Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-07 / 45. szám
1909. november 7. BÉKÉS 3 Gyula gróf--gróf Keglevich Gyuláné, Károlyi Imre gróf—gróf Tisza Kálmánná, Károlyi Antal gróf— gróf Almásy Imréné, Almásy Kálmán gróf—gróf Tisza Istvánná, Tisza Kálmán gróf—gróf Károlyi Gyuláné, Festetics Pál gróf—gróf Wenckheim Fri- gyesné, Trauttenberg Frigyes báró—Blaskovich Elemérné, Zichy József gróf—özv. gróf Károlyi Istvánná, Batthyány Lajos gróf —herceg Odescalchi Gézáné- Eszterházy Miklós herceg—gróf Batthyány Lajosné, Wenckheim Dénes gróf—herceg Eszterházy Miklósné, Edelsheim Gyulay'^Lipót gróf—Kállay Lenke, Esterházy László gróf—gróf Wenckheim Dénesné, Inkey Antal —gróf Károlyi Imréné, Desewffy Emil gróf— gróf Esterházy Pálné, Esterházy Pál gróf-Wenckheim Ilona grófnő, Tisza István gróf—özv. Kállay Béniné,1 Semessey László gróf—gróf Esterházy Lászlóné,1 Fáy Béla—Orczy Tekla bárónő, Dőry Pál—gróf Széchenyi Antalné, Tallián Vilmos—gróf Pajecsevich' Márkné, Pajecsevich Márk gróf—Degenfeld Paulina grófnő, Wenckheim Károly gróf—Almásy Irma grófnő, Wenckheim József gróf—Kállay Erzsébet. A násznépben voltak még: Degenfeld Imre gróf, Tisza Lajos gróf, Radvánszky Béla báró, Radvánszky Kálmán báró, Blaskovich Elemér, Bárczy István, Eősz Ferenc, Spett Ferenc dr, Szemere Béla dr., Mohr Viktor dr., Schmidt Olga, Baxandale Beatrice, Megele Béla, Ondrus Cyril, Böhm Miklós, Túri Béla, Luksics József, Tamási Lajos, Lindenberger János dr. Amidőn az ifjú pár belépett a templomba, megszólalt az orgona és a szent István bazilika ének és zenekara nászindulót adott elő azon idő alatt, mig a szentélyben elhelyezkedett a násznép és amidőn csend lett, az orgona elnémult, az oltárhoz lépett Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és az ő egyéniségét jellemző, a figyelmet teljesen lebilincselő előadásával a következő remek beszédet intézte az ifjú párhoz: A gazdag, boldog élet folyamát nagy gondolatokból s mélységes akarati energiákból kell fakasztani s azért a jegyesek, kik boldogok, kettős életre indulnak ki, az oltár szent kövéhez zarándokolnak, hogy itt adják át magukat egymásnak s hogy itt váljék frigyükből szentség, telve Isten áldásával s Krisztus kegyelmével. Aki Istent keres, annak hinnie kell s ugyancsak, aki istenit — a boldogság az — keres, annak is hinnie kell, hinnie, hogy Isten ad egymásnak, hogy Isten köti össze sziveinket, hogy az egybekelés Krisztusnak titka, valóságos Szakramentum. Aki igy hisz, az hisz az odaadás-1 ban is, hisz az életközösségben és páratlan barátságban s tudja, hogy a lelkek e frigye gyökereit nemcsak vérbe és érzésbe, hanem az Isten életébe s Krisztus szivébe ereszti bele s hogy kivirágozzék s gyümölcsöt hozzon, onnan szivja az élet ereit, a szentség kegyelmét. De az egybekelés nemcsak szentségi kiindulás egy gazdag, tartalmas s kettős életre, hanem nagy ajándékok napja, mikor ketten adnak egymásnak nagyot, nagy kincset, önmagukat s azzal mindent. Hol adnak többet s hol kapnak többet, mint itt s hol történik ez kizárólago- sabban, mint itt? Aki igy ad, az nem kételkedik, az bízik; az tud kitartani, tud elviselni is s ami örömöt, vigaszt s értéket maga számára még remél, azt nem keresi másutt, hanem attól várja, kinek magát adta. Kezet kézbe téve, szivet szívért cserélve hü akar lenni egyik a másikhoz s ezzel az j odaadással lelkűkben egyik sem kételkedik a másikban s nem kételkedik abban sem, hogy a házassági frigygyei páratlan barátság s mély harmónia jár, mely el nem tűnhetik. De adni magunkat s birni egymást csak úgy lehet, ha szeretünk s a vér s a szív szeretetét itt I ’ akarjuk fokozni isteni szeretetté. A házassági