Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-26 / 17. szám
1908. április 26. BÉKÉS 5 a magyar nemzeti eszme konszolidálása s terjesztése körül is és Zöld Mihály mindkét feladatának lelkiismeretesen és nagy sikerrel felelt meg. Hatvan évet élt csak és halála súlyos csapás szerető nejére, gyermekeire s a végvári református egyházra, mely a családon kívül külön gyászjelentést is adott ki az őt ért súlyos veszteségről. A boldogult derék lelkész temetése a község aprajának-nagyjának jelenlétében folyó hó 21-ikén történt nagy részvét mellett. Béke és áldás lengjen porai felett. Házasság. Táby Andor a gyulai főgymnasium rendes tanára husvét másodnapján esküdött örök hűséget Máriapócson Gergelyffy Annának. A gerlai erdész tragédiája. Hirt adtunk annak idején arról, hogy König Károly gerlai uradalmi erdész nyomtalanul eltűnt. Akkoriban mindenki, még a hozzátartozói is azt gondolták, hogy König az intézőség vizsgálata folytán megállapított nehány száz korona hiány miatt öngyilkos lett. Königet mindenki jóravaló embernek ismerte. Előzékeny volt mindenkivel szemben s éppen ezért- megdöbbentett mindenkit a szerencsétlen ember sorsa. Az elhagyott család állapota annyira kétségbeejtő volt, hogy még a pogányuak is megesett volna rajta a szive. A testileg-lelki 1 eg összetört asszony öngyilkos akart lenni, de ebben sógornője megakadályozta. Most azonban kitudódott, hogy König sem öngyilkos nem lett, sem — mint azt utóbb sűrűn emlegették — Amerikába nem vitorlázott, hanem bujdoklását megunva e hó 18-án éjjel hazament. Megérkezéséiről másnap tudósították az intézőséget, honnan tudtára adták Könignek, hogy a szolgálatból el- bocsájtatott; azonban tekintettel a családjára és fiatal korára, feljelentést nem tesznek ellene. Népkönyvtár. A szarvasi községi képviselő- testület a földmivelésügyi ministeriumhoz kérelmet terjesztett be egy népkönyvtár felállítása iránt. Á miniszter most értesítette a községet, hogy ezúttal nem tehet a kérelemnek eleget, mert már 1898-ban adott Szarvasnak egy 371 kötetből álló könyvtárt. Adomány. A szarvasi függetlenségi és 48-as körnek a földmivelésügyi miniszter 150 kötetből álló népkönyvtárt adományozott s a könyvszekrény beszerzésére 20 koronát. Választás. A békési hitelszövetkezet igazgatósága folyó hó 12-én tartott közgyűlésén egyhangúlag Juhász Jánost választotta meg könyvelőjének. Halálozás. Bányai Imre nyugalmazott békési ev. ref. tanító f. hó 22-én szivszélhüdésben váratlanul elhunyt 71 éves korában. Öt évtizeden át működött a népnevelés terén mint az Ibrányváros- részi elemi leányiskola tanítója. Tanítványai közül soknak az unokáit is ő tanította a betűvetésre. Az 1905. iskolai év végén ment nyugdíjba. Elhunyta súlyos veszteség a békési kaszinóra, melynek alapítása óta 42 éven át megszakítás nélkül, mindig egyhangúlag választott titkár-könyvtárnoka volt s az egyesület létrejötte, fejlesztése és felvirágzása körül maradandó érdemei vannak. Szinte elképzelhetetlen a kaszinó olvasóterme „Imre bácsi“ nélkül, ki napról napra hűséges olvasója volt az újságoknak s ha nagyritkán elmaradt, mindenki kérdezősködött utána. Jószívűsége és előzékenysége miatt mindenki szeretettel és tisztelettel vette körül. Szerdán este is a kaszinóból hazamenet rosszullét fogta el és hazaérve két órai szenvedés után szivszélhüdésben elhunyt. Temetése pénteken délután