Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-26 / 30. szám
T908. Julius 26. BÉKÉS ■előkelőségéből álló 10 tagú küldöttsége; ott volt Erdélyi Miklós színigazgatóval élén az egész társulat, az előadáson résztvevők jelmezeikben, ami a nézőtérről tekintve rendkivül színes, festői csoportozat volt. Dr. Ladies László formás szónoklatban, nagy közvetlenséggel mondott ékes szavakban vetett visszapillantást a Gyula és Nagyvárad városa között hat év előtt kötött sziniszövetségre, melynek üdvös következményeként egy ugyanazon társulatnak ambi- cziózus, művészi játékában hat esztendőn keresztül volt a'kalma a gyulai közönségnek okulni s gyönyörűséget szerezni. E hat esztendő alatt a közönség előlegezett bizalma tiszteletté, szeretetté s nagyrabecsüléssé fokozódott a társulat s ann*k minden egyes tagja iránt. A reánk nézve fájdalmas búcsú alkalmával első sorban hálás kegyelettel emlékezik ‘ meg a társulatnak öt esztendőn át volt szépemlékü igazgatója Somogyi Károlynak, a gyulai színészet fellendítése körül szerzett nagy érdeméről; másod sorban a mostani igazgató Erdélyi Miklósról, akit hat éven át szintén megtanultunk becsülni és szeretni ; elismerést és köszönetét mond a társulat minden tagjának, akik mindig művészi feladatuk színvonalán állottak. A nézőtérről gyakran tűnődött felette, minő szép s minő végtelenül nehéz feladat lehet sokaknak, egyéniségüktől elütő, sőt azzal gyakran ethikai ellentétben álló alakokat megjátszani a szerzők intencziójának megfelelőleg elfogadhatóvá tenni. Lehetséges, hogy az az anyagi támogatás, amelylyel a gyulai közönség a színigazgatót és társulatát részesítette, nem volt arányban azzal a viszont szolgáltatással, amit a társulat a közönségnek műélvezetben nyújtott. De ez nem azért történt, mintha a közönség a társulattal valaha is elégület len lett volna, hanem azért, mert a gyulai közönség még nem oly nagy, még nem oly erős, hogy anya gilasr a színészetre fokozottabban áldozhatott volna. A szinpártoló egyesület nevében fájó szívvel mond isten hozzád-ot, a szivünkhöz oly közel álló s ve lünk összeforrt művésznők és művészeknek ama Ígérettel, hogy mirajtunk nem fog múlni, sőt részünk ről mindig szívesen fogunk közremüködui, hogy őket bármikor újra magunkénak mondhassuk. Dr. Major Simon a közönség nevében hasonló értelemben mondott néhány szívből fakadó ékes búcsúszót a színigazgatónak, akinek átadtak egy asztalkán elhelyezett díszes ezüst babér-koszorút, mint szimbólumát és emlékét a gyulai közönség rokonszen- vének ős szeretetének. Ő is felhívta az igazgatót, igyekezzék kieszközölni felsőbb helyen, hogy társulatával Gyulán jövőre is működhessék. Erdélyi Miklós színigazgató mélyen meghatva mondott köszönetét a szinpártoló egyesület és a közönségnek, őt és társulatát végtelenül megtisztelő ovácziójáért, amely nekik, életüknek, pályájuknak egyik legértékesebb kincse, örökké feledhetlen, kedves emléke leend. Hálás köszönetét mond azért a nagybecsű támogatásért, amelyben őt és társulatát a gyulai közönség részesítette. Ha a szinpártoló egyesület akciót indít aziránt, hogy újólag visszatérhesse nek Gyulára, Ő a maga részéről boldognak fogja magát érezni, ha eme viszontvágyát kielégítheti. Ismételten megköszöni a szép kitüntetést és a közönség pártfogását, amelyben a szezonon át részesítette. A beszédeket a színpadon állók és a zsúfolt nézőtér lelkes éljenzésekkel és tapsokkal kisérték. A függöny legördült és ezzel az úgy művészi, mint anyagi szempontból nagysikerű