Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-22 / 51. szám

1907. deczember 22.

BÉKÉS

9-vonal keskenyvágányu vasút forgalmára terveztetik, már pedig a békési hidon, a mely szintén csak közúti forgalomra méreteztetett, az alföldi gazdasági vasút keskenyvágányu vasútja vezet át és feltehető, hogy ugyanezen vasútnak egy szárnya fog annak idején Békéscsabáról kiágazólag a szóban forgó hidon is átvezettetni.

A csabai Első Magyar Műbutorgyár Részvény- társaság válságának vége van .A múlt csütörtökön megtartott közgyűlésen a tagok kimondták a felszámolást. Egyedy Arthur dr. elnök a közgyűlés megnyitásakor konstatálta, hogy 29 részvényes van jelen 1093 részvény képviseletében 255 szavazattal. Az 1906—7. évi igazgatósági jelentés szerint e két üzletév eredménye 282,772 korona veszteséggel zárult. Ennek a kedvezőtlen eredménynek az oka, hogy a folyton szaporodó hiányt kölcsönökkel kellett fedezni, továbbá a rossz pénzügyi és gazdasági viszonyok. A bajai és nagyváradi fiókintézeteket likvidálni kellett s e művelet folytán 35°/0-nyi veszteség érte a részvénytársaságot. Ez év elején a központi telepen is be kellett szüntetni az üzemet. Sajnálattal jelenti az igazgatóság, hogy a kérdés megoldására más mód nines, mint a felszámolás. Porjesz Miksa, a gyárnak egykori ügyvezető-igazgatója az igazgatóság jelentését nem vette tudomásul, mert szerinte a mérlegből egyes tételek hiányzanak, továbbá kifogásolja, hogy az igazgatóság a vállalat raktár-áruiból oly olcsón adott el egyes tárgyakat, mely árak csak a likvidálás árai lehet nek. Előbb dr. Lóránt Izsó, majd dr. Sailer Vilmos és dr. Egyedi Arthur feleltek Porjesz kifakadásaira. Ráolvasták, hogy ő az igazgatóság mindazon intézkedéseiben résztvett, amelyeket most hibáztat . . Majd felvilágosították a részvényeseket, hogy a felszámolást már most kell kimondani, mert minél később történik ez, annál több és nagyobb kiadása lesz az ipartelepnek. Ma még kaphatnak a részvényesek valamit, de később aligha. Ezután szavazásra került a sor s 176 szavazattal 79 ellenében ellenében az igazgatóságnak megadták a felmentvényt s kimondták a felszámolást.

Munkásházak építésére államsegély. A vármegye törvényhatósági bizottságának a gazdasági munkásházak létesítése czéljából felveendő 500,000 korona kölcsön tárgyában f. évi február 27-iki rendes közgyűlésén hozott határozatát, s a vármegye alispánjának ugyancsak ez ügyben kelt felterjesztését a földmivelésügyi miniszter tudomásul véve. tájékozásul sietett értesíteni a vármegye közönségét, miszerint a törvényes kellékek feltétele mellett hajlandó lesz a vármegye törvényhatósága által gazdasági munkásházak létesítésére felveendő 500,000 korona kölcsönnek 2°/0-os kamatát, évenként tehát

10,000 koronát az 1908. évtől kezdve 20 évi időtartamra az 1907. -évi XLV. t.-cz. értelmében tárcsája terhére elvállalni.

Szöllöink másodszori felújításának alanyfajairól.

Azt írtam előző czikkemben, hogy tudnunk kell, minő alanyfajok vannak és tudnunk kell azt, hogy az alanyfajok közöl, melyek azok, amelyek nekünk megfelelők. Ezt az ismeretünket, ezt a tudásunkat csak megfigyeléssel, csak tanulmányozással szerezhetjük meg. A tanulmányozáshoz két idegeu szónak értelmét kell tudnunk. Az egyik szó ez : adaptáczió, a másik szó ez : affiniczió.

Lássuk, mit tesz az adaptáczió ? Teleki Andor ur az ő könyvében olyan szépen megmagyarázza, hogy különben nem lehet; bátorkodom tehát az ö szóról-szóra közlött magyarázatát ide irni.

»Az adaptáczió nem egyéb, mint az a belső viszony, az a szoros összefüggés, az az öszhang, mely a talaj és a szőllőfaj között létezik, illetve, amelynek létezn e kellene. Ha a talaj és a szőllőfaj között az öszhang tökéletes, akkor az ültetés biztosítva van ; ha azonban talaj és szőllőfaj között az öszhang nem tökéletes, akkor az ültetvény jövője bizonytalan

Tehát ezen viszony, ezen öszhang megismerése, jobban mondva, azoknak a titkos kötelékeknek föltalálása, melyek az öszhangot megteremtik, annyi, mint megoldani az adaptáczió kérdését.« Én meg

hozzáteszem, hogy annyi, mint biztosan tudni azt, ha lesz-e ültetvényünkből valami ?

