Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-31 / 44. szám
2 BÉKÉS 1909. október 31. Kinevezések. A közoktatásügyi minister Lindler Gizella tanítónőt a békéscsaba-erzsébethelyi állami elemi iskolához Lőrinczyné Gärtner Olga helyébe rendes tanítónővé nevezte. A tanítónő Lindler Károly csiba-erzsébethelyi ev. lelkésznek a leánya s dr. Lindler Károly csabai ügyvédnek a nővére. — Bresnai Imre gercselyi állami elemi iskolai tanítót a vésztői állami elemi iskolához eddigi minőségében áthelyezte. A Békésvármegyei Általános Tanító Egyesület békési járásköre folyó hó 23-án d. e. 9 órakor tartotta őszi közgyűlését, Farkas Gyula elemi iskolai igazgató, járásköri elnök vezetése alatt. A gyűlés Farkas Gyula lelkes szavaival vette kezdetét, melyekben nemes munkára, összetartásra s a kollegiális szeretet ápolására hivta fel a járáskor tagjait, majd üdvözölve a jelen volt Mikler Sándor kir. tanfelügyelőt, az ülést megnyitotta. A tárgysorozat második pontja a központból minden járáskörnek javaslattétel céljából megküldött azon kérdés volt, hogy a megyei egyesületi ülések éven ként, vagy pedig nagyobb időközökben tartassanak-e? A járáskor az elnök indítványára egyhangúlag az évenkint tartandó megyei gyűlések fentartását javasolta. E határozat kimondása után Makaynó Nagy Erzsébet békési gazdusági szaktanitónő tartott felolvasást „Berky Anna, Életkép a mi világunkból“ cimen, melyben egy szegénysorsu, árva tanítónőnek küzdelmes pályáját rajzolta eleven, magyaros sty- lusban. A nagy műgonddal kidolgozott novella nem tévesztette el a kellő hatást, a hallgatóság mindvégig lekötött figyelemmel hallgatta s a felolvasó jeles tollú úrnőt lelkesen megéljenezte s érdemes fáradozásáért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Nagy Mihály békési gyurdülői tanító, mint a járáskor pénztárosa, a pénztár állapotáról tett jelentést. Jelentése szerint az 1908—9. év második felében bevétele 39 K 90 f, kiadása pedig 19 K 52 fillér volt, mihez képest a pénztári maradvány 20 K 38 f. A hátrálékok összege 34 K. A pénztáros jelentését Farkas Ferenc békési községi tanító „Egy pár szó hitoktató kartársaimhoz“ cimen tartott felolvasása követte, melvben a vallástan tanítása mellett érvelt az ultramodern pédagogusok ellentétes álláspontjaikkal szemben. A felolvasás kapcsán több felszólalás hangzott el, valamennyi a felolvasó felfogását helyeselte, csupán a vallásta- nitás ma divó célzatát, mely az igazi vallásos érzés megteremtése mellőzésével bizonyos mennyiségű, a gyermek által már fejletlensége miatt semj érthető ismeretek közlését tartja fő-főfeladatának kifogásolta. A felolvasónak szintén köszönetét szavazott a közgyűlés, mely után véget ért. Hírek. Mindszentek és halottak napja. A kegyelet ünnepe közeledik. Holnap virágba borulnak a temetők ; a csönd, a szomorúság birodalmába bek öltő zik egy napra az Élet, elhozván mindenki a maga kedvesének köteles kegyeletes tartozását . . . Apró lángok lobognak fel a legszegényebb sirhalmon és néhány szál virág jut a jeltelen sirdombokra is. Mindenszentek estéjén megkondutnak a harangok, kizarándokol a nép a holtak fekete országába . . . azután ismét csönd borul a temetőre . . . lehervadnak az ünnepesti virágok, kialszanak a leégett gyertyák . . . s kezdődik, folytatódik ismét tovább a hosszú, az örökkétartó álomtalan álmodás . . . Csak egy szál virágot a tüdőbetegeknek. Ez hallatszik holnap ezer meg ezer ajkról, mert az egész országban irgalomfilléreket gyűjtenek a szegénysorsu tüdőbetegeknek. Az irgalmasságnak munkájában a mi vármegyénk is kiveszi részét s már tegnap megindult a gyűjtés munkája. Az egyesület adakozásra való fölhívásában ezeket mondja : „Százával kopog ajtónkon az utolsó remény. Százával sereglenek ajtónk elé a tüdőbetegek és esdeklésük megindító. Bágyadt, vértelen ajkukon az életért való sóvárgás tör ki fuldokolva, szivettépően. Köztük több gyermekkel megáldott apák, anyák kérik, segítsük életükhöz, gyógyittassuk szanatóriumunkban. 