Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-28 / 9. szám

1909. február 23. BÉKÉS 7 több mint */3 részét képviselő részvényes van jelen, amennyiben a megjelent 51 részvényes 6063 rész­vényt képvisel, s igy a részvénytőke felemelése s kapcsolatosan az alapszabály módosítása tárgyában a közgyűlés érvényes határozatot hozhat. A közgyű­lés a részvénytőke felemeléséhez, az uj részvények kibocsátásának az igazgatóság által feltételesen meg­állapított módosításához, valamint az alapszabályok beterjesztett módosításához egyhangúlag hozzájárult. Miután Írásbeli indítvány a közgyűlés előtt az igaz­gatósághoz be nem nyujtatott, elnök felteszi a kér­dést, hogy óhajt-e valaki szóbeli inditványt tenni ? Dr. Fáy Soma, csabai részvényes indítványozza, hogy, az elért szép eredményért szavazzon a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét az igazgatóságnak, különö­sen a vezérigazgatónak, továbbá a felügyelőbizott­ságnak, a tisztikarnak és főként az elnöknek, ki kez­edet óta hathatós támogatásban részesítette a válla­latot s aki állandó meleg érdeklődéssel kiséri azt, most már jól megalapozott biztos fejlődésében. Dr. Major Simon indítványozza, hogy a temesvári gyár­telep felállítása körül elévülhetlen érdemeket szer­zett dr. Telbi-z Károly temesvári polgármestert a közgyűlés, hálás elismerésének hangsúlyozása mellett, táviratilag üdvözölje. Weise Mór vezérigazgató indít­ványozza, hogy fejezze ki a közgyűlés jegyzőkönyvi­leg elismerését Vadas Márton gyárigazgatónak, ki az elmúlt üzleti év nehéz viszonyai közt is lanka­datlan buzgalommal s nagy körültekintéssel és szak­értelemmel fáradozott az elért szép siker érdekében. Mii dhárom indítvány élénk helyesléssel találkozott. Miután több indítvány nem tétetett, elnök a köz­gyűlést a részvényesek zajos éljenzése közben be­rekesztette. Iparosok szervezkedése. Említettük már, hogy a gyulai építőiparosok • szövetsége felbuzdulva azon eredményektől, melyeket a szövetség két évi fenn­állása alatt elért, mozgalmat indított az összes iparos­ság közreműködésével egy Általános Munkaadó Szövetség létesítése tárgyában. E mozgalom keretébe tartozik a ma délután fél 5 órakor a városháza nagytermében tartandó iparos értekezlet is, amely­nek az ád jelentőséget, hogy azon Farkas Elek, a Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége főtitkára fogja a szövetkezés előnyeit az iparosság előtt kifej­teni Farkas Elek közéleti szereplése alatt maradandó nevet vívott ki magának az iparosság körébeu. Az ő fáradhatatlan agitácziójanak köszönhetni, hogy az uj munkás betegsegélyző és balesetbiztosítási törvény, mely az iparosságra szinte elviselhetetlen terheket ró, már a közel jövőben a törvényhozás utján módo­sítva lesz. A Szterényi József államtitkár által ki- bocsájtott ipartörvény tervezet sérelmes szakaszai­val szemben is ő emelte fel először tiltakozó szavát és tette ezt oly ékesszólással és kisérte olyan argu­mentumokkal, hogy ezeknek hatása alatt végre az illetékes körök is beösmerték a tervezet hibáit és kilátásba helyezték ezt is az iparosság jogos érdekei­nek megfe'elően módosítva terjeszteni a törvény- hozás elé. A gyulai hitel és böranyagbeszerző szövetkezet vasárnap délután a tűzoltó egylet házában népes értekezletet tartott, melynek egyedüli tárgya a katonai bakanc-mühely szervezése és berendezésének megbeszélése volt. A 109 tagból álló értekezlet egyhangú helyesléssel és örömmel fogadta Székely Lajos ügyvezető megbízott előterjesztéseit. A közös­hadsereg első megrendelése 6798 pár bakancs és osizmára elfogadva, a szerződés jóváhagyva lett. A gyári műhelyben való közös munkára 47 köz- és 16 vezetőmester jelentkezett s amint a gépek megérkez­nek, a munka azonnal megkezdődik. Az első szál­lítmány átadási végső határideje julius hó vége. A legnagyobb gondot a helyiség megszerzése okozza. Az értekezlet egyhangúlag elhatározta, hogy a város­nak még eladatlanul lérő volt polgári iskolai épületét, esetleg a Szarvas épületet illő áron lehetőleg mielőbb megveszi s e czélból küldöttséget meneszt a város­hoz, mely küldöttség pénteken dr. Jantsovits Emil vezetése alatt dr. Lovich Ödön polgármesternél