Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-07 / 6. szám
4 BÉKÉS 1909. február 7. Halálozás- Néhai Tömösközy László nagyzerindi tanitó özvegye Ambruz9 Anna asszony, aki két évtized óta városunkban élt, 56 éves korában meghalt. A boldogult derék nő halálát négy gyermeke fájlalja. Temetése február 1-én délelőtt volt nagy részvéttel. A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő: Alulírottak mélyen megszomorodott szívvel jelentik a felejthetetlen édesanyának, özv. Tömösközy Lászlóné szül. Ambruzs Anná-nak folyó ■évi január hó 30-an délután 5 órakor, életének 56-ik s özvegységének 23-ik évében hosszas szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A megboldogult hült teteme folyó évi február hó 1-én délelőtt 10 órakor a Zsinór-utcza 5. sz. gyászházban, a református egyház szertartása szerint történt ima után fog Nagyzerindre szállíttatni s ott február hó 1-én délután 5 órakor, a református temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Áldás és béke poraira! Tömösközy Gyula neje Rida Juliánná, Tömösközy Dezső neje Bállá Etel, Tömösközy Vilma férje «Szilágyi Gábor, Tömösközy József neje Wagen- hofUr Matild, gyermekei. A gyulai nöegylet nyilvános köszönetét mond a postás bál tisztelt rendezőségének azon szives figyelemért, hogy a postás bál jövedelméből 63 K 31 fillért a nöegyleti szegények törzsalapjára alapítványul adományképen juttatott. Egyidejűleg hasonlóan hálás köszönettel nyugtázza a nőegylet a »Gyulavidéki Takarékpénztái «-nak hasonló czélból küldött 40 korona évi adományát is. Fábry Mártonná, alelnök. A posta- és távirdaaltisztek és szolgák táncz- vigalma folyó hó 2-án folyt le, mely eikülcsileg ób anyagilag fényesen sikerült. Este 9 órakor Rácz Tóni zenekara rázendített az első tánczra, mikor is már a pavilion fényes termét a szebbnól-szebb ruhába megjelent leányok s asszonyok serege díszítette; megkezdődött a táncz, mely lankadatlan kitartással és parázs kedvvel reggel 6 óráig tartott, a négyeseket 60—70 pár tánczolta. Jelen voltak leányok: Braun Erzsiké, Csernoszky Margitka, Diószegi Erzsiké, Halasi nővérek, Háromházi Teruska, IIlieh nővérek, Junászka Ilonka, Klavács Mariska, Kannát Mariska, Kainrát Nellike, Kukla Etelka, Noránt Vilma, Németi Emilia, Németi Ró- zsika, NeCBof Piroska, Szenes Erzsiké, Tóth nővérek, Verbőczi Mariska. Asszonyok: Baley Vinczéné, Bárd Izsóné, Braun Károlyné, Csernoszky Józsefné, Diószegi Jánosné, Desztit Pálné, Evva Andrásné, Gerely Józsefné, Hajdú Antalné, Hraskó Jánosné, Hanzsala Gyuláné, Halasi Mórné, Kéler Istvánná, Kovács Dezsöné, Kis Sándorné (Nagyszalonta), Klavács Jánosné, Kísb Imréné, Keserű Róbertné, Kiska Lrjosnó, Kukla Istvánná, Molnár Józsefné, Magyari Jánosné, Mazurek Perenczué, Noránt István1 é, Nádházi Károly'né, Nemeti Andrásné, Pauker Józsefié, Pratiinger Ferenczné, Pribék Mihályné, Pálffy Jánosné, Rák Mihályné, Szabó Józsefné, Veik Istvánná, Vádi Imréné, Zámodics Lászlóné. — Felül- fizették : Özv. gróf Almásy Kálmánná (Kétegyháza), Czóbel Károly, Braun és Czinczár, Dobay János, Badó Botbmer Árpád 10 —10 K, dr. Kun Pál 8 K, Weisz Mór, Gyulavidéki Takarékpénztár, Gyulavárosi takarékpénztár, dr. Lindenberger János, Pribék Mihály, Vadas Márton, Deutsch Jakab ezég, gróf Almásy Dénes 5 — 5 K, Detre István 4 K, Reisner Ede, ViBzt József Weisz Ede, dr. Kacz- vinszky János, dr. Berényi Ármin, Kliment Ferencz, Nivák Árpád, Széuásy József, dr. Weisz Herman, Gyepes Imre (Debreczen), Dóry Pál 3—3 K, Békés Dezső, Pák Béla, Niedermayer Béla, Anuló Pál, Schmidt Gyula, Békés Gyula, Mérey Gyula, Gerlien Mihály, Puskás Gyula, Dászkál N., Schmidt N. Neumann Matton, dr. Bárdos Arthur, Weisz N., Dombi Lajos, Halász Sándor, Sülé József, dr. Adler Ignácz, dr. Martos József, Klavács János, Fischer Dávid, dr. Major Simon, Lelik Ferencz, Bekker János, ifj. Klavács János, id. Kéller István, Kovács Dezső, Kukla István, Draskovits József, P. Nagy József, Pauker József, Kozits Gusztáv, Révész Pál, Zuzmann János, Nádházi Lajos, Hajdú Antal, Feuer ezég, ifj. Ludvig József, Szabó József, Frattini