Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-14 / 28. szám
4 BÉKÉS 1907. julius 14. Igazolási jegyet nyert 27 egyén. Külföldi útlevelet nyert 101, egyén. A gyulai kir. törvényszék fogházából kiszabadult 105 egyén. Feltételes szabadságot 1 egyén kapott. Közártalma egyén és gyanusitott nyilvántartatott 16. Csendőrségtől fogoly nem vétetett át. A személybiztonság 28 esetben támadtatott meg, melyek kisebb nagyobb testisértéssel végződő cselekmények voltak. A tettesek minden esetben kinyomoztattak s ellenük a megtorló eljárás lefolytattatott. A vagyonbiztonság 115 esetben támadtatott meg, a tettesek 90 esetben kinyomoztattak és az iletékes biróságnak átadattak, illetve feljelentettek. 28 esetben eredménytelen maradt a nyomozás. Viszonyítva az előző éveihez, a személybiztonság elleni cselekmények száma 10-el kevesebb, a vagyonbiztonság ellen elkövetett cselekmények száma pedig .11 esettel több. öngyilkos lett 7 egyén, öngyilkosságot kísérelt meg 8 egyén. Baleset előfordult 16, melyből 5 halálos kimenetelű volt. Viszonyítva az előző évihez, az ön- gyilkosság száma 2-vel több, a balesetek száma pedig 5-el több. Tüzeset volt 25 esetben, szaporodás 10. Az utczák és terek villanylámpákkal világíttatnak, számuk 6 ivlámpa és 374 drb. 16 gyertya- fényű izzólámpa, melyekből 187 drb. egész éjjel, 187 drb. pedig fél éjjel világit. Külön fejezet számol be az építkezések, közlekedési, gyalog és közutak kibővítése, továbbá a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, munkás ügyek, személyi ügyek és vegyesek felől. Végül közli a jelentés a város virilis és választott képviselőinek, a tanács tagjai, a szakosztályok, végül a gyulai törvényhatósági bizottsági tagok névsorát. Hírek. Föispáni bÚCSÚ. A vármegye tisztikarának éléről eltávozó és Aradon tekintélyes közgazdasági jelentőségű állást elfoglaló dr. Fábry Sándor főispánnak eme állásától való lemondásáról többször hirt adtunk. Tudott dolog az is, hogy a lemondás még ez idő szerint nincs elfogadva s az úgy látszik, csak az uj föispáni kinevezéssel egyidejűleg fog publikáltaim. A távozó főispánnak előreláthatólag tehát a holnapi közgyűlésen lesz az utolsó nyilvános vármegyei szereplése, ahol még elnökölni fog. A közgyűlés befejezése után a vármegye tiszti karától hivatalosan is búcsút vesz. Ezt megelőzőleg holnap délután közvetlenül a közgyűlés befejezése után a vármegye tisztikara, az alispán vezetése mellett küldöttsógileg fog tisztelegni a távozó főispánnál s mint régi tiszttársától s a tisztikar érdekeinek mindenkor hűséges védelmezőjétől, hálájának méltó kifejezéseként forma szerint is elbúcsúzik. — Ezek után a főispán a vármegyei tisztviselőknél egyénenként külön tesz látogatást, s másnap Gyuláról Aradra utazik és a föispáni ténykedéseket a maga részéről valószinüleg mindenekben megszünteti. Egyébiránt e helyütt jegyezzük meg, hogy dr. Fábry Sándor egész családja Gyuláról már el is költözött. A vármegyei tisztikar búcsú bankettje. Fentebb megemlékeztünk arról, hogy dr. Fábry Sá- dor Bókésvármegye és Hódmezővásárhely város főispánja lemondása folytán állásától a napokban megválik s miután már Gyuláról el is költözött, a holnapi nappal a vármegyétől búcsút vesz. — A vármegyei tisztikar ragaszkodásának és az évtizedeken át való együtt működés harmóniájának kedves és őszinte jelét adja a holnapi napon, amikor is távozó tiszttársa és szeretett főispánjának tiszteletére a „Békésvármegyei Kaszinódban búcsú vacsorát rendez. A banquette bensősóge érdekéből nagyon helyesen határozta el a tisztikar, hogy bárha az önként jelentkezőket, bármily számban is szives örömest látja, mégis annak rendezését magának tartja fenn s ivet csakis saját kebelében állóknak praesentáltat. A tisztikar részéről megnyilvánult szeretet és vonzalom jele, hogy az ily módon megindított mozgalom eredményeként a vármegyének ez idő szerint oly csekély