Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
4 BÉKÉS 1909. október 17. miután a törvényben előirt kétharmad többség nem éretett el, a pótadó kivetése megtagadtatik. Választások. Dr. Haviár Gyula indítványára a választások ügye sorrenden kivül tűzetett napirendre. A közgyűlés a kijelölő bizottságba dr. Simonka Györgyöt, Yarságh Bélát és Pálffy Bélát választotta, a főispán pedig törvényadta jogánál fogva Veress Józsefet, dr. Ladies Lászlót és br. Drechsel Gyulát kérte fel. A kijelölő bizottság tanácskozása tartamára a közgyűlés felfüggesztetett. Egy óra elteltével a közgyűlés újból megnyittatván, dr. Deiviel Sándor főjegyző előterjesztette, hogy a szavazások gyorsabban lefolytathatása céljából 3 szavazatszedő bizottság alakittatik. Az első bizottságba, mely a nagyteremben működik, a tisztikar, Gyula s a csabai járás bizottsági tagjai szavaznak. Elnöke Dr. Márki János, tagjai Dr. Ursziny János és Haraszti Sándor, jegyzője Mol- doványi Janos. A II. bizottság a kisteremben működik, ott szavaznak a gyomai, békési s szeghalmi járások. Elnöke Dr. Török Gábor, tagjai Pikó Béla s Schmidt József, jegyző Körös Lajos. A III. bizottság a gyakornoki szobában működik, ott szavaznak a szarvasi, orosházi járások. Elnöke Veress József, tagjai Haviár Gyula s Megele Béla, jegyző Pálka Pál. Ezután Dory Pál főispán előterjesztette a kijelölő választmány határozatát, amely szerint a gyomai főszolgabírói tisztre a pályázók a következő sorrendben jelöltettek: Jantyik Mihály, Popovics Viktor, Baross Dezső dr. és Konkoly Tihamér dr. A szavazás eredményeként Jantyik Mihály 74, Popovics Viktor 38, Baross Dezső 24 szavazatával szemben dr. Konkoly Tihamér 144 szavazatot, tehát absolut többséget kapott. Első osztályú szolgabirónak Dr. Debreczeny Lajos, Margonyai Gyula és Melis István jelöltettek. Dr. Debreczeny 77, Melis István 30, Margonyai pedig 92 szavazatot kapott. A II. aljegyzői állásra az egyedüli pályázó Múl- doványi János jelöltetett és választatott meg. A III. aljegyzői állásra Dr. Szirbik Bálint Margonyai Gyula és Melis István jelöltettek. Margonyai előlépése folytán a szavazás dr. Szirbik Bálint és Melis Istvánra történt; előbbi 110, utóbbi pedig 73 szavazatot kapott. A II. osztályú szolgabirói állásra jelöltek közül Jeszenszky Károly 102 szavazattal választatott meg dr. Vangyel Endre 64 szavazatával szemben. A III. osztályú aljegyzői állásra Dr. Vangyel Endre és Kőrös Lajos közül előbbi 82, utóbbi pedig 63 szavazatot kapott. Végül pedig a rendszeresített alügyészi állásra mint egyedüli pályázó s jelölt Dr. Kóhn Mór gyulai ügyvéd tb főügyész közfelkiáltással választatott meg. A választások délután háromnegyed 2 órakor fejeztettek be. Vasúti pótadó. A közgyűlés délután 4 órakor folytatódott. Első tárgy volt a Géza megálló orosházi vasút ügye, mely célból az állandó választmány, tekintettel arra, hogy a kereskedelmi miniszter a vármegye által az útadó terhére megszavazott 50000 korona segélyt nem hagyta jóvá, egy és hét tized százalék pótadónak megszavazását javasolta olyképen, hogy 1% az 1910., 0‘7% pedig az 1911. év terhére szavaztassák meg. Dr. Bikádi Antal hosszabb beszédben kérte Orosháza község érdekeire való tekintettel a pótadó megszavazását. Achim L. András szerint Orosháza község leg dédelgetettebb községe a vármegyének ; vele szemben volt a vármegye mindig a legfigyelmesebb és legáldozatkészebb ; a pótadót semmi szin alatt nem szavazza meg; ha Orosházának vasút kell, csinálja meg a maga költségén. Kecskenicthy Ferenc ugyanilyen értelemben nyilatkozik. Brósz János igazságtalannak mondja Achim »elvtárs« támadását Orosháza ellen, de Achim követ- kezetlen is, mert az 50,000 koronát már egyszer megszavazta a vasútra. Dr. Berthóty István orosházi főszolgabiró támogatja a javaslatot. A törvényhatósági bizottság annak idejében az alföldi mezőgazdasági s gyula-si- monyfalvi vasút