Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-20 / 12. szám

1910. március 20. BÉKÉS 5 Szarvas. A főgimnázium hazafias ünnepélyén kívül a liceum-bizottság is rendezett ünnepélyt a színkörben s azon a férfi és az ifjúsági dalkar énekelt, Illyés Erzsiké, Zolnay Mártou szavalt, a líceum elnöke : Liska János ünnepi beszédet mondott, Rohoska Géza tanitó alkalmi felolvasást tartott, mig Péter Pál, Tóth Pál, Szerb Lajos és Lénárt János négy hangra hazafias dalokat énekeltek. A nagyszámú közönség megtapsolta a szereplőket. — A szarvasi független­ségi és polgári körökben szintén ünnepet ült a polgárság. Orosháza. A község elöljárói, a testületek, a különböző körök hagyományos kegyelettel ünnepelték meg az idén is március 15-ikét. A szabad líceum vasárnapi estélye az Alföld nagytermében a következő műsor­ral e nap emlékének volt szentelve: 1. Március. Költemény Szávay Gyulától, szavalta Fehér Irma. 2. Az alkotmány helyreállítása. Felolvasás 61, nagy­részt szines, vetített képpel. Tartotta Fabriczy Pál. A községi képviselőtestület kedden délelőtt 11 órakor az 1848-ik évi március 15-ének emlékére, a szín­körben díszközgyűlést tartott. Előzőleg 9 órakor az ev. templomban istentisztelet volt. A diszközgyülést a biró nyitotta meg. Az ünnepi szónoklatot Kalmár Pál tartotta. A milleniumi alapítványból szorgalmas, régi cselédek lettek jutalmazva s ezekhez Fürszt János intézett elismerő beszédet. Végül a Kossuth- szobrot koszoruzta meg a képviselőtestület. A be­szédet Bakos Béla mondotta. Itt is az összes körök ünnepeltek. Az ipartestületben Veres József mondott nagyhatású beszédet. Köröstarcsa. Már vasárnap megkezdődött az ünnepély. Meg­jelent a községben Fábry Károly országgyűlési kép­viselő, ki a község vezetőinek kíséretében megjelent a különböző körökben, hol beszédeket tartott. Szeghalom. Március 15-kének előestéjén kivolt világítva az egész közság. A Kossuth-szobor környékén óriási néptömeg hullámzott, mikor Fábry Károly oda érke­zett Arató Lajos párt elnök társaságában. A szobor­nál először Arató Lajos beszélt, majd Fábry Károly méltatta a nagy nap jelentőségét. Füzesgyarmat. Az ünnepély főrésze a főtéren zajlott le, ahol a község lakosságának nagy része jelen volt. Itt is Fábry Károly lelkesítette a megjelenteket a már­ciusi eszmék követésére. Délben az ifjúsági körben nagy bankett volt, délután pedig a különböző körök­ben tett látogatást a képviselő. Gyomán. Reggel fél 9 órakor a református templomban ünnepi istenitisztelet tartatott. Délután 2 órakor a Petőfitéren nyilvános ünnepély a következő sorrend­del: 1. Szózat. Énekelte a közönség. 2. Megnyitó beszéd. Tartotta: Biró Benedek 48-as párt elnök. 3. Ünnepi beszéd. Tartotta : Domby Béla ref. lelkész. kettő kiválóan jól, helyes hangsúlyozással, értelme­sen interpretálta a kiválasztott költeményt. A gim­náziumi énekkar öt énekszámot, — valamennyi magyar szerző munkája — a tőle megszokott pre­cizitással, az árnyalatok finom kidolgozásával adott elő. Ez énekszámok közül különösen kiemelendő­nek tartjuk a Demény-fóle ui összhangositásban betanult Erkel: Himnuszt, amely helyenként négy­nél több szólamra megoszló hanganyagának tiszta és tömör akkordjaival, erőteljes színezetével, ön­becsénél fogva igen szép hatást keltett. Iskola bezárás. A vörheny és difteritisz jár­vány oly nagy mértékben lépett