatja, a nőegylet házát pedig úgy alakíttatja át, hogy az eddigieken felül még bárom elaggottat is a menhelybe elhelyezhessen. A népkonyhái költségek fedezésére pedig a nyár vagy ősz folyamán valamely mulatságot rendez, lehetőleg Szent István napján. A nőegylet eddigi pénztárosa Székely La josné e tisztéről lemondván, helyébe Novák Árpádnó lett megválasztva. Számvizsgálók lettek Horti Béla, Bucskó Korjolánné, Elek Lajosné és Frankó Döménó Az egyletnek 24 alapitó és 304 rendes tagja van; rendes havi segélyben részesít 76 egyént, ingyenes ebédet nyújt három hónapon át 85 szegénynek, felruházott 21 iskolás gyermeket. A nőegyleti évkönyv, mely a nyomdászsztrájk miatt csak utolsó percben lett kész, utólag lett szótküldve s az egylet egész évi működését magába foglalja. Itt emlőjük meg, hogy az egyleti közgyűlésen Fábry Mártonná, ki 40 év óta alelnök, rövid, de formás szép beszéddel emlékezett meg gróf Wenckheim Józsefné szül. Jankovics Stefániáról, ki az egyletet 40 év előtt alapította s kinek ezen tényét megörökítő emléktáblát a közgyűlés szine előtt a ház falán elhelyezte, illetve bemutatta. Diszes esküvő volt tegnap délután 6 órakor a római katholikus nagytemplomban. Wälder Jenő gyulai m. kir. honvédfőhadnagy vezette oltárhoz, feledhetlen jóemlékü néhai Terényi Lajos Békés- vármegye volt főispánja s Gyula városa volt országgyűlési képviselője s neje Kovach Szidónia Arzsi leányát. Az esküvői szertartást a templomot megtöltő közönség jelenlétében dr. Lindenberger János plébános végezte, emelkedett szellemű szép beszédben kérve áldást az Ur szine előtt kötött szerelmi frigyre. A gyulai 48-as kör vasárnap délután Ravai Gábor elnöklete alatt közgyűlést tartott, melynek egyik főtárgya volt Névery Albert, a kör egyik alapítójának és egyik ügybuzgó főrészesének, hogy a kör diszes uj helyiséget épített magának, elnöki tisztéről való lemondása, amelyet Névery, ki a közgyűlésen meg sem jelent, Írásban jelentett be. A lemondás összefüggésben van a képviselőválasztáson történtekkel, amikor a kör tagjai három táborba is oszoltak. Számos 48-as érzelmű tag ugyanis a város érdekei álláspontjára helyezkedve Lukács Györgyre szavazott. Ezekre nézve azt határozta a közgyűlés, hogy a kör tagjai sorából kitörli őket, amely körülmény a 48-as kör különben sem konszolidált anyagi helyzetét megfogja rontani, mert ez okból a tagsági dij erősen meg fog csappanni. Nagyon megrontotta egyébbkénr a hangulatot, hogy két 48 as képviselő jelölt volt. A két táborban volt Kossulhisták és Justhisták farkasszemet néznek egymással. Ezidőszerint a Justhisták vannak túlsúlyban, akik a Kosouthista Névery helyére dr. Berényi Ármint választották meg a kör elnökének. Nincs kizárva, hogy a Kos- suth-párt tagjai mindnyá:an kilépnek a körből. A közigazgatási bizottság julius havi rendes ülését f, hó 11 én fogja tartani. Halálozás. Váratlan tragikus halál kelt közrészvétet. Nádházy Lajos, a főispán mellé beosztott vármegyei írnok junius 28-án élte 29-ik évében meghalt. A boldogult rokonszenves, életerős fiatal ember alig nyolc napig volt beteg és halála mélyen lesújtja szüleit, testvéreit és barátait. Temetése kedden délután volt igen nagy részvét mellett. Ravatalára Békésvármegye törvényhatósága, kartársai, Dóry Pál volt főispán, dr. Novák Kamill, Somogyi János és neje s jó barátai diszes koszorút helyeztek. Nyugodjék békében. Az állami polgári leányiskola által rendezett majális céljaira jótékony adakozások folytán befolyt összeg volt : 334 K 57 fillér. Ebből a majális költségeinek fedezésére 149 K 90 fillér szükségeltetett; a megmaradt összeget: 184 K 67 fillért a tanulmány kirándulási alaphoz csatolta a tantestület. Mindazok, kik e nemes célra adakozni szívesek voltak, fogadják a tanári karnak a növendékek nevében is, őszinte köszönetnyilvánitását. Dutkay Béla kártérítési ügye. Dutkay Béla, Gyulavárosának volt polgármestere, tudvalevőleg azt kérte s várostól, hogy mivel ő az 1889. évtől kezdve egészen 1899 évig sem lakbért, sem tiszti szolga váltságot nem kapott, ennélfogva figyelemmel arra, hogy a törvény szerint a polgármester fizetése nem lehet kevesebb, mint az ugyanazon járás főszolga- birájáé, a város a jelzett címen tőle visszatartott összeget, amely mintegy 10.000 koronát tesz ki, utólag utalványozza ki részére. — A kérelmet úgy a képviselőtestület, mint a törvényhatósági bizottság elutasították. Dutkay Béla az elutasító határozatok ellen a közigazgatási bírósághoz élt panasszal. A