Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-22 / 51. szám
1907. deczember 22. BÉKÉS 5 zetesen a közigazgatási bizottságban Haviár Dániel, dr. Pándi István, Morvay Mihály, Dombi Lajos és dr. Márki János kilépésével 5 tagsági hrely üresedik meg. Kiegészítendő ezenfelül a központi választmány, kórházi bizottság, igazoló, állandó biráló a vármegyei tiszti- és községi jegyzői nyugdíj intézeti igazgató választmány, a közegészségügyi, építkezési, árlejtező, közművelődési, iparkamrai, központi és népművelési bizottság és a számonkérő szék. Helyettes tiszti főügyész is lesz választandó, Betöltendő mindezeken felül a mátra körös vidéki vasútnál 3, a békés-csanádinál 5, az alföldi vasútnál 2, a gyula-vidéki vasútnál 1 igazgató tagsági hely és 1 felügyelő bizottsági s végül az orosházi— szentesi-csongrádi vasútnál 1 igazgató tagság. Az országos gyermekvédő ligába 1 kiküldött és a vármegyei szeretetházi bizottságba 2 uj tag választandó. A közgyűlés legmozgalmasabb része természetesen a tisztviselők választására vonatkozó rész lesz. A tisztviselők különben jórészt már beadták pályázatukat s mindegyik saját állására pályázik egy két kivétellel. Ugyanis Jantyik Mihály gyomai szolgabiró a gyomait kivéve, valamennyi főszolga- birói állásra pályázik, Baross békési szolgabiró szintén ilyen értelembem azzal a feltétellel, ha nála fiatalabb tisztviselő pályázik főszolgabírói állásra. A gyulai megyebizottsági tagok folyó hó 20-án délután a városházán értekezletet tartottak, amelyen egyhangúlag elfogadták Dr. Ladies László ügyvédnek a vármegyei tisztviselőválasztásoknái követendő eljárás tekintetében előterjesztett következő indítványát: „Minthogy elsőrendű közérdeket képez, hogy a tisztviselők pártatlansága biz- tosittassék és hogy mindenkinek politikai meggyőződése egyformán tiszteletben tartassák, — nem engedhetjük meg, hogy a Békésvármegyében megtartandó tisztulitásba politikai momentumok vitessenek be. — De nem tartjuk megengedhetőnek azt sem, hogy a tisztujitás alkalmul használtassák fel egyesek vélt, vagy esetleg megtörtént sérelmének megtorlására, mely sérelmek orvoslására egyedül a felettes közigazgatási hatóságok, vagy a fegyelmi hatóság intézkedésének kikérését tartjuk helyesnek és törvényesnek. Mindezeknél fogva elhatározzuk, hogy a Bókésvármegyében folyó hó végén megtartandó tisztujitás alkalmával úgy a központot, mint az egyes járásokat illetőleg, szavazatainkkal mindenütt a régi tisztviselőket támogatjuk, akiket annak idején a törvényhatóság bizalmával megtisztelt és akik általában véve ezen bizalomnak meg is feleltek és állásukat a közérdeknek megfelelő- leg, szorgalommal és becsülettel igyekeztek eddig is betölteni.“ Ezen indítvány a gyulai összes megyebizottsági tagok aláírásával, a vármegye összes megyebizottsági tagjai részére meg fog küldetni. A gyulai ág. ev. fiókegyház folyó hó 15-én d. u. 3 órakor tartotta végleges szervezkedő gyűlését a városháza nagytermében Csepregi György esperes felügyelete alatt. A csekély számban megjelent hívek egyhangúlag választották felügyelővé, dr. Ladies László ügyvédet. Megalakult a presbitérium 4 taggal. Megállapittatott az adókulcs. Lett volna még több elintézni való ügy, de mert nem közgyűlés elé tartoztak, a presbitérium fog azokban intézkedni. Karácsony első napja délutánján s újév délutánján istenitisztet tartása végett Csabáról jön lelkész. Az igy végleges szervezetet nyert ág. hitv. ev. egyház már működik is, mert a héten a közkórházban elhalt ág. hitv. ev. halott eltemetésére az egyház felügyelője a gyulai református egyháznak nem adott meghatalmazást az eltemetésre, hanem Csabáról hozott lelkészt. Karácsonyfa. Szép ünnepély foly t le tegnap délután a belvárosi r. kath. iskolabeli fiúosztályokban, hol igen díszes karácsonyfa állíttatott fel az iskolás gyermekek számára. A fa tömve volt minden ajándékkal, mi a gyermekeknek kedves. Volt is öröm, mikor a gyermekek között kosár számra osztatott ki a sok mézeskalács, sütemény, verses könyv és más apróság. De a gyermekek ezen jótevője nemcsak a szemnek