fel a belterületi állami elemi fiú iskolában, hogy a vármegyei fő­orvos javaslatára az alispán az iskola bezárását elrendelte, Kanyaró járvány Újkígyóson. A nagymérték­ben fellépett kanyarójárvány miatt az összes iskolá­kat s óvodát be kellett zárni, mig a csorvási Horváth-féle külterületi iskola bezárását, a tanitó családjában fellépett fertőző betegség tette szük­ségessé. Endrődi r. kath. iskolák évenkénti segélyező sére Endrőd község Képviselőtestülete legutóbb iskolánként 500, összesen tehát 8000 korona segélyt szavazott meg. A képviselőtestület vonatkozó hatá­rozata ellen gróf Ferri Lipótné báró Wodianer Anna nagybirtokosnő felebbezéssel élt azon a címen, hogy ő birtokán külön iskolát tart fenn, ezért tehál iskolafenntartás címén még külön teherrel nem róvható meg, Felebbezéssel élt a határozat ellen Korcsok János endrődi lakos is, aki amellett érvel, hogy az iskolákat a község vegye át. Kérdéses ügy mindenesetre érdekes tárgya lesz a feleőbb ható­ság döntésének. Hírek. Nagyhét és virágvasárnap. A Megváltó cso­dákkal telt élettörténetének megindító, sok keserű­séggel és sok tanulsággal lelt fejezetéhez jutottunk. Mainap ránk virrad a Nagyhét! . . . A keresztény világ ünnepel . . . mélységes áhítattal követi az ő üdvözítőjét a kálváriái szenvedések tüskés kereszt- utján ! Buzgó könyörgéseivel, bűnbánó zsolozsmái­val iparkodik a Mester keresztfáját elviselhetőbbé könnyebbé tenni, fájdalmait enyhíteni és kitartva mellette, hite, tanítása mellett mind halálig, Nagy­szombat estéjén diadalmas érzésektől ittasult lé­lekkel tódul a feltámadást hirdető ünnepi körme­netre s a kivilágított ablakok, utcák sorain át a szentséget védő baldachin és a lengő zászlók körül tolongva, megdönihetetlen hittel tesz ékes tanú­bizonyságot a feltámadás erővel és igazsággal tel­jes dogmája mellett! A Nagyhét Virágvasárnappal veszi kezdetét, annak emlékére szentelve, hogy Jé­zus ezen a napon vonult be pálmák és virágok kö­zött Jeruzsálembe . . . Ennek jelkópezésére szol­gálnak a barkák, melyeket az egyház megszentel s a hívek között szétoszt . . 1 A megváltó éle­tének minden gyásza, mindeD fénye vigasztalással és gazdag tanulságokkal szolgál azoknak, kik a Megváltó tanítását mindenkor megtartják és köve­tik !.. . A békésbánáti református egyházmegyében a dr. Imre József lemondása és Böszörményi Béla elhalálozása folytán megüresedett egyházmegyei tanácsbirói állások betöltése múlt hóban történt meg. Az egyházközségek több jelölt között meg­kerül kivitelre, amelyik a viz betörése ellen kellő garanciát nyújt. Elhatározta ezután a bizottság, hogy a kórház kórtermeit 2 réteges hézagmentes padozattal, a műtőt, finsen és röntgen termeket stb pedig keramit lapokkal látja el és a szükséges intézkedések megtételével az igazgatót bízta meg. A gyulai róm. kath. hitközség tanácsa csü­törtökön rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyik főtárgya a gyulai posta és távirda hivatal beadványának elintézése volt. A posta ugyanis nagy­méretű átalakítást és a jelenlegi hivatali terület- nagyságnak kétszeresét kéri. Ezen terjeszkedés az emeleti részben történnék. A tanács a kérelemnek helyet adott, de aránylagos bérfelemelést és 10 évre felbonthatatlan szerződést kíván. Amennyiben a postakincstár a feltételekhez hozzájárul, a hit­község a hivatal kívánalmának megfelelő