Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-21 / 47. szám
1909. november 21. BÉKÉS 5 Az Uránia mozgófényképszinház tegnap szombaton, ismét sikerült előadást rendezett érdekes és változatos műsorral. Az előadást ma vasárnap, megismétlik. A mozgófónyképek bemutatása a Göndöcs- népkerti pavillonban lesz a szokásos olcsó hely- árak mellett. — Ismételten a közönség figyelmébe ajánljuk Bállá Sándor vállalatát s különösen felhívjuk az intelligencia érdeklődését, mely az előadásoktól eddig tüntetőleg távol tartotta magát. Pedig 'ritkán van alkalom, hasonlóan változatos és szép képekben gyönyörködni, mint az Urána mozgófényképszinház előadásai alkalmával. Talált tárgy. P. hó 18-án Gyulán a Kossuth- téren egy drb 20 koronás találtatott. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségnél. Eljegyzés. Ha Tóik József a gyulai főgimnázium torna-tanára e hó 17-én eljegyezte Biluska Bözsikót Elekről. Házasságok. Kiss István gyulai bádogosmester tegnap kötött házasságot Braun Károly kőmivesmester leányával, Erzsébettel. — Bánhegyi Géza budapesti kir. mérnök folyó hó 17 én esküdött örök hűséget Gádoroson Székács József nagyszénási nagybirtokos leányának Évikének. Köröstarcsa község ártézi kútja. Köröstarcsa község kérvényt adott be az alispán utján a belügyminiszterhez, hogy az egy második ártézi kút fúrási költségeire 15000 korona segélyt adjon. A község azzal indokolja kérelmét, hogy a meglevő ártézi kút, amely csak hosszú évek után készült el nagy fáradsággal, az átvételkor percenként csupán 10 liter vizet adott, most azonban ez a csekély meny- nyiség is 5 literre apadt le. A község lakosságának közegészségügyi érdeke sürgősen megköveteli tehát, hogy egy második ártézi kút lótesittessék. Mivel azonban erre a községnek a felvett 14000 kor. ártézi kuti kölcsönből most már csak 4000 koronája van, egy újabb ártézi kút költsége pedig, tekintve, hogy —• a szerzett szomorú tapasztalatok szerint — igen mélyre kell fúrni, ennél sokkal többe kerül, a község anyagi helyzete azonban a szükséges költséget el nem bírja, ezért a belügyminisztertől, mint legfőbb közegészségügyi hatóságtól kéri a szükséges segély megadását. A község méltányos kérelme bizoyára kedvező elintézést nye- rend a belügyminiszter részéről, akihez az alispán a kérvényt pártolólag terjesztette fel. Kirendelés. Tyehlár Endre békési járási számvevő a szarvasi járás számvevői teendőinek ideiglenes ellátásával megbizatott, mert a járási számvevő betegsége miatt hosszabb szabadságra távozott. Gyomán alkonyat után az ártézi kutak kör nyékén — a kútra járó leányok után való leselke- désből — több helyen elállták a járdákat a föld- miveslegények annyira, hogy a rendes közlekedés néha lehetetlenné vált. Ma már ennek a falusi aszfaltbetyárságnak véget vetett az uj főszolgabíró intézkedése. Megrendszabályozta a korcsmái visszaéléseket, megszámoztatta a bérkocsikat; a bérkocsik és bérkocsis lovak tisztaságáról és rendbentartásá- ról intézkedett ; a piacon árusítani szokott élelmiszerek különösen tej, vaj és tejfel meghamisítása ellen szigorú intézkedéseket léptetett életbe. Zsebmetszés. A csabai állomás III-ad osztályú várótermében aludt szerdán éjjel Yrankó József disznóhajcsár. Mikor hajnalban felébredt, ijedve vette észre, hogy a zsebje, melyben 816 kor. volt, körül van vágva s pénze hiányzik. Jelentést tett a rendőrségnek, ki a tettest kinyomozta még akkor reggel Pikó János személyében, ki egy lebujbán dőzsölt. Pikót, kinél még a pénz nagyrészét meg találták átkisérték a gyulai kir. ügyészség börtönébe. Öngyilkosság. Klinaj János szarvasi gazdaember felesége elmebajos volt. Szerdán egy tiszta pillanatában a konyhakéssel szivén szúrta magát. Azonnal meghalt. Uj föpénztárnok Szarvason. Uhliar János volt községi föpénztárnok helyére a szerdán délelőtt 9 órakor megtartott választó