Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

1908. november 22. BÉKÉS 8 T a n ii g y. Nagy adomány a napközi otthonnak. E hó 16-án a délelőtii órákban három társzekér fordult be az állami fiúiskola udvarába. A zsivaj egy perezre el­ült, amint a megtermett muraköziek méltóságos léptekkel végig haladtak a gyermekhad sorfala kö zött ; de újból kitört a lélkesedés, még pedig foko­zott mértékben, midőn a szekerek tartalmával meg­ismerkedtek a gyermekek. Volt azokon nagymenyi- ségü élnivaló, különösen az almákra vetődtek so- várgó pillantások, bár egy-egy nebuló a „répára" is nyújtogatta nyakát az ujjasból. Almásy Dénesné grófné egy újabb humánus tettéről kell beszámol­nunk. Sok éhező szegény iskolás gyermeknek mo­solygósra válük ezután a két orczája, nekik is harangozzák ezután a delet, az ő számukra is lesz mindennap tápláló meleg étel. Ezt jó időre lehetővé tette és biztosította a nemesszivü grófné, ki három kocsi élnivalót küldetett a sarkadi uradalom inté- zősóge által a Napközi Otthonnak. Volt pedig azo kon 10 zsák burgonya, 12 véka sikulai alma, egy és fél hektó szemes bab, fólhektó borsó, félhektó len­cse, 10 zsák petrezselyem és 10 zsák répa. Úgy értesültünk különben, hogy a Napközi Ouhon ál­dásos működését már a jövő hót folyamán megkezdi. Erzsébet-ünnepély a főgimnáziumban. Istenben boldogult királyasszonyunk emlékezetére a főgim­názium e hó 19-én gyászünnepélyt rártott a követ­kező műsorral : 1. Cantate domine. Pittori-tól. Éne­kelte az ifjúsági négyes kar. 2. Erzsébet királyné. Bállá Miklóstól. Szavalta Follmann János III. o. t. 3. Lux alterma. Deménytől. Énekelte az ifjúsági négyeskor. 4. Ünnepi beszéd. Tartotta Benkovich Jácint főgimn. tanár. 5. A királyné és a virágok. Sas Edétől. Szavalta Hoffmann Rudolf V. o. t. 6. Nemzeti himnusz Beliczaytól. Énekelte az ifjúsági négyeskar. A főgimnázium ifjúságából ezidén ala­kult meg az első vegyeskar, amelynek ezen ünne­pély volt legelső nyilvános szereplése. A nehéz, klasszikus karok betanulása, az előadás finoman nűanszirozott volta, mind Mutschenbacher Gyula főgimn. tanár érdemeit hirdetik. A csorvási tanítók fegyelmi ügye a folyó hó 17-ikén megtartott fegyelmi választmányi ülésen nyert végleges elintézést. A fegyelmi eljárás alatt álló tanítók közűi csupán Balog Lajos állami tanító büntettetett meg és pedig dorgálással azért, mert a tanfelügyelőt és az igazgatót durván megsértette. Horváth Lajos, Horváth Lajosnó és Hetyei Gabriella ■ ellen az eljárás megszüntettetett, mert bár eljárásuk nem kifogástalan, mégis az igazgató-tanitó kihívó durvasága miatt büntetés alá nem voltak vonhatók. A választmányi ülésen Döry Pál főispán elnöklete alatt jelenvoltak: dr. Daimel Sándor várm, főjegyző mint előadó, dr. Török Gábor, Perszina Alfréd, dr. Liszy Viktor kir. főügyészhelyettes és dr. Konkoly Tihamér vármegyei aljegyző. Uránia előadások a gimnáziumban. Ma délután fél 6 órakor »Utazás a Szent-Gotthard vasúton« czim- mel Uránia előadás lesz a gimnáziumban a nagy- közönség számára. Mához egy hétre, november 29-én szintén Igsz Uránia előadás, amelynek tárgya : Spanyolország és Dalmáczia. Belépii-dij személyen­ként 20 fillér (és nem 10 fillér, mint azt múlt számunk egy sajtóhiba következtében rosszul jelezte). Hírek. A békósmegyei közművelődési bizottság vasár­nap délután kezdte meg Gyulán előadásainak soro­zatát, az „Újvárosi Olvasókör“ termében. Az első előadáson megjelentek a bizottság képviseletében Ambrus Sándor alispán, Novak Kamill törvényszéki elnök, Dr. Lovich Ödön polgármester, Dr. Décsi Károly és Dr. Feldmann Ignácz kórházi főorvosok stb. A termet zsúfolásig megtöltő nagyszámú érdek­lődő közönség előtt Dr. Zöldy János vármegyei főorvos háromnegyed óráig tartó, s a figyelmet mindvégig lekötő szabad előadásban, népies modor­ban, s a tőle megszokott humoros tónusban ismer­tette : Hogyan éljünk ? Bevezető