Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-29 / 22. szám
11)10. május 29.' BÉKÉS 5 jük, olyan érdeme lesz Berényiuek, amelyért igazán rá fog szolgálni, ha nem is most, de akkor amikor a parcellások már igazán csak három és fél percentes tőkekamatot fognak fizetni a Berényi szerzetté kölcsönök után, hogy megnyerje az összes parcellások bizalmát, sőt azt is megérdem- lendi, hogy a parcellák közepén szobrot is állítsanak neki. Isten úgyse, meg fogja érdemelni. Lukács Györgyre térre megemlítjük, hogy programmbe- szédjében tett ígéretének beváltására vasárnap délelőtt a Józsefvárosi Friedrich-féle vendéglőben, délután a nagyoláhvárosi özv. Miskucza Györgyné házában, Űrnapján pedig a szabadkai tanyákon és pusztaeperjesen kereste fel választóit, mindenütt lelkes beszédeket tartva és rajongó szeretettel fogadva. Eme útjairól alantabb részletes tudósítást hozunk. Lukács György pártja immár annyira megerősödött, hogy ami a múlt héten csak valószínű volt, most már teljesen biztosítottnak mondható, nevezetesen, hogy a szerdai napon óriási abszolút többséggel fogja szeretett jelöltje zászlaját fényes diadalra vezetni. Lukács a választópolgárok körében. Valóságos diadalmenetben látogatta meg Lukács György e hét folyamán a választó polgárságot. Min • denütt lelkesedéssel és szeretettel fogadták. Nem mondvacsinált ünneplés volt ez, hanem a szivek mélyéből fakadó, őszinte megnyilatkozás. Úgy fogadták mindenütt, mint régi, jó ismerőst, akinek tudják lelki jóságát, nagy érdemeit és lelkes vonzódását Gyula városához. Sehol egyetlen ellenséges hang nem vegyült bele ez ünneplésekbe, sőt ellenkezőleg, igaz, benső, örömteljes éljenzéssel vették körül. Lukács György tekintélyes gazdák társaságában látogatott el a választópolgárok körébe és mindenütt elmondta programmbeszédét, amely kiterjedt az országos politika kérdéseire és főként Gyula város helyi érdekeire. A programmbeszéd mély benyomást1 keltett és csak megszilárdította a ragaszkodást Lukács György személyéhez. A Józsefvárosban Vasárnap délelőtt 11 órakor a Józsefvárosban mondott beszédet Lukács György. Rendkívül sokan jelentek meg a választópolgárok közül a Friedricb- vendéglőben, ahol a Józsefvárosi polgártársak nevében dr. Schrijfert Ferenc üdvözölte a jelöltet nagy tűzzel, nemes hevülettel elmondott beszédben. Hivatkozott arra, hogy inig az ellenpártok részéről a jelöltek a rágalmak egész özönével árasztják el a Lukács-párt nemes egyéniségű jelöltjét, addig Lukács György soha egyetlen durva megjegyzést nem tett még ellenfeleire. Soha nem illette őket kemény és rágalmazó szavakkal. Az ő ereje épen szavai tárgyilagosságában és igazságában, valamint nemes tetteiben és munkásságában van. A lelkes üdvözlés után Lukács György mondta, el tartalmas, szép lendületű beszédét. A bank, a vámterület, a választójog kérdését fejtegette s azután szólott arról a szeretetről, amely őt Gyula városához fűzi. E szeretet sohasem fogyatkozott meg benne, még akkor sem, mikor vele szemben a választók többsége Gyula egy derék, kitűnő polgárát, K. Schrijfert Józsefet választotta meg képviselőjévé. Bár ellenfelek voltak, ő mindig nagyrabecsülte K Schriffert Józsefet, aki becsületes, hű és érdemes képviselője volt Gyula városának. Annál őszintébb öröm tölti el, hogy egykori ellenfele, K. Schriffert József most, hogy nem kíván többé a parlamenti politikával foglalkozni, melléje állt és az ő jelöltségét támogatja. K. Schriffert József ezzel arról tesz tanúbizonyságot, hogy neki Gyula város érdeke mindenekelőtt való. Ez az érdek azt kívánja, hogy olyan férfiút válasszon képviselőjévé, aki tud és akar is Gyula város polgárainak érdekeiért munkálkodni, ő, a szóló pedig a múltban is beigazolta, hogy együtt érez a város polgáraival. »7ele van a város akácfa virággal, Tele van a lelkem édes illatával. . .