tisztelgett is és átadta a vételre vonatkozó beadványt. Kinevezés. A földmivelésügyi miniszter Kocsor Dezső, békési községi állatorvost, ideiglenes minő­ségű állalorvosgyakornokká nevezte ki. Így legkö­zelebb Békés község meghirdeti az állatorvosi állásra a pályázatot. Hetipiacz és aprójószágszedők. Százakra ter­jedő aláirásu panaszos kérvény adatott be a pol­gármesteri hivatalhoz, amely sürgős hatósági intéz­kedést kér aziránt, hogy a pénteki hetipiaczon az aprójószágszodés üzleti, s elszállítási czélra, csak reggel 9 órán túl engegélyeztessék. Kérvényezők élénk színekkel ecsetelik a hetipiaczi állapotokat; aprójószágot ugyanis magánosoknak idestova lehe­tetlen a legmagasabb árak mellett is vásárolni. Az aprójószág kereskedők, kofák, valóságos erőszakot követnek el a piaczokon, sőt a kofák már ország­úira is kiáltanak és a piacz előtt tömegesen össze­vásárolják a vidékről, és a tanyákról piaczra szánt aprójószágot. Tagadhatatlan, hogy a panasznak van sok alapja, de a kért orvoslásmód egyáltalán nem czólravezető. A kilencz óra előtti vásárlási tilalom a szedőkre ugyanis pár esztendőn keresztül fenn állott, de semmi kézzelfogható haszna nem volt a magánvevőkre. Az aprójószágárusok ugyanis, vagy egyáltalán nem hozták ki 8 óráig áruikat, vagy ha ki is hozták, 9 óráig egyszerűen lehetetlen árakat kértek, s a végeredmény az volt, hogy a magán- fogyas^s-ra vevók is csak 9 órán túl, a kofák kon- kurrencziája mellett szerezhették be szükségletüket. Mmdaznnáltal a város fenntartotta volna tovább is a 9 óra előtti vételi tilalmat, de a szabályrendelet más irányú részeinek változtatásakor a kereskede­lemügyi minisztérium eme tilalomnak, mint a sza­badforgalom korlátozására szolgáló rendelkezésnek kihagyását rendelte el. A képviselőtestület a rende­letnek eleget téve, a most érvényben levő szabály­rendeletből a tilalmat kihagyta. Dr. Lovich Ödön polgármester a panaszos kérvény folytán megkeresi a nagyobb szomszéd-városok hatóságait adatgyűjtés ezé jából hogy a kofák vásárlási jogának korláto­zására vonatkozólag vannak-e, s ha igen, minő intézkedéseik ? Alapszabályok jóváhagyása. A földmivelós- ügyi miniszter a köröstarcsai gazdakör, a kereske­delemügyi miniszter pedig a mezőberónyi ipartes­tület módosított alapszabályait jóváhagyta. A gyulai vasúti állomás szűk volta hovatovább tarthatatlanná válik. Hiszen tudjuk, hogy van baj az államvasutak más állomásain is, ami orvoslásra vár, de a bajokban is van fokozat és valamennyi­nek a csúcspontján áll a gyulai állomás mizériája. Itt a személy és teheráruforgalotn lebonyolítása már nenicak kényelmetlenséggel és nehézségekkel jár, hanem óletveszvde'emmel is, amin a beruhá­zási hitel megszavazása előtt már sürgősen és min­denáron segíteni kell, még pedig mielőtt a baja— báttaszéki vasúti hid forgalomba vétele után az állomáson gyorsvonatok is közlekedni fognak. Dr. Lovich Ödö « polgármester a gyulai vasúti állomási mizériák sürgős orvoslása tárgyában a vármegye főispánja utján feltetjesztést intézett a kereskede­lemügyi minisztériumhoz és igazáu komoly vesze­delemmé válhatnék, ha a kormány a felterjesztés ügyében sürgősen nem intézkednék. Vakok iparczikkeinek vásárlása. A vakokat képző- és foglalkoztató intézet szegedi vezetősége tekintettel a téli idényre, Bástya-uicza 17. számú bobjában, a mindenféle kosár- kefe és harisnya- czikkek állandó árusítása mellett különösen nagy mennyiségű fáskosarat, téli harisnyát, keztyüt stb. tart raktáron s ez utón kéri a nagyérdemű közön­séget, hogy ebbeli szükséglétéit a vakok boltjába! megvásárolni, illetve megrendelni szíveskedjék. Az aruk tekintettel arra, hogy jó minőségű elsőrendű anyagból készülnek, tartósak s amellett olcsóknak mondhatók. Kétszeres jótékonyságot gyakorol tehát az, ki a vakok boltjából vásárol egyrészt mivel az alföldi vakoknak állandó munkát biztosit, másrészt mivel nemes ügyünk előbbre vitelében nekünk se­gédkezet nyújt. Az esetleges rendeléseket levelező lapon lehet eszközölni s mi azoknak a legpotosab- ban eb get fogunk tenni. A megrendelt árukat postán, vagy vasúton elszállittatjuk. Pártoljuk tehát azok iparát, kik látás nélkül, tisztán