szavaival vissza­pillantást vetett a közművelődési bizottság keletke­zésére, vázolta azon nemes és önzetlen czólokat, amelyeknek a bizottság szolgálatába szegődött. Ki­emelte, hogy a bizottságnak az a czélja, hogy a nép azon rétegét, amelynek nem állott eddig mód­jában a legelemibb közegészségügyi, természetrajzi, történelmi s egyéb tudományokat elsajátítani, azok­nak óhajt szórakoztató előadások keretében erre alkalmat nyújtani. A hallgatóságtól ennek ellené­ben nem kérnek egyebet mint, hogy ezeket az előadásokat minél nagyobb számban állandóan lá­togassák. Előadásának tárgya : népünknek a köz­egészség és köztisztaság ellen naponként elkövetni szokott rossz szokásainak ostorozásából és azok kiküszöbölése módjának ismertetéséből állott. Saját tapasztalatai és megfigyelései bő anyagot adtak a szívesen hallgatott humortól duzzadó előadáshoz. Többekközt nem tudom megérteni — úgymond _ mi ért vesznek magukra földmives lányaink asszo­nyaink annyi tenger sok szoknyát, hogy némelyik egész ruhatárat hord magán. Ez a legnagyobb mér­tékben egészségtelen, akadályozza a vérkeringést, s a testet kiveszi a formájából. Hagyjanak fel ezzel a divattal, no nem mondom, hogy egyszerre, de minden évben egy szoknyával kevesebbet viselje­nek, úgy hiszem 10—15 év múlva még éppen elég fog mindnyájukon megmaradni. Éppen olyan káros szokás a magyar embernél a csizma viselet. Nem tudom miért visel némely ember háromszor akkora csizmát, mint amilyenre szüksége van, hogy úgy lóg rajta mint valami rossz németen a plundra, s az anyjuk — szegény — azt sem tudja honnan keri18e elő azt a kocsideréknyi kapozát amivel a csizmát megtöltheti a gazda. — (Ezt sem vóna jó még egy óráig hallgatni — jegyzi meg egy me­nyecske — mert egészen levetkőztetne bennünket) A megszívlelendő hasznos tanácsokat lelkesen meg­éljenezték és megtapsolták a hallgatók. Azután Gombkötő Erzsiké szavalta el Szabolcsira Mihály Dal az odaégett levelekről czimü költeményét, majd Murvai Erzsiké szintén Szabolcskától adott elő két költeményt meglepő ügyességgel és közvetlenséggel. — A szintén kitűzött énekszám közbejött akadály miatt a következő hétre maradt. A közművelődési bizottság állami segélyezése. A vallás és közoktatásügyi miniszter a következő leiratot intézte Ambrus Sándor alispánhoz : Folyó évi julius hó 2-án kelt 10857—1908. számú bead­ványából örömmel értesültem Békésvármegye tör­vényhatóságának arról a határozatáról, amelynek érteimében közművelődési bizottságot alakított azért, hogy az a vármegye községeiben a népmüveltség előmozdítására felolvasásokat és szabad előadáso­kat rendezzen. Midőn ezért elismerésemet és köszö- netemet fejezem ki Békésvármegye törvényhatósá­gának, Nagyságodnak beadványára vonatkozóan a következőket hozom szives tudomására: 1906 ban kibocsátott 103800. számú rendeletem értelmében azokat a felolvasásokat és előadásokat, amelyeket a jelzett akció keretén belül tanárok és tanítók fognak tartani, az illető iskolák igazgatóinak fel- terjesztése alapján egyenként 20 koronával fogom díjazni. Ennyiben tehát segélyezni fogom a békés­megyei közművelődési bizottság tervezett akcióját is. Az a kérdés, hogy az ilyen előadások és fel­olvasások, ha azokat nem tanárok vagy tanítók tartják, dijazandók-e a vallás és közoktatásügyi kormányzat részéről, és hogy az iskolán kívüli ok­legszegényebb része istenítették a szép királynét, ki minden alkalmat felhasznált, hogy szeretett magyarjai körében megjelenjék és nemzeti vise­letűkben mutatkozzék közöttük. Sok éven ke­resztül Gödöllő volt legkedvesebb tartózkodási helye, hol boldog és gonotalan napokat élt meg. Itt tartotta nagyszerű vadászatait az előkelő főúri világ élénk részvéte mellett. Parforce- vadászatai híresek valának egész Európában, a nemes sport gyakorlásában látni felséges úrnőjét: jól esik a.