frigy azért szentség: tartalma nemcsak jog, nemcsak em- 'beri barátság, hanem krisztusi szeretet, Szent-Pál ^szavai szerint: férjek, szeressétek feleségeiteket mint Krisztus az anyaszentegyházat. Szeretni kötelesség- teljesítésben, szeretni áldozatkészségben, szeretni s lé nem törni egymást, hanem egymás egyéniségét a szeretet által kifejleszteni, hogy annál mélyebben s igazabban lehessen szeretni. Tehát lelket e frigybe, krisztusi szellemet s kegyelmet; hűséget bele és gyengéd meg erős sze- retetet. Akik igy kötnek házasságot, azok kincset, lelket találnak-s egymásnak örömévé lesznek. Kiséri a jegyeseket szüleik áldása, mindnyájunk imája s Krisztus kegyelme. Bírják egymást úgy, hogy min-1 dig elbírják s egymás egyénisége a legszabadabb kifejlődésben se legyen terhük. Akkor ez az őszi nap erőteljes, tavaszi élet kikezdése lesz s ebben a novemberi estében napkeleté lesz két léleknek s általuk sokaknak, mely boldog életet s boldog örökkévalóságot sugároz majd be. Midőn a püspök beszédét befejezte, következett az esküvő, mely alatt a kar Mária-éneket énekelt. Majd midőn vége lett a szertartásnak, melynél a vőlegény részéről gróf Tisza István és gróf Keglevich Gyula, a menyasszony részéről gróf Almásy Imre és gróf Károlyi Gyula voltak a tanuk, az egész nép a nemzeti kaszinóba vonult át, hol fényes lakoma zárta be a gyönyörű ünnepet. Az ifjú pár hat heti nászúira indult Münchenbe, Párisba s hazaérkezése után a kátai kastélyban fog lakni. T a n S g y. Uj tanár a főgimnáziumban. Az idei tanév elején megnyílt második latin-görög tanszékre az egyházmegyei hatóság szeptember hóban Jaklovszty Dénes oki. tanárt nevezte ki. Nevezett tanár azonban mindössze csak két hétig folytatta az október hó elején megkezdett előadásait, mert időközben az erdélyi róm. kath. status székelyudvarhelyi főgimnáziumához neveztetett ki. Az ily módon megüresedett tanszéket november elejétől Károlyi Gábor okleveles középiskolai tanár tölti be. A főgimnáziumban mához 1 hétre, november 14-én d. u. Uránia-előadás lesz. Tárgya: Kaschmir. Fölhívjuk városunk közönségének figyelmét úgy erre az előadásra, mint általában a többi előadásokra is. — Szükségesnek tartjuk fölemlíteni még azon értesülésünket is, hogy az Urána-előadások jövedelmét — a képsorozatok kölcsöndijának és Jegyébb folyó költségeknek levonása után — a fó- gimnáz um vetítőgépének fölszerelésére fordítják. | A múlt télen megtartott előadások tiszta jövedelme 105 korona 64 fillér volt, amely összeg az emlitett célra fordittatott. Hangverseny. A helybeli főgimnázium vegye* kara f. hó 21-én szent Cecilia napjának előestéjéi» a zene pafronájának tiszteletére felolvasással egybekötött hangversenyt rendez. Az énekkar Bach, Beethoven, Palestrina, ßrosig, Franz, R. Wagner, Vavrinecz, Káldy, Them, Erkel szerzeményeit mutatja be. A felolvasás tárgya Mark Twainnak remek humorral megirott detektív története : A lopott fehér elefánt. Részletes programmot lapunk jövő száma közöl. A meghívók a napokban mennek szét. Aki tévedésből nem kapna meghívót, a Dobay-cégnél jelentkezhetik. A C3ak korlátolt számban kibocsáj- tott belépőjegyek ára személyenként 1 korona. A úszta jövedelmet az énekszertár felszerelésére fordítják. Jegyek a Dobay-cégnál és a hangverseny estéjén a gimnáziumban kaphatók. Tanitógyülés. A békésvármegyei általános ta- nitc.