ment vt gbe, pályatársai, különböző egyesületek küldöttei és több száz főnyi közönség osztatlan részvéte mellett. — Az elhunytban három fia Bányai Imre ujkigyoäi gyógyszerész, Lajos békési kir. adóhiv. seged és Géza békési ref. tanító, a szerető édesatyát gyászolja. Gondatlanság. Király Antal orosházi lakosnak 6 esztendős Antal nevű fia fél évvel ezelőtt a nagynénje házánál marólúgot ivott s a belső sérülések következtében e hét folyamán meghalt. A méreg könnyen hozzáférhető helyen, egy befőtte« üvegben állt s a gyermek szirupnak gondolta s egy őrizetlen pillanatban ivott belőle. A hatóság megindította a vizsgálatot. Gólya macskaharcz. Egyik sárréti jómódú gazda házán levő gólyafészekbe belefeküdt egy macska. Ugyanakkor a háztetőn sétálgatott egy kandúr. Egyszer a gólyapár hazaérkezett s a fészek szélén megállapodva a macskára csaptak csőrükkel. A macska védekezett. Közben a kandúr segítségére sietett s az egyik gólya nyakát elkapta, mire a másik elrepült. A gólya hatalmas sebet kapott a nyakán, de a kandúr is több sebtől vérzett, m:g a nőstény macska egyik szeme maradt a csatatéren A regi alföldi betyár-romantikát irigyelte meg Szabó József 16 esztendős új-kigyósi szolgalegény, ki Horváth Ferencz orosházi gazdánál szolgált Szabó összebeszélt öt társával egy rabló-banda alakítás szempontjából.• az értekezleten egyhangúlag lelkesülten elhatározták, hogy felhagyva eddig' munkálkodásaikkal, ezután a könnyű zsivány kenyéren fognak élni. Folyó hó 18-án Szabó a gazdája istálójából elkötött egy sárga csikót és azon megszökött. A szarvasi határban azonban elfogták a csendőrök, kik előtt a fiatal Sobri töredelmes vallomást tett. A fiatal zsiványjelöltet hűvösre tették s czimborái ellen is megindították a vizsgálatot. Eljegyzés. Ígért Antal a csabai áll. polgári fiúiskola tanítója, eljegyezte Csabán Keresztes Ferencz az Aradi Ipar- és Népbank Békósmegyei Fiókinté zete igazgatójának nevelt leányát Kováts Margitot. Elöljáró választás. Dobozon az elöljárói tisztet több újonnan választott gazda megunta s ennek következtében a belső emberségről lemondott. Az igy megürült állások folyó hó 22-én lettek betöltve. A választási aktust, — mely a legnagyobb rendben ment végbe, — Lukács Endre főszolgabíró vezette. Közgyám lett: ifj. Sarkadi Gábor, pónztárnok: Balog Á. Mihály, esküdt emberek : Z. Megyeri István, Balog M. Sándor és Cs. Z. <Ssaód|8ándor. Tragikus halál. A szarvas—mezőtúri vasúti hidat íavitó munkások folyó hó 18-án egy feloszlásnak indúló emberi hullát fogtak ki a Körözsből, kiben felismerték Krajcsi János 22 éves szarvasi legényt. Krajcsi még márczius 8-án fulladt bele a Körözsbe s csak másfél hónap múlva húzták ki abból. Halálát játék okozta. Ugyanis Mezőtúron, Pusztaperesen szolgált mint béres, s márczius 8-án este 6 óra tájban másik két szolgatársával lement a Körözsre s a kiáradt folyón egy jószágitató vályúba ülvén, csónakázni kezdtek. A vályúba egymásután ültek be s mikor Krajcsira került a sor, legény virtusból evező lapát helyett csak egy léczet vitt magával s igy történt, hogy a hatalmas ér elragadta s mind beljebb sodorta a nem éppen alkalmatos vizi jármüvet. Mikor aztán látta Krajcsi, hogy csónakjával nem bir partot érni, kiugrott abból, hogy majd kiúszik ; de bizony ő sem birt az árral, amely hosszas vergődés után őt hullámsirjába ragadta, ahonnan csak most került