- magyarnak; s a vadászatok alkalmá­val kifejtett fény és pompa, mind hozzájárulnak a magyar név hirének emeléséhez. Némileg a Mátyás korszaka tért vissza, ki szintén kedv­teléssel vadászgatott udvarával a főváros kör­nyékén. Ha Ausztriában volt, még akkor is Magyar- országon jártak a királyné gondolatai, hol egé­szen máskép érezte magát, mert szive egyfor­mán lüktetett, egyforma ütemben vert ennek regényes hajlamú népével. A szép léleknek számos vonásait találhat­juk benne. Bátorsága volt, hogy bejárja Buda pest legszegényebb utczáit, nem mint futólagos szemlélő, hanem mint irgalmas nővér, ki felke­resi az emberi nyomort, hogy azt enyhítse. Akárhányszor összeszorult a szive, ha sötét és szűk hátsólépcsőkön keresztül padlásszobákba lépett, melyek oly alacsonyak voltak, hogy meg kellett hajtania fejét, csak hogy homlokát meg ne üsse. De azért sohasem ismerte a félelmet. Már korán reggel kiosont a várpalotából, hogy irgalmas cselekedeteit véghez vihesse. Többnyire csak egy udvarhölgy kisérte, de nem ritkán egészen egyedül ment s egyszerűen öltözve tar­tott a szegény városrészek felé és biztosan, egé­szen gondtalanul vegyült a néptömeg közé, mert csak kevesen a szükséget szenvedők közül tud­ták, hogy ki ö tulajdonképen. Az esti szürkület beálltával is gyakran kereste fel a szegényeket és akárhány beteg ágya fölött éltető napsugarat hintettek széjjel az ő adományai és gyengéd mosolya. Az élet utjai azonban beláthatatlanok. A legjobb királynénak, a legnemesebb és legma- gasztosabb nagy jellemnek a sors mérhetetlen csapást juttatott osztályrészül. 1889. jan. 31-én érte örömökben korántsem dús életét a legna­gyobb bánat: a mayerlingi tragédia, mely ép oly hirtelen, mint rettenetes módon véget ve­tett szeretett fia életének. Midőn országunk ezer éves fennállása nagy ünnepét ültük, akkor lát tűk Erzsébet királynét közöttünk utoljára. Ott láttuk őt örömkönnyeivel a magasztos ünnepség fényes zaja közepette. Bánatos arcza ez alkalom­mal még egyszer felderült. Utolsó boldog pil­lanata ez. Fekete ruháját ugyan most sem ve­tette le, mert örök gyászt fogadott, midőn élte legszebb férfikorában meghalt egyetlen fia, Rezső trónörökös, kit lelkes magyarnak, nemzetünket szerető királynak nevelt. Minők lehettek álmai, midőn elképzelte, hogy egykor az ő fia, az ő nevelte királyi vér fog ülni Szent István trón­székében ! De im’l az a rettenetes csapás egé­szen leverte, megtörte, s ettől kezdve már mint élőhalott jár-kel a nagy világban. Országokat bolyongott át, hogy felejtsen, hogy enyhüljön. Kálvária-járásának szomorú útja épen a függetlennek hirdetett svájci köztársaság föld­jére vezette, midőn egy gyilkos kéz egyszerre véget vet szenvedéseinek. Erzsébet már régóta béke és nyugalom után áhítozott. És egyedül az a jóságos Isten tudja, ki az ő nyugtalan lel­két atyai karjai közé fogadta, hogy utolsó sóhaj­tása e földön nem a hála és szabadulás sóhaja volt-e. Neki talán megváltás volt a halál, de ne­künk olthatatlan fájdalmat okozott, s azóta évről- évre feltépjük sebeinket névnapja fordulóján. Tesszük ezt azért, hogy a dicső nagy királyné­ról megemlékeznünk s lelki szemeink elé állítsuk a legnemesebb és legdicsöbb királynét, ki oly igen szerette a magyart, s kinek annyit köszön­het nemzetünk. 1898. szept. 10-én zárta le örökálomra sze­meit a halál és e naptól kezdődik egyúttal em­lékének halhatatlansága. Mi pádig adjunk hálát a magyarok örök Istenének, ki mikor gyászba borult hü magyar népe s a sötét éjszakán vérben hullt le a nemzet csillaga, elküldte a százszorszép és százszorjó Erzsébet királynét, ki a szenvedő, gyászoló nem­zetet ápolja, vigasztalja s vérző sebeit begyó­gyítja gyöngéd asszonykézzel, érző asszonysziv- vel : úgy, hogy ő lesz az ország sötét éjszakájá­nak hajnalcsillaga. Dicsértessék ezért a te szent neved magya­rok Istene, ki szereteted zálogául minden idők­ben küldtél az égből édes hazánknak ragyogó

Next

/
Thumbnails
Contents