Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
XXXIX. évfolyam. Gyula, 1907. augusztus 18. 33-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre ________10 K — I Fé l évre... _ _ _ 5 K — f Évnegyedre________2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatalt Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A remetei földek öntözése. Tudatlanság és irigység sok gáncsot vetettek a remetei földparcellázás keresztülvitele elé, ugyannyira, hogy az eszme, különösen a kezdet stádiumában majdnem meghiúsultnak látszott. Háia azonban elsősorban a tulajdonos özv. gróf Almásy Kálmánná e lapokban is többször méltatott nemesszivü- sógének; a békésmegyei takarékpénztáriegyesület igazgatóságának a kölcsön nyújtása körül tanúsított kiváló szocziális érzéke s önzetlen áldozatkészségéért; hála továbbá a földművelésügyi minisztérium támogatásának és teljes elismerés azért a csüggedóst nem ismerő, önzetlen, fáradságos munkáért, amit a parczellázásra kiküldött bizottság, a legsúlyosabb viszonyok között kifejtett: a par- czellázási akció — mint azt a legnagyobb örömmel konstatálhatjuk — teljes sikerrel befejeztetett. A mintegy 1650 kis holdnyi területű ökörjárási és árendási föld ötszázon felüli zsellérembernek birtokában és használatában van. Az isteni gondviselés is kivételes pártfogásba vette őket; ebben a rossz gazdasági évben, amikor először vették használatba, a parczellázott földeken úgy árpában, mint tengeriben jó középen felüli termésük van és miután a föld csak november végén jött birtokukba, mint utólagosan kiderült szerencséjükre törént, hogy búzát már kevesen vethettek, de ami kevés buzavetés volt, az is hasonlithatlanul jobb termésű, mint aminő egyéb réti földeken. Tagadhatatlanul nagy jelentőségű dolog már az is, hogy ötszáz szegénysorsu zsellérember olyan helyzetbe jutott, hogy elfogadható, tisztességes, sőt jutányos áron és a mai súlyos pénzviszonyok között csaknem mesével határos előnyös feltételek mellett három-három hold földet mondhat magáénak. De mégsem ez adja meg a remetei földparcellázás nagyobb jelentőségét, hanem azok a feltételek, amelyek ehez a földparcellázáshoz fűződnek és ezideig páratlanul állanak, mondhatni hogy korszakalkotó hatásúak a földparcellázások krónikájában. Azt a telekkönyvileg is biztosított alap- feltételt értjük alatta, hogy a remetei földek Össze nem vásárolhatók. Amint 500 egynéhány tulajdonosa van ma, ép úgy 500 egynéhány embernek tulajdonában és használatában kell hogy maradjanak az idők belátható végéig. Felsőbb hatóságoktól is jóváhagyott szabályzat van ugyanis rá, hogy a birtokos változás csakis a város jóváhagyása mellett történhetik ; a város pedig csakis olyan zsellérembernek engedheti meg Remetén a földszerzést, akinek sem ott, sem másutt földje nincsen. Ez a korlátozás tudvalevőleg sokaknak nem tetszett. Fényes szónoklatokat hallottunk, kogy ez mennyire szokatlan, sőt reak- czionarius intézkedés. Hogy szokatlan, sőt hogy több annál, mert tudtunkkal eddig példanélküli, azt elismerjük; hogy reakczio nárius volna, azt tagadjuk ugyan, de ha az volna is, egyáltalában nem hat meg, annál- kevósbbé riaszt vissza bennünket. Ez a korlátozás ugyanis az, ami korszakalkotó jelentőségűvé és üdvössé avatja a remetei földparczellázást. Enélkül a korlátozás nélkül ugyanis akadémikus óhajjá zsugorodnék az, amit a parczellázás nemzetgazdasági sikeréhez és a zsellérek boldogulásához füzünk, tudniillik hogy a remetei földeken az eddigi sablontól eltérő intenzív gazdálkodás lépjen életbe. Mert ne áltassa magát senki. Mi legalább nem áltatjuk magunkat, mert régóta meggyőződtünk róla, hogy a mi népünket sem vezércikkekkel, sem buzdító szép szavakkal soha sem tudjuk a talajpusztitó és évről-évre kisebb jövedelmet hajtó külterjes gazdálkodásról leszoktatni. Búza, árpa, tengeri, vagy olykor némi zab, ez az alföldi nép hagyományos gazdálkodási rendszere földtagositás óta. Sőt utóbbi időben még ennél is földpusztitóbb gazdálkodás dívik: kétszer, gyakran háromszor egymásután búza és csak azután tengeri * a nép nagy zöme hallani sem