létesítésére szintén szavazott meg nagyobb segélyeket, méltányosnak tartja, hogy Orosháza község mostani kérelme elől se zárkózzék el. Kóhn Dávid utal arra, hogy az előtte szóló által említett vasutakra a vármegye nem pótadóban, hanem az utadó-alap terhére szavazta meg a segélyeket, ugyanezen alap terhére megszavazta az orosházira is. Nem zárkóznék el Orosháza községre való tekintettel a pótadó megszavazásától sem, de tart tőle, hogy a tervezendő későbbi vasutak is kérnének pótadóból segélyt s ha Orosházának megszavazták, bajos és méltánytalan volna azoktól majd megtagadni. Nem szeretne tehát most praecedenst alkotni, de fentartandónak véli a vármegye régebbi határozatát és Orosházának az útadó terhére már előbb megszavazott 50000 korona segélyt fentartja, azzal, hogy ez elsősorban folyósittassék, mihelyt és hihetőleg pár év múlva, a közúti alap ezt lehetővé teszi. A közgyűlés Kóhn Dávid javaslatának elfogadásával, a pótadót névszerinti szavazás utján nagy szótöbbséggel nem fogadja el. A szekularizáció. Hajduvármegye ösmeretes átirata a papi javak szekularizációja érdekében nagy érdeklődést keltő vitát keltett. Az állandó választmány más törvényhatóságok példájára, a politikai helyzetre s annak nehézségeire való tekintettel napirendre térést indítványozott fölötte. A kérdéshez hozzászólottak dr. Simonka György, Pálffy Béla, Achim L. András, Szeberényi Zs. Lajos, majd a zárszó jogával élve újból is Pálffy Béla, kiknek beszédeit, mint nem politikai lap, sem nem ismertethetjük, sem nem méltathatjuk, csupán az eredmény jelzésére szorítkozhatunk. A közgyűlés ugyanis felállás utján szótöbbséggel az állandó választmány javaslatával szemben Hajduvármegye átirata mellett foglalt állást. A második nap. Teljesen megcsappant érdeklődés mellett, a tisztikar tagjain kivül alig tiz-tizenöt bizottsági tag részvételével folytatódott és fejeztetett be kedden délelőtt a tárgysorozat többi része. Fontosabb ügyek voltak a megyei közkórház alorvosok és segédorvosok is igyakran változtak. Mi nem vesszük észre, hogy az orvosképzés számában olyan nagy emelkedés állott volna be, mint azt némely körökben hangoztatják, jobban is örülnénk, ha ennek a szinte panaszos hangoztatásnak komoly alapja lenne, mert akkor segítő orvosi karunk sem volna annyi változásnak alávetve. Itt kívánom felemlíteni azt is, hogy a kórházi alorvosok és segédorvosok az iránt folyamodtak a kórházi bizottsághoz, hogy alkohol járandóságaik élvezetéről lemondanak, ha ezért készpénzzel kárpótoltainak. A bizottság örömmel tett eleget a kérésnek s azóta a segítő orvosi kar havonta 10 korona alkohol váltságban részesül. Szintúgy teljesedésbe ment a kórházi tisztviselőknek azon óhajtása, hogy betegségük esetén a kórház lássa el őket orvosi segélylyel és gyógyszerekkel. Minden felettes hatóság is méltányosnak találta e kérelem teljesítését, egyrészt, mert a rendkívüli drágaság folytán úgyis nehéz a boldogul- hatás a tisztviselők nagyon is szerény fizetése mellett, másrészt mert méltányos és indokolt is, hogy azok, akiknek folyton betegekkel kell érintkezniük és nem egyszer vannak a fertőzés veszélyének kitéve, úgyszólván hivatalos szolgálatban szerzett bajaiktól a kórház költségén szabaduljanak meg. Valóban üdvös és kívánatos volna, hogy a kórházi állandóan alkalmazott összes orvosi és tisztviselői személyzet illetményei országosan és megfelelően rendeztessenek, akkor nem kellene az egyes kórházaknak efajta „jótéteményekről (?)