Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-22 / 38. szám
2 BÉKÉS 1907. szeptember 22. nevelését látnák ! (Tisztelet a ritka kivételnek — ha ugyan van !) Száz leány közül kilenczvenkilenczet bátran oda lehet állítani a takaróktüzhely mellé, 8 egy legegyszerűbb levest sem tud elkészíteni, a rántás-szagtól meg pláne menten elájul! A főzőkanál birodalma terra incognita előttük, dunsztjok sincs hozzá ! Azaz dehogy nem! Hát a sok dunsztos, czukros, szirupos beföttkészités? ... Ez kell a magyarnak ! Hogy mit eszünk ebédre, vacsorára, arra kevés a gondjuk, kotyvassza az édes mama, no meg a cseléd — ha tudja ! Fő az, hogy télire el legyünk látva drága finom dunsztos és nem dunsztos befőttekkel, fog- és gyomorrontó nyalánkságokkal! . . . Ezek a filigrán czukrász-kisasszonykák mit szólnának hozzá, ha valamelyik ősmamájuk megsokalva a dolgot, beleszólani merészkednék a gazdasszonyi nevelésükbe-s kezükbe nyomna egy rocskát, hogy fejjék meg a Riska tehenet. Párblő, fidón, ugyebár ? . . . Pedig kedves modern kisasszonykáim, az életnek nem az a czélja, hogy nyalakodjunk, kereveten heverészve ábrándozzunk, regényeket, befőttló izü szerelmi novellákat olvassunk, tenniszezzünk és csárdásra bosztont járjunk, hanem valami más egyéb is, amit porló ősanyáink hivatásszerűen, jókedvvel lelkesedéssel csináltak: főztek, mostak, vasaltak, takarítottak, ha kell — tehenet is fejtek, cselédeiknek épp ezért imponálni tudtak — s mégis nagyasszonyok voltak ! . . . Nejn esett le az aranygyűrű még sem az ujjúkról . . . Ha ez most is igy lenne, nem volna szükség utolsó szalmaszálként a közös konyhába kapaszkodni. S ha csak a lányok volnának ilyenek ! De ilyen az asszonyok 75°/0-a is ! Ha a szakácsnő faképnél hagyja őket, világért nem állanának a helyébe, inkább „kosztot hordat- nak“ ! Hja! ilyen körülmények közt persze, hogy égető szükség a közös konyha eszméjének gyakorlati megvalósítása. Égető szükség és létfeltétel ! Mi azonban a közös konyha létesitósét kissé más érzelmekkel üdvözöljük, mint a társadalom legnagyobb része. Mi a közös konyhát nem végez ólnak, hanem csak átmeneti intézménynek tartjuk. A közös konyhának nem az a czélja, hogy azoknak kezéből is kivegye a tőző- kanalat, akik azt eddig hivatásszerűen forgatták! Sőt ellenkezőleg! Az a czélja, hogy a jelenkori idétlen, beteges hajlamú leánynemzedéket a jövő gazdasszonyáivá alakítsa át. S épp ezért szükséges, hogy a közös konyha necsak táplálkozási végezel, hanem emellett és első sorban valóságos fözöistola legyen. Nem ismerjük még a terveket, részleteket, melyeket a gyulai közös konyha hetes bizottsága magáévá tett, de már ehelyütt kell hangoztatnunk, hogy a napi felügyelet és ellenőrzésbe az asszonyok mellett a leányok is bevonassanak. Tanuljanak betekintést szerezni a háztartás előttük még ismeretlen titkaiba, szokjanak hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy ők sem különbek, mint ősanyáik, barátkozzanak meg azzal a tudattal, hogy a legkiválóbb tulajdonsága a leánynak, ha minden egyebek mellett, sőt minden egyebek fölött a házidolgokhoz is ért. A közös konyha intézménye, ha általános lesz, le fogja törni a drágaságot, le fogja törni a cselédmizériát, s ha ezek mellett olyan lesz, aminőnek mi óhajtjuk, akkor átalakitja a mai leánynemzedék ferde nevelési rendszerét és irányát. Ha pedig ezt a hármas czélt