szezon méltó .akkorddal befejezést nyert. áztató létesítésére kért államsegélyt megadni, ha Tótkomlós községe az ártézi kútnak mintegy 6000 koronát kitevő költségét s a kenderáztató költségének 30%-át elvállalja. Előmunkálati engedély. Politzer Dezső budapesti okleveles mérnök részére, a körösladányi állomásból kiindulva Zsófia major érintésével Gyomáig vezetendő gazdasági vasútra a kereskedelemügyi minister, az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. Kitüntetés. Szorgalma és becsületességéért 100 korona pénzjutalommal és elismerő oklevéllel tüntette ki a földmivelésügyi miniszter Bella Sándort, az orosházi »Munkás Otthon« volt elnökét. A kitüntetést Bellának f. hó 19-én, vasárnap délelőtt adta át dr. Berthóty István főszolgabíró a községház tanácstermében. Útépítés. A kereskedelmi miniszter a füzes gyarmat—nagybajomi 12.124 km. hosszú és a beruházási hitel terhére kiépítendő útra vonatkozólag megtartott árlejtés eredményéhez képest a kissebesi gránit kőbányák részvénytársaság ajánlatát fogadta el, amely szerint — a házilagos munkák kivételével — az összes építkezési munkálatokat és pedig a Békésvármegye területére eső 5.185 km. után 79000 koronáért, a Biharvármegye területére eső 6.939 km. útszakasz után 86000 koronáért vállalta el. A szerződés kötésével Békésvármegye alispánját bízta meg, az építési munkák vezetése és ellenőrzése a gyulai kir. államépitészeti hivatal feladatává tétetett. Egyben Békésvármegye részére a kérdéses útépítés költségeire 40000 korona államsegély utalta tott ki. A Sebes-KörŐzsi-hid építése. A kereskedelmi miniszter a Sebes-Körözsi újjáépítendő hídépítés munkálatainak biztosítása tárgyában megtartott ár lejtés alapján, a középnyilásu vasfelszerkezetre nézve tett ajánlatok közül a Danubius hajógyár részvénytársaság ajánlatát fogadta el, mig a vasbetétes betonszerkezet oldalnyilások építkezési munkálataira — a bizottsági javaslattól eltórőleg — Kálmán Miklós kisújszállási vállalkozóval rendelte a szerződést megkötni; amennyiben azonban ez, a miniszter által kikötött feltételeket el nem fogadná, az esetben az árlejtező bizottság által javaslatba hozott Freund Henrik és fiai budapesti vállal kozó czéggel lesz a szerződés megkötendő. Kinek van munkásra szüksége? Az arad kereskedelmi iparkamara értesíti a munkaadókat hogy miután az Amerikából való visszavándorláí szünetlenül tart s igen sok munkátkereső érkezil haza, azok az ipari és mezőgazdasági munkaadók akiknek munkásokra szükségük van, a földmivelésügyi minszterium munkásügyi osztályával (Buda pest Országház-tér) közvetlenül levélben, táviratbar vagy távbeszélőn közöljék, hogy milyen munkásokra van szükségük s milyen bérfeltételek melleti bány munkást volnának hajlandók alkalmazni ? A bejelentés a munkaadókat nem kötelezi arra. ho<*v i munkaalkalmakra csak visszavándorlókat alkal- uazzanak s addig mig ilyenek nem jelentkeznek! nás munkást ne fogadhassanak fel; a munkaadók i bejelentés után is bármikor s bárkit {'elfogadtatnak ; zavarok megelőzése czéljából ilyen esetben isupán azt kell bejelenteniük, hogy az időközben i visszavándorolt munkások részére kínált munka- ilkalom már nem áll fenn. A bejelentett munka- ilkalmakról a visszaváudorló munkásokat a köz- 'etitési kirendeltségek azzal értesítik, hogy mielőtt l munkahelyre elindulnának, vagy közvetlenül naguk Írjanak, vagy a községi elöljáróság, vagy a öldmivelésügyi , minisztérium munkásközvetitési isztálya utján előbb írassanak levelet ahoz a