“ gondoskodni. Ápoló- és szolgaszemélyzetünket nem írattuk be a munkásbiztositó-pénztárba, mert a tagjárulékok tetemes terhet róttak volna az intézetre. Csupán baleset ellen biztosítottuk őket, de köteleztük magunkat arra, hogy betegségük esetén 20 héten át a kórház fogja őket gyógykezeltetni és ezen kötelezettségünknek pontosan meg is feleltünk. Igen sok nehézséget és kellemetlenséget okozott az elmebeteg-osztály ápoló személyzetének úgyszólván folytonos kicserélése. A férfiosztályon lassanként csak megállapodik egy bizonyos használhatóbb és megbízhatóbb ápolói kar kiválása, de a női osztályon sokkal kevesebb az ezen szolgálatra alkalmas egyének száma. Nálunk is csak úgy, mint a legtöbb helyen, nem a hivatástól áthatottak keresik e szolgálatot, hanem csak kenyérkereseti forrásnak tekintik a betegápolást, s mihelyt megfelelőbb szolgálat kínálkozik, kilépnek a kórház kötelékéből. A folyton változó személyzet pótlása sok nehézséggel jár, legtöbbször nincs, is miben válogatni s bizony megesik nem egyszer, hogy olyanokat vagyunk kénytelenek alkalmazni, akikről már előre sejthető, hogy aligha tudnak megfelelni kötelességeiknek. Azt hittük, hogy ha az ápolószemélyzetet nyugdíjjogosulttá tesszük, állandóbb és megbízhatóbb ápolói kar fog nehány év alatt rendelkezésünkre állani, de csalódtunk ezen feltevésünkben is, mert az ápolói személyzetből alig egynéhány lépett be a nyugdíjintézmény tagjai közé, mivel reájuk nézve súlyos teher a fizetésükből nyugdíj- járulék címén történő levonás. Talán az segíthetne e bajon, ha a nyugdijszázalékokat maga az intézet fizetné az ápoló személyzet helyett, vagy — minthogy nyugdíjalapunk nincsen is, hanem a nyugdíj- járulékok a kórházi pénztár bevételét képezik, legjobb volna, ha azt lehetne kieszközölni, hogy minden ápoló, aki 10 évet szolgált — és magát jól viselte — minden fizetési kötelezettség nélkül, nyugdíjjogosulttá válik. Mert a mostani fizetéseikből, a rendkívüli drágaság mellett, bizony nem igen telik nyugdijjárulékra. Ha még felemlítem azt is, miszerint a kórházi bizottság megengedte^ azt, miszerint szegénysorsu és jó előmenetelt tanúsító orvosnövendékek, akik kórházunkban kívánnak gyakorlati ismereteket szerezni, önköltségen kapjanak a kórháztól élelmezést, úgy kimerítettem azon intézkedéseink sorozatát, melyekkel segíteni kívántunk azokon, akiknek mostoha anyagi helyzete úgyis súlyos teherrel nehezedik vállaikra. Említést tettem előző évi jelentésünkben arról, hogy az élelmezési cikkek szállítására kötött szerződéseink nagymérvű áremelkedése folytán, ijesztő több kiadás hárult az 1908-ik évben a kórházi pénztárra, melynek összege hozzávetőleges számítás szerint meghaladta a 20000 koronát. Pótköltségvetésben kértük a belügyminiszter urat, hogy az el nem kerülhető drágaságra való tekintettel, megfelelően .emelje fel a kórházi napi ápolási dijakat, de kérelmünk azon indokolással lön elutasítva, hogy ez a csekély (? ?) összeg a kórház nagy háztartási kiadásai mellett céltudatos takarékossággal úgy is eltüntethető. Takarékoskodnunk kellett tehát, talán még inkább, mint más esztendőkben, de bizonyos, hogy ez az óvatosság egymagában nem lett volna elég e fenyegető nagy deficit eltüntetésére, ha a folyton fokozódó betegforgalom és ebből kifolyólag az ápolási napok jelentékeny emelkedéséből származó több bevétel nem fokozta volna bevételi előirányzatunkat is. Ennek köszönhetjük, hogy dacára az élelmi cikkek drágaságának és dacára annak, hogy a megvásárolt telkek vételárának kifizetésére különböző vármegyei alapokból felvett 100,000 koronányi kölcsön után esedékes közel 4000 koronát kitevő kamatokat is a kórházi pénztár múlt évi bevételeiből kellett fedezni: 1908-ik évi zárszámadásunk mégis 5902 korona 01 fillér megtakarítással zárult. Sajnos, éppen most kellett ilyen csekély többlettel beérnünk, amikor, a talán egyszer mégis csak napirendre kerülő építkezéseinkre való tekintettel, a legnagyobb szükségünk volna tartaléktőkénk szaporítására. De most már befejezem talán túlságosan hosz- szura is nyúlt jelentésemet. Lehet és valóban nagyon kívánatos is volna, hogy legközelebbi beszámolónk több örvendetes eseményt foglaljon magában, mint az előttünk fekvő ; mi mindenesetre ebben a jó reményben zárjuk le az 1908-ik évre vonatkozó előterjesztésünket.
