Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
2 BÉKÉS 1907. szeptember 8. ismeretének tudatában, hinni s bizni nem tudunk. Ha valaki, akkor első sorban mi vagyunk azok, akik a helyettes polgármester úr ambicziójában és intencziójának őszinteségében megbízunk, azt nagyrabecsüljük és mindazon intézkedésekben, amelyeket a pénzügyi egyensúly helyreállítására, érthetőbben kifejezve a községi pótadó apasztására proponál vagy proponálni fog, — nem nézve azt sem, hogy eme intézkedések népszerűek vagy népszerűtlenek, csupán azt, hogy a kitűzött czélra szolgálnak-e, — csekély erőnktől telhe- tőleg, teljes mértékben támogatni fogjuk. Nem vitatjuk, sőt határozottan állítjuk, hogy voltak és vannak is olyan visszásságok a városnál, amelyek — bármennyire darázsfészekbe nyúljon a város helyettes polgármestere és előre megmondjuk, hogy darázsfészekbe nyúl — igenis megszüntetendők. De ezek kisebb jelentőségű dolgok és ezen visszásságok, vagy mondjuk visszaélések orvoslása a mi nézetünk szerint 3, legfeljebb 4 perczenttel fogja — ha ugyan annyival is fogja — a pótadót is mérsékelni. Nem kicsinyeljük, sőt elkerülhetlenül szükségesnek tekintjük az ily sikerre való törekvést is, számbavehető oly eredményt azonban, ami a községi pótadót érezJietöleg apasztaná, eme törekvésektől a lapunk múlt heti czikkében kifejtett okoknál fogva nem várunk. A magát meg nem nevezett városi képviselő úr érvelése tehát egyátalán nem ingatott meg bennünket ama nézetünk helyes voltában, hogy Gyula város súlyos anyagi helyzete feltétlenül igényeli, hogy azt miniszteri biztos tegye beható vizsgálat tárgyává. Ha nem volna rá más indok, elkerülhetlenül szükségessé teszi azt az idei rósz termés, pangó ipar és kereskedelem mellett a 120°/0 pótadóval sújtott adófizető lakosság megnyugtatása is, különösen most, amidőn egy tragikus eset, habár esetleg alap nélkül, szintén hozzájárul a kedélyek nyug- talanitásához. Most is tehát csak oda kell konkludál- nunk, amit múlt heti czikkünkben megirtunk és »cadavere praesente* még szükségesebbnek tartunk, hogy vizsgáltassa meg a belügyminiszter behatóan Gyula városa gazdálkodását. Ha vannak visszaélések, akkor orvosolja azokat, ha — mint hisszük és amint meggyőződésünk — Gyula rendezett tanácsú városa, bármily reformok mellett is képtelen háztartását 100 perczenten alúli községi pótadón alúl fedezni, akkor — mint az ellenséges érzületű Horvátország admi- nisztrationalis költségeihez cselekszi, járuljon az állam egy túlterhelt magyar város hazafias közönsége állami természetű köz- igazgatási szükségleteinek viseléséhez is. A vármegye közgyűlése. — Szeptember 14. — Békésvármegye törvényhatósági bizottságának szeptember hó 14-én tartandó rendkívüli közgyűlésére tárgyalásra kitüzetett: 1 Csorvás község képviselőtestületének határozata a gróf Apponyi-féle birtok parczellázása folytán szükségessé vált kölcsön felvétele tárgyában. 2 A gyulai Pálinkaház-utcza kikövezésére az árlejtés eredményéhez képest szükségés több költség fedezése. 3. Gyulavári község határozata a holt Körös meder tulajdonjogának kérdésében, az ellen Z. Tóth Sándor és társa által beadott felebbezés. 4 Szarvas község határozatai a gróf Csáki Albin- utczában már megkezdett aszfalt-járda folytatása s a költségek fedezése tárgyában. 5 Özvegy Hivessy Károlyné nyugdíjazása. 6 Kőrösladány község határozata néhai Kovács Albert volt községi főjegyző özvegye részére segély megszavazása tárgyában. 7 A szeghalmi Kossuth szobor bizottság meghívója. 