Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-09 / 32. szám
2 BÉKÉS 1908. augusztus 9. a munkának*, akkor sem állna meg ez a men- tegetődzés, mert hiszen a gazdaközönség elég szép számmal volt aránylag igy is képviselve! Nem ez itt a magyarázat, — hanem az a mindent összeomlással fenyegető régi magyar nya valya, ami tönkretette a múltban is minden nemes törekvésünket, s aminek akkor is egy ugyanazon neve volt, mint manapság: — a közöny, az indo- lenczia, a nemtörődömség. Évezredes, bélpoklos átok ez fölöttünk! Csak oda szeretünk járni, ahonnan akár erkölcsileg, akár anyagilag egy kis sápot huzhatunk 1 Minden olyan alkalomtól távolt irtjuk magunkat, hol egyéni érdekeinket akár pro, akár kontra nem érvé nyesithetjük. II. Eákóczi Ferencz nevének nincs manapság az országban olyan varázsa — és ez rút és szégyenletes háládatlanság! — hogy pusztán ezért a névért Békésvármegye, — de bármelyik másik vármegye közönsége is, — önzetlenül képes lett volna talpra állam az ünneplés bensőségének és külső fényének minél nagyobbá, minél intenzivebbé tétele érdekében. Bezzeg lett volna föld- vagy pénzosztás, vagy legalább is egy kis korteskedést igénylő választás! Majd megtelt volna akkor a vármegyeház nagyterme szorongásig. De hát szegény Kákóczi — Isten nyugosztalja — se földet, se pénzt nem igér, még csak egy Fis választási korteskedő szcónát sem rendez a boldog jelenkor számára. Ezzel a vármegyének számolnia kellett volna s olyan alkalmat kellett volna keresnie az arczkép leleplezésre, amikor anélkül is nagy közönség egy- beverődése várható, például az októberi választó közgyűlés. Ezzel a körültekintéssel nemcsak a porló szabadságfejedelem halhatatlan emlékének, de saját, magának is tartozott volna a vármegye. Ezeknek kötelességszerű előrebocsátása után pedig lássuk a közgyűlés lefolyását. * * * A tegnapi rendkívüli megyei közgyűlés szokatlanul csekély érdeklődés mellett tartatott meg annak daczára, hogy a tárgysorozat első pontja II. Rákóczi Ferencz fejedelem arczképének ünnepélyes leleplezése volt. Jelen voltak : Ambrus Sándor alispán, dr. Daimel Sándor főjegyző, Moldoványi János, Kis László, Kőrös Lajos, dr. Zöldy Géza, dr. Zöldy János, Szabó János, dr. Márky János, br. Drechsel Gyula, dr. Berthóty István, Lukács Endre, Rohoska Mihály, Megele Béla, Kóhn Dávid, Tabit Mihály, Böhm Miklós, Pfeifer István, Aszalay Gyula, Morvay Mihály, Südi István, dr. Weisz Frigyes, K. Horváth Sándor, Áchim L. András, dr. Szirbik Bálint, Szabó Emil, Sinszky Ferencz, Brósz János, Tobak István, Fehér László, Korosy László, Harza Ferencz, Sál József, Kunos István, Achim Gusztáv, dr. Simonka György, dr. Bucskó Korjolán, Szikes György, Szabó László, Wagner József, Dobay Ferencz, Soós István, Hunya Mihály, Uhrin Imre, Schmidt József, Stark Gusztáv, ifjabb Krasskó Mátyás, Zelenyánszky Mihály, Maczák György, Kovács Sz. Ádám, Kitka Mihály, Uhrin Pál, Meliska Pál, Yandlik Mátyás, Szatmári Gábor, Lipták L. Pál, dr. Follmann János, Antalóczy Nándor stb. Rákóczy képének leleplezése. Döry Pál főispán a gyűlést a következő lendületes, tartalmas beszéddel nyitotta meg : Üdvözlöm a tisztelt bizottsági tagtársakat és az ülést ezennel megnyitom. Mielőtt azonban közgyűlésünk tárgysorozatára reá térnénk, engedtessék meg nekem tekintetes törvényhatósági bizottság, benső örömmel kijelenhetnem, hogy kiváló szerencsémnek tartom azt, hogy a tekintetes törvényhatósági bizottság ezen közgyűlésén, amelyen hazafias kegyelettől sugalt egyik régibb keletű tartozásának végrehajtásaként a »pro Pátria et libertate«, »a hazáért és szabadságért« számkivetéstj szenvedett dicső fejedelemnek II. Rákóczi Fereneznek! arczképét leplelezi, én is e minőségemben jelen lehetek; és ez által a tekintetes törvhatósági bizottsággalegyesül-j hetek abban a hazafias örömben, mely nemzetünk leg-: