Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-09 / 6. szám

1908. február 9. BÉKÉS 5 laláiták st* 11o*. Folyó hó 6-án rpggel végre ráakad­ták Domokosra, egy mely árok fenekén. Testét egészen hó borította. Az urasági csürheből egy disznó túrta ki a hóból, miközben egyik fülét le is rágta. Domokos gyenge szervezetű, vézna ember volt, ki az akkor este dühöngő viharban túl ment a lakásán. Lámpája kialudt s azt uj'a meggyajtani nem tudia, a koromsötótsegben eltévedt s több órai fárasztó kóborlás után kimerülve, lakásáré mintegy félkilométernyire, egy ély árokba esett hol elaludt és megfagyott. PentekeD temették el nagy részvét mellett. Bácsné Maár Julia meghalt. A gyulai közön­ségnek élénk emlékében e meg Bács Károlyné, ki szerdán Aradon elhunyt. Néhány év ólőtt halt meg a férje és azóta vágyott ő is a nyugalomra. A művésznő, aki mint drámai szende, később mim anyaszinésznő számos saison alatt játszott Gyulán, az itteni elsőrangú szintársula oknak mindenkor legjelesebb női tagjai közé tartozott, 1907. márczius 23-ikán búcsúzott az aradi színpadtól, hogy végleg visszavonuljon a színészettől. Erre az elhatározásra részint előrehaladott kora, részint betegsége kész­tette. Arad társadalma, amely mindenkor nagyra becsülte a hivatott művésznőt, nyugalomba vonulása alkalmából nagyszabású ünnepségben részesítette. A város sem zárkózott el érdemeinek méltatásától. A sziqügyi bizottság évi hatszáz korona segélyt szavazott meg neki. A vidéki szülészet sorában hosszú időn át kiváló művésznőt pénteken délután temették el Aradon. A színtársulat rendezte a temeiést, amely méltó volt az elhunythoz. A gyász- háznál az énekkar több gyászdalt énekelt és a búcsúztató beszédet Horthy Sándor mondta. A koporsót azután a színházba vitték, ahol Hunyady Józ-ef búcsúzott a művésznőtől. TŰZ. Hétfőn éjjel fel t'zenkót órakor kigyu- ladt Thamay István orosházi kosárkötő háza s le­égett. A padláson felhalmozott nagymennyiségű kész munka és anyag is a tűz martaléka lett. A kár, mintegy 5000 K, biztosítás folytán megtérül. Felügyelő-választás. Békéscsabán a mindent lábbal felfelé forgatók pártja nemcsak künn, a tár­sadalmi élet szabad mezején működik, hanem az egyházi életbe is beienyujtja Ezsau-kezet. A templo­mok szentségét sem kímélik, oda is beviszik az elvet, ott is úgy argumentálna;, mint a csirkepiacz szel lös terein. A csabai ág. ev. egyháznál hónapok óta betöltésre vár az egy házfelügyelői állás, mely­ről tu ívalevőleg dr. Zsilinszky Endre lemondott. Hetekkel ezelőtt hosszas huzi-vona után a presbi­térium jelö'ő-üb’st tartott, melynek eredménye az lett, hogy felügyelőkül Seiler Gyula bankigazgatót és id. Kocziszky Mihályt jelölték egy kis töredék „akarnoki“ je öltje ellen. Fo'yó hó 3-án tartott ülésén Szeberényi Zs. L>jos alig foglalta el elnöki székét, az Isko'a-utcza felől Achim L. András mintegy hatvanadmagával a szavazás helyéül kije­lölt templom fele jött s mikor beleptek az isten háziba, zajongn kezdtek, azt kiáltván, hogy „a nép nem akar a kijelölt férfiakra szavazni“. Z jon- gásuk annyira elfajult, hogy az elnöklő lelkész — tekintettel a helyre — kénytelen volt az ülést be rekeszteni. A hatvan nemes meg egy darabig za- jongott, de végre is a lelkeaz csillapító szavai után kivonult a templomból. A presbitérium f. hó 6-án újból ülést tartott. Ez alkalommal bejelen­tette az elnök, hogy a hétfői ülést megtartani nem lehetett s erre a presbitérium uj határnapot tű­zött ki. Mefagyott ember. Szarvason Pálinkás Mihályi vasárnap hajnalban megfagyva találták egy utszéli árokban. A szerencsétlen ember a régi időkben jobb napokat is látott, volt háza, földje; de hát nincs az a kincs, amit egy torok el ne nyelne, kü­lönösen, ha erre utazik is az illető. Pálinkás pedig utazott, még pedig mindig pálinkára utazott. Utóbb