Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-31 / 22. szám
2 BÉKÉS 1908. május 31. matlan „nép“-nek akkor, amidőn rendszerint a jobbmóduakból álló bizottsági tagok szavazata révén szerzett tisztviselői állásokhoz a kilincselés ténye tapad ; hogy minő kommentárokkal fűszerezi azt az intézkedést, amelyet az általa is megfigyelt kilincselés révén megválasztott tisztviselő, ügyében, noha a törvény és igazságnak megfelelőleg, de esetleg hátrányára tesz, azt minden színezés nélkül mindenkinek a belátására bízzuk. E sorok írója, a tisztviselő választási rendszernek — bár elismerve annak hátrányos oldalait — őszinte hive. De ha ezen rendszertől elválaszthatlan és kiküszöbölhetlen szükség lenne a tisztviselői állásra pályázóknak az egyéni kilincselés s ez a kilincselés oly, sőt a mostani tapasztalatok után még szükségszerüleg fokozottabb mérvet öltene jövőben, példát említve egy esetleges főszolgabíró választáskor, mint most az árva- széki állások választását előzőleg történt: az esetben nemcsak mi, hanem velünk együtt az önkormányzati jognak őszinte s igaz hívei, legkisebb habozás és gondolkodás nélkül kénytelenek volnánk elismerni s oda törekedni, hogy a tisztviselő választási rendszer közéletünk kiirtandó veszedelmes rákfenéje. Meggyőződésünk azonban az, hogy a kilincselés nem szükségszerű folyománya a ■választási rendszernek. Nemcsak kiküszöbölendő, hanem kiküszöbölhető is.. Aminek két módja van. Az egyik: szabályrendeleti, vagy amennyiben megyei szabályrendelet körét túllépné, esetleg törvényhozási intézkedés. Kivolna ugyanis mondandó akár szabályrendeletben, akár törvényben, hogy tisztviselői állásra pályázó saját személyét illetőleg, eltiltatik attól, hogy törvényhatósági bizottsági tagoktól akár szóval, akár levélben szavazatot vagy Ígéretet kérjen. A református egyház, amely pedig par excellence hive az ön- kormányzati s választási jognak, a lelkészeket illetőleg zsinati törvényben állapította meg ezt a tilalmat és el kell ösmernünk, hogy ez a tilalom az önkormányzati jognak és választási rendszernek nemcsak előnyére, hanem megmentésére szolgált. Volna ugyan más mód is. Ha már a tisztviselői állásokra pályázók nem akarnak, helyesebben Írva, nem tudnak a kilicselés kényszerűsége alól szabadulni, tegye a kilincselést lehetetlenné a törvényhatósági bizottsági tagoknak szolidáris állásfoglalása. Békésvármegye négyszáz néhány bizottsági tagja, ha nem is egészében, hanem túlnyomó többségében álljon össze, jelentse ki s köz8égenkint körözendő aláírási iveken kötelezze magát arra, hogy tisztviselői állásra szavazatát kilincselő pályázónak oda nem Ígéri, sőt amennyiben kétségtelen tudomást és meggyőződést szerez róla, hogy habár nem is ő nála, hanem bármely bizottsági tagtársánál akárki pályázó kilincselt, azt a választás alkalmával még az esetben is bojkottálja, ha egyébként rászavazott volna. Megvagyunk győződve róla, hogy a törvényhatósági bizottsági tagoknak ilyen ligája még akkor is, ha csak a fele állana ilyen ligába, a kilincselóst, ami a pályázókra nézve különben is olyan kelletlen kényszerűség, amitől ők maguk szabadulnának legszívesebben, egyszerűen megakadályozná s lehetetlenné tenné. A jóérzésü megyebizottsági tagoknak ilyetén ligába állása is minden inkább volna, mint áldozat, vagy lemondás. Hiszen a komolyan gondolkodó s a közigazgatás érdekei iránt érzékkel viselkedő most is szívből utálja a kilincselóst, amely őt magát is gyakran, sőt legtöbbször