munkadóhoz, akihez munkába óhajtanak állani, azért, logy a részletes feltételekre nézve tisztába jöjjenek Törvényszéki csarnok. Uj Ügyvédek. Az aradi ügyvédi kamara köz- irró teszi, hogy Dutkay Bélát Gyula székhelyivel. lökény Mihályt pedig Orosháza székhellyel az gyvédek sorába felvette. N y i 111 é r. E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség Mivel dr. Császár Ferencz urnák leánykáit megsértettem, ezúttal tőlük bocsánatot kérek és sajnálkozásomat nyilvánítom ki akaratlan megtévedésem miatt. Gyula, 1908. julius 24-én. 340 í—i Stefán Miklós. Heti p i a c z. Gyula, julius hó 24-én. A budapesti tőzsdén az elmúlt hét szilárd irányzatban folyt le, kivéve a tengerit, mely gyengén tartott maradt Búza 60—70 fillérrel magasabb, mint a múlt héten. Heti piaczunkon a következő árak alakultak: Búza . . . 21 40—22'— irpa . . . 15-40—16 — Zab . ^ . 13-60—14-20 Tengeri . . . 16-20—16-60 Yasuti menetrend.- Érvényes 1908. május l-töl. Budapest k. p. u—Arad. Budapest indul — 7 20 8 — 2 — 12 20 9 30 Szolnok érkezik — 9 16 10 50 3 51 3 40 12 33 Szolnok indul 2 55 9 23 11 09 3 58 4 07 1 03 Mezőtúr 4 40 10 05 12 10 4 42 5 24 2 1 a It/ Gyoma 5 23 10 34 12 40 5 02 • 6 22 2 Békéscsaba érk. 6 42 11 11 1 23 5 43 7 04 3 52 Békéscsaba indul 7 Ö9 11 13 9 05 5 53 7 ?9 4 22 Kétegyháza 7 43 11 30 2 29 6 11 7 56 4 48 Arad érkezik 9 10 12 12 3 29 6 54 9 00 6 02 Arad Budapest k. PU. Arad indul 5 09 8 18 11 25 4 16 4 51 9 30 Kétegyháza 6 11 9 01 12 34 5 00 6 25 10 54 Békéscsaba érk. 6 35 9 19 12 59 5 17 6 54 11 24 Békéscsaba indul 6 43 9 23 1 29 5 20 7 47 11 39 Gyoma 7 36 10 07 2 25 6 04 8 59 12 47 Mezőtúr 8 08 10 30 3 05 6 25 9 35 1 22 Szolnok 9 17 11 19 4 24 7 32 12 04 3 05 Budapest érk. 12 25 1 lő 7 25 9 40 5 00 6 05 Nagyvárad—Szeged Rókus. Közgazdaság. Feloszlott munkásegylet. A magyarországi földmunkások országos szövetségének szentetornyai csoportja foloszlott azért, mert a tagok létszáma annyira leapadt, hogy az alapszabályok értelmében a helyi csoport működési joggal nem bir. A tótkomlósi kenderáztató. Tótkomlós községe az iránt folyamodott a kereskedelmi miniszterhez, hogy a község által felállítandó műkender, áztató létesítését állarosegélylyel mozdítsa elő. A földmivelésügyi minister a vármegyéhez intézett leiratában kijelenti, hogy hajlandó a mükenderNagyvárad indul 6 02 10 20 4 45 7 70 Nagyszalonta 7 08 11 26 6 02 9 24 Kötegyán 7 26 11 44 6 24 9 52 Gyula 7 58 12 18 6 57 10 £2 Békéscsaba érkezik 8 17 12 37 7 18 11 05 Békéscsaba indul 8 24 1 48 7 41 4 44 Orosháza 9 15 2 49 8 59 5 50 Hódmezővásárhely 10 3 44 10 12 6 53 Szeged-Rókus érkezik 10 45 4 22 11 01 7 40 Szeged Rókus—Nagyvárad. Szeged-Rókus indul 3 30 10 59 3 01 8 Hódmezővásárhely 4 28 11 40 3 47 8 56 Orosháza 5 41 12 28 4 32 10 07 Békéscsaba érkezik 6 36 1 18 5 1-5 11 10 Békéscsaba indul 6 56 1 38 5 48 4 50 Gyula 7 19 2 02 6 12 5 § Kötegyán 7 54 2 32 6 43 6 11 Nagyszalonta 8 31 2 57 7 08 7 02 Nagyvárad érkezik 9 40 4 00 8 10 8 28 Mezőtúr—Szarvas— Orosháza. Mezőtúr indul 2 29 12 15 5 40 Szarvas érkezik 3 15 1 03 6 28 Orosháza érkezik 5 35 3 26 8 40 OrosházaSzarvas-Mezőtúr. Orosháza indul 5 55 11 17 6 07 Szarvas indul 8 44 1 44 8 23 Mezőtúr érkezik 9 30 2 30 9 10 Békésföldvár—Békés. Békésföldvár indul 3 527 13 1 52 8 14 Békés érkezik 4 12 7 30 2 10 8 34 Békés-Békésfóldvár. Békés indul 5 58 12 40 5 00 11 15 Békésföldvár érkezik G 1-5 12 58 5 20 11 35 Nagyvárad—Szeged-Rókus. Motorkocsi menetek. Nagyvárad iádul — g 01 Nagyszalonta — 9 27 1 13 2 51 —