annyira elitta az eszét, hogy az „enyém“ és „tied“ között sem igen tudott különbséget tenni, minek következtében sűrűn látogatta a gyulai törvényszék vendégszerető fogházát. Utóbb már koldulásból ten­gette az életét, a.zaz könyöradományokból pálinká- zott. Úgy látszik a Pál nap jól hajtott, mert többet ivott a rendesnél. Hazafelé mentében ledőlt az árokpartra s megfagyott. A természet óriási szolgálatokat tesz az em­beriségnek, amennyiben sok betegség ellen szol­gáltatja a segitőszereket Egyike a tenger által nyújtott legjobb szereknek a csukamájolaj, mely­nek hátránya azonban az. hogy nagyon visszatetsző ize van. A „íácott-fele Emulsió“ formájában azon­ban a csukamájolaj is jóizü és könnyen emészt­hető, akár csak a tejfel; a csukamájolai összes gyógyerejü tulajdonságai a „Scott-féle Emulsió“- ban nemc-ak hogy megvannak, hanem még sokkal hatásosabbak is. Egy házban sem szabad hiányoznia a „Scott féle Emulsió“-nak. Kapható a gyógyszer- tárakban. „Elrémülnének a hölgyek, ha tudnák, hogy egyik-másik u. n. szepiiőszer mily óriási rombolást kepes bőrükön előidézni.“ Ezt Írja egy orvos. Pedig a bőrt ápolni kell, mert hiszen különösen az arezon es kézen ez van kitéve a legtöbb káros behatásnak a hideg meleg, nap, szél, por stb. részéről. Csak hogy óriási fontossággal bir az ápolószer megvá­lasztására. Orvosilag a bőr mindennapi okszerű ápolására z „Azoru van ajánlva, mely ezt a fel adatot valóban ideali-an oldja meg. Nevezetesen a mellett, hogy a bőr életműködésének szabályo­zásával, annak napközben elveszített üdeségét visz szaadia, a bőrön felszívódik a a f-lesleges fetteny- foltokat és zsírlerakódásokat feloldja. Ennélfogva minden tisztátalanságot, napégést, szeplőt, kiüté­seket stb. eltávolít, miközben a bőrnek bársony­puhaságot és fehérséget kölcsönöz minden ártalmas mellékhatás nélkül. Meg uj szer, de bizonyos, hogy amint ismertté lesz, egy hölgy toilette asztaláról sem fog hiányozni. — Kapható a gyógytárakban Ajánljuk a hölgyek figyelmébe. A chronikus bronchial-hurut ellen sikerült oly szert találni, amely a hurmus tüneteket gyorsan visszafojtja, az étvágyat előmozdítja és az elgyen­gült testet erősiti; ezen szer a „Sirolin-Roche.“ Ac orvosok által Kipróbálva és ajánlva, kitűnő hatá­sánál fpgva tyorsan ismertté és kedvelttó vált, mivel még régi, elhanyagolt bajoknál, ahol már semmiféle szer sem használt, kitünően beválik. „Sirolin Roche“ gyógyszertárakban kapható. — Várandós állapotban lévő anyáknak nincs jobb barátjuk, mint a SCOTT- ! féle Emulsió. Testi gyengeség ésbágyadtság ha kínozza őket, úgy a SCOTT-féle Emulsió épp oly csodála- jtos, mint kielégítő hatással jár Uj erőt és életked­vet kölcsönöz a SCOTT, mintha varázsital lenne. De f még több örömet okoz a szülőknek, ha a csecsemő megszületik, mert egész­séges színében és erős formáiban a szülők különösen gyönyörködnek. Ez onnan van, mert az anya által bevett SCOTT-féle Emulsió Az Emuis o Yáaár- a gyermeket is táplálta s erősítette, lásánál a SCOTT- r , , ,, féle módszer véd- szóval mindkettőre a legkellemesebb jegyét — a halászt — kérjük figyelem- hatast gyakorolta. be venni. _ , , _ ,, __ , Egy eredeti üveg ara 2 K 50 filler. 375 20—28 Kapható minden gyógytarban. Császárfürdö Budapesten. S"“" magyar Irgalmas-rend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdő; modern berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák-, török-, kő- és márvanyfürdők ; hőlég-, szénsavas és villamos víz­fürdők. Ivo-kúra. 200 kényelmes lakószoba. Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bér­mentve küld i.49 2—16 Az igazgatóság. IBrÁZAY SÓSBORSZESZ I j FOGKRÉM ALE6JQBB ★★ I 23 Irodalom és művészet. 