Vájjon vizsgáltuk-e mi a mi talajaink és a Ripária Portálisz között levő öszhangot? Nem.

Elmondom, hogyan járt el az adaptáczió kérdésének eldöntésében Pécs városa. Az alanytelepen tiz tőből álló sorokba ültették a különböző alanyfajokat. Egy-egy faj két, egymás mellett lévő sorba volt ültetve. Az alanyfaj neve az útra néző tő előtt alkalmazott táblára volt írva. Amint az ember a sorokat végig nézte, azonnal tisztába jött azzal, hogy melyik alanyfaj való abba a földbe ; mutatta a tők vesszőinek növekedése, üdesége. Az egyik pár sor csenevész, csalános hajtásokkal disztelenkedett; a másik pár sornak már fele ki volt veszve; a harmadik pár sorban egyetlen egy tő sem élt már, mig a negyedik pár sorban két és fél öles póznákra vezetett drótokon voltak kikötve a negyedik alanyfaj vesszői, melyek dús, üde levélzettel, ujjnyi vastag hajtásokkal tanúskodtak arról, hogy a talajjal a legjobb egyetértésben, a legnagyobb öszhangban él tőkéjök.

Ezt a kísérleti telepet azon módon, amint van, már tiz esztendeje tartja fönn a város. A kipusztult és kivesző félben levő tőkék talaját épen úgy művelik, mint a másik legjobb erőben levőkét, mert nem anyagi, hanem erkölcsi haszonra tekint a város; nem azt czélozza, hogy ez a telep töltse meg a város pénzes szekrényét, hanem azt, hogy ott a lakosság szemmel láthatólag, kézzel foghatólag tanulja megismerni a neki való alanyfajokat.

Az európai fajok adaptácziója majdnem minden talajban jó volt, sőt — mi régi szőllészek — tudjuk, hogy minél soványabb volt a talaj, minél kövesebb a föld, annál erősebb és annál zamatosabb volt a beléjök ültetett szőllő bora. Az európai szőllőfajok gyökere a talaj tulajdonságaihoz simult, az amerikai szőllő gyökere azonban merev, követelő és ahol a talaj az ő kívánságainak nem tesz eleget, inkább öngyilkosságot követ el, — kipusztul, — hogysem simuljon a körülményekhez.

Hogy miért van ez igy, azt mindenki megtudhatja ítélni, aki szemügyre veszi az amerikai szőllőfajok gyümölcsét. Ez a gyümölcs fürtöt képez ugyan, de csak ennyiben hasonlít az európai szőllőhöz. Olyan formán van ez, mint az afrikai szerecsen az európai emberhez mérve. A nem — genus — ugyanaz, de a faj — species — csak hasonlít és egy cseppet sem hasonló. Az amerikai fajok adaptáczióját eszerint ki kellett ismerni, vagyis meg kellett figyelni és a legszigorúbb tanulmányozás utján szerzett tapasztalással megállapítani. — Az adaptáczió kérdése mindazonáltal eldöntve nincs, hiszen a tanulmányozás és tapasztalás kezdetén állunk. Csak gyanítunk, de biztosan nem tudunk, mert az adaptáczió némelyik ültetvénynél kezdetben jó volt, később roszra változott és fordítva is történt, tehát úgy, hogy a rósz jóra fordult, megjavult. Épen nálunk Gyulán, mind a két esetre van példa a Ripária Portálisz alanyu ültetvények között.

Az adaptáczió kérdése két dolgon fordul meg. Először a talajon, másodszor a szőllőfajon. A talaj különböző ásványok összetételéből áll, pl. agyag, kova, vas, csillámpala, mész, stbiekböl, s ezeken kívül vegyielemekből, mint éleny, légenvsav, foszforsav, káli, szénsav, sziksó, salétrom, sto. Ezen ásványok és elemek egyikének vagy másikának túlsúlya és fogyatékossága — amire az európai szőllőknél nem is gondoltak — nagy befolyással van az amerikai szőllőkre, különösen a Ripária Portaliszra; ez a befolyás nagyobb az ótott állapotban levőre, mint a magában állóra. Két, egymással teljesen egyező ásványi anyagokból összetett talajú szőllőültetvé'ny egyikében, melyek ezenkívül barázdásak is egymással, a Ripária Portálisz elsatnyul, csalános, mig a másikban a legerőteljesebb. Yegyelemzéssel keresve az okot, csak a foszforsav tartalomban találnak különbséget. Ez a különbség a mi véleményünk szerint semmi, hiszen csak egy fél ezrelék ; az egyikben t. i. a foszforsav 2 ezrelék, a másikban 1 és Va- Ez a kis különbség mégis elegendő arra, hogy az egyik ültetvény gazdája hasznot aratva, örüljön keze munkájának, a másiké pedig kárt szenvedve, tőnkre jusson. Ha már most ilyen csekélységnek látszó ok

semmivé teszi az emberek számítását, reményét és befolyásolja jövedelmét: akkor minden szőllőtulaj- donosnak, különösen akinek Ripária Portálisz alanyu szőllője van, tudnia kell szőllője talajának ásványi és vegyi összetételét, tudnia kell azt is, hogy ezen összetétel melyik alanyfajtát táplálja édes gyermekeként és melyiket mostohán.