helyisé­geket még ez év őszén átalakítja. Másik fontos tárgy a józsefvárosi kántori állás betöltése volt. A tanács kimondotta, hogy az állást visszaállítja ere­deti kántortanítói mii őségébe és a tekintélyes ja­vadalomért megfelelő munkát kíván, ami a hitköz­ség súlyos anyagi helyzetével meg is van indokolva. Az állásra 1910. május 1-ig pályázat van hirdetve, május 12-én lesz a próbaóneklés, 16-án a válasz­tás. A kántorpróbára szakértőkul lettek kiküldve: Dr. Lindenberger János, Mutschenbacher Gyula, Szé­kely Lajos, Takácsi Lajos és Pettner József. A vá­lasztás nyilvános szavazás utján fog történni s ab­ban az egész város róm. kath. adófizető közönsége, amennyiben kívánná, résztvenni jogosult. Csendörség Gyulaváriban. Gyulavári községben az utóbbi időben annyira elszaporodtak a közrend elleni kihágások, hogy a képviselőtestület határo- zatilag mondotta ki, hogy Gyulaváriban egy csendőr­őrs felállítását ismét kérelmezni fogja. A hozott határozathoz képest átiratot intézett a község a debreceni csendörparancsnoksághoz és kérte, hogy a tárgyalásokat tegye ismét folyamatba, egyben készségét fejezte ki, hogy most már hajlandó a csendőrőrs elhelyezésére szükséges épületet a kívánt bérösszeg mellett átengedni. A vármegye alispánja, akit az ügy támogatására a község felkért, a csendőr- parancsnokságot megkereste, hogy addig is, mig a község kérelme érdemlegesen elintéztetik, minden vasár- és ünnepnap és mindannyiszor, valahányszor a főszolgabíró szükségesnek tartja, a gyulai őrs egyik kirendeltsége végezze a közbiztonsági szol­gálatot a községben. Ez a megoldási mód azért nem kielégítő, mert a múltban szerzett tapasztala­tok szerint— a gyulai csendőrőrs csekély létszáma miatt — a főszolgabíró megkeresései több Ízben eredménytelenek maradtak. Gyula város képviselőtestülete folyó hó 14-én délelőtt dr. Lovich Ödön polgármester elnöklete alatt rendkivüli közgyűlést tartott a tagok csekély érdeklődése mellett. A közigazgatási bíróság Gebei András panaszára hozott Ítéletét, melyet az I-sö számú vadászterület haszonbérének felosztása iránt adott be, felolvasták b tudomásul vették ; egyben a képviselőtestület a vadászterületek bérjövedel­mére vonatkozó múlt közgyűlési határozatát kér­vényezőkre is fenntartja s alkalmazza. — Schillinger Lipót és társainak egy második heti piac engedé­lyezési kérelme, illetve ennek pártolásába nem ment bele a képviselőtestület, mert ennek beállítása sok jogos éidekeket hátrányosan érintene, különösen az iparosság körében. — Liker Mihály gyulai lakos azon kérvénye, hogy a községi közmunkáját töröl­jék, elfogadtatott. Nájman György és Lindenberger Ferenc ajánlata utszelesitésre felajánlott telkeik egy részének eladása tárgyában a közgyűlés hatá- lozatot nem hozhatott. Ebben a folyó hó 28-ára összehívandó közgyűlés fog végérvényesen dönteni. A megszűnt községi rajztanitói fizetés hovaforditá- sában úgy határozott a gyűlés, hogy Sál József ipariskolai rajztanitónak két évre 630 koronát utal ki fizetés gyanánt, továbbá az állandó választmány javaslatára kiváló eredményes működésért további 300 korona jutalmat szavaztak meg s ezen felül még jegyzőkönyvi elismerésben részesítették. A Gyulai Kereskedők és Kereskedöifjak Társu­lata e hó 13-án délután 2 órakor tartót a meg rendes évi közgyűlését Czinczár Adolf elnöklete alatt a tagok