két kezük ügyességével állítják elő a valóban bámulatos kosár­kefe, harisnya és székfonási produktumokat. Adjunk munkát a vakoknak, hogy szánalmas helyzetükön segítve, őket állandóan foglalkoztathassuk, s ezáltal a társadalomnak hasznos polgárokat nevelhessünk. A Békési Ipartestület folyó hó 2l-én tiencz Antal elnöklete statt, Dr. Telegdy Lajos iparható­sági biztos jelenlétében évzáró tisztújító közgyűlést tartott. A gyűlés legnagyobb részét a Mészáros József ipartestületi jegyző által beterjesztett testü­leti elöljáróság működéséről szóló jelentés foglalta el, melyet a múlt évi zárszámadás megvizsgálása követett. A benyújtott adatokból kitűnt, hogy a testület múlt évi bevétele 10156.42 K., kiadása pedig 9130.65 K. A testület tiszta vagyona 14709.97 K. A folyó évi költségvetés bevételre 2625, ki­adásra pedig 1942 K-t irányzott elő. Hozzájárult a közgyűlés az elöljáróság azon előterjesztéséhez, hogy a testület nagyterme czéljának megfelelőbben átalakitassék s a nyílt folyosó beüvegeztessék. Vé­gül a tisztujitás ejtetett meg. A csaknem egyhan­gúlag megválasztott tisztviselők névsora a követ­kező : Elnök Hencz Antal, alelnök Balogh Gergely pénztáros Végh Lajos, számvevők : Szilágyi István, Szőke István, Rigler János. Előljárásági tagok : Cseke Imre, Pásztor József, Varga János, Püski Lajos, Sáró Pál, Szablóczky József, Makra Lajos, Baji Gergely, Csurgay János, Tyichy Lajos, Szabó Mi­hály, Virág Mátyás, Bodorik Ferencz, Szabó Lajos, Szász Mihály, Komáromy Béla, Soós István; Bogó Sándor, Weinmann József, ifj. Szilágyi Károly és Rukóber Lajos. A közgyűlés alkalmából ugyancsak a testület helyiségében régi szokás szerint barátsá­gos összejövetel volt, melyen a megválasztott tiszt­viselők s a testület tagjainak együttes sikeres mun­kásságára számos köszöntő hangzott el. Árlejtés. Békés község folyó hó 15-én tartotta meg az árlejtést a 18890.22 korona előirányzattal építendő bánhidi ovoda munkálataira. Ajánlatot tet­tek: Pile Márton (Mezőberény) 4% engedménynyel, Szabó Lajos és társai (Békés) 5V20/o engedmónynyel és végül Botyánszky András és társai (Békéscsaba) 6% engedménynyel, kinek ajánlatát elfogadás végett felsőbb helyre előterjesztették. A tótkomlós—hódmezővásárhelyi vasút építése elől a tervező Első Alföldi Gazdasági vasút társaság már elhárította a fölmerült akadályokat és egyez­ségre lépett a máv. igazgatóságával, ugv hogy a munkálatokat a kedvező időjárás beálltával meg­kezdheti. A keresztezések az államvasutak kívánsá­gához képest nem az utszinben fognak történni, hanem részben áthidalásokkal, részben aluljárókkal eszközöltetnek. Állami es törvényhatósági építkezések Békésvármegyében. Békésvármegyében a törvényhatósági közutak közül a gyula-kétegyháza-eleki, a mezőberény-vésztői, az orosháza-tótkomlós-makói, a füzesgyarmat-nagy- bajomi és gyoma-körösladányi, továbbá az államosí­tandó körösladány-szeghalmi és szeghalom-csőkmői útvonalak kiépítését már a múlt évben megkezdték és ebben az esztendőben be is fejezik, csakúgy mint a gyoma-körösladányi közúton levő gyomai Hármas- Köröshid és a szeghalom-csőkmői közúton levő Be­rettyó-hid építési munkálatait. A folyó évben ^megindítják a gyula-doboz- vésztő-szeghalmi törvényhatósági utón levő szeghalmi Sebes-Köröshid építési munkáit és az öcsöd-mester- szállási törvényhatósági közút 1.299 km. hosszú sza­kaszának kiépítését. Az orosháza-hódmezővásárhelyi közút kiépítését ugyancsak a folyó évben eszközöltet a csongrádinegyei államépitészeti hivatal. A folyó évre előirányoztattak, azonban még engedélyezve nincsenek a következő építkezések : 1. az államosítandó szeghalom-füzesgyarmati útvonal kiépítése és ezzel kapcsolatosan a szeghalmi vámos kőutaknak 766 m-rel leendő fejlesztése, 2. a gyulai- sarkadi törvényhatósági közúton levő Fekete- és Fehérkörös hidaknak, továbbá a gyula-doboz-vésztő- szeghalmi törvényhatósági közúton levő dobozi ket­tős Köröshidnak építési munkálatai, 3. az endrőd- szarvasi és a szarvas-sz. ntesi törvényhatósági köz­utak kiépítése és végül 4. az orosháza-gádoros-nagy- szénási törvényhatósági közúton 1 drb egyes utka- paróház építése.

Next

/
Thumbnails
Contents