közgyűlésen egyhangúlag Kántor Sámuelt választották meg. Eltűntek. Október hónapban történt. Csáki Mari gyomai fiatal leány egy este kiment a ház udvarára s azóta nyoma veszett. Hiába keresték hozzátartozói, nem találták meg a mai napig. A községben beszélik, hogy idegen férfi rabolta el. A hatóság országszerte körözi a titokzatos módon eltűnt leányt. A másik eltűnt Gyarmati Sándor békési vasúti őr fogadott fia Köteles Bálint. Egy regei elment hazulról s nem tért többé vissza. Őt is országosan körözik. Szerencsétlenségek. Vas Mihály, ki a Reisner- fóle gőzmalomban munkás, f. hó 12-én szerencsétlenül járt. Egy géprostát szállítottak be a vasúttól. Mikor azt a kocsiról le akárták venni, a lovak valamitől megijedtek, megugrottak. A rosta rá dőlt Vas Mihályra, ki a kezén és arcán zuzódást szenvedett. A kórházba szállították. — Kis Juliánná ki a kórház elmebeteg osztályán ápolónő, f. hó 15-én egy inge'ült elmebeteget vezetett a folyosón. A beteg amint kezével hadonázott, belekapott az ápolónő szemébe s rajta súlyosabb természetű sérülést okozott. — Klem József 56 éves munkás, ki 24 év óta van alkalmazásban a Reisner-féle gyufagyárban, f. hó 6-án a gyártelepen levő raktárba ment. A raktár padlásán megbotlott, miközben a gyenge mennyezet leszakadt; eközben jobb lába bokában eltört. A kórházba szállították. Esküvő. Ritook István, nagyváradi tanár vasárnap esküdött örök hűséget a turkevei református templomban Vöröss Magduskának, néh. dr. Vöröse József volt gyomai községi orvos leányának. Tolvajlások. Tóth Sándor kórházi ápolt feje alól ismeretlen tettes ellopta a pénztárcáját, melyben 21 korona 80 fillér volt. Tóth szeptember 20-án jött a kórházba s pénze eltűnését f. hó 15- n vette észre. Sem azt nem tudja, hogy ki, sem hogy mikor vették el. A rendőrség nyomozást indított. A keddi hetipiacon meg Titz Mátyásné zsebéből lopta ki valami ügyes tolvaj a pénztárcáját, melyben 26 korona volt. A rendőrség ezt a tolvajt is keresi . . . A két sógor. Nem valami jó viszonyban éltek Orosházán Molnár József meg Gabnai András, kik úgy szögrül-végrül atyafiak is voltak. Sógornak hívták egymást. Az ismerősök azt állítják, hogy ennek volt is valami fundamentuma, már mint a sógorságrak. Talán azért is éltek olyan kutyamacska barátságban. Pénteken Molnár József a kertjében kapálgatott. Gabnai miért, miért nem átkiáltott a szomszédból hozzá, majd át is ment a sógorhoz, ki a kapanyéllel fogadta s úgy helyben hagyta a sógorát, hogy az tövid szenvedés után meghalt. Atyafiak. Hoffmann Ádám mezőberényi lakos e hó 15-ére virradóra arra a kellemetlen tapasztalatra ébredt, hogy öreges gonddal bezárt kamráját az elmúlt éjszaka valaki betörte 8 onnan egy zsák búzát elemeit. A takarékos öreg azonnal jelentést tett a csendőrségnél az esetről, de az ismeretlen tettesek kiderítésének nem igen volt oka örülni, mivelhogy az igazság folytán tulajdon édes fia: Antal és szeretetre méltó veje Supkégel Mihály kerültek bajba. A búzát ugyan Wolfman Ádám mezőberényi lakosnál találták meg, ez azonban megfizetett érte, az igaz, hogy csak harmad árán vette, de az ilyetén módon szerzett termények árát 'nem igen szokták a piaci árfolyamokhoz szabni. Mindamellett Wolfman Adám aligha tarthatja magára nézve nyereségnek a titokban kötött vásárt, mivel az orgazdaság megérdemelt cimén az egy húron pendulő atyafiak mellett az illetékes hatóságnak szintén feljelentetett. Társaskocsi közlekedés. £A nagyvárai posta és távirda igazgatóság értesítése szerint, Doboz és Békéscsaba községek között közlekedő postajáraton, Ladányi Béla postamester részére engedélyezett és 6 személyre berendezett társaskocsi közlekedés a f. évi december hó 1-én meg fog indulni. Veszett kutya Domokos Imre, békési V. ke rületi lakos 7 éves Eszter nevű leánykája, folyó hó 15-én délután keserves sírásra tért haza az iskolából. A kis