-egyesület gyulai járáskore f. hó 4-én tartotta évi közgyűlését az állami elemi fiúiskola nagyterAz ember nem szólt többet. A kapát belevágta a barázdahátba s letelepedett a zöld fűre a csupor mellé. Kanalazott. Az asszony maga alá szedte a ruháját s leült az ajtó-küszöbre. Nézte az embert. Mikor a kanál merőkéje hozzá-hozzá ütődött a csupor aljához, az ember egy-két szóval érdeklődni kezdett az otthoni ügyek iránt. Majd későbben oda vetette : — Korásan kiérté’ . . . Az asszony nem kertelt, megmondta az igazat. — Az urfi vött föl az utón. Az ember leeresztette a kanalat. Nagyot nyelt. — Az urfi ? Megcsóválta a fejét No, mert ő is ismerte az urfit. Vastag szemöldökeit összeráncolta s úgy né zett az asszonyra — Nem szeretőm . . . Az asszony hamiskásan mosolygott. — Csak nem félt kend ? — Nono! Nem jó az ördöggel incselködni. — Hisz az öreg Bencze bácsi is ott ült a kocsin. Az ember homloka kisimult. — Úgy már igön . . . Később még jó kedve is kerekedett. Azt mondta, mikor az utolsó kanál lebbencset lenyelte: — Hát fuvart nem követelt? Az asszony elnevette magát. A vére bizseregni kezdett. Hogy eltalálja még a szót is . . . Mit mondjon ? Eltagadja ? Mégis — úgy gondolta — jobb lesz megmondani az urfi ígéretét, mert hátha megtartja s akkor méltán jönne gyanúba. Bár nem valószínű, hogy eljön, de ha igen, legalább meglakol azokért a sok erőszakoskodásokért . . . — No. ... — ismételte az ember — fuvart nem kért ? Az asszony igenlőleg ingatta meg a fejét. — De igen . . . Azt mondta, estére eljön érte — A fuvarért ? — Azért. — Ide? — Ide. Az ember megvakarta a tarkóját. — Tán azt hiszi, hogy magad vagy ideki? — Lőhet . . . — Hát nem mondtad, hogy én is . . . — 'Nem kérdözte . . . Az ember kétfelé törülte a bajuszát. Aztán mintha mi sem történt volna, nagy lelki nyugalommal elővette a diófaszáras készséget, meg a dohányzacskót. Biz abban csak trafik volt. De hát huncut a finánc. Meg nem is igen lehet kapni. Pedig a :rafik, csak trafiik. De jó. A kazánt egész akurátu- san megtömködte a hosszúra vágottból s rágyújtott. Odakinn nem sokat időztek, mert' esteledett. Bementek a kunyhóba. A fekvéshez kezdtek kászo- ódni. De még le sem pihentek, megzörrent az ablak. Az urfi volt. Az ember ránézett az asszonyra, ki olyan, lett, mint a vörös posztó. — Na ? — intett a fejével. A szőlőkarók ott hevertek a prices alatt, az :mber lassan lehajolt s kihúzott egyet. Az ablak megint megzörrent. — Megyek már, — dörmögte az ember. Az asszony megremegett. Mi lesz most ? Hátha /alami nagy baj történik ? Nem az urfi, hanem az ura. A hidegveriték is kiverte, de szólni nem mert. Az ember lassan kinyitotta az ajtót. Az urfi csak akkor kapott észhez, mikor a karó nagyot puffant a hátán. — Ne fuvar! Kell fuvar? — kiáltott az ember, miközben cifrán elkáromkodta magát. De az urfinak se kellett több. Az első biztatóra neki vetélkedett a szőlőnek. ílem nézte, hol az ut, hol a barázda. Az ember kettőt-hármat ugrott utána, de hogy a nyomába sem tudott érni, felhagyott az üldözéssel, visszafordult s nagy lihegve bement a gunyhóba, a karót azzal a szándékkal szorongatva, hogy abból még az asszonynak is ad, mert ki tudja, mi történik, ha most nincs ideki ? ! Nem árt az. De aztán mást gondolt. Az asszony nem hibás, hisz előre megmondta. Hanem azért csak ráintett, mikor a karót visszalökte a helyére : — Pedig neköd se ártana! Az asszony elnevette magát. Forróság öntötte el a testét. Az ember úgy tűnt föl előtte, mint egy hős. Hogy futott az a gyáva előtte ... A szemeit huncutul összehúzta s miközben vetköződni kezdett, oldalról nézett az emberre : — Vagy ki tuggya ! Egyik szemét ingerkedve lehunyta s alig láthatólag megingattaa a fejét: — Igen ? — Igen, igen ... — intett az ember s elkapta az asszony kezét, magához rántotta . . . Az asszony vonakodott, izgett-mozgott, de úgy, hogy mindjobban odatapadt az emberhez, ki lassan, szaggatottan suttogta : — Annak már kiadtam a fuvart, de neköd is kiadom.