élénk részvétele mellett. A Stern László által előterjesztett titkári jelentés beszámol a választmány tevékenységéről s különösen kiemeli, hogy a társulat helyisége a múlt év végén akként alakíttatott és oly kényelemmel rendeztetett be, hegy az most a tagok igényének mindenben meg­felel. Ennek tulajdonítható az is, hogy a tagok létszáma megnövekedett és a társulat helyiségét a tagok nagyobb számban látogatják. A társulat pénz­ügyeiről is kedvező képet nyújt a jelentés, amennyi­ben a tagdijak pontosan befolynak, hátralék alig van és ennélfogva az előirányzott kiadásokra a kellő fedezet rendelkezésre áll. Könvvek beszerzé­sére a múlt évben 245 korona fordittatott. A társulat vagyona, mely jelenleg készpénz és a 4. Ünnepi óda. Irta és elszavalta: Urményi Lajos, nyugdíjas színész, 5. Hymnusz. Énekelte a közönség. Ez ünnepélyből különösen kiemelendő Domby Béla ünnepi szónoklata és Urményi Lajos ódája. Mind a ketten többszörös éljennel jutalmaztattak. — Este az úri kaszinóban és az olvasó körÖK, valamint az ipartestületben társasvacsora tartatott, mely alkalom­mal mindenik helyen számos pohárköszöntő hang­zott el, ezek között az úri kaszinóban Domby Béla és Pálffy Béla, az alsórészi olvasókörben Biró Bene­dek feltűnően érdekes politikai vonatkozású pohár- felköszöntőket. Békésszentandrás. Reggel istenitisztelet volt. A templom előtti téren ünnepély. Este három körben társasvacsora. T a n ii g y. Ünnepély a főgimnáziumban. Mint múlt szá­munkban előre is jeleztük, március idusának emlé­kére a főgimnázium szép iskolai ünnepélyt rende­zett. Az ünnepi beszédet Schreiber Ottó főgimn. tanár tartotta, szépen kiemelve a tanulságokat és kijelölve azon célt, amelyet a márciusi ifjak, mint a bazaszeretelnek követendő példáját, a minden­kori magyar ifjúság elé kitűztek. -— Desztek Jenő YII. o., Katona Tibor I. o. és Mandorf Emil IV. o. tan. hazafias költeményeket szavaltak. Az első oszlott szavazataiból az abszolút többséget dr. Zsíros Lajos nagykikindai ügyvéd és Tereli Gyula hód­mezővásárhelyi lelkész nyerték meg. — Az egyház- kerület választásoknál kft békésbánáti egyházme­gyei notabilitást ért kitüntetés Dr. Bartöky József miniszteri tanáosos, egyházkerületi tanácsbiróvá, Futó Zoltán szentesi lelkész, egyházmegyei főjegyző pedig egyházkerületi aljegyzővé választatott. József főherceg Kisjenőrcl érkezve, a hét két első napján szemlét tartott a gyulai 2. hon­véd gyalogezredben. Mindkét napon az iskolákat és a legénység tornázását szemlélte meg. Kedden a fenséges vendég tiszteletére a tiszti étkezdében nagy diszebéd volt. A főherceg kpdden délután 4 órakor külön vonattal felutazott Budapestre. Békésvármegye közkórházi bizottságának épít­kezési albizottsága folyó hó 15-én délután 3 órakor a kórházi igazgatónak hivatalos helyiségében ülést tartott. A kórházi építkezések helyszíni megszemlé­lése után megbízta a bizottság az ülésen jelen levő Jendrassik Alfréd tervező műépítészt, hogy az épületek pincéinek talajvíztől való mentesítése cél­jából tegyen javaslatot s készítsen költségvetést. A talajvíz ugyanis különösen a tuberkulotikus pavi­lonnál felette magasan van s annak betörése elől az építkezési bizottság úgy vél védekezni, hogy vagy az épületeket emeli fel, vagy pedig a pincét vasbeton szigeteléssel látja el. A két terv közül az

Next

/
Thumbnails
Contents