elő. Kifogott hulla. Köröstarcsa határában Tóth Antal körstarcsai lakos a megáradt Körözsből egy feloszlásnak induló férfi hullát fogott ki. A megejtett nyomozás kiderítette, hogy Treba György 65 éves templomzugi juhász volt az illető, ki még február végen eltűnt hazulról. És mert kétségtelen volt öngyilkossága, a hatóság eltemettette. Betonjárda Mezőberényben. Mezőberény község elöljáróságához a járdák betonmunkálatainak eszközlésére e hó 16-g beérkezett ajánlatokat 17-én bontották fel. Az ajánlattevők közül Kemény Manó (Arad) a járda négyzetméterét 7 kor. 25 fillérért ajánlja. 10 évi ingyenes jótállást vállal, 10 év letelte után 10 fillért kór négyzetméterenként az összterület után. Melocco Péter r. t. (Budapest) az mellkasát embert súlyos Sérülése életm2 ként 5 kor. 99 fillérrel, az udvaroknál használandó kifolyó csövekhez 15 cm. betoncsöveket folyóméterenként 2 kor. 50 fillérrel, az utkeresztezé- 8eknél 40 cin. csöv«ket fm.-ként 5 kor.-al ajánlja. Hazai aszfalt és betonép. váll. Kövér Károly (Budapest) 8 kor. 45 fillért kér, 10 évig ingyen és 10 év után négyszögméterenként 20 fillérért vállal jótállást. Sugár és Wagner csupán a a járda négyzetméterét 7 korona 30 fillérért vállalná. Ezen árban nem foglaltatik benn a vízlevezető csatorna, valamint az ereszcsatornáknál levő vájatok, sem a koczkakő ára. Ha fenti munkákat beleszámítja úgy 7 koronát kér. Schreiber Izidor (Mezőtúr) a járda négyzetméterét a vállalati feltételek szerint 6 kor. 20 fillér egységárban vállalja. 10 évi ingyenes jótállást vállal, 10 év letelte után, az összterület után négyzetméterenként 14 fillért kér. Maasz és Kriszt (Mezőberény), mindenben alávetik magukat a vállalati feltételeknek, a járda négyzetméterét 6 kor. 70 fillér egységárban vállalják, 10 évi ingyenes jótállást vállalnak s a 10 évnek letelte után, az öszterület után m2-ként 24 fillért kérnek. Szabados József (Gyula) a vállalati feltételeknek megfelőeo m2-kónt 7 kot. > gységárat kór, mig külön a gyalogjárdákra m2-ként 6 kor. 10 fillérrel, a kapubejárókra négyzetméterenként 8 kor.-ral, 30 cm. lefolyócíövekre 5 kor.-ral, az útátjáró kőre négyzetméterenként 11 koronával pályázik. Ez árakban a bontás és féltő 1 tós is bennfoglaltatik, 10 évi ingyenes jótállást vállal, 10 év letelte után az összterület után négyzetméterenkét 20 fillért kér.vDön- tés az ajánlatok átszámítása után várható. Öngyilkossági kísérlet. Janurik Mihály szarvasi gazdálkodó szolgálatában állt Kretowil Márton béres. Kretowii Márton szorgalmas munkásnak mutatta magát eleinte, de később az idővel az ő munkakedve is egyre apadt; dolgát elhanyagolta. Ezért a gazdája rászólt keményen. A béres annyira zokon vette a szidást, hogy szerdán reggel az istálóban felakasz- lotta magát. Bérestársai azonban idejében észrevették s levágták a kötélről. Szerencsétlenség. A csabai pályaudvaron az Aradról érkezett 661. számú tehervonatról 12 kocsit kapcsoltak le s azt a raktárak felé tolatták. Ez alkalommal Liszt József borosjenői születésű fékező a kocsikapcsoláaokban segédkezett; két egymáshoz közeledő kocsi közé ment s abban a pillanatban a kocsik nagy erővel összeütköztek. Liszt a két teherkocsi puffarje közé szorult s teljesen összezúzta. A szerencsétlen sérülésével a kórházba szállították, veszélyes. Végzetes gyermekjáték. Gerlán a múlt héten Váczi Sándor uradalmi kanász István