jobbjai által majd csaknem két teljes századon át csak titkon táplálhatott óhajának megvalósulását: a bujdosó fejedelem szellemének visszaidézését jelenti. Egy ezred éven át küzködött nemzetünk vértanúinak százezreket kitevő hosszú sorában egyetlen előtt egy koronás nőnek „csillogó rendjele“ s „hiteti! beszéde“ és sötétség borult erre „az ősöknek vérétől megszentelt“ szegény magyar földre s mi magyarok lettünk az idegen nyelvnek tápláló dajkái — akkor az éjszaka sötét borúlátón — csillagok fényiben — egyszer csak megláttuk a te két szemednek sürü könnyhullását s a már veszni indult szegény magyar nemzet . . . ismét látni kezdett S mikor a szolgaság jármát széjjel toré a szabadság után vágyakozó magyar s mikor végig harsan Petőfi, ajkáról a hires riadó ... az a »Talpra magyar /* s mikor jött az ármány — és Kossuth apánknak bűvölő szavára — mint egy test egy lélek — talpra állt a nemzet viadalra készen — a te lelked lángolt Petőfi szemében — s a te lelked volt ott a mi jó atyánknak : Kossuth Lajosnak a szive közepében 1 S szabadságharczunknak minden csatáiban a honvédek szivét te lelked élteté — ez adott ő nekik hősi bátorságot s fegyvereik nyomán jó hadi szerencsét; ment a honvéd bátran szembe a viharral Rákóczi induló harsogása mellett — mintha életét is meggyülölte volna, hisz mind egyik inkább választá a halált — mint a szolgaságban tengődő életet. — Te pedig örömmel néztél le az égből, mert minden honvédben ráismertél a te hős katonáidra ! S mikor ott Aradnál egy őszi reggelen köd borult a tájra s a magyar hazára a sötét éjszaka s a te tanitványid, a te kuruczaid — a hős tábornokok — adattak az osztrák hóhérok kezébe — nem láttak ők bitót, nem vettek ők halált — mert a gyászoló ég sötét borúlátón sugár-őzön között, a te megdicsőült alakodat látták, s a test börtönéből megszabadult lelkök, a magyar szabadság égi angyalának hófehér szárnyain hozzád emelkedett. S mikor a csatazaj elnémult köröttünk s a béke angyala szállott le a földre s mikor nem fegyverrel szolgáltuk a hazát, hanem munkálkodtunk karral s észszel érte, majd egymást gyöngitve pártokra szakadtunk s haza-árulással vádolta az egyik magyar a másikat, e súlyos vád alatt minden igaz magyar csak te rád tekintett, s a te nagy példádból tanulságot véve, nyugodt öntudattal s büszke bátorsággal nézett a vádolok haragvó szemébe. Igen, ez a nemzet minden dicsőségét és a próbák között hősi szenvedését néked köszönheti. Rákóczi te voltál és mostan is te vagy — aki ébren tartod a hazaszeretet világitó tüzét a mi sziveinkben. És hogyha két magyar egymás ellen állna s szívok szeretete gyiilölséggé válna, a te jó lelked az, mely azt mondja nekik: ne bántsátok egymást ti édes testvérek, mert ha a kuru- czok egymást sem értik meg, elvész Magyarország, elvesz annak népe, s két fejű sas száll az angyalok he lyébe ! Gyönge vonásokkal ime itt a képe annak a dicsőnek — az igazi Nagynak, ki a magyar haza igaz szerelmében, hős szenvedésben és önfeláldozásban — példányképe lészen mindig a magyarnak s a kinek a Márvány-tenger partja adott csendes ,nyugodalmat — test szerinti képe művész vonásokban ime itt van Annak ! Úgy tetszik ón nékem, mintha most is lát nám e dicső férfiú kezéoen a zászlót, mint hogy ha hallanám ajkának szózatát : az Isten nevében minden igaz magyar, nyelv és vallásbeli külömbségék nélkül éljen e hazáért s ha kell, haljon érte és az a jó Isten, az egek királya szabadságot ad majd nektek kuruezoknak, magyaroknak érte 1 Óh vegyük lelkünkre az ő tanítását és pál daadását s nemes büszkeséggel tekintsünk fel rája, s szivünk belsejében mindörökké éljen Rákóczi! a magyar szabadság királya ! egy sincs, akinek egyéniségében a haza és szahad- ságszeretet önzetlensége oly ragyogó fénnyel domborodnék ki, mint éppen a nagy bujdosó fejedelmében, akit sem anyagi érdek, sem egyéni