Minekutánna pedig — amint már említettem — a mívelési mód s ezen felül az esőzés, a szárazság megszüntetheti és előidézheti úgy az előnyöket, mint a hiányokat: a talaj vegyelemzését minden szünet után ismételni kell. Ez épen olyan szükséges munka — ismétlem, a Ripária Portálisz alanyu szőllőkben — ennek utána, mint a fedés, vagy kötés. — Világos tehát az is, hogy ezentúl Ripária alanyu szőllőinket a vegyelemzés útmutatása szerint, évről-évre trágyáznunk kell, vagyis a trágyában kell visszaadni a talajnak amaz anyagokat, melyeket a szőllő felélt.

Ámbár a frankó-amerikai alanyok a trágyázást jobban elfogadják és megmutatják, mint a tiszta amerikaiak, sőt úgy látszik, hogy a Ripária ültetvények csak egy-két éves korukig fogadják hálásan, a trágyát, de idősebb korukban sem növekedésök, sem termékenységök emelkedésével nem tüntetik azt ki, hogy a trágyát fölemésztették, mert bágyadt- ságuk nem élénkül föl, hanem hanyatlásuk megmarad s kiveszésök bizonyos. Ezt tapasztaltuk mi mindnyájan, Cassel nevű franczia tudós pedig évekig tartó megfigyelés után, egész bizonyossággal állapította meg.

Az adaptáczióhoz tartozik még az alanyfaj gyökérzetének ellenállósága, a filokszéra támadásával szemben, amely ismét nem minden fajnál egyforma.

Az adaptáczió tekintetében a talajt úgy különböztetjük meg, hogy kétféle névvel illetjük; van t. i. fogékony talaj és nehézkes talaj. Fogékonynak azt a talajt nevezzük, melyben mindenféle amerikai megél, amelyben sárgulás, csalánosodás és visszaesés soha sem fordul elő. Ilyen a kovasavban, vasban gazdag, mélyre ható, jól megmunkálható homokos agyag. Az ilyen talajban a Ripária az alanyfajok királya, a versenyt egy sem bírja ki vele, amiért is az ilyen talajt Ripária-talajnak mondjuk.

Nem szükséges ismételnem, hogy Gyulán és környékén hol vaunak ilyen talajok. A Mult-féle szőllő megmutatja azt, ahol a laposban még emelkedik a termékenység, a magaslaton pedig a visz- szaesés és pusztulás folytonos.

Nehézkesnek azt a talajt nevezzük, melyben a Ripária Portálisz és egyéb Ripáriák egy ideig talán tengődnek, de soha sem fogják a gazdának visszafizetni sem fáradtságát, sem költségét. Az ilyen talajra másféle alanyfajok után kell néznünk. Előbb azonban azt kell tudnunk, hogy a nehézkes talaj is ötféle, t. i. meszes, kötött, nedves, száraz és sós.

Ennyit minden stőllősgazdának Kell tudni az adaptáczió tekintetéből!

Most már jön az affiniczió, vagy affinitás.

Mi ez az affinitás? A nemes szőllőnek viselkedését az alanyon, affinicziónak, affinitásnak nevezzük.

Tapasztaljuk, hogy egyik európai faj jobban megfakad az alanyon, mint a másik ; tapasztaljuk azt is, bogy az egyik faj kevesebbet terem, a másik meg többet, mint ótatlan állapotban; tapasztaljuk, hogy az egyik faj néhány évi tengődés után elhal, mig a másik közvetlenül az előbbi mellett, tehát ugyanazon alanyfajtán és ugyanazon adaptáczióval a legvigabban gyarapszik. Mi ennek az oka? Az, hogy az egyik európai faj affinitása jó, a másiké nem jó. Magyarul úgy mondjuk ezt: az egyik európai faj szereti az alanyát, a dajkáját, a másik nem szereti.

A szőllősgazda figyelmének ezen körülményre is ki kell terjeszkedni. Eddigelé ezt nem is figyeltük meg, mert tapasztalatunk hiányzott hozzá, sőt a tapasztalást más okra hárítottuk, rendesen arra, hogy az ótás nem volt tökéletes. Hát az igaz, hogy 99 esetben ez volt az ok, de 100-ik esetben már az európainak a rósz affinitása.

Gyulai tapasztalás arra tanított engem, hogy legjobb affinitása az »Ezeréves Magyarország emléke« nevű szőllőnek van és a legroszabb, a mi egykoron annyira szeretett »Sárfeketénknek«, melyet Gyulán »Fekete kecskecsecsünek« neveztek. — Rósz azután