Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-31 / 22. szám
1908. május 31. BÉKÉS 5 hitközség nevében szép szavakkal üdvözölte Dr. Lindenberger Jánost, ki a gyulai plébániában a canoni szabályok szerint most főpásztorilag is be- igtattatott. — Gróh Ferenez prépostkanonok 5000 korona iskolai czólra tett adományáért az egyház- tanács az összes hívek nevében is jegyzőkönyvi köszönetét mondott s elhatároztatott ezen összegnek a jelzett czélra fordítása. Kimondotta az egyháztanács, hogy a „Nap“ épületet iskolául lehetőleg megveszi s tekintettel arra, hogy ezen épületbe a hosszú bérleti idő alatt a kisebb beruházásokat, nem is számítva csupán nagyobb átalakításokra, két Ízben már 3000 koronát áldozott s hogy annak állandó iskolául való végleges átalakítása csakis ujabbi súlyos költségek árán lehetséges, az épület átengedését 6000 korona örök ár fejében kéri Gyula várostól. A képviselőtestület junius hó 2-án délelőtt 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart, amelyre tekintettel az ügyek fontosságára a polgármester a képviselők megjelenését különösen is kéri. A közgyűlés tárgyai a következők: 1. Eperjesi dülőut kiszélesítéséhez terület vásárlás. (Ezen ügy tárgyalása a folyó évi április hó 28-án tartott közgyűlésen mondatott ki.) 2. Előterjesztés a tanyai iskolák államosítása tárgyában. 3. Szabályrendelet a gyepmesteri foglalkozás gyakorlása tárgyában. 4. Billitz Sándor kártérítési kérelme a József főherczeg laktanya melletti háza fedelének átalakításából kifolyólag. A gyulai nöegylet rendes évi közgyűlése junius 14-én lesz az árvaházban. A meghívók az évi jelentéssel együtt a hét folyamán küldetnek szét. Az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulat Haan Béla társulati alelnök elnöklete alatt folyó hó 26-án délelőtt 10 órakor tartotta tavaszi rendes közgyűlését. Jelen voltak: Ondrus Cyrill, dr. Szegedi Kálmán, Hoffmann Mihály, dr. Jantsovits Emil, dr. Bucskó Koriolán, Achim Gusztáv, Korossy László, Aezalay Gyula, dr. Láng Frigyes, Goldis János, KoczÍ8zki Mihály, V. Szabó Gábor, Deheleán Péter, Gálik János, Biró Pál, Demkó György, Fábián Ferenez, Kukla Ferenez, Puskás András, Ad. Schriffert József és Morvái Mihály érdekeltségi tagok, továbbá Szarvassy Arzén kir. műszaki tanácsos, miniszteri megbízott, Künzl Ernő társ. szakaszmérnök és Misley Elemér társ-pénztáros. Elnöklő alelnök a közgyűlésnek bejelentette, hogy betegsége miatt a közgyűlésen meg nem jelent Erkel János ig. főmérnök helyett a tárgysorozatban felvett ügyeket a helyettesítéssel megbízott Künzl Ernő társ. szakaszmérnök adja elő. A napirend előtt társulati alelnök meleg szavakban emlékezett meg Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter tiz esztendős szolgálatának jubileumáról s indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy ez alkalomból őt külön felirattal üdvözli. A megbízó-levelek bemutatása után a közgyűlés az elnöki teendők ellátásával — az alapszabályok kormányhatósági jóváhagyásának leérkeztéig — Haan Béla jelenlegi alelnököt bízta meg. Ezután megalakította a közgyűlés három évre szóló megbízással a választmányt és számvizsgáló küldöttséget. A választmányba beválasztattak : Achim Gusztáv, Hoffmann Mihály, Hegedűs Gyula, Jantsovits Emil dr., Korosy László, Kocziszky Mihály, Lovich Ödön dr., K. Nagy Gábor, Ondrus Cyrill, Szegedi Kálmán dr., V. Szabó Gábor és Ad. Schriffert József. A számvizsgáló küldöttségbe beválasztattak Aszalay Gyula elnöklete alatt rendes tagokká: Bucsko Koriolán dr. és Morvái Mihály; póttagokká ; Goldis János és Fábián János. A választmány a saját kebeléből megalakította a fegyelmi bizottságot, melynek elnöke Haan Béla, tagjai pedig Achim Gusztáv, Hoffmann Mihály, Hegedűs Gyula, Korosy László és K. Nagy Gábor társulati tagok lettek. A közgyűlés a társulatnál eddig rendszeresítve volt 3 gátfelügyelői állás beszüntetése mellett egy vizmesteri állást szervezett. Ezen állás javadalmazásául a közgyűlés évi 1600 korona rendes fizetést, a fizetés 50 százalékáig emelkedhető öt évenkénti 10°/o-os korpótlék élvezetét, évi 