« ezzel a költői idézettel fejezte be Lukács nagyhatású beszédét, amely mély hatást tett a jelenvoltakra. A Nagyrománvárosban. Még aznap délután a Nagyrománvárosban tett látogatást a város népszerű képviselőjelöltje. A városrész választópolgársága özv. Miskucza Györgyné vendégszerető házánál gyűlt össze. Az udvar és az utca egészen megtelt az érdeklődő polgárokkal. A gazdák kíséretében érkező Lukács Györgyöt élénk lelkesedéssel fogadták. Lukács a programmbeszédét az udvaron tartotta. Előzőleg dr. Márkus Mihály nagy szónoki hévvel teljes beszédben méltatta dr. Lukács György érdemeit és közölte a választóközönséggel, hogy Lukács már a közelmúlt napokban is igen nagy szolgálatot tett Gyula városának. Kieszközölte a kereskedelmi miniszternél, hogy a városrész lakóinak ökörjárási birtokossága egy régi óhajának teljesítését,! a parcellázott birtokok öntözését megkapja. Az öntözést állami költségen fogják létesíteni. Ezután Lukács György tartotta meg programmbeszédét általános figyelem és tetszés között. A mezőgazdasági és ipari kérdések fontosságát fejtegette s nyilatkozott az általános politikai kérdésekről is. A programmbeszéd nagy, őszinte tetszést aratott. Lukácsot meleg szeretettel vették körül a választópolgárok. A szabadkai és eperjesi tanyákon. Űrnapján délután egy órakor tizenkét kocsin vonult ki Lukács György kíséretével a szabadkai és eperjesi tanyákra, hogy az ottani választópolgároknak bemutatkozzék és elmondja programmbeszédét. Minden kocsin nemzetiszinü zászló s minden ló fel- ékesitve piros-fehér-zöld és a város színeiben pompázó kék-fehér pántlikákkal. Impozáns, gyönyörű látvány volt a hosszú kocsisor, amelyen ott ültek Gyula tekintélyes gazdái is, akik elkísérni kívánták a szeretett jelöltet tanyajáró útjára. Félhárom órakor ér a hosszú, lobogós kocsisor a szabadkai tanyákra, ahol Gazsó András vendég- szerető házánál már összesereglettek a választók, hogy meghallgassák a jelölt előadását. Ünnepi kedv és szives magyar vendégszeretet fogadta az érkezőket. Lukács Györgyöt Isten szabad ege alatt, a pipacsvirágos búzaföldek között, a természet megszentelt, megáldott földjén, mint egy nagy lelkes család, vette körül a tanyai nép. És Beleznay Antal üdvözölte egyszerű, keresetlen, szívből jövő magyar szóval. Lukács az üdvözlésre hosszabb beszéddel válaszolt Ismertette programmját s főként hosz- szasabban terjeszkedett ki a választópolgárok mező- gazdasági érdekeire. A beszédet sűrűn szakította meg az éljenzés és helyeslés s utána Lukács kezet szorított a megjelentekkel. Egy órai időzés után, négy órakor kirobogott a fellobogózott kocsitábor a szabadkai tanyákról és neki vágott Eperjesnek. József-majorban egy kis pihenőt tartott Lukács György és kísérete. — Itt ugyanis ifj. Morvái Mihály, Wenckheim Frigyes jrróf uradalmi intézője beiuvitálta magához a társaságot és bájos ifjú nejével igen szives vendéglátónak bizonyult. Közben ide érkezett az eperjesi választók küldöttsége két kocsin, zászlók alatt. Elébe jöttek a képviselőjelöltnek. Loós Lipót tanító üdvözölte a küldöttség nevében Lukácsot és meghívta öt Eperjesre. A most már tizenkilenc kocsira szaporodott menet megindult az eperjesi tanyákra. — Amerre haladt, mindenütt kitódult a lakosság és megbámulta a lelkes sereget. Félhat óra tájban ért a menet Eperjesre az iskolához, amely előtt levő teret egészen ellepte a tanyák népe. Loós Lipót tanító kérésére Lukács György itt is kifejtette programmját. Szólott a fokozatos adózási rendszerről, amelynek föltétien hive. — Erről szóló fejtegetései nagy tetszésre találtak. Utána Csőke István lelkesítette a választókat a Lukás zászlaja melletti kitartásra. Utalt arra, hogy Lukács mennyit tett már Gyuláért. — A gyújtó, komoly, méltóságos beszéd megragadta a hallgatókat ^ ezután a hangulatot igen derűsre változtatta Havasi Herman anekdotákkal fűszerezett, mókás beszéde, amelyet az asztal tetejéről mondott el. A szives, vendégszerető marasztalások miatt, csak hét óra után indulhatott tovább