8 mi csak úgy tudjuk a halál jegyeseinek ezt a kérelmét teljesíteni, ha — mint a múltban — ezer meg ezer jósziv ajánlja föl a halottak napja alkalmával a maga virágszálát a szegénysorsu tüdőbetegek megmentésére. Az irgalomadományokat elsősorban arra használjuk föl, hogy minél több szegénysorsu tüdőbeteget ingyen gyógyittassunk már meglevő szanatóriumunkban, részben arra, hogy az országban levő három tüdőbeteg rendelő- intézetünket fentartsük, részben arra, hogy egy uj szanatórium építési alapját növeljük. Ha minden síron egy virágszállal kevesebb lesz, ha minden síron egy mécsessel kevesebb ég, e hiányzó virágszálból, mécsvilágból pislog föl egy haldokló lélek és árvák, özvegyek bánatkönnyei ekként örömkönnyekké válnak. Azért kéri bizó hittel minden .nemes lélek irgalomadományát a József kir. Herceg Szanatórium Egyesület, Budapest, VII. Akácfa- jutca 30. sz. A közigazgatási bizottság november havi rendes ülését jövő hó 8-án fogja tartani. Hivatalvizsgálat. A vármegye alispánja folyó hó 26-án Békéscsaba ügykezelését megvizsgálta. Megyebizottsági tagok választása. A választott törvényhatósági bizottsági tagok sorában időközben megüresedett helyek betöltése céljából a törvény- hatósági bizottság a választás határnapjául november hó 15-ik napját tűzte ki. Betöltendők a következő tagsági helyek: Gyulán az I. alkerületben Dr. Ladies László lemondása folytán megüresedett hely az 1910. év végéig tartó megbízatással. Dr. Follmann János lemondása folytán megüresedett hely az 1913 év végéig tartó megbízatással. A Il-ik alkerületben egy üres hely az 1913. év végéig tartó megbízatással. Kétegyházán Gáncsé Mihály elhalálozása következtében megüresedett hely az 1913. év végéig tartó megbízatással. Békéscsabán a III. alkerületben Haidó Pál elhalálozása folytán megüresedett helye az 1913. év végéig tartó megbízatással. A IV-ik alkerületben Dr. Povázsay Máté elhalálozása folytán megüresedett hely az 1910. év végéig tartó megbízatással. Gyomán Dr. Bácsy Lajos elhalálozása folytán megüresedett hely az 1910. év végéig tartó megbízatással. Békéseit az I. alke- röletben Dr. Báró Drechsel Gyula lemondása folytán megüresedett hely az 1910 év végéig tartó megbízatással. Mezőberényben Horváth János elhalálozása folytán megüresedett hely az 1910. év végéig tartó megbízatással és Csák György lemondása folytáo megüresedett hely az 1913. óv végéig tartó megbízatással. Szarvason az I. alkerületben Soltz Gusztáv elhalálozása folytán megüresedett hely az 1913. év végéig tartó megbízatással. Orosházán az I. alkerületben Tobak István elhalálozása következtében megüresedett hely az 1910. óv végéig tartó megbízatással. A választások vezetésére elnökül s helyettes elnökül a következőket választotta meg a törvényhatósági bizottság: Gyulán az I. alkerületben elnök Dr. Ladies László, helyettese Sál József. A II. alkerületben elnök Dr. Follmann János, helyettese Kukla Ferenc. Kétegyházán elnök Böhm Miklós, helyettese Popovics M. Aurél. Békéscsabán a III. alkerületben elnök Dr. Sailer Vilmos, helyettese Dr. Linder Károly. A IV. alkerületben elnök Dr. Margócsy Miklós, helyettese Kovács L. Mihály. Gyomán elnök Pikó Béla, helyettese Házy Imre. Békésen az I. alkerületben elnök Kratochvill Gyula, helyettese Benedicty Gyula. Mezőberényben elnök Hacskó Lajos, helyettese Dr. Grünvald Dezső. Szarvason az I. alkerületben elnök Gróf Bolza Géza, helyettese Dr. Reismann Adolf. Orosházán az I. alkerületben elnök Dr. László Elek, helyettese Bulla Sándor. Megyebizottsági tagválasztások. Békéscsabán a IV. kerületben a jövő hó 15-én megtartandó megyebizottsági tagválasztásokhoz- elnökül a törvényhatósági bizottság által kiküldött dr. Margócsy Miklós elfoglaltsága miatt erről az állásáról lemondott. Ugyancsak lemondott dr. Grünwald