akar más gazdálkodási módról. Egy pillanatig sem áltattuk és nem áltatnánk most sem magunkat, hogy a remetei földön is ugyanez a kettős, vagy legjobb esetben hármas forgóju magtermelés történnék, — mint bizonyosan úgy lesz a bene- deki földeken — ha a remetei parczellázás feltételeinek megállapításánál az intenzív gazdálkodási rendszerre való kényszerű áttérésről gondoskodás nem történt volna. Aki a mai népünk lélektanát, gondolkodási módját ismeri, tisztában van vele, hogy azt a külterjes gazdálkodással való szakításra és a belterjes gazdálkodásra csakis a kényszer — az és semmi más — tudja és fogja átterelhetni. Közhellyé vált igazság, hogy mezőgazdaságunknak egyik legnagyobb baja, nem a TiRCiA, Keresztfiamhoz ! Anyád ölén ha látlak Pihenni csöndesen, E kedves tiszta kép nyomán Megszáll hús sejtelem: Ha majd a jó anyácskád Ölébe nem vehet, S tündérországról ajka már Nem is mesél neked, — Ha más karok ölelnek Es más kéz simogat, S te más ölében álmodod A fényes álmokat, — S ha félálomból ébredsz És anyácskád helyett — Úgy véled — tündér csodaszép Pirulva rád nevet, — S a nagy kendőnek rojtját Már nem számlálgatod, Habszinü csipke és selyem Lesz majd a vánkosod, — És őszbe csavarodott Sima hajfürt helyett Föléd hajolva látsz te majd Egy szőke szép fejet, — — Oh ezt a perezet féltem, Csalódást hoz reád .... Mert senki nem szerethet úgy Mint a te jó Anyád. Keblovizky Mayer Lajos. Jiiadi leT^elelzv. „igo4. deczember havában egy nagyobb karavánt kísértünk Reni Unifba. Ekkor kerültem először tüzbe. Addig csak kisebb utakra, helyi szolgálatokra osztottak be. Éjjel támadtak meg az arabok. Lopva, orozva ütöttek ránk; de készen találtak hennánkét. Egy, addig ismeretlen érzés fogott el a harczi zaj, lárma, puskaropogás közt. Vad csa- takiálltással, lándzsáikat előre szegezve támadtak, jobban mondva özönlöttek ránk az öles, marcona kinézésű vagak. A légió két ezrede megingott a tízszeres ellen rohama alatt ; de keresztül törni nem tudták, a karavánig nem jutottak, órákon keresztül folyt az öldöklő szurony és lándzsa tusa. Kábultan álltam a zűrzavarban ; a félelem elzsibbasztott; még az élet-ösztönöm is mintha kihalt volna . . . Egy arab óriás elébem ugrott, s én mereven, mozdulatlanul vártam a rám irányított csapását, Szinte hallottam a lándzsája siivöltését, midőn mellettem nagyot kiálltott egy magyar legioner ; , — így kell azt pajtás ! S szuronyával úgy szúrta keresztül az én arabomat, hogy az egy szó, egy kiáltás nélkül összeesett . . . Mint a fuldokló, ki a viz színére jut — nagyot lélegzettem. Bal kezemmel megtörültem verejtékező homlokomat ... a tenyerem csupa vér lett. Ez a vér, az én vérem látása adta visz[sza a valómat; ez rázott fel az élettelen tompultságomból ... Ez adta azt a tudatot, hogy itt ölni kell — vagy te engem, vagy én téged. Aztán a következő pillanatban láttam, mint szúrja keresztül egy arab az én legkedvesebb pajtásomat, az előbbi szabaditómat... Görcsösen szorítottam meg mind a két kezemmel a fegyveremet, a fogaim is összecsikorodtak amint előre ugrottam . . . torkom összeszorult s állati hangot adott, midőn a legközelebb eső arabba döftem a szuronyomat ... A többi már mészáros módra, szinte szakványba ment. Győztünk. Az arabok fele fűbe, illetve homokba harapott. A másik felét messze beüztük a sivatagba. De mi is megtizedelve folytattuk utunkat. Még három ilyen nagyobb ütközetben vettem részt. Az utolsó folyó év január 17-én történt. Akkor is egy nagyobb karavánt kisértünk, mintegy ezerkétszázan. El Manguárban húszezer tuareg rohant meg bennünket. A borzasztó mészárlásban leölték az egész légiót az utolsó emberig s az egész karavánt, csak 18 legioner, — kik a támadás előtt egérutat nyertek, — menekültek meg. Ezek előre futottak az állomásra, hogy segítséget hozzanak . . .. Ott feküdtem három napig élettelenül egy leölt teve oldala mellett. Rajtam egy szétroncsolt fejű tuareg harczos feküdt; feje ott logott a vállamon. Egyszer-egyszer eszméletre jöttem s rettentő szomjúságomban a tuarég fején megaludt vért nyaldostam . . . Lapunk mai száma, S oldal.