nevű 6 éves fia azzal mulatozott, hogy egy madzag végére jókora súlyú vasat kötött és azt feje fölött forgatva „bugaty- tyuzott“. Játék közben a sebesen forgatott vasdarab leszakadt a madzagról és oly erővel repült a közelben álló 3 éves Pali testvére fejéhez, hogy az menten összeesett és a földön eszméletlenül elterült. A vasdarab bezúzta a szerencsétlen gyermek jobb halántékát s koponyarepedést okozott. A megrémült szülők a súlyosan sérült gyermeket rögtön beszállították Békésre, hol dr. Krey Géza uradalmi ötvös vette gyógykezelés alá. A gyermek sérülése oly súlyos, hogy életbenmaradásához nagyon kevés a remény. Arról értesülünk, hogy a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság a Magyar kir. Államvasutak Gépgyárának Vezórügynöksége, géposztályát lényegesen kibővíti és legújabban elvállalta az első losonczi mezőgazdasági gépgyár kitűnő hírnevű vetőgép gyártmányainak, valamint pedig az Osztr. Magyar Államvasutak reBiczai gépgyárából származó ekéknek és egyéb talajmivelő eszközöknek kizárólagos eladását. El az USZálylyal 1 Ezt hallani minduntalan amióta nyilvánvaló lett, hogy a por nem csak a légzőszerveket izgatja, hanem betgségeknek, különösen pedig a tuberkel-baczilusok átvitele utján tüdőbetegségnek az okozója. A modern tudomány nagy súlyt helyez az ezen betegség elleni óvintézkedésekre és első sorban ajánlja a légzőszervek megvédését hurut ellen, mert csakis katarrhális gyuladáson képesek a baczilusok terjeszkedni. Semmi más szer nem használható e czélra jobban, mint a „Sirolin-Roche“, mely a köhögést csillapítja és a légzőszerveket a baczilusok káros hatása ellen megvédi. Kapható minden gyógyszertárban. Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten, VIII., Főher- czeg Sándor-utcza 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. „En szolgálok“ a fölirata az ismert apácza- védőjegynek, amely Thierry A. gyógyszerész számára értéktelén utánzatok ellen való védelem czél- jából törvényesen védve van. „En bizonyára a szenvedő emberiség javát szolgálom“, dicsekedhetik joggal a föltaláló, mert betegség esetén a családi kincs Thierry A. gyógyszerész balzsama és centi- folium-kenőcse, amelynek gyógyító erejét az összes orvosi tekintélyek elismerik és amely valóban házi gyógyszertárt pótol. Sok ezer köszönőirat bizonyítja világhírét, az összes háziszerek e legjobbjainak, amelyek kaphatók e helyen : Thierry A. védöangyal- gyógyszertára Pregrada, Rohics mellett. Táplálkozás és vérképzés zavarainál a buziás- fürdői szénsav- és vasdus források megbecsülhetetlen hatásúak. Ide tartoznak a serdülő korban fellépő sápkór, az öröklés, hiányos fejlődés, rossz táplálkozás, szellemi és testi megerőltetés, betegségek (typhus s egyéb fertőző bántalmak) vérzések, gyermekágy folytán létrejött vészegénység. — A buziásfürdői „Phönix“ gyógyvíz, mely a hires buziásfürdői szénsavforrások hatását nagyban előmozdítja. kapható gyógyszertárakban, drogériákban és minden jobb füszerüzletben. BRAZAY SÓSBO.RSZESZ FOGKRÉM tsSZAJVIZ * 23 14—40 Szezon. A nagyváradi Szigligeti színház uj Diósy Nusi, Batizfalvi Elza, Hevesi Mariska, tagjai. Kassay Károly, Erdqs Alice, Sik Rezső, Dén Alfréd, és Deréki János mostanában mutatkoztak be Nagyváradon a közönségnek. A kritika, amit a váradi lapok a bemutatkozásokról írnak, nagyon eltérő, azonban általában kedvező — s ez a fődolog! —