eléri, akkor befejezte hivatását és addig is, mig esetleg újra szükség lenne reá, félre kell állania az útból! Félre kell állania, hogy helyet, teret engedjen az érvényesülésre azoknak, kik ed- dig éppen hibás nevelési rendszerükből és beléjük oltott beteges nagvzolási hajlamaikból kifolyóan az érvényesülésre képtelenek voltak, a magyar asszony és leánynemzedéknek. Ha nem lesz drágaság, ha nem lesz cselédmizéria, ha a nők nem szégyenük a főzőkanalat és gazdasszonyi mivoltukat, akkor a közös konyha bevégezte hivatását, feladatát. Akkor reá többé nincs szükség ! A mór megtette kötelességét, a mór mehet! Akkor már a közös konyha eszméje elavult intézmény lesz, amelynek helyét hangos nótaszóval, lelkes munkakedvvel fogják betölteni azok az asszonyok és leányok, akik most már büszkék lesznek reá, hogy ősanyáikhoz méltó igazi magyar gazdasszonyok lettek ! Nyereség lesz ez a férjeknek, nyereség az asszonyoknak és leányoknak egyaránt! De leginkább talán a leányoknak, mert megtanulják azt az igazságot, hogy a házimunkától, főzéstől, mosástól, vasalástól, taka- ritástól, sőt — uram bocsá’ — még a fejőstől sem esik le az aranygyűrű az ujjúkról, sőt ha nem volt aranygyűrűjük, ami leessék, akkor is sokkal könnyebben terem gyűrű az ujjúkon, ha mindjárt — karikagyűrű képében is ! . . . Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1907. évre előirt várm. katonaelszállásolási pótadó kivetési lajstrom számvevőiig megvizsgáltatván a szabályrendelet 5. §-a értelmében folyó évi szeptember 25-től október 10-ig, a városi*adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tar tátik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom kitételének napját követő 15 nap alatt, a-kik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyulán, 1907. évi szeptember hó 21-én. Dr. Lovich Ödön, 376 1—1 h. polgármester. T a n ii g y. A gyulai róm. kath. főgymnáziumi bizottság folyó hó 18-án, szerdán délután tartotta rendes félévi gyűlését dr. Lindenberger János plébános elnöklete alatt. A tárgysorozat pontjai közül kiemeljük a következőket. A gimnáziumi alapszerződés és ügyrend értelmében a bizottság alkalmazza az iskolaorvost, ki egyszersmind az intézetnek egészségtan tanára is. A bizottság ez állásra dr. Zöldy János vármegyei főorvost választotta meg. A vallás- és közoktatásügyi minister 91946. 1907. sz. a. Prág Ferencz és 7áby Andor okleveles tanárokat a gimnáziumi szerződés értelmében az intézet görög-latin, illetve magyar-latin tanszékeire rendes tanárokká kinevezte, nevezett tanárok a bizottság előtt letették a hivatalos esküt. Mii tán a bizottság júliusi ülésén, az intézet tornatanári állására jelölt pályázót a minister máshova nevezte ki, a fölöttes hatóságok fölhívása folytán a bizottság elhatározta, hogy a tanszék betöltésére újból megteszi a szükséges intézkedéseket. A tandijmentesszándékkal vés,, körül, hogy mulasson veied. Egyszerre azután magadra maradsz és férjhez menni nem fogsz soha. Ez az igazság, mire figyelmeztetni akartalak én, az ellenséged szánalomból. Hárítsad el magadról a veszélyt. De azt elvárom, hogy titokban tartsad a mondottakat. Az utolsó szavakat már egy kétségbeesetten zokogó és egész testében remegő, összetört léleknek mondotta Matild. Igen, a szép Etus ott hevert a pamlagon, haja összekuszálódott, keble az el-elfojtott zokogástól lázasan hullámzott