Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-28 / 48. szám
6 BÉKÉS 1909. november 28. mult hét csütörtökén leesett a toronyból s szörnyet halt. Mint a vizsgálat megállapította, a harangozó a torony kiállójából távcsövön nézegetett szét a városban, eközben nagyon kihajolhatott a rácson, az egyensúlyt elvesztette s a 40 méter magasságból lezuhant. Nyak és hátgerinc-csigolyái, valamint az összes oldalbordái összezuzódtak. A szerencsétlen embert felesége és öt gyermeke gyászolja. 102 éves asszony halála. Ritka magas kort elért öregasszony halt meg f. hó 19 én Orosházán a menházban. Liszka Gáspárné, szül. Petzl Juliánná volt a megboldogult, ki 102 esztendőt ért meg. Temetése szombaton, e hó 20-án d. u. volt. Az arad-békési ág. ev. egyházmegye folyó hó 20-án rendkívüli közgyűlést tartott Zsilinszky Endre dr. felügyelő és Csepregliy György esperes elnöklete alatt. A gyűlést Zsilius/.ky Endre dr. nyitotta meg. Az aradi egyháznak kö'csön ügyletét, továbbá a csabai presbiter választó módosított szabályrendeletet némi stiláris módosítás után jóváhagyták. A szarvasi főgimnáziumnak az egyházmegyére kivetett anyagi hozzájárulás ügyében a kerülethez felebbez- nek. Végül az ottlakai lelkész-hivány szövegét állapították meg. Nagy tÜZ a pusztán. Kedden este fél 9 órakor Herczegh István pusztai gazdának a gróf Károlyi-féle cserepesi pusztában az összes nagy rakománya elégett. A tűz valószínűleg gyújtogatás következtében keletkezett. „The Hospital Gazette“ angol orvosi szaklap a következőképen nyilatkozik: „A Ferencz József- keserüviz gazdagabb hashajtó sókban, mint bármely más ásványvíz. Hatása minden esetben a legnagyobb mértékben kielégítő és sokkal izletesebb, mint a közönséges gyógyszerek.“ Ezért úgy hazánk, mint a külföld orvosi tekintélyei minden esetben, mikor betegjeinek hashajtóra van szükségük, határozottan a valódi „Ferencz József“-keserüvizet rendelik. Esküvő. Csippék Gyula, gróf Wenckheim Frigyes békési uradalmának ispánja, f. hó 24-én vezette oltárhoz Unterveger Margitot, Unterveger Péter uradalmi orvos és neje Kozich Krisztina leányát. Békés község képviselőtestülete folyó hó 20-án közgyűlést tartott. Dr. Török Gábor a folyó hó ló én tartott megyebizottsági tagválasztás hiányos szavazó névjegyzeke ügyében szólalt fel. A szava- zatszedő bizottság rendelkezésére adott névjegyzékből ugyanis mintegy 52 lakos neve maradt ki. Szathmáry Gábor első jegyző rámutat arra, hogy az illetékes szavazók kihagyása nem szándékosan, de véletlen folytán történt, kéri a képviselő testületet, hogy az indítvány mellett tekintsen el. A képviselőtestület Kecskeméti Ferenc javaslatára ez ügy megvizsgálására az alispánt kéri fel. Dr Török Gábor indítványára az 1910-ik év költség- vetésének tárgyalása egy újabb közgyűlésre halasz- tatott. Utasittatott az elöljáróság, hogy a községi téglagyár számadását 5 évre visszamenőleg terjessze be, hogy fenntartásának avagy feloszlatásának indoka nyilvánvalóvá legyen. Kimondotta, hogy az 1910-dik évben a község kezelése alatt levő gyámpéoatóri pénzek a községi hitelszövetkezetben, mig az egyéb összegek a Békési Népbank és Hitel- szövetkezetben, mint legelőnyösebb ajánlatot tevő pénzintézetekben helyeztessenek el 4 és fél százalék mellett. A nevezett pénzintézetek a tőkekamatadó fizetését is magukra vállalták. A törvényhatósági bizottságnak azon határozata, melyben a községi orvos lakbérét 700 koronában állapítja meg, azon indokolással, hogy az illető tisztviselő megfelelő lakást 500 koronáért is bérelhet, továbbá, hogy a Békésen jelenleg levő magasabb fizetési osztályba sorozott állami tisztviselők lakbére is csak 640 korona, 19 szóval 16 ellen megfelebbez- tetett. A községi mérnök által az építési bizottság- ságnak a bólmegyeri iskola átalakításáról és átvételéről szóló jelentése tudomásul vétetett. A községi iskolák államosítása érdekében teendő lépéseket a testület csak az uj minisztérium kinevezése után teszi meg. Az alispán rendeletére a megyei főídadó bizottságba a Mester Gábor, Bakuc Teodor Zs. Szabó