kényes helyzetbe sodorja. Akárhány az első kilincselőnek leköti szavazatát, hogy a többitől megszabaduljon s csak azután bánja meg, amikor megtudja, hogy az első kilincselőnél arravalóbb vagy jogosabb pályázó is jelentkezett. Ha pedig erre a körülményre való tekintettel megmásítja az első vagy más kilincselőnek tett ígéretét, akkor méltán magára zúdítja az igéret- szegés szemrehányását vagy a megbízhatatlanság vádját. A törvényhatósági bizottsági tagság, akár választási, akárvirilis alapon gyakorolva, nemcsak tisztesség, nemcsak jog, hanem kötelezettséggel is járó. És pedig nagy és súlyos kötelezettséggel. Nem a maga úri gusztusának, érdekének vagy gőgjének, hanem a közérdeknek megfelelő tisztviselőt kell választania, gyakran saját egyéni rokon, vagy ellenszenvének leküzdésével is. A törvényhatósági bizottsági tagoknak elsőrendű kötelessége ebből kifolyólag tiszti állás betöltésénél érdeklődni, hogy ki a legméltóbb, vagy leginkább jogosult a kérdéses állásra és hogy erről meggyőződést szerezzen, erre minden mód alkalmasabb, mint a kilincselésből ráháruló *megtisztelés« és a kilincselő megalázkodása. A kilincselésnek a tisztviselőt megszé- gyenitő, a közérdekre pedig veszélyes rákfenéjét minden áron meg kell szüntetnünk; ha lehet, a törvényhatósági bizottság czikkünk- ben kifejtett ligájával, — reméljük, hisszük, hogy igy is lehet — de ha másképen nem volna lehetséges, az esetben szabályrendeleti vagy törvényhatósági tilalommal is. A vármegye közgyűlése. A vármegye májusi rendes közgyűlése két napon át: hétfőn és kedden tartott, s különösen az első napon — a választások idején — a megyebizottsági tagok rendkívüli nagy érdeklődése mellett zajlott le a vármegye dísztermében. Az árvaszéknél üresedésben levő tiszti állások mindjárt az első nap délelőttjén töltettek be, mely választásoknál több mint 270 megyebizottsági tag gyakorolta alkotmányos jogát. A választás eredményét tekintve, a megválasztottak személyét illetőleg, megnyugvással nézhet a vármegye közönsége az uj árvaszéki tisztikar működése elé, mert az árvaszék vezetésére hivatott elnök éppen úgy, mint a többi tisztviselő, ambicziója, munkabírása és képességei kellő garan- cziát nyújtanak arra, hogy Békésvármegye árva- székének ügyeit szakavatott kezek fogják ellátni ás pedig remélhetőleg gyorsanminden indokolatlan késedelem nélkül. Az árvaszék elnöke különben Sárosy Gyula, a két uj ülnök pedig: Schmidt Iván és dr. Kiss László lett, mig árvaszéki jegyzővé szótöbbséggel : dr. Szirbik Bálint választatott meg. Az ülés lefolyásáról szóló részletes tudósításunk egyébiránt a következő : Döry Pál főispán az ülést megnyitván, üdvözölte a nagy számban megjelent bizottsági tagokat s felkérte az előadókat az ügyeknek tárgysorozat sorrendjében való előadására. Jelenvoltak : Ambrus Rándor alispán, dr. Daimel Sándor főjegyző, Kiss László, dr. Konkoly Tihamér, Moldovánj'i János aljegyzők, Antalóczy Nándor, dr. Zöldy Géza, dr. Zöldy János, Sárossy Gyula, Szabó Emil, Sinszky Ferencz, Schmidt Iván, Kóhn Dávid, dr. Márkus Mihály, Ritsek János, dr. Lindenberger János, Pettner József, A. Schriffert József, Metz Antal, Endrész András, Gáncsé Mihály, Márky János, Böhm Miklós, dr. Simonka György, Megele Béla, dr. Lovich Ödön, Czinczár Adolf, Perszina Alfréd, Popovics M. Aurél, Kukla Ferencz, dr. Bucskó Cor- jolán, Kraft Viktor, Pusztai Mátyás, dr. Kun Pál, Erkel János, Torkos Kálmán, K. Horváth Sándor, Kvanka Mihály, Kristóf