számú tisztikarából a vidéket is ideértve a tegnapi napig ösz- szesen 43 an jelentették be, hogy a búcsú-vacsorán megjelenni óhajtanak. Ily körülmények között eleve biztosítva van, hogy a tisztikar méltó keretben vesz benső búcsút régi tiszttársától: a vármegye főispánjától. Kinevezés. Zay Lajost, ki éveken át teljesen önállóan díjtalanul működött a parlamentben, Justh Gyula a képviselőház elnöke rendes fizetéssel és nyugdíj igénynyel biró gyorsíró gyakornokká nevezte ki. Ez a kinevezés egyúttal elismerése Zay Lajos szegedi diadalának, melyről lapunk múlt számában referáltunk. A József szanatóriumot f. hó il-én, csütörtökön látogatta meg az egyesület elnöke, Dr. Lukács György, hogy a betegek ellátásáról, kezeléséről személyesen is meggyőződést szerezzen. A betegek meghatva köszönték meg az elnök kitüntető figyelmét, s egyikök szép szavakkal adott kifejezést annak a mélyen érzett hálának, a melylyel az egész magyar társadalom Dr. Lukács Györgynek a József szanatórium megteremtéséért viseltetik. Végül gyönyörű virágcsokorral lepték meg a betegek az elnököt, a kinek mindegyikhez volt egy biztató, jó szava. A betegfelvétel a szanatóriumban különben rendben folyik, s 2— 3 hét múlva az intézet teljesen meg fog telni. A József főherczeg szanatórium egyesület gyulai szanatóriumi telepén „József Szanatórium Gyula“ elnevezéssel 1907. évi julius hó 16-án postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába s a megszállott tartományokba és Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem ha ladó pénz és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postaügynöksóg kézbesítési köre a Szanatórium telepre terjed ki. A postaügynökség leszámolás, ellenőrzés és felügyelet .tekintetében a gyulai posta távirda hivatalhoz tartozik és összeköttetését az 5021. és 5022 sz. vonatokban közlekedő 27. sz. kalauz postákhoz és az 5015. sz. vonathoz csatlakozólag a gyula városerdői vasúti megállóhelyre és vissza közlekedő gyalogküldöncz járatok utján fogja nyerni. Dr. Felföldy Sándor városi árvaszéki ülnök, eme állásáról lemondását a város helyettes polgármesterének beadta. Az árvaszóki ülnöki állás, — amelynek teendőit különben is hónapok óta helyettes végzi, — ekként újólag üresedésben van és annak betöltése valószinüleg nem kis gondot fog a városnak okozni. Nincs ugyanis remény rá, hogy arra olyan megfelelő egyéniség pályázzék, aki eme tisztet állandóan betöltse, az arravaló egyének pedig tapasztalat szerint átmenetinek tekintik az árvaszóki ülnöki állást jobb javadalma zásu vagy nagyobb jövedelmű pályához, ami nem is csodálatos dolog, mert mindössze 2000 korona fizetést élveznek, holott a hasonló kvalifikácziót és alig valamivel több munkát igénylő törvényhatósági árvaszéki ülnöki állás javadalma eme összegnek kétszerese. Felföldy Sándor lemondása a legközelebbi városi közgyűlés elé terjesztetik. A .Békésmegyei Fehér-Kereszt Egyesület“ julius hó 16-án, kedden d. u. 3 órakor, a vármer gyeház kistermében választmányi, ezt követőleg pedig fél 4 órakor közgyűlést tart, gróf Almásy Dénesné társelnök vezetésével. Ezen közgyűlés tárgysorozata : 1. Az alapszabályok szerint kilépett 5 férfi és 5 nő választmányi tag helyének betöltése 2. Egy számvizsgáló bizottsági tag választása. 3. A pénztárnok évi jelentése. 4. Az 1906. évi számadások megvizsgálása. 5. A jövő évi költségvetés. 6 . Bókésvármegye törvényhatósági bizottságának 175. kgy. 7549/907. számú megkeresése a szeretet- ház felállítása ügyében. 