leány elpanaszolta, hogy az utón egy hamis kutya támadta meg s ruhájába kapott. A megrémült szülők rosszat sejtve a gyermekük lábán ejtett seb láttára, menten jelentést tettek a községi elöljáróságnak. Ennek intézkedése folytán kiderült, hogy a szülők aggodalma nem volt hiábavaló, a kis leány jelentéktelennek látszó sérülését veszett kutya okozta. A leánykát azonnal a buda pesti Pasteur-intézetbe szállították. A békési református egyháztanács ma délelőtt 10 órakor Kecskeméti Ferenc lelkész elnöklete alatt ülést tart, melynek tárgysorozata a következő : 1. jelentés Varga András presbyter haláláról és intézkedés helyének betöltésére. 2. Az egyháznak a községi képviselőtestületben való képviseltetése. 3. Jelentés a hasihagymáz terjedése ellen az iskolákban tett intézkedésekről. 4. A gazdasági bizottság jegyzőkönyve az 1910, évi költségvetésről és adókulcsról. 5. Egyházmegyei közpénztáros levele a közalapadó és c. m. közig, dij bekü!désére. 6. Egyházfiak és mások adóügyben beadott kérvénye. Halálozás. Koczizky Iván dr. csabai árvaszók i ülnök hétfőn éjjel 30 éves korában, pár napi súlyos betegség után hirtelen meghalt. Nagy megdöbbenést keltett ez a szomorú eset egész Csabán, mert egy rokonszenves, kedves alakját vesztette el a csabai társadalom, ki élénk részt vett a társadalmi mozgalmakban ; titkára volt a nőegyletnek, a szinügyi- bizottságnak s a József főherceg szanatórium csabai fiókjának. Egész Csaba közönségének osztatlan részvéte kisérte szerdán délu án utolsó útjára a korán elhunytat; hoporsóját elborították a szebbnél-szebb virágok. A mélyen sulytott család a következő gyászjelentést adta ki : Koczizky János és neje szül. Keller Irma, úgy a saját, valamint gyermekeik : Alice, Luxander Gézáné, Ella, Pándy Józsefné s ezeknek gyermekei és ezek számos rokon nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, forrón szeretett egyetlen fiók, a legjobb testvér, sógor, nagybátyja és rokon: dr. Koczizky Iván, Bákéscsabi község árvaszéki ülnökének f. évi november hó 15-én, hajnali 1 órakor rövid, súlyos szenvedés után, életének 30-ik évében történt gyászos elhunytét. A boldogultunk hült tetemei f. hó 16-án, délután 3 órakor foguak a szülei gyászházából az ág., evang, hitvallás szertartása szerint a felsővégi uj temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Békéscsabán, 1909. november hó 15 én. Áldás és béke emlékén ! „Kis emberek alföldi gazdasági és politikai szövetségének“ előkészítésére hivatott szervező bizottsága alakult meg f. hó 14-én Gyomán a “Munkások Köre“ helyiségében. A gyűlésen Békefi Sándor budapesti hírlapíró és Mayer Jenő békéscsabai lakosok beszéltek, a kis emberek helyzetét előmoz dítani hivatott intézményekről, amelyek 12 pontban összefoglalva, a „Földművelő“ c. lap hasábjain is ismertetve vannak. Feltűnést keltő találmány! A fogápolásra használt szerek csak részben felelnek meg hivatásuknak. Az illatos szájvíz a fogkőlerako- dást meg nem akadályozza, a fogpor hosszas használata pedig a fog zománcát koptatja el. Ezen hiányokon segít egy kitűnő uj találmány, a Sztraka- féle Menthol fogszappan, mely serő bacillus-ölő hatásánál fogva a szájüreget hatalmasan desinficiálja, a fogakat fehéríti s a romlástól megóvja. Beszerezhető gyógy- tárakban, drogériákban egy koronáért. 3 darabot 3 koronáért bérmentve küld Sztraka gyógyszerész, Mohol. — Kapható : Winkler Lajos gyógyszertárában, Gyula. 481 1—4 A húgyhajtó és húgysavoldé vizeK Királya, bór- és dús lithion-tartalmú ásványvíz. Kiváló vegyiösszetételekövetkeztében sikerrel alkalmazható vese-, húgykő- és hólyagbajok eseteiben, valamint cukorbetegségeknél, csűzos bántal- maknál; továbbá a légző- és emésztőszervek hurutus bajainakgyógyitására Igazgatóság: Budapest,IV.FerenczJózsef-rakpart 22. Kútkezelőség: EPERJES Főelárusitók: Zuzmann János és Frattini János, Gyulán.