J mos, Kovács Jenő, Némedi Albert (Sarkad), Né- inedi Emilia, Somogyi Lajos, ifj. Kohlmann Ferencz, Gyepes Gergely, Schvimmer Arnold, dr. Jantsovits Emil, Szántó Soma, Brill Bernát, Lusztig Adolf 2—2 K, Farkas Adolf, Neufeld N., Sonnenfeld Miksa, Verner József, Kocsis László, Vértesi Arnold, Seer Herman, Gergely Herman, Mudrics N, Léderer Lajosné, Kalocsa István, Bucskó Gyula, Schvimmer L. Adolf, Neivitz N., Multas Mór, Vinkler Lajos, Bródi Samu, Singer Mihály, dr. Konkoly Tihamér, Harsányi Frigyes, dr. Biró Béla, Spiolmann Gyula, dr. Heks Miksa, Csernoszky József, Desztik Pál, dr. Nyisztor Adorján, Bedő József, Baley Vincze, Nádházi Károly, Veik István, Keserű Albert, dr. Novák Kamill, Abrukta Mihály, Marosán György, Szilváéi Testvérek, Blum Norbert, Nádor Mór, Bart Izsó, Somogyi János, dr. Hoffmann Károly, Merza Sándor, Braun Vilmos, Dermencsin János, Heilin- ger János, Bieter Ignácz, Messinger Gáspár, Lige- rer József, Bujdos Alajos, Rothsteiu Dezső, Teubert Gyula, Haverda Ferencz, Zilbauer Alajos 1 — 1 K, Bagi Károly 40 fillért. — A felülfizetőknek a rendezőség nevében köszönetét fejezi ki Ráffy János pénztáros, Drulla Péter jegyző. Jágünnepély. A gyulai korcsolyázó egyesület vasárnap szép közönség jelenlétében fényes jégünnepélyt rendezett. Este 8 órakor gyülekezett a korcsolyázók serege, amelybeu ezúttal — a kicsinyek szomorúságára — csupán felnőttek vehettek részt. Az ünnepély sikere, — már az érdeklődésből is következtetve — nagy volt, mert az egyleti tagok közül mintegy 60-an jelentek meg. 10 és fél óráig tartott a korcsolyázás, amidőn a jelenlevők az egylet korcsolya pavilonjának emeletére vonultak fel, ahol még körülbelül egy óra hosszat fesztelen jókedvben, czigányzene mellett — társalogtak. Gyertyaszentelő napján reggel borús, komor volt az időjárás, — amit a korai tavasz hívei a legjobb jelnek tartanak arra, hogy az idő hamar kinyílik. Az idén ugyanis a medve nem látta meg az árnyékát, nem volt napos idő, tehát nekivágoit a rengetegnek és most már vissza sem bújik egy hamar, csak jövő télire, ügy látszik, a véletlen az idén kedvez, — hogy jó órában mondjuk! — az állatok ösztönében való bizakodás embereinek, mert bár igaz ugyan, hogy február 3 án hideg időjárásra virradtunk, de még aznap felengedt az idő és most már általános a looses és pocscs! Valóságos tavaszi jellegű időjárásra van kilátásunk. Eljegyzés. Békés Gyula fényképész leányát (Fáy) Irénkét vasárnap este eljegyezte Kertész Márton, a nagyváradi Központi Takarékpénztár tisztviselője. Halálos baleset. A gyulai törzsökös földmives családok egyik kiváló tagját, Kökény Ferenczet súlyos csapás érte nejének Szabados Rózának váratlan halálával, mely sajnálatos szerencsétlen véletleu folytán következett be. Nevezett nő a gazdasszonyi hivatás áldozata lett. A kéménybe akasztott husnemüeket vizsgálattá; hogy jobban elérje, széket tett a tűzhely tetejére s arra állott fel. Eközben a szék egyik lába kitört s ő fejjel zuhant a konyha földjére, hol agyrázkódást és nyak- csigolya törést szenvedett. A gyorsan alkalmazott orvosi segély nem birta megmenteni s pár óra múlva meghalt. Halálát nagy család és nagy kiterjedésű rokonság gyászolja, melyben mi is részvéttel osztozunk. A Polgári Kör február 7 én, ma délután 5 órakor saját helyiségében rendes évi közgyűlés tart a következő tárgysorozattal: 1. Igazgatói jelentés. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Könyvtári jelentés. 4. Költségvetés megállapítása. 5. Indítványok. 6. Tisztujitás. Az Újvárosi Olvasókör saját helyiségének dísztermében, február hó 14-én műkedvelői előadással egybekötött tánczvigalmat rendez. A tiszta jövedelem fele része a református templomjavitás költségei alapjára fordittatik. Műsor: 1. Tréfás szavalat. Tartja: Oláh István. 2. A rózsatolvaj Előadja : Sándor Zsuzsika. 3. Férjet keresek. Magánbeszéd. Előadja: Gombkötő Erzsiké. 4 Yig szavalat. Tartja: Szabó Mariska. II. 1. Ha férfi volnék. Magánbeszéd. Előadja; Szilágyi Juliska. 2. A lift (felvonógép). Magánbeszéd. E őadja : Murvai Erzsiké. 