Dezső a mezőberényi alelnöki állásáról. Helyébe dr. Kutzián Géza mezőberényi ügyvéd neveztetett ki. A g, lilái ág. ev. egyház a reformáció évfordulója alkalmából ünnepélyes istentiszteletet tart sz állami elemi fiúiskola nagytermében, hétfőn, december 1-én reggel 9 órakor. Kinevezés. A pénzügyminiszter Vincze Andor gyulai díjtalan pénzügyi számgyakornokot jelenlegi állomáshelyén segélydijas gyakornokká nevezte ki. Kinevezések és áthelyezések a közigazgatásnál. A folyó hó 11-én megtartott törvényhatósági közgyűlésen végbement választások következtében két közigazgatási gyakornoki állás üresedett meg, egy gyakornoki állás pedig Satacz Ferenc szolgabirónak tarlós szabadsága miatt szükségessé vált helyettesítése folytán ideiglenesen jött üresedésbe. A végleg üresedésbe jött két közigazgatási gyakornoki állásra Dőry Pál főispán Márki Barna és Ambrus Jenő jogszigorlókat nevezte ki, mig Házy Imre jogszigorló gyomai lakost az ideiglenesen üresedésben levő közig, gyakornoki állásra helyettesítette; dr. Pálka Pál volt központi közig, gyakornokot tb. szolgabiróvá nevezte ki és szolgálattételre a szarvasi főszolgabíró mellé, mig Veres József szarvasi gyadódott, hogy a felügyelő ur a község gazdájával szeretne szóba állni, mert az ő keze alá tartozik a faiskola. Köteles uram egy kis nyaknyujtogatás után kibökte, hogy a gazda jelenleg éppen ő . .. Erre némi kászolódás után kimentek a kertbe, hol is — jó esők jártak a tavaszon — csak úgy burjánzott a disznónak való kövér gaz No ezt nem hagyta szó nélkül a felügyelő ur, megcsóválta a fejét: — Ez igy nem jól van. A gaz mindent elöl... Majd a csemetékre vetette a szemeit: — Kevés, kevés . . . ami van, az is sovány .. — Sovány? — ütötte fel fejét Köteles uram. — Má’ instálom a tekintetös urat, én csak azt mondom, hogy a fa nem mongolica . . . Aztán később hozzátette : — De még annak is sovány a fiatalja . . . — Hát a tisztaság . . . ? A gaz huzza el . . . Ezt nem tűröm . . . Jelentést teszek ... — igy a felügyelő. Kötés uram ez utóbbi kemény szavakra meghökkent, a kalapját levette, — igaz, hogy a nap is melegen sütött — s aztán tarka kockás zsebkendőjével megtörülgette a tarkóját. — Má’ tekintetös uram, azt ne tőgye . . . . Mindönt, csak azt ne ... A jelőnt^s, büntetés. A’ mög nem szívelős dolog. Ha má’ hiba van, hát én fogadom, hogy röndbe hozom ezt a kertöt, úgy mint az paradicsom, csak most az eccő hunyjon szömöt a tekintetös ur . . . No, a nagy fogadkozásra a tekintetös ur szemet .hunyott . . . Azaz megígérte, hogy most az egyszer nem tesz rossz jelentést. Hogy igy szépszerével rendbejöttek, bekövetkeztek a községházára. Útközben a felügyelő ur teljesen kioktatta Köteles uramat a fatenyésztés minden csínja-binjá- ról, ki is majd felfalta szemeivel a bőbeszédű felügyelőt . . Közbe integetett a jó tanácsokra s erősen fogadkozott: — Úgy lesz, úgy a, tekintetös uram .. . A faluházára ez időre már felkövetkeztek a többi belső emberek is. Az árvatutor egyszeriben felismerte a felügyelő urat : — Ejnye, ejnye . .. hogy megváltozott a tanító ur . . ! Hát, hogy élnek ott benn, a városban . . . ? Köteles gazda szemei fennakadtak; majd lassan odaódalgott a jegyzőhöz s suttogva tudakolta : — A’ lönne ? — Az a . . . — bólintott a jegyző. A gazda fejében derengeni kezdett. . . — Aki a kormány eskolájában tanított ? — Az... Köteles András oda tekintett az asztal végére, hol a felügyelő ur körmölt; a fejét lassan megingatta jobbra is, balra is s aztán a belső emberekhez fordulva, kinyújtotta hosszú nyakát: — Üüüüümmmm — s hirtelen felkapta a fejét. — Én mög, hogy mögtekintetösuramoztam !! Az emberek kárörvendve nevettek. A felügyelő ur beletemetkezett az írásaiba. Köteles gazda meg nagy restelkedve lesütötte a szemeit, a tarkóját körülvakargatva valamit düny- nyögött s aztán, amint egy kis egérutat bazsalt, lopva kiszörközködött a tanácsházból . . .