közigazgatási bíróság Dutkay Bélát panaszával szintén elutasította. A hozott Ítéletet közérdekű voltá- nát fogva, alább egész terjedelmében közöljük. — ítélet: A közigazgatási hiróság a panasznak nem ad helyt. — Bidokok: ki 1886. évi XXII. t. c. 123. §-a szerint a községek és rendezett tanácsú városok költségvetésébe a rendes és rendkívüli kiadások veendők fel, az alkalmazottak illetményeinél pedig a rendes kiadások azok, amelyek a törvény 65. § a szerint alkotott szabályrendeletben megállapítva vannak ; a 127. § szerint továbbá az elöljáróság felelős a költségvetés szoros betartásáért, vagyis több az alkalmazottaknak ki nem szolgáltatható, mint amennyi a szabályrendelet alapján előirányozva van. Panaszos kifejezetten beismeri, hogy azokat a i illetményeket, amelyek javára a városi szabály- rendeletben megállapítva voltak, amelyek jelzésével kiadott pályázat folytán az állásra jelentkezett és amelyre megválasztva lett, és amelyek évenként a költségvetésben elő irányozva voltak, hiánytalanul megkapta, és miután ennél többet a város részére nemcsak köteles, de jogosított sem volt kiszolgáltatni, tőle semmi oly javadalom, amely őt megillette volna, el vonva nem lett, tehát állásától való megválása után e címen általában mitsem kö- v telhet. De nem követelhet panaszos semmit az 1886, évi XXII. s cikk 66. § áuak azon rendelkezése alapján sem, melyszerint a polgármester évi javadalma azon tiszti fizetésnél, amely az illető törvény hatóságban a főszolgabirák részére meg van állapítva, kevesebb nem lehet, m> rt a törvénynek ezzel a rendelkezésével a rendezett tanácsú városok vannak kötelezve arra. hogy a 65. §. értelmében alkotandó szablyrendeletükben a polgármester évi javadalmát eként állapítsák meg, valamint kötelezve vannak a törvényhatóságok, hogy a szabályrendelet jóváhagyásánál ezt a rendelkezést figyelembe vegyék, a polgármester pedig jogosított, hogy amennyiben a szabályrendelet ennek meg nem felel, akár annak alkotása, akár jóváhagyása ellen jogorvoslattal éljen, akár annak a törvény rendelkezésével leendő összhangba hozatala iránt az illetékes hatóságnál az eljárás folyamatba tételét kérje, vagy megindítsa, illetőleg a polgármester nem köteles kisebb java dalom mellett szolgálni, de midőn mégis szolgá1, sem a szabályrendelet megváltoztatása, sem a megfelelő összegnek a költségvetésbe leendő felvétele iránt semmi lépést nem tesz, sőt a szabályrendeletnek megfelelően a költségvetésnek évenkénti össseállitása alkalmával sem szorgalmazza a törvény rendelkezésének megfelelő javadalom meg I állapítását, e törvényszakasz nem ad neki jogot, hogy annál a javadalomnál, amely mellett úgy eredetileg, mint az egyes időszskok lejártával megválasztatva lett, szolgálatának megszűntével többet igényelhessen és pedig annál kevésbé, mert ez a 66. § azt rendeli, hogy a polgármesternek, tehát a tényleg szolgáló tisztviselőnek, nem lehet kevesebb a javadalma, nem pedig azt, hogy a szolgálatban már nem álló, volt polgármester, aki ellentmondás nélkül szolgált a szabályrendeletben megállapított illetményért, állását elhagyva, a szabályrendelettel megállapított, évenként előirányzott és a főszolgabíró javadalma közti különböze- tet, mint valamely a városnál bent hagyott gyűjtött tőkét, a várostól igényelhesse. Ezen indokokból a panaszos által igényelt mintegy 8000 korona lakpénz kiszolgáltatására irányuló panasznak helyt adni nem lehetett. A tisztiszolga tartási illetmény iránti követelésnek pedig a fentebbieken felül azért nem lehetett helyt adni, mert a főszolgabirák hajdúi egyszersmind hivatalszolgák és az ezek fizetésébe adott átalány a hivatalszolgai szolgálatért járt; a tiszti szolgáknak a főszolgabíró személye körüli szolgálatát a főszolgabíró ezeknek élelmezése és lakásával való ellátásával viselte, panaszosnak pedig e hivatalszolgai teendőkre egy városi szolga állott rendelkezésére. A gyulai l*. kath fiúiskolák növendékeinek erdei kirándulása alkalmával a szegény tanulók helyett a megvendégelés költségeinek fedezéséhez adományaikkal járul*■ i kegyesek voltak: Gróf Al- másy Kálmánná 30 K, Gróf W enckheim Frigyesné 30 K, Gróf Almásy -Dénes 30 K, Dr. Karácsonyi János 20 K, összesen HO K, melyért a gyermekek nevében kifejezi hálás köszönetét a tanítótestület. A gyulai katholikus főgimnázium évzáró vizsgálatai a múlt héten fejeztettek be. Péter és Pál napján volt a záróvizsga a szokásos ünnepélyességgel, amelyről térszüke miatt jövő heti számunkban Írunk.