János, Schmidt Gyula, Ivá- nyi Antal, Sál József, Bakos Béla, Reisner Emánuel, Braun Mór, Neumann György, Tabit Mihály, Tobak István, Steigervald István, Kohlmann Ferencz, dr. Wieland Sándor, Seiler Elek, Dobay Ferencz, dr. Ladies László, Szikes György, Reck Géza, Bikádi llenség-út leverje : Homoky Károlyné is rendesen megtalálta. Útközben a szeretet jeleit egyetlen asszony se tudta oly jól alkalmazni férje iránt, mint Homokyné. Érett már a szőlőkben a piruló sárga baraczk. — Jaj, kedves Károlyorn, itt megálljunk, abból a popás sárga baraczkból dehogy nem vennék a kedvedért — de veszek bizony. — Hagyd el anyika. — Nem vagyok én olyan lelketlen, mint az ügyésznő, aki egy jó pohár bort sajnál az urától s maga fáczánok után áhítozik — én mindent a kedves Károlyomért ; Menjünk, Buday ur, veszünk egy kis kosárka finom, finom sárga baraczkot. Károlynak a gyümölcs igen jót tesz. A kis pörge bajuszu legényke leugrott a kocsiról, lesegitette a közjegyzönét s oly ügyesen, mintha csak egy kis gyermeket emelt volna le a tenyerén — haladtak a fák, egres, ribizke bokrok közt sárga baraczkért. — Ugyan, ugyan, édes Pista, hagyja most — simult a jó asszony a fiatalhoz, ki derékon ölelte és egy pár forró csókkal hangsúlyozni akarta tiszta érzelmeit — Károly ide lát. — Nem élünk örökké, angyalom. Nem, nem, igazán nem. Tán az ártatlan madarak is ezt énekelték a hajló ágakon. Károly ur csakugyan pompás baraczkokat evett s mosolyogva mondá ; — csak egyetlen anyika van a világon. Anyikának jól esett e meleg elismerés s egy pár szép baraczkot odanyujtott Budaynak. — Csak a kedves Károlyorn legyen velem megelégedve, mással nem törődöm. Későn érkeztek be a jubileumos családok a megye székhelyére. A közjegyző ur sokáig édesdeden aludt, beteg fejét jó neje vállaira hajtotta, mikor egy zökkenésre felébredt. — Mi az ? — emelkedett föl a beteg ember, rémülten keresve hitvestársát, ki leeshetett a kocsiról s ő, a lelketlen férj, azt nem vette észre. Ilka ! Ilka ! — tapogatózott a sötétben a közjegyző. — Mit kiabálsz ? Itt ülök a lábadnál. Oly édesen szunnyadtál, hogy az égé íz helyet neked engedtem át. Már akkor a jó anya visszaült Buday ur mellől az apika mellé. Izzadó homlokát letörül- gette, gyér, őszes fürtjeit elsimitgatta és hü csókjaival teljesen megnyugtatta a boldog családfőt. — Ilyen vagy ám te, látod, anyika! dadogá a férj, kijózanodva édes álmából — a k-- serü, elfojtott gúny, vagy a szeretet ömlengő hangján — amit ki tudna a jó Istenen kívül biztosan eldönteni! Megfosztod magad a kényelemtől. — Mindent éretted, édes apikám ! Csak te neked legyen egészséged, jó kedved, nyugalmad, óh, én mindent szívesen nélkülözök. — Pista — fordult a jegyző ur barátja felé — azt mondom, ha házasodok ne nézz másra, csak a szívre. Én már régen meghaltam volna — ha . . . — Jaj ! ki ne mondd ezt a szót, apikám ! — Régen, ha az isten ilyen nemes szivet nem ád! — Nono, Károly, ne dicsérjél, mert a mely férj mások előtt igen dicséri a feleségét — az nagyon gyanús. — Én csak a valót mondom — erőlködék a férj. — Vegyen Pista olyan asszonyt, aki százszor megcsalja, mert látom, csak olyanoknak van becsületük. Ráczné szeretőt tart és a férje is szereti. Pongráczné négyszer elszökött már az urától a kis Weisz hadnagy miatt — és mindig sírva könyörögte vissza egy-egy uj hintóval, drága mantillal. — Én soha sem mozdulok Károlyorn mellől. ítéljen el a világ, nem bánom, nekem jelszavam : csak a kedves Károlyomért !