a kocsitábor vidám, lelkesült kedvvel és a gyönyörű fogadtatás kellemes emlékeivel. A kisvárosban. Este kilenc óra felé járt már az idő, amikor Lukács György és kísérete visszaérkezett Gyulára. Egyenesen a kisvárosnak vette útját, ahol Scheibert Jakab házánál a választópolgárok gyűlésre jöttek össze és hallani kívánták Lukácsot. Lelkesült hangulat fogadta a felvirágozott csapatot. A hangulatnak azután Csőké István adott szép, megkapó szavakban kifejezést. — a szabad pusztáról, a tanyákról érkeztünk most — úgymond — ahova elkísértünk egy nemes férfit, aki az igét hirdette közöttünk. A bibliai korban is apostolok'mentek a pusztába, hogy hirdessék az Ur igéit. A mi szeretett jelöltünk apostoli erényekkel ékes, szereti a népet, együtt érez vele, minden bajával, gondjával. Mikor főispánja volt a vármegyének, sok nemes cselekedetet miveit. Meg kell becsülni a nép igaz barátját. Szivem minden dobbanásával áhitom, hogy Lukács György legyen Gyula város képviselője. Zugó éljenzés kisérte a mély érzéstől áthatott beszédet s utána Lukács György tett programm- nyiiatkozatot. A választójogról és a fokozatos adózásról tett kijelentései tetszettek leginkább s végül az egész beszédet lelkesen megéljenezték A jelölt még sokáig időzött választói körében, akikkel barátságosan elbeszélgetett. Később a Komlóban vacsora volt. Űrnapján este Remetén a Lukács-párt élénken látogatott gyűlést tartott, amelyen Lukács György jelölt programmját dr. Ladies László ismertette. Ladies fejtegetéseit a választók nagy érdeklődéssel hallgatták és végül tetszésüket sürü éljenzéssel fejezték ki. Beszélt még igen nagy hafással dr. Márkus Mihály. A jelenvoltak közt a gyűlés folyamán benső eszmecsere indult meg. X’aJn.TjLgf37-_ Tanulmányi kirándulás. Pár héttel ezelőtt ez utón közhirré tettük a főgimnáziumnak ez idei tanulmányi kirándulását. Azóta megváltozott körülmények megváltoztatták a kirándulás célját és időtartamát. A" Tátrába tervezett kirándulást kénytelenek voltunk ez idén elhalasztani, helyette junius 23-tól 27-ig a következő helyeket keresi fel tanárai vezetésével a kiránduló ifjúság: Brassó és környéke, Sinaia, Tusnádfürdő, Szent Anna tó, torjai büdösbarlang, marosujvári sóbánya. A gimnázium vezetősége átiratban kereste fel ez ügygyei kapcsolatban a M. á. v. igazgatóságát, hogy tekintette! az idő rövidségére és a nagy távolságokra, a diákok külön kocsiját gyorsvonathoz is hozzácsatolja, r - méljük, hogy e kérésünk nem fog elutasítást nyerni. A kirándulás költségei a tátrainál jóval alatta maradnak, kb. 28—40 korona lesz mindössze, utizsák beszerzése nem szükséges. A diákok alulírottnál jelentkezhetnek, lehetőleg mielőbb. Eddig már 14 tanuló jelentkezett, óhajtandó volna, különösen a felsőbb osztályokból még több tanuló jelentkezése, hiszen igy előreláthatólag nagyobb kedvezményeket is nyernénk. — Itt említem még fel, hogy egy szegény, jó tanuló kirándulási költségeinek fedezésére özv. Haviár Lajosné úrnő 5 koronát juttatott hozzánk, mely jólelkü szives adományért az intézet nevében is hálás köszönetemet fejezem ki. Mérey Gyula, a kirándulás vezetője. Érettségi biztosok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter vármegyénk középiskolái ez évi rendes érettségi vizsgálataihoz a következő kormányképviselőket küldte ki : A békési református főgimnáziumhoz Szőts Farkas budapesti református főiskolai tanárt, a békéscsabai főgimnáziumhoz Szlámk Mátyás dr. eperjesi ág. h. evang. teol. akadémiai felügyelőt, a szarvasihoz pedig Raffay Sándor budapesti evangélikus lelkészt és evangélikus teol. tanárt. Tanulmányi kirándulás. A békési református főgimnázium tanulói közül mintegy 30-an Körber Tivadar’ igazgató, dr. Haraszti Sándor, Berentés Lajos, Osváth Gyula és Faragó László tanárok vezetése alatt f, hó 22-én hosszabb tanulmányútra keltek, melyről 24-én gazdag tapasztalatokkal tértek vissza. Az ifjúság megtekintette a dévai várat