Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-13 / 11. szám
XLII. évfolyam. Gyula, 1910. március 13. 11-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre .............. 10 K — f Fé l évre.............. _ 5 K — f Év negyedre.............. 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Március 15. (v.) ötvenkettedik fordulatán március Idusának, nem kevés hazafias bánattal kell elismernünk, hogy ez a kor nem érzi át oly mélyen azokat az eszméket, melyeket ünnepel, mint a muzeum oszlopcsarnoka előtt ötvenkét esztendővel összesereglett lelkes nép, melynek az a történelmi pillanat adatott, hogy a magyar Tyrteust, Petőfit hallotta szavalni, tőle, a költőtől hangzott a zengő, az utolérhetetlen „Talpra magyar“. A francia forradalom, a társadalmi reneszánsz szabadságra vágyó szellője lengedezett ötvenkét év előtt a mi szép hazánkon és a politikailag iskolázatlan embertömeg, lett légyen egyenkirit bármilyen műveltséggel is megáldott, — tudatában volt annak, hogy válságos, nagy történelmi időknek születését hozza meg csodás lelkesedése; érezte, hogy a régi bálványok összedőlnek és az emberiségre uj korszak következik. Ha igy nem lett volna, hogyan tudnők megérteni, hogy a Pilvax kávéház néhány titánja a nyilvánossággal még akkor nem biró, cenzúrától lenyűgözött és rendőrileg féken tartott s közügyek vitelére iskolázatlan embertömeget tudott volna összegyűjteni, mely egyszerre Magyarország eleven közvéleményét képezze. Közéletünk mai jelenségeit nézve, úgy találjuk, hogy ez a kor eló'deinek nagy hevületére képtelen. Hiszen igaz, ma is ünnepeljük március 15-ét, de a tavasz fuvalmában ezek az ünnepek erősen a konvencionális szokások kereteiben mozognak. Elhangzik a magyar tengertől az erdős Kárpátokig e napnak glórifikációja és kétségtelen, hogy számra sokkal többen vesznek részt ezeken az ünnepeken; de hogy hány lélekben magasztosul- : nak fel a márciusi eszmék, — ezt a gondo- i latot űzzük el agyunkból, mert talán nemzeti csüggedést okozna. Kétségtelen, hogy a ge- 1 neráció, mely valamely nagy szabadságjognak áldásaival ól, eltompulhat abban, hogy magát az eszmét érdeme szerint értékeli. Ötvenkét év előtt a „Talpra magyar“-t elszavalni szellemi revelláció volt. Ma az élő, sőt talán az olykor vissza is élő sajtószabadság korában még forradalmibb költemények és szónoklatok sem csinálnának olyan nagy, a paroxismus lázáig növekedő érzelemhullámzást ; mig ötvenkét év előtt még a dadogó Sütkeyt is megtapsolták és vállukra emelték a márciusi hazafias láz hatása alatt. Remélnünk kell azt, hogy ha majd megtörténik egy nem várt reakció és a márciusi eszmék és az akkor kivívott népjogok veszélyben lesznek, majd kigyul és fellángol akkor a Vesztaláng s bizonnyal a márciusi ünnepek mai sablonait elfelejtjük. Ám ha a márciusi eszmék győzelméről néhány nap múlva rendezendő ünnepek benső, hazafias tüze nem lángol is akként, amint hazafias szivünk szeretné — mélységes hódolattal adózunk mindazoknak, akik éppen ebben az utilitárius korban a hazafias eszmék fáklyáját meggyujtják. Különösen tetszenek nekünk az iskolákban rendezett márciusi ünnepek. Itt van a nemzet rügye, itt van a nemzet virága és éppen abban az időben, amikor leikébe a hazafiasság szent tanításai leginkább gyökeret verhetnek. És tetszik nekünk a társadalmi köröknek március 15-iki ünnepe. Mert a napi küzdelem salakjától megtisztult különböző foglalkozású emberek egyesülnek a márciusi hármas eszményben : a szabadságban, testvériségben és egyenlőségben. Egyesülnek érzésben és talán tudatára ébrednek annak, hogy a márciusi eszmék még nem győztek. Hogy a tülekedő, egymással gyűlölködő társadalmi osztályok a szabadságot helytelenül élvezik, a testvériséget sokszor lábbal tapossák és az egyenlőséget megvalósíthatatlan ábrándnak tartják. T a n ü g y. A főgimnáziumban ma délután lesz az ezidei utolsó Uránia-előadás. Ezen előadásnak tárgyát korunk egyik legfontosabb és legérdekesebb kérdése képezi, a lég uralmának meghódítása : a kor- mányozható léghajó, annak története és főbb típusai. Esetleg a repülés problémája és a repülőgépek is tárgyát fogják alkotni az előadásnak, ez utóbbira azonban e sorok Írásakor még nem tndunfc pontos felvilágosítást adni. A későbben beálló est miatt az előadás 6 órakor kezdődik, a belépő-dij, tekintettel a képek nagyobb kölcsöndijára, ezúttal személyen- kint jO fillér. Március 15-én, a szabadság ragyogón felkelő napjának évfoidulóján a főgimnázium tanári kara és tanulóifjúsága nyilvános ünnepélyt rendez a főgimnázium tornacsarnokában. A 9 óra után kezdődő ünnepély tárgysorozata a következő: 1. Nemzeti himnusz. Beliczay Gyulától. Énekli az ifjúsági négyeskar. 