7. Esetleges indítványok. Legfelsőbb elismerés. A hivatalos lap szombati száma egy Békósmegyében általánosan tisztelt egyén, királyi kitüntetéséről hoz hirt. Békéscsaba község egyik érdemes tisztviselőjét érte ez alkalommal a királyi kegy, a ki községének közéletében jelentékeny szerepet visz, s a ki ezen kívül a békéscsabai közkórház megteremtésében és kifejlesztésében maradandó érdemeket szerzett. Dr. Reiss Miksa Békéscsaba község tiszti orvosa ugyanis a közegészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül a koronás arany érdem keresztet nyerte. A legfelsőbb elismerés eme méltó jelvényét a vármegye főispánja a ma délelőtt e czélból összehi vott diszközgyülés előtt adja át a kitüntetettnek, mely után délben az ünnepelt tiszteletére a népkertben látogatott bankett lesz. A gróf Wenckheim Frigyes-féle ösztöndíj. A vallás- és közoktatásügyi miniszter akként intézkedett a gróf Wenckheim Frigyes-féle egyetemi hallgatók részére alapított 500 koronás ösztöndíj felől, amely Gyula város kezelése alatt áll, hogy az ösztöndijat 1905—6-ra Hegedűs Sándor tanárjelölt kapja meg. Az 1906—7. évre az ösztöndíjat nem adták ki, végre az 1907—8. évre a pályázatot most hirdetik meg. A gyulai kötött és szövött iparárúgyár, a temesvári fióktelep létesítésén kívül tudvalevőleg gyulai főtelepének kibővítését is elhatározta. Ezen utóbbi munkálat a múlt héten kezdetett meg és pedig azzal, hogy a volt kir. törvényszéki épület lebontása folyamatban van és annak a helyére emeletes épület készül. A lebontási munkálat serényen folyik, az uj épület pedig még ez évben tető alá kerül. Az aratás megyeszerte folyik serényen, bár nem zavartalanul. A hét elején gyakori esők akasztották meg a munkát, a keddi orkánszerü szélvihar pedig a mellett hogy óriási károkat okozott, a kereszteket és vontatókat annyira összekuszálta hogy, azok ö-iszeszedése napokig késleltették az aratást A term -skilátás mult heti közleményünk óta is tetemesen romlott; ennek oka a már említett orkánon kívül, a vasárnap délutáni nagy eső, melyet nyomban óriási hőség követett, és ez a hőség a még éretlen búzát csaknem mindenütt megszorította. Végleges eredményről még mindig nem lehet szó, de napról napra inkább kidomborodik, hogy a „gyöngeközép“en is alul marad és a tavalyi termésnek legkedvezőbb körülmények között is csak kétötödére zsugorodik le. A búzánál valamivel kedvezőbb az árpa terméskilátás, határozottan jó ez ideig a tengeri, noha ott, ahol a keddi szélvihar elvonult, a tengeriben is tetemes kárt okozott, mert a tengeri szárát részint eltörte, részint a földig hajlította. A keddi vihar, mely a kora délutáni órákban kerekedett, Gyulán es környékén is óriási károkat tett épületekben, fákban és termésben. Legjobban a törvényszéket rongálta meg, melynek tetejét több helyen megbontotta, ablakait sok helyütt betördelte de kárt tett a város egyéb részében is s alig maradt ház, mely sértetlenül került volna ki a pusztító orkán kezei közül. A búzaföld keresztéit sok helyt szétszórta, a még lábon álló termést ledütötte a szélvész, a város belterületén pedig tövestől csavarta ki a fákat. Egyedül a nagy zöld-ládák állták ki diadalmasan a szélpróbát, ezzel is bizonyságot adván, hogy ha czólszerüségi szempontból szó is férhet hozzájuk, de legalább eléggé erősek ahhoz, hogy szembe8zálljanak minden idők viharával. A nyári vásárnak, a nagy munkaidő s különösen a kedvezőtlen terméskilátások következtében, nem sok várakozással nézünk eléje. A sertésvásárt illetőleg az az aggodalom is felmerült, hogy egyátalában nem lesz megtartva, de ez az aggodalom tárgytalanná vált, miután Gyulán a sertészárlat feloldatott és a pénteki hetipiaczon a sertésfelhajtás már meg volt engedve. Juhfelhajtás még eme vásárra nagyobb tömegben nem remélhető; élénkebbnek ígérkezik a szarvasmarha- s a küszöbön álló nyomtatás folytán a lóvásár. A vásári napok különben a következők: Julius 17-én szerdán sertés , csütörtökön juh-, pénteken szarvasmarha-, szombaton ló- s mezőgazdasági iparczikk, vasárnap belső vásár. A heti- és országos vásárokra vonatkozólag Gyula város tanácsa szombati tanácsülésében akként határozott, hogy a heti vásárokon a szarvasmarha és lóvásárok a külső vásártéren, a sertésvásártér mellett fognak megtartatni. Az országos vásárokra