20 fillérért kellemes és hasznos szórakozást szerezhet magának mindenki, ki „A Jelen“ czimü érdekes és élénken szerkesztett szépirodalmi és társadalmi folyóiratot 20 filléres bélyeg beküldése ellenében meghozatja. Budapest, Rottenbiller-u. 42. A „Budapest“ jubileuma. Minden feltűnést és hangos reklámot kerülve, olyan módon ünnepli meg a „Budapest“, az országos függetlenségi és negyven- nyolcas párt hivatalos lapja, alapításának harmicadik évfordulóját, hogy részese legyen a jubileum osöndes örömének minden egyes előfizetője. Gyönyörű diszal- bumot adott ki az áldozatkész kiadócég: Wodianer F. és fiai jóvoltából, amely — külső díszre és terje­delemre is, — meglepetése lesz a magyar könyv­piacznak. A nemzet vezérein s a közélet nagyságain kivül a legnevesebb költők és Írók nagy gárdája működött közre abban hogy minél értékesebb és érdekesebb legyen a „Budapest“ jubiláris albuma, amelyet minden régi előfizető díjmentesen kap meg a lap ünnepének emlékezetére, valamint minden uj előfizető is, aki bármely naptól kezdve egy negyedévre előfizet. A gyönyörű diszmüben, amely­nek bolti ára húsz korona lesz, Kossuth Ferencz czikke autogrammban van megörökítve, továbbá Apponyi Albert gróf, Günthner Antal, Justh Gyula, Polonyi Géza, Szederkényi Nándor, Barabás Béla, Visontai Soma, Szterényi József, Mezőssy Béla, Thaly Kálmán, Ábrányi Kornél, Batthányi Tivadar gróf, Szatmári Mór, Rátkay László, Búza Barna, Bakonyi Samu Írtak bele czikkeket, a lap réggebbi szerkesztői pedig érdekes vissza emlékezéseket. Kívülük a „Budapest“ valamenyi volt és jelenlepi munkatársa hozzájárult szépirodalmi munkával, költeményei, vagy közérdkü ismertetéssel. Salu- sinczky Imre, a „Budapest“ helyetes szerkesztője az ujságcsinálásról, Benedek Árpád és Füzessóry István dr pedig a politikai világból Írtak nagyon érdekes czikkeket. Kováos Dénes dr. Kossuth Lajos utolsó órájáról irt meghatóan szép visszaemlékezést. A diszmüvet számos művészi kivitelű kép, sok mümelléklet és valamenyi szerző arczképe díszíti. Renkvül érdekes része az albumnak a szerkesztőségi, kiadóhivatalai és nyomdai élet bemutatása. Az albumot, amelyet Gara József kiváló érzékkel állított össze, megszerezheti mindenki, ha 6 kor.-al negyedévre előfizet a „Budapestére. Közgazdaság. A gyu'avidéki h. é. vasúton január hóban uta­zott 12567 személy 4938 korona, szállíttatott 3711 tonna teheráru 6336 korona, tehát az összes bevé­tel 11274 korona. A gyulai épitömunkások szakegyletének fel­oszlatása. Annak idején nagyon sok panaszra adott okot az épitömunkások gyulai szakszervezete, a mely kitiltásodat, bojkottálásokat proklamált és fenyegető iratok terjesztése által akarta elérni, hogy csakis olyan épitőmunkás nyerjen alkalmazást, aki a szakegyletnek tagja. A mikor ezen köiülmények a felügyeletre hivatott hatóság tudomására jutottak, a szakegylet működése ideiglenesen fölfüggesztetett és a vizsgálat azonnal folyamatba tétetett. Ennek során azután kiderült, hogy a jelzett szakegylet tényleg olyan értelmű felhívást bocsátott ki egy helybeli kereskedőhöz, mely szerint, ha az a nála dolgozó épitőmunkásokat, kik a helyi csoportnak nem tagjai, el nem bocsájtja, vaskereskedósót boj­kott alá veszik. Kiderült továbbá, bogy a helyi csoport röpiratokat is bocsátott ki, melyben felhi­vattak a munkások, hogy ezen vaskemskedő üzletét kerüljék, onnan ne vásároljanak. Az ott dolgozó munkások pedig arra szóllittattak fel, hogy ha ott lovább is dolgozni fognak, bojkottáltatnak. A vizs­gálat tárgyában gróf Andráesy Gyula belügyminister döntése pénteken érkezett le a vármegyéhez. Ebben az alispán azon határozatát, melylyel a helyi csoport fölfüggesztetett, a belügyminister egész terjedelmé­ben jóváhagyta, egyidejűleg az épitömunkások gyulai csoportját véglegesen feloszlatta. Árlejtés. A vármegyeház kistermében tegnap délelőtt 10 órakor zárt ajánlati versenytárgyalás volt a gyula—kétegyháza—eleki s a mező-

Next

/
Thumbnails
Contents