kedvezett, hanem a szegény gyermekekről sem feledkezett meg, akik közül többet czipő, csizma és felsőruhával is ellátott. Majd alkalmi versek, énekek s a hitoktató buzdító szavai mellett, gazdagon megrakva, vígan vonult haza a gyermeksereg. A Fehér kereszt egyesület gyulai osztálya gróf Almásy Dénesnó elnöklete alatt folyó hó 16-án választmányi ülést tartott, melyen az fgylet karácsonyi ünnepségének programmját beszélték meg a szép számban megjelent tagok. Az ülés nagy lelkesedéssel választotta meg végül jegyzőjéül Almásy Emma grófnőt. A gyulai m. kir. állami gyermekmenhely telepén gondozott gyermekek részére rendezendő karácsonyi ünnepi ajándék kiosztás f. hó 23-án d. u. 4 órakor lesz a városháza nagytermében. A jótékony nőegyletek, Menhely és Telepbizottságok érdeklődő tagjait erre tisztelettel meghívjuk. Dr. Kun Pál a Menhelybizottság elnöke. Nagy Jenő a Telepbizottság elnöke. Meghívás. A [gyulai nőegylet alelnöke özv. Fábry Mártonná úrasszony az idő rövidsége miatt csupán ezen az utón kéri fel a nőegylet összes tagjait hogy a Bókésvármegye székházábau 1907 decz. 29-ón délelőtt 7a10-kor megtartandó installáló közgyűlés alkalmából a vármegyeházán teljes számban szíveskedjenek megjelenni, hogy a nőegylet a be- igtatott főispán előtt tisztelgő küldöttségek sorában idejekorán helyet foglalhasson. Villamosmizériák- A Bókésmegyei Villamossági Részvénytársaság világítása ellen örökös a panasz, amit most azzal tetéznek, hogy a várossal kötött szerződést egyáltalán figyelembe sem veszik, újabb feltételeket szabnak és aki a szerződésellenes feltételeknek eleget nem tesz, azt azzal fenyegetik meg, hogy a villamos világítást kikapcsolják. Hogy minő sérelem ez, azt bővebben fejtegetnünk felesleges. A várossal kötött szerződés 16. §-a szerint vitás kérdések esetén nincs joga a vállalatnak az áramot kikapcsolni és miután a társaság egyáltalán nem respektálja a szerződést, mozgalom indult meg, hogy a város a társulattal kötött szerződést bíróság utján szüntesse meg és a társulattól a monopóliumot vétesse el. Ezen mozgalom Gyula város minden polgárát érdekli és azt mi is szimpátiával fogadjuk, mert a társulat szerződóséllenes dolgainak megszüntetése a város közérdeke. Különben erről a tárgyról bővebben lapunk következő számában referálunk. Iparhatósági megbízottak. F. hó 18 án a városházánál kevés érdeklődés mellett Gyula város és a gyulai járás, mint első fokú iparhatóság mellé megválasztattak, a kereskedők részéről: Nádor Mór, Zuzmann János, László Antal, Grünbaum Ármin, Swimmer Arnold, Multas Mór, Kocsis László Scheibert Jakab, Morosán György és Tóth János, az iparosok részéről: Krizsán András, Valent Pál, Kis Mihály, Sál József, Nádházi Károly, Túri Károly, Pfaff Ferencz, Remele József, Mold Rezső és Licska Ferencz. Az orvosok és a betegsegélyzö pénztárak. A betegsegélyző pénztárak és a békésmegyei orvosok között a pénztári tagok gyógykezelésére nézve mindezideig nem jött létre végleges egyezség. Legutóbb egyes főszolgabirák a tagadhatatlanul visszás helyzet megoldása czéljából magánorvosok vállalkozásának hiánya folytán elrendelték, hogy az egyezség létrejöttéig a községi orvosok hivatalból lássák el a pénztári orvosi teendőket. A főszolgabírói határozatokat azonban a vármegye alispánja megsemmisítette. Ezen intézkedés ellen a pénztári igazgatóság felebbezés8el élt, melyet közvetlenül a belügyminiszterhez nyújtott. A miniszter azonban, arra hivatkozással, hogy ez ügyben harmadfokon nem jogosított dönteni, a felebbezést hatásköri elbírálás czéljából a közigazgatási bizottságnak adta le. A belügyminiszter tehát a kérdésben nem hozott határozatot, s igy az alispáni intézkedés helyes vagy helytelen voltát nem mondta ki, de nem is mondhatta ki, sőt éppen olyan értelemben tett nyilatkozatot, hogy a községi orvosok kirendelését a maga részéről szükségtelennek tartja. Megyei könyomdászi állás. A napokban járt le az a pályázati hirdetmény, mely a megyei kőnyom- dászi állásra nyittatott, az eddigi alkalmazott elhalálozása folytán. A pályázat eredménye szerint 19 egyén