500 korona utiátalányt és 2. kilométer töltés vonalnak legeltetésre való használhatását állapított meg. A sikkonyi zsilipnek ez év őszén leendő átépítését, valamint e zsilip átépítésével kapcsolatosan Gyula város, Békéscsaba és Békés községek határában több belvíz levezető csatorna létesítését elrendelte. A társulati gátőrházaknál levő tiszti szobákból háromnak — egyenként 300 K költséggel — még ez évben való bebútorozását, valamint a 3 évvel előbb költségeit 3 gátőrlak és 10 anyagraktár helyiség folyamatban levő felépit- hetésóhez az azóta megdrágult építkezési viszonyok folytán szükséges több költséget engedélyezte, Utasitotta az ig. főmérnök helyettesét, hogy a véd- töltéseket —• ott ahol az idei nagyvizek lefolyása alkalmával lyukadások történtek — a nyár folyamán tegye szigorú vizsgálat tárgyává és e helyeknek alapos helyreállítása iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket. A közgyűlés a számvizsgáló küldöttség jelentése alapján a társulatnak múlt évi pénztári és leltári számadásait elfogadta és helybenhagyta s a felmentvényt a leltári számadásra nézve Erkel János ig. főmérnök és Künzl Ernő szakaszmérnök részére, a pénztári számadásra nézve pedig Misley Elemér pénztáros részére megadta. A társulatnak 1907. évben bevétele 481,919 K 96 f. kiadása 170,554 K 76 f, maradványa 311,365 K 20 f volt. Vitályos Lajos gátfelügyelő és Hajdú Ferenez gátőr nyugdíjazás iránti kérvényét a közgyűlés kiadta a társulat nyugdijválasztmányának. A folyó évben május hó 25-ig bevétel 362,665 K 94 f, kiadás 55,577 K 51 f, maradvány május 25-én 307,088 K 43 f. Eljegyzés. Szabó Lajos gyulai m. kir. adóbi- vali tiszt kedden eljegyezte Tóth Annuskát, Tóth János vendéglős leányát. Az 1848—49-es honvédek nyugdiját folyó évi május 1-től felemelték. A nemzeti hősök gárdája lassanként kipusztul, a nyugdíjasok halnak — egyre halnak s mind kevesebben veszik igénybe az e célra szolgáló nyugdíj alapot. A felhasználatlanul maradt összegekből 1904. évben emelték már csekély összeggel a havi segélyeket. Négy év nagy idő az elaggult vitézek életében. Azóta sokat learatott közülök a halál kaszása. Ismét lehetővé vált a rokkantak helyzetének javítása. Nem sokkal ugyan, de ezt is hálásan fogadják a munkaképtelen öregek. A hadnagy havonkint 10 koronával, az őrmester 3 koronával, a közemberek 2 koronával kapnak többet az eddiginél; vagyis a hadnagy havi segélye lesz ezentúl 72 korona, az őrmesteré 21, a közvitézé 10 korona. A gyulaiak közül még 17 honvéd veszi igénybe a segélyt. Meghívó. A gyulai ág. hv. ev. egyház t. tagjai számára a Jókai Mór-utczai állami fiu-iskolában 1908. junius hó 8-én délelőtt 9 órakor Isteni Tisztelet lesz. ür. Ladies László, egyh. felügyelő. A Békésvármegyei muzeum gyarapodása. Forster Hermin úrnő, előbb Blaskovits József gyulai postamester, később dr. Glázer Károly orvos öz vegye, egy régi — hajdanában úgynevezett — réklit, vagyis női felsőruhát, továbbá egy 24 terítékre való abroszt, egy üvegtálat, egy porczellán csészét, a nemzet vértanúinak legelőször kiadott arczkép- csarnokát, Szécsényi Döblingben czimü képet és Fabini Tófor János orvos-tudor, szemész, egyetemi tanár 1842-ben kiadott arczképét ajándékozta a múzeumnak. Az ajándékozott tárgyaknak etnográfiái és történelmi értékük van. A „rékli“ valamikor az ajándékozó úrnő nagyanyjáé volt,névszerint Gastán Józsefnóé,aki anyai nagyanyja volt, mert édesapjának, Forster Györgynek, Gastán leány, Gastán Jozefa volt a felesége. Nevezetes a rékli azért, mert Gastán Józsefnénak menyecskekori ruhája volt; ha most elgondoljuk, hogy ő 1844-ben 96 éves korában halt meg : akkor a rékli az 1760-as évek végéről való, Mária Terézia idejéből. Anyaga a régentén hires magyar festős karton. Szabása és díszítése a rokokó-korra vall és igy csak az a kérdés, hogy a rokokó megkezdődött-e már a 18-ik század 60-as éveiben ? Efölött vitázni azonban felesleges, mert a festő- és szabóipar nagymérvű előhaladottságát tanúsítja Magyarországon, azon a Magyarországon, melyben ma „bécsi rongyot“ használ még a nép is ruhájául. Hova