Gábor, Morvay Mihály és R. Nagy Imre megválasztását javasolta a képviselőtestület. Több miniszteri, közigazgatási és törvényhatósági bízott- < sági határozatok, az október havi adóbehajtási és pénztárvizsgálatokról szóló jelentések tudomásul vétele után a gyűlés véget ért. Jogi vizsgára való készülés megkönnyítése. Érdekes és célszerű intézményt honosított meg a Kolozsvárt, Malom-utca 14. sz. alatt működő jogi szeminárium. T. i. azon jogszigorlók érdekében, akik szigorlatuk letétele előtt Kolozsváron csak rövid ideig tartózkodhatnak, olyan rendszert honosított meg, mely lehetővé teszi azt, hogy a vidékiek otthon elkészülhessenek, esetleg irodai, vagy más teendőik végzése mellett. T. i. az anyag essen- ciáléját magukba foglaló jegyzeteken kivül oly jegyzeteket is készíttet, amelyek teljes rendszerességgel az egész anyagot olyként foglalják magukban, hogy a tankönyveket helyettes tik, az összes szigorlati kérdéseket fálölelik és a msgyarázást nélkűlözhejővé teszik. E jegyzeteket kikölcaönzi és azok abból elkészülve, u. u. recapituláló cur- zuson vesznnk részt Kolozsvárt 1—2 hétig. Továbbá naponta próbaszigorlatokat tart, melyeken az intézeten kivül készültek is díjmentesen részt vehetnek. „Tájékoztató a jogi szemináriumról“ cimü könyvet a szeminárium vezetősége ingyen megküldi. (Cim: Jogi Szeminárium, Malom-utca 14. sz. I. emeset). 497.1—15. Mit szóltok hegymászásomhoz ? Képzeljétek csak, ón aki máskülönben minden levegő fuvalat- tól meghűlök, úgy, hogy alig tudok beszólni és torokfájdalmaktól szabadulni-fent vagyok a hegy- csűcson-komisz ro.sz időben, a legnagyobb zivatar ban És nem hültem meg. És nem lettem beteg. Miérts Fay-féle eredeti szódeni pasztillákat használtam és mondom nektek, ezek csodát tettek. Igazán szerelmes vagyok ezekbe az apró pasztillákba és el hiheti k, hogy akár úton vagyok, akár otthon, mindenkor készen tartom őket magamnál. Hiszen egy doboz ára csak 1 korona 25 fillér es minden gyógyszertárban droguista és ásványvíz üzletben kaphatók : Magyarország és Ausztria részére főképviselet : Guntzert W. Tb. Bécs. IV. 1., Grosse 'Neugasse 27. Műkedvelő előadás. A „Békési Kereskedelmi Kör“ ifjúsága Faragó László főgimnáziumi tanár vezetésével folyó évi december hó 4-én este 8 órakor táncmulatsággal egybekötött műkedvelő elő adást rendez, mely alkalommal Molnár Ferenc nagyhatású vigjátéka, a »Doktor ur« a következő szereposztással kerül színre ; Dr. Sárkány — Neumann Dávid, Sárkánynó — Néver Rózsa, Lenke — Szalay Juliska, Puzsér — Török János, Csató — Szalay Béla, Cseresnyés — Breuer Géza, Bertalan — Szabó István, Földrajztanár — Néver György, Igazgató — Horváth István, I-ső rendőr — Frisch Ottó, Il ik rendőr — Kertész Lajos, Marosiné — Frisch Giza, Inas — Trainer Jenő, Súgó — Weisz Jakab. A sikeresnek mutatkozó táncmulatsággal egybekötött műkedvelő előadás iránt nemcsak Békésen, hanem a szomszéd községekben is nagy érdeklődés mutatkozik. Véres verekedés. Dobozon Ganz Hermann korcsmájában össze különböztek a legények. Mi nek következtében Hajdú Jánost és V. Szabó Istvánt fütykösökkel véresre verték Szatmári András Balog István, Szabó János és Váradi István. A vereaedő legényeket a csendőrök választották szét, kik aztán fel is jelentették az esetet a főszolga- biróságnak és a kir. járásbíróságnak további eljárás végett. A békési református egyháztanács folyó hó 21-én d. e. 10 órakor Kecskeméti Ferenc lelkész elnöklete alatt ülést tartott, melyen a következő ügyek nyertek elintézést: A Varga András halálával megüresedett presbiteri állásra Hegyesi Gergely IV. kerületi lakos, mint következő (8-ik) póttag hivatott be. Az egyháznak a községi képviselő- testületben való képviseletével az egyháztanács elnöke: Kecskeméti Ferenc lelkész bízatott meg. Az iskolaszéknek a hasi hagymáz terjedése ellen az iskolákban tett intézkedései helyeslő tudomásul vétettek. A jövő évi költségvetés elkészítésére: kiegészítésére a gazdasági bizottság — kiegészítve dr. Szegedy Kálmán, dr. Török Gábor és Szathmáry Gábor egyháztanácsi