2. Haj Rákóczi, haj Bercsényi. Költemény Endrődi Sándortól. Szavalja Katona Tibor I. oszt. tan. 3. Rákóczi kesergője (kuruc dal). Káldy Gyulától. Énekli az ifjúsági négyeskar. 4. Ünnepi beszéd. Tartja Schreiber Ottó főgimn. tanár. 5 Egri históriának sommája. Tinody Sebestyén XYI. századbeli dallamaiból. Énekli az ifjúsági négyeskar. 6 Népem fiaihoz. Költemény Kemenea Perenctől. Szavalja Deetek Jenő VII. o. t. 7. Szép örömköny ragyogása. (A Bánk-bán operából.) Erkel Perenctől. Énekli az ifjúsági négyeskar. 8. Március 15. Költemény Ábrányi Emiltől. Szavalja Mandorf Emil IV. oszt. tan. 9. Himnusz. Erkel-Demény. Énekli az ifjúsági négyeskar. Az ünnepélyen a főT Á R C A. Magyar kesergő. Irta : Oláh Gábor. Sirattalak, szaggattalak, Atkoztalak, leszóltalak, Édes, szegény hazám ! A lelkem tán mást erezett, A lelkem benn tán könyezett, Mig szitkot szórt a szám. Olyan kicsinynek láttalak, Mint sokszor látom magamat, Édes, szegény hazám, Mikor rád csapott ostorom: Vérrel buggyant fel arcomon "Ütés ütés után Hiszen egy csöpp részed vagyok, Ha jajgatsz, én is jajgatok, Édes, szegény hazám. Most leborulok s csókolom Lábad nyomát a homokon, Bölcsöm, sirom, anyám! En bánthatlak, sirathatlak, Magyar vagyok, gázolhatlak. Édes, szegény hazám! De más ne merjen bántani! Ne merjen más sehonnai, Más céda, más silány. Mit tudja más, mi fáj nekünk? Mért könnyel sós a kenyerünk? Ugy-e szegény hazám? Világ csodája, hogy vagyunk! S ha majd egyszer kilobbanunk Ama nagy éjszakán : Tragédiánknak az örök Eg Írja meg, ha menydörög Viharok hajnalán: „E nép fogyott, de nem hajolt. E nép magának sírja volt.* Óh, még halálunk is milyen Felséges lesz hazám! A primadonna. Irta: Bródy Miksa. A Márt! vérbeli művésznő volt. — (A franciáktól vettük át a szokást, hogy nagy színésznőink neve elé odaillesszük a névelőt és minden egyebet nem ; — még a kisasszonyt sem toldjuk a név mögé, lévén a szerény cimtelenség megkülönböztető tisztesség.) Nagy színésznő volt és bár közömbös mindenki előtt a művészek magánélete, senki sem tudott róla semmi rosszat. Ebben az értelmetlen mondatban hiányzik az összekötő kapocs. Csakhogy az olvasó tudja, hogy a közömbös magánéletben szi- matolgatnak a legszívesebben az indiszkrét orrok, amelyek a Mártiéban minden igyekezet mellett, mitsem tudtak kiszimatolni. Szép volt. Hogy leírjam ezt a szépséget, arra részben azért nincs szükség, mert az összes kirakatokban látható volt a fényképe, az összes plakátok az ő alakjának finom vonalait mutatták, — másrészt pedig mindent leírtam, ha azt mondom, hogy olyan szép volt, mint a többi elragadó művésznő. Egyéni vonásai azonban mégis voltak, kezdve végtelen kedvességétől mindenkihez, egész gyermekded naiv kedélyéig, pajkos csevegéséig, bájos duzzogásáig, melyek olyan talányszerüen vonzották hozzá a férfiakat. Ezek voltak az ő egyéni vonásai, amelyek azonban hajszálnyira sem különböztek müvésztársnői egyéni vonásaitól. Imreffy Imre báró, huszonnyolcéves huszár- főhadnagyi szivének minden fiatalságával szerette a nőt. Azonban oly céltalanul, hogy a naponta küldött virágbokrétákhoz mellékelt értékesebb tárgyak egyszerűen visszakerültek hozzá. — Szeressen! — mondta napjában húszszor is a báró, részint a művésznő lakásán, részint a művésznő öltözőjében, részint a főür automobiljában. — Szeressen, — felelte lesütött szemmel a művésznő a fent említett helyeken. — Szeretem, ahogy csak nő szeretni tud férfit, de az öné nem lehetek soha sem. — És miért nem? — kérdezte a lázas koq- ceptusból kissé kiesve a báró. — Tisztességes leány vagyok és mindvégig az akarok maradni. Ez ellen az érv ellen mindenféle ellenérvek állnak a férfiak rendelkezésére, amelyek közül mégis a legnyomósabb, a három ismert'szó : „legyen Xjetpixnlc mai száma 12 olcla.1.