3. Vig szavalat. Tartja : Kraeznai Rozika. 4. A szerencsétlen. Magánbeszéd. Előadja : «Csete Ferencz. Műsor után táncz. Az előadás kezdete 7 és fél órakor pontban. Belép- tidij : Személyenként 1 korona. Családjegy 3 tagból álló családnak 2 korona, azonfelül 3 kor. Felülfi- zetósek köszönettel fogadtatnak és a „Békés“-beo nyugtáztatnak. A meghívó másra át nem ruházható és kívánatra a jegyváltásnál előmutatandó. — Akik meghívóra igényt tartanak, a.kör helyiségében naponként délután 1—2 óráig kaphatnak. A tűzoltóbál, az alsó tízezer farsangjának rendes szenzácziója az idén is küszöbön van. Eddig is pok ravaszságot kitaláltak derék tűzoltóink, hogy a siker minél nagyobb legyen, ezúttal azonban egész szokatlan módon hívogatnak. Nevezetesen egy idézvényt küldenek szét a világ mind a négy -tája felé, mely a következőleg szól : »Idézvény. A gyulai önkéntes tűzoitóegylet felperesnek X. Y. alperes ellen 1 korona követelésének tárgyalási határnapjául, 1909. évi február hó 22-én este 8 órakor Gyulán, a Göndöcs-népkerti pavilion disztei méhen leendő tárgyalásra, úgy fel-, mint alperes a rörvé- nyes következmények terhe mellett megidéztetnek. Kelt Gyulán, a bil előtt. Carneval, bitó.« Azután legyen valakiuek bátorsága otthon maradni ! Úgy elővezetik, hogy arról kódul 1 Mert ami „törvény, az törvény !“ Az iparos ifjúság önképző egyletének farsangi tánezvigaima az éjjel zajlott le a Göndöcs népkerti pavillonban. Az előkészületekből követ keztetve népes és bizonyára sikerült mulatság volt, amelynek lefolyásáról lapunk jövő számában referálunk. Fegyelmi. Francisti István tótkomlósi községi esküdt a legutóbb Tótkomlóson tartott közművelődési előadáson közbeszólásával zavarta az előadást és követelte, hogy a felolvasó tót nyelven tartsa a felolvasást. E miatt nevezett esküdt ellen az orosházai j. főszolgabirá ja fegyelmi eljárást rendelt el. Eranczisti ez ellen felebbezett. Az alispán azonban a főszolgabírói határozatot helybenhagyta. Lopás. Ozv. Zabrák Bálintné orosházi lakosnak a szőlejében levő lakására egy ismeretlen tettes behatolt s onnan 122 koronát ellopott. A rendőrség keresi a tolvajt. Villanyvilágítás Szarvason. A sz írvasi képviselőtestület múlt hó 27-én tárgyalta a villanyvilágítás tárgyában kiküldött bizottság jelentését. A bizottság két tervet terjesztett elő. Az egyik terv szerint Mezőtúrról a gyár vezetné át az áramot, szedné a világítás diját megszabott évi összegért. A másik terv szerint ugyanezen gyár igazgatósága a község határáig átvezetné az áramot s az itt felállított trausformatornál a község átvenné s az áram elosztást és az egész üzemet Szarvas község teljesítené a saját veszélyére. Ekkor az áramért hekto- wattonkért fizetnének a gyárnak 2.5 fillért. A képviselőtestület egyik tervet sem fogadta el, hanem utasította a bizottságot, hogy újabb tárgyalásokat kezdjen, még pedig oly alapon, mint amilyen szet- ződést Oroiháza kötött annak idején Hódmezővásárhellyel. Öngyilkosság- Varga József inezőberényi legény szeretett egy leányt, ki azonban a legény érzelmet nem viszonozta. Efelett a legény annyira elkepere- dett, hogy buskomor lett, hozzátartozói előtt többször emlegette, hogy elemészti magát. Szülei vigyáztak i-i az elkeseredett legényre és egy pillanatra sem hagyták magára. Hétfőn reggel mig a háznál mindenki aludt, Yarga József felkelt, felöltözött és szép csendben kilopódzkodott a szobából. Egyent Svn a padlásra ment, kiválasztott egy jó erős kötelet 8 felakasztotta magát. Szülei rögtön rosszat sejtettek, amikor elbusult fiuk üres ágyára akadtak és tögtön keresésére indultak. Sokáig keresték, kutatták minden felé, de nem tudtak nyomára akadni. Végre édesapja észrevette, hogy a padlásajtó nyitva van, felszaladt a padlásra és az ajtóval szemben ráakadt fia holttestére, mely akkor már egészen megmeredt a hideg télben. A szomorú esetről azonnal értesítették a rendőrseget. Az öngyilkosságot a gyulai ügyészséghez bejelentették. Szanatórium egyesület megalakulása Csabán. Előkelő díszes közönség gyűlt egy be kedden dél után a csabai városház nagytermében, hogy Csabán is