fejlődtünk ! Gazdája pedig közel élt Ausztriához, mert a Csallóközben lakott. A rékli tehát az akkori Csallóközi urinép viseletét hirdeti. Az abrosz anyaga lenfonál, melyet Gastán Józsefnó font és Győrben szövette meg. A szövés után virágos damasz lett a terítő, jeléül annak, hogy a takács mesterség is a legmagasbb fokon állott akkor Magyarországon, mert a szövés gépek nélkül, csupán kézi vetélővei történt. Az üvegtál, csemegének való tálacska, gyönyörű reneszánsz díszítménnyel, mely díszítés alul van bevésve a tálacska fenekébe és karimájába. így nagyon praktikus, amennyiben a por a benne levő ételhez nem juthat hozzá. Származása a pozsonyi királyi lak, melynek fölöslegessé vált tárgyait 1842-ben elárverezték és ahol azt Forster Györgyné vette. A porczelláncsésze, fekete kávénak való ibrik tulajdonképen, a 19-ik század elején divatos petrezselyem levéldisszel. Származása ugyanaz, ami az üvegytálacskáé. A képek közül mind a három hires férfi arczképét őrzi meg és ezért nagyon is múzeumi tárgyak. Az etnográfiái muzeum számára már fölhívtam a gyulai közönség becses figyelmét s kétszeres örömmel tölt el az, hogy e muzeum alapját megrakni Gyulának olyan törzsökös lakosa segít nekem, mint özv. Glázer Károlynó úrnő, kinek ezért hálás köszönetét mond a „Közművelődési Egyesület“ nevében is Domonkos János, muzeumör. TŰZ. Folyó hó 24-én este 9 órakor Nagy- zerind és Bedőszeg között a gyula helyiérdekű vasút részvényt, személyszállító motoros vonatának egyik kocsijában a petróleum lámpa a mozgás következtében a kocsi tetejéről leesett és felrobbant. A kiömlő petróleum tüze a kocsi párnázott üléseit és a kocsi deszka oldalát erősen megrongálta. Az utasok kiabálására a kalauz vészjelt adott. A vonat megállt s a tüzet eloltották. A kár 180 kor. mely biztosításból megtérül. Baleset. K. Kis István vasúti munkás e hó 25-én az állomás udvarában nagy fatönköket hen- gergetett. Egyik tönk megcsúszott s Kis jobb lába- fejét összezúzta. A szerencsétlen embert a kórházba szállították. Halálozás.'Gubás János kereskedő folyó hó 29-én 43 éves korában meghalt. A boldogult szorgalmas, törekvő ember volt, mindaddig, mig az életerősnek látszó férfit gyilkos kór nem lepte meg, a melyben már közel egy évtized óta sínylődött és amely közben .anyagi romlását is okozta. Halálát özvegye, egy kiskorú fia, edes atyja Gubás Péter gör. keleti lelkész, testvérei és kiterjedt rokonság fájlalja. Temetése ma délután 4 órakor lesz. Béke hamvaira. Ha nem is bőségesen, de mégis volt részünk esőben az elmúlt hét folyamán. A csapadék bőségének hiányát előnyösen ellensúlyozta, hogy ami leesett, az szép csendes eső volt és felér háromszorta nagyobb mennyiségű felhöszakadásszerü csapadékkal. Gyulán a szerdán lehullott eső 7 mm. és a péntek hajnali 4 mm. volt. Nem valami sok, sőt kevés, mindazonáltal nagyon felüditette a növényzetet. A vármegye minden részéből vett értesülésünk szerint az elmúlt héten kisebb nagyobb mértékben minden községben volt eső. Uj zenekar. A gyulai mulató közönség egykori kedvelt prímása, aki az utóbbi időkben betegsége folytán ujjainak fürgéséböl és igy játékának varázsából már nagyon sokat veszített; Búdé Pista Gyuláról végleg eltávozott Aradra, ahol uj zenekar alakításán fáradozik. Távozásával Rácz Béla vezetésével most uj zenekar alakult, amely — mint értesülünk — működését már meg is kezdette. Értesítés. Junius hó 8-án (Pünkösd másod napján), reggeli isteni tisztelet után ref. főgondnok, presbyter és képviselőtestületi tagok választása lesz. A szavazás két helyen történik. Oly módon, hogy az A—K betűig kezdő nevű szavazók a ref. fiú iskola III. osztályú tantermében, az L—Y betűig a IV-ik osztály tantermében fognak szavazni. Erre tekintettel jelzett napon az isteni tisztelet a szokott időnél korábban lesz. Ugyanis első harangozás fél 8 órakor, második harangozás 9 órakor, hogy igy templomból kijőve azonnal mehessenek a szavazók az iskola termekbe szavazni, annyival is inkább, mert a szavazás délután 4 órakor bevégződik. Ez időn túl senkitől el nem fogadható a szavazat.