s kis szivébe beköltözött az ismeretlen gond, a bánat, a tépelődés, a félelem, mely megaszalja a fiatalságot, elűzi a derűt. Sok időbe került, mig Matild Etelt öntudatra serkentette és némi nyugodtságot csepegtethetett belé. Akkor azután igy szólt hozzá: — Még nincs elveszve semmi. Ezért hát nyugodjál meg lelkem. Fáj szenvedésed, fáj, hogy éppen én okoztam felvilágosításommal, ki neked nem voltam lelki barátnőd. De pótolni akarom ezt egy jó tanácscsal. Menj férjhez, számtalan derék udvarlód van, szemelj ki egyet közülök, a ki iránt nagy rokonszenvvel viseltetsz és a ki méltó kezedre, boldogítsad sziveddel. Ma még az első vagy, hát az elsők közül választhatsz, ma még nem csaptak le a felhők, használd fel a feléd mosolygó kék égnek rövid ideig tartó tisztaságát s mint bálkirálynő menj a táncteremből a templomba, trónusodról az Isten oltára elé. Másnap azután Matild tanácsát Etus végre- hajtá. Délelőtti látogatásaikat végezték náluk az urak s Kolozsváry Gida sokáig talált ottmaradni. Egy perezre magukra maradtak a szalonban. Kolozsváry rég ostromolta Etust, kiérdeklődött az ifjú iránt és Gida most is felhasználta az alkalmat, hogy forró szerelméről beszéljen a leánynak. Etus végignézett rajta, hosszan reá szegezte tekintetét, látta, hogy szép fiú és külsejéről Ítélve, rossz sem lehet, igy felelt mai kirohanására kitartó udvarlójának : — Nem bánom, kedves Gida, beszéljen a mamával! És Etel még aznap menyasszony lett, igy lett Kolozsváry Gida menyasszonya. Persze a város nem sejté, hogy Matild keze játszott ebben, a fiatalság, pedig mit tehetett ? Sajnálták elveszíteni Etust és nagyban készültek az esküvőjére. Az igazság pedig az, hogy Etel apja-uram- nak fináncziái fényesebben álltak, mint valaha. Mese volt, mit Matild mondott, csapda, mely jól volt felállítva. Az esküvő előtt egy héttel a szép és szerelmében boldog, de apja sorsa felett kesergő Etus apjával a közjegyzőhöz hajtatott. Gida apja már ott várakozott reájuk. Etuskát édesapja a közjegyzőnél hagyta és azután a két öreg úr belépett az irodába. De kihallatszottak a szavak és Etus tisztán hallotta, hogy milyen tárgy felett tanácskoznak, házassági szerződést csinálnak és jól értette, hogy apja egész vagyont ad vele Gidának. És Etus egyszerre tisztán látta a csapdát. Mikor atyjával kocsiba ült a bájos menyasszony, szempilláin könyek ültek. De nem leányéletének elmúlását siratta. Örömkönyek voltak azok. És azután igy szólt atyjához : — Édes atyám, ugyebár mi gazdagok vagyunk ? — Hát, tudod leányom, van mit aprítani a tejbe. — És ugyebár nincsenek apának kötelezettségei ? Az öreg Kovács jóízűen kaczagott leánya furcsaságain s azután igy szólt Etuskájához: — Te, te, kis lurkó, ki hitte volna, hogy ilyen számitó vagy. Már a hozományod miatt nyugtalankodol. Ne félj, nem üres zsebbel mégy Gidához . . . Ez este volt épp a jótékonysági bazár. Etus nem árult ugyan pezsgőt, de vőlegénye karján megjelent a mulatságon. Arcza ragyogott a boldogságtól. Hogy is ne 1 Apját a tönkreju- tástól messze látta. Egyenesen a pezsgős sátorhoz tartott. Matild épp most adott el egy csókot ajkairól a jótékony czél iránt való tekintetből potom kétszáz forintért. Etus igy szólt egykori vetélytársnőjéhez. — Köszönettel tartozom neked, Matild. Rosszul számítottál, ha rosszat akartál velem. Nagyon boldog vagyok, mert jobb boldogságot,