dicsvágy soha nem vezetett, hanem a nemzet és a közszabadság szeretete irányitá minden cselekedetét. Saját személyét úgyszólván számba se véve, de a hazáért és annak szabadságáért fejedelemséget fejedelmi módot utasított vissza, saját fejedelmi vagyonát pedig teljesen feláldozd s.lángoló honszerelme lankadása nélkül a száműzetés keserű kenyerén maradt egész elmúlásáig. Nem cserélte el ezt a haza szabadsága nélkül a neki visszakinált fejedelmi módért. De nem szándékozom a megdicsőült fejedelemnek, a magyar eszmény legszebb vonásait visszatük- röztető daliás alakját történelmileg ismertetni; csak annak a hitemnek akarok kifejezést adni, hogyha valamikor hazánk egéről az a már századok óta felettünk borongó sötét felhőzet, mely a magyar sas szabad és magasra repülését gátolja s amely miatt »sírva vigad a magyar» — mondom, ha ez a felhőzet valamikor eloszolhat hazánk égboltozatáról, akkor az bizonyára a Rákóczi zászlók lobogtatásától, az ő hazafias önzetlenségének követésétől fog eloszlani. Egyesüljünk tehát az ő dicső és szent emlékezetében, hogy ezáltal is, ha más mód és eszközökkel is ugyanazon czélhoz, az önálló és szabad haza boldogsága révéhez közeledhessünk! A megjelent bizottsági tagok és közönség a főispán megnyitóját lelkes éljenzéssel fogadták. Ezek után Szabó János köröstarcsai ref. lelkész, megyebizottsági tag emelkedett szólásra s tárczarovatunkban olvasható gyönyörű, igazságokban és erőben gazdag beszéde kíséretében s a közönség és a bizottsági tagok éljenzése közben hullott le a lepel a terem hátsó középső falát elfoglaló nagyszabású művészi alkotásról, II. Rákóczy Ferencz életnagyságu képéről. A méretek imponáló aránya és a kivitel kifogástalan művészi volta — melyről különben egyik számunkban már részletesebben megemlékeztünk, látható nagy és általános hatást tettek az ünneplő közönségre, mely az elhangzott és zajos tetszéssel fogadott gyönyörű szónoki beszéd közvetlen hatása alatt nem győzött betelni a mestermű szépségeivel. A tetszésnyilvánítások csillapultával Dr. báró Drechsel Gyula bizottsági tag indítványozta, hogy a főispáni megnyitó és Szabó János felavató beszédét törvényhatóság teljes elismerésének kifejezése mellett jegyzőkönyvileg örökítse meg és nyomassa ki a bizottsági tagok közt leendő kiosztás czéljából. A közgyűlés az indítványt egyhangú lelkesedéssel elfogadta. Ezután elnöklő főispán a gyűlést 5 perezre felfüggesztette, mely idő alatt a bizottsági tagok Stetka Gyula festőművész kiválóan sikerült Rákóczi képét tekintették meg. Költségvetés. A tárgysorozat első pontja a belügyminiszternek a vármegyei háztartási pénztár folyó évi költség- vetése s az egy perczent közigazgatási pótadó hozzájárulása tárgyában kelt leirata volt, amelyet dr. Daimel Sándor főjegyző az állandó választmány javaslatával kapcsolatban részletesen ismertetett. A leirat leglényegesebb része, mely az ötödik árvaszéki ülnöki állást engedélyezi s melynek kapcsán a közgyűlés a választást az októberi rendes közgyűlésre tűzte ki. Az alügyészi állás szervezésének szükségességét a rendelet is elismeri, de azt két oly anyakönyvi irnoki állás beszüntetéséhez köti, mely állásokra, eltekintve attól, hogy azok beszüntetése szerzett jogokat sért, közérdekből feltétlen szükség van. A közgyűlés ennélfogva ismételten és nyomatékosan kéri, tarthatatlan helyzet orvoslása okából az alügyészi állás szervezését, úgy, hogy ezt a költségvetésében újólag felveszi. A vármegyei pótadó megállapítására vonatkozó miniszteri intézkedést bár sérelmesnek tartja, az ellen a közgyűlés még sem kiván panasszal élni, hanem belenyugszik annak reményében, hogy a belügyminiszter a dotácziót a vármegye elkerülhetlen szükségletének megfelelőleg emelni fogja. Egyéb ügyek. A honvédelmi miniszternek óhaját, melyszerint a vármegye a békéscsabai gyalogsági laktanya felsze-