tagokkal — azzal a felkéréssel küldettek ki, hogy különösen az uj adókulcs megállapítását illetőleg tegyenek alapos tanulmányt s terjesszenek be véleményes javaslatot; egyzersmind Borbély Gábor egyházi jegyző az uj adókulcs s az egyetemes egyházi adóalapból nyerhető segély ügyének tanulmányozására a nagybajomi református lelkészi hivatalhoz küldetett ki. László Gábor az egyház jégvermi kertjének kapása ellen a gondnok több kifogást emelvén, az ügy megvizsgálásával a gazdasági bizottság bízatott meg. Pásztoróra. D. Szabó László, békési III. kér. 171. szám alatt lakó nőtlen gazda, folyó hó 13-án este, az önálló nemzeti banknak 1911. január 1-re való felállítása mellett agitáló, Békésre érkezett Országgyűlési képviselőket megtisztelő fáklyászene el han- goztával hazafias lelkesedésben egynéhány pohár borra a bérházi vendéglőbe tért be. A néhány pohárból néhány üveg lett s a sebesen haladó időt a lassú óramutatón s a pincér nem éppen célzásnak mondható távozást indítványozó szavain kivül, az uicákon sürgő-forgó, korán kelő nép járása is jelezte. D. Szabó gazda azonban még mindig nem mozdult. Végtére is — engedve a pincér erélyes indítványának, — szobát váltatott a szállóban s ott folytatta a dáridót, amiben illetékes segítségére talált Sztupariiy Mária, 24 éves, bácsalmási illetőségű leányasszonyban, aki hivatala szerint, mellesleg a vendégszobákat szokta rendben tartani. A leányasszonyt azonban a kötelesség hamarosan elszólitotta mulató társa mellől. Utas érkezett. Ezt — midőn elszállásolta, —ismét visszatért temperamentumos ad hoc barátjához, de ez ekkor már úgy aludt, mint a bunda. Délután 5 óra felé járhatott az idő, midőn felébredt. Rendbe szedve magát, kifelé indult, azonban az ajtó nem engedett. Csengetésére Sztuparity Mária azonnal kiszabadítására sietett, de midőn egy pillantást vetett barátja kezére, a félig kinyitott ajtót tüstént visszarántotta s egyben ez ott sürgölődő cselédleányt rendőrért küldte. A rendőr, — aki éppen a bérház előtt álldogált, — azonnal a helyszínen termett, mire a leányasszony nagy méltatlankodás mellett elpanaszolta, hogy a szobájában levő férfi ujján a saját gyűrűjét pillantotta meg. A rendőr erre vállalóra fogta a lovagot, — aki éppen nem tagadta tettét, sőt még neki állt feljebb, — azt állítván, hogy ő csak a leányasszony kezdeményezését folytatta, midőn annak ládáját feltörte, (melyből mellesleg 28 koronát is zsebre rakott), mivel az ő 250 koronát tartalmazó tárcája sem magától tűnt el az éji homályban. Egyébként ő senki nyomorult ingóságára nem szorul, mert hogy mindezekből bőségesen vagyon neki, igy például csak a közel múltban is örökölt ciekóly 20000 forintocskát. A leány- asszony azonban nem hagyta magát. Erélyes hangon jeleuté ki, hogy ő ugyan nem örökölt 20 krt sem világéletében, de a lovag ur azért mégis az 5 keserves keresményére vágyik. A gyanúsítást visz- szautasitva, felkérte a rendőrt a szoba átkutatására, 4 rendőr kérésének eleget is tett. Nem sokáig kellett kutatnia, a Szabó gazda tárcája tartalmával együtt, hamarosan megkerült, mivel hogy alig ha nem maga a lovag dobta el magától a veszély pillanatában, hogy esetlen védekezését valamelyest indokolhassa. A kutatás közben kiderült, hogy a módos férfiú nemcsak a leányasszony gyűrűjét szándékozott eltulajdonítani, de 28 koronát félretett pénzec-kéjét is elemelte, amit a rendőr meg is talált nála. Az eset az ügyészséghez feljelentetett. Feltűnést keltő találmány! A fogápolásra használt szerek csak részben felelnek meg hivatásuknak. Az illatos szájvíz a fogkőlerako- dást meg nem akadályozza, a fogpor hosszas használata pedig a fog zománcát koptatja el. Ezen hiányokon segit egy kitűnő uj találmány, a Sztraka- féle Menthol fogszappan, mely serő bacillus-ölő hatásánál fogva a szájüreget hatalmasan desinfieiálja, a fogakat fehériti s a romlástól megóvja. Beszerezhető gyógy- tárakban, drogériákban egy koronáért. 3 darabot 3 koronáért bérmentve küld Sztraka gyógyszerész, Mohol. — Kapható : 481 3—4 Winkler Lajos gyógyszertárában, Gyula.