adta be kérvényét. A kinevezés a napokban fog megtörténni és azt —• az alispán fogja eszközölni, miután a szolga személyzet kinevezése és félfogadása alispáni jogkört képez. Deczember hóban bőséges esőnk volt, amit már évek óta nem lehetett elmondanunk. A bőséges eső kedvező hatásául örömmel állapíthatjuk meg, hogy az őszi búza túlnyomó része, amelyről gazdáink már azt hitték, hogy a szárazság folytán kiveszett, nem csak csírázásnak indult, hanem szépen ki is kelt. A gyenge búzára ugyan nem éppen kedvezően hatott az átmenet nélkül hirtelen beállott száraz fagy, de miután az idő csütörtökön ismét meglágyult, gazdáink remélik, hogy számbavehe- tőbb kárt nem okozott. Az első hidegek. Nagy reményekkel indultunk neki a hétnek. Egyszerre kitisztult, elkezdett fújni az északi szél, aztán reggelre csonttá fagyott minden, másnap is tartotta magát a fagy, úgy hogy 8°-os hideget is élveztünk. A harmadik nap pláne csupa gyönyör volt, kora reggel el kezdett sürü apró pihékben esni a hó! Na hála az égnek! — godoltuk — lesz szép fehér karácsony ! Péntekre virradóra azonban az időjárás fordított egyet a köpenyegen, szépen kiengedett, aztán megnyíltak az ég csatornái és szapora eső tüntette el a pompás fehér hótakarót. Most aztán ismét ott vagyunk ahol mádi igen tisztelt polgártársunk: loccs-poccs ismét minden. Pedig mindenki megtette már az előkészületet a közelgő korcsolyaszezonra! A sport hivei előkeresték a feledés porából a korcsolyákat, a vizszabályozó társulat pedig híven régi szokásához, a befagyás alatt álló csatornára ráengedte a vizet, nagy bosszúságot okozva ezzel a korcsolya és jéghordás sporthiveinek. Ezúttal azonban visszafelé sült el a kis flinta: elment a jég! Hanem most már aztán „eresztődjók“ az a viz ! . . . A karácsony előtti vasárnap munkaszünete. Az Kereskedelmi és Iparkamara értesíti az érdekelt kereskedőket és iparosokat, hogy a kereskedelemügyi miniszter a fogyasztó közönség érdekeire való tekintettel megengedte, hogy e hó 22-én, a karácsonyi ünnepeket megelőző vasárnapon az ipari és kereskedelmi árusítás, illetőleg adás-vevés és a vásárolt áruk hazaszállítása déli 12 óráig végezhető legyen. A munkaszünet e felfüggesztése azonban nem terjed ki az irodai munkákra, amelyek e napon is csak az érvényben lévő korlátozások mellett végezhetők. Az iparosok baleset-biztosítási szerződései. Az uj munkásbiztositási törvény értelmében a munkaadóknak alkalmazottaik baleset esetére való biztosítása tárgyában a biztosító-társaságokkal 1906. év junius 30-ig kötött szerződései, ha ezeknek terhét az illető munkaadók a munkásbiztositó pénztárakra akarják átruházni, az Országos Munkás- betegsegitő és Balesetbiztosító pénztárnál ennek megalakulásától számított egy hónapon belül beje- lentendők. Az aradi kereskedelmi és iparkamra figyelmezteti az érdekelt gyárosokat, iparosokat s általában mindazon munkaadókat, akik alkalmazottaikat az uj munkásbiztositási törvény életbelépte előtt magán-biztositótársulatoknál baleset esetére biztosították s nem akarnak két helyen is biztosítási dijakat fizetni, hogy az országos munkáspénztár működését a múlt hó 29-én kezdte meg s a törvény által e terhes szerződések átruházására kijelölt terminus deczember hó 29-ón lejár. A fenálló szerződések tehát e hó 29-ig annál inkább bejelentendők, mert a határidő után érkező bejelentéseket az országos pénztár tudomásul nem veheti. Házasság. Sebestyén István főgépész folyó hó 15-én lépett házasságra Varga Borbálával. Uránia. A villanyosok egy és más okból sokat beszéltetnek mostanában magukról városszerte. — Ugylátszik az elmúlt vasárnap is boldog emlé- lékébe akarták idézni magukat a müélvező közönségnek. — Még pedig fortélyos leleményességgel! Ugyanis a főgimnázium tornacsarnokában a szokott kéthetes vasárnapi Urániát tartották éppen, mikor egyszerre kialudtak a gyulai villanytársaságnak hajnali világot árasztó körtéi b lön olyan pokoli koromsötétség, hogy uram bocsá ! még a kenettelje- sebben gondolkozó elmékben is megvillant egy perezre a sokat jelentő régi jelszó : szabad a csók !