8 Békés község tulajdonát képező »Magyar- Király« szálloda és vendéglő bérbeadására vonatkozó szerződés. A József Föherczeg-Szanatórium. Igen tisztelt Szerkesztő úr! A Békésmegyei Közlöny szeptember 1-ei számában »Cselédsztrájk a szanatóriumban« czimen, valószínűleg egy fegyelmi utón elbocsátott alkalmazott informácziója után, s a nélkül, hogy állításainak valóságáról illetékes helyen meggyőződést szerzett volna, jónak látta a következő nyári szenzácziókat világgá bocsájtani: 1. a szanatóriumban alkalmazott két szakácsnőnek egyetlen kvalifikácziója »magas protekcziójuk« volna; 2. az élelmezés rossz, olyannyira, hogy a betegek nem győznek panaszkodni; 3. a személyzet élelmezésül azt kapja, a mit a betegek tányéraikon visszahagynak; 4. a személyzet e miatt sztrájkba készült s az igazgatóság a sztrájkot csak úgy tudta leszerelni, hogy a személyzetnek bérfelemelést Ígért. Mivel a Békésmegyei Közlöny a gondjaimra bízott intézetről oly híreket közölt, a melyek a közönségnek az intézettel szemben táplált bizalmát megingatni képesek, szükségből, de nem, készségesen, arra kértem a Békésmegyei Közlöny szerkesztőségét, hogy czáfoló soraimnak lapjában adjon helyet. A Békésmegyei Közlönynek az az állítása tehát, hogy az igazság keresésében hozzám is fordult volna, a valóságnak nem felel meg. Czáfolatomban a következőket jelentettem ki: 1. sajnos, csak egy szakácsnőnk van, melyet egy cselédszerző magas protekcziójával szerződtettünk; 2. az élelmezés teljesen kifogástalan. Ha panaszok néha előfordulnak, ez onnan van, mert mindenkinek a maga ízlése szerint főzni nem lehet, s mert egy ilyen nagy intézetnek 8 kilométerről való élelmezése, főleg az első időben, nehézségekkel jár ; 3. valótlan, hogy a személyzet azt kapná élelmezésül, a mit a betegek visszahagynak, sőt ellenkezőleg: a betegek által visszahagyott, ételek elfogyasztása tilos. Ezért a személyzetnek akkor tálalunk, a mikor a betegeknek ; 4. semmiféle sztrájkról tudomásunk nincsen. Készséggel elismerem, hogy a szerkesztőség azon kérésemnek, hogy a czáfolatot tegye közzé, eleget is tett, s bár a posteriori s akkor tette, a mikor nehány szenzácziót hajhászó fővárosi lap is átvette már a Békésmegyei Közlöny híreit, a dolgot befejezettnek tekintettem volna, ha a Békésmegyei Közlöny nem fűzött volna egy megjegyzést* czáfola- tomhoz, azt tudniillik, hogy az igazgatóságnak tudnia kellett a sztrájkról, mert a személyzetnek bérfelemelést ígért. Mivel a Békésmegyei Közlöny, úgy látszik, több hitelt ad egy elcsapott alkalmazott informáczió- ján k, mint az enyémnek, soraim részére Szerkesztő Halvány, karcsú, beszédes szemű, hallgatag. Apánk is meghalt, én gazda maradtam az összeolvadt ősi birtokon, ő hivatalnok lett. Ami kis jövedelmet hozott a föld, mind nekem hagyta, nem fogadta el a testvéri osztályt. A megye székhelyén árvaszéki irattárnok lett. Zárkózott, komor emberré vált. Nem járt kaszinókba, nem ivott, nem kártyázott, egy szén vedélye volt csak — az olvasás. Hazai és külföldi lapok, könyvek egész halmazzal érkeztek hozzá mindennap. Erre költötte minden nélkülözhető pénzét. Senki kegyét nem kereste, tiszt- ujitásokon nem is korteskedett mellette senki. A leányos házakat kerülte. — És nem beszélt senkivel másról, mint hivatalos ügyeiről, úgy, hogy daczára kitűnő tollának, nagyon kevésre becsülték a hivatalos körökben. Csak egy ember, a főispánja sejtett meg benne valamit, sejtette, hogy ez alatt a/ állig való begombolkozottság alatt nagy szb, nagy lélek lakik. A főispán házához járt is néha. Egy időben nagyon gyakran is. Ezt már te is tudod öcsém. Te is segítettél tán a pletykát hordani. Egyszer aztán férjhez ment a főispán leánya, valami gazdag, vén báró vette el. Hja fiam, sok volt a főispán adóssága és nagyon halvány vol> a szegény Margit az oltár előtt. Azóta aztán Dénes nem járt többé a házhoz, de nem járt máshová sem. Beletemetkezett könyvei lapjaiba. Mogorva, rideg ember lett. Csak a gyermekeket szerette még. Múlt év óta fővárosi lapokban egymásután jelentek meg gyűjtő hatású vezércikkek. Iróju<at n-m ismerte senki, csak én, aki hozzám irt gyér leveleiből jól ismertem Dénes stílusát. De a láng, ami az eszmékkel telt sorokból felcsapott, komor színben világított meg mindent, mintha a pesszimizmns oltárán lobogott volna. A Dénes pesszimizmusa a hazája jövője fölött kétséebeeső szeretet volt. És egyik czikkében — mondom, nem ismerte senki a nevét — egyik czikkében jós szavakkal hirdette, mi lészen eljövendő. Hogy gyász vár a nemzetre, mély, nagy gyász. És aztán meghalt az én öcsém. Tudod, most féléve épen. Eltemettük. Az orvosok azt mondták, hogy szivszélhüdés ölte meg. De az olyan sziveknek más a halálos mérgök. Te ezt nem érted meg öcsém* én is csak sejtem, az én lomha érezni t Adásommal. Te meg ennek a ti sokat dicsért, émelygős „fin de siédte“-teknek a fia vagy. És tegnap megtaláltam ezt a könyvet a Dénes hátrahagyott iratai közt. Most csak ezt a lapot olvasd. „Aktuális“, mint ti, újságírók nevezitek. A többit majd máskor — talán. És egy kiszakított lapot adott kezembe, ime ide Írom, mi volt rajta: * „Csak egy hitvallás igaz a földön: a szép imádása és csak egy szenvedély jogosult : a hazaszeretet. A többi mind ephemeris érdekek szolgálása, a mik a rövid életű emberrel együtt eltűnnek, de a szép és annak kultusza, a haza- szeretet és annak földje örök marad. A tespedő levegőt vihar mozdítja meg, a tespedő embert a kétségbeesés, a tespedő nemzetet egy nagy veszteség fölött érzett fájdalom. A fájdalom, amely, ha a csendes rezignáczió ideje elmúlik, tettekre aczélozottan bocsátja ki békóiból a szenvedőt. A nagy fájdalom, amelybe, mint a tengerbe, feloszlik, átolvad minden, a csalódott szerelmes bánata, az elhagyott barát keserve és az egyéni érdekek helyére a mindenki üdvét kereső, remegéstelen tettvágy lép. El fog jönni az az idő. El fog jönni ez a gyász. El fog következni ez a nagy fájdalom. * És ha a nagy természettanitó megnyilatkozásait a gondviselés összhangba akarja hozni a tespedő álomból, a fájdalomból felriasztott nemzettel, a tavasz ébredése idején lesz az. — Hogy a mikor a siron kihajt a virág, a mikor az élet forró erővel lüktet minden élő lényben, a mikor a szerelem, a vágy, az epedés töltik el ösmeretlen erővel a lelket, hogy akkor minden hév, minden erő a nagy fájdalom, a nagy szenvedés szolgálatába álljon . . . ... A tavasz ébredésekor . . . * Künn, a pirosló rügyekkel borított ágak közt fölébreú az első kis madár. A hajnali derengés, az első halvány szürkület szűrődik át a tiszta, nedves levegőn. A harmat egy gyöngyöt a másik után fűz a gyöngéd hajtásokra, az első kis madár körülnéz, mintha tisztába akarna jönni azzal, hol van és — elcsicsergi magát. A csicsergés elhangzik a csöndben. A szomszéd ágon ülő pajtása, barátja tán, vagy barátnője meghallotta álmában a halk köszöntést és felemeli fejét, apró, fényes szemecskéi fölcsillannak — s összebúj a két madár, hogy testök melegében keressenek védelmet a hajnal borzongat óhidege
