Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-16 / 24. szám
I 4 BÉKÉS 1907. junius 16. Hírek. A békés-bánáti ev. ref. egyházmegyénél Bérnáth Géza lemondása folytán üresedésbe jött ta- nácsbirói állásra az egyházak szavazatai május 31-ig beterjesztettek Dombi Lajos espereshez. A szavazatszedő bizottság Hódmezővásárhelyen folyó hó 9-ikén bontotta fel a szavazatokat, amelyek eredményekép konstatálták, hogy 88 jogérvényes szavazat küldetett be, de azok annyira szétágaztak, hogy absolut többséget egyik jelölt sem kapott. A legtöbb szavazatot nyert Zsíros Lajos kikindai ügyvéd és Szabó Emil megyei árvaszéki ülnök, mindkettő egyházmegyei tanácsjegyző, között most újabb választás lesz. Uj adótárnok. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök Vas Imre nyírbátori adóhivatali ellenőrt a szeghalmi kir. adóhivatalhoz adótárnoknak nevezte ki. A képviselőtestület folyó hó 10-ikén dr. Lovich Ödön helyettes polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a városi képviselők közül mintegy hatvanan vettek részt. A közgyűlés legfontosabb tárgya volt a benedeki birtok leszámolására kiküldött bizottság jelentése, amiről lapunkban már referáltunk. Dr. Márkus Mihály azt indítványozta, hogy a benedeki föld eladásából az egyes vevőkkel történő leszámolások és egyáltalán a benedeki földvétel számadásainak elkészítésére az alispán utján Novák Antal p. ü. ig. számellenőr kéressék fel illetőleg bizassék meg. Eme indítvánnyal szemben Weisz Mór képviselő ugyanezen teendőkkel egy városi tisztviselőt bizna meg, mire dr. Lovich Ödön helyettes polgármester, láthatólag kelletlenül és resignáczióval de köteles- ségszerüleg kijelentette, hogy olyan városi tisztviselő, akit ezzel a munkálattal nyugodtan megbízhatnának, nincsen rendelkezésre, mely kijelentés, — amely egyben súlyos vád ama lelkiismeretlen könnyüvérüséggel szemben, hogyan és kiket választanak a képviselők városi tisztviselőknek — élénk szenzácziót keltett a közgyűlésen. A helyettes polgármester felszólalásának hatása alatt különben a közgyűlés Márkus Mihály indítványát elfogadta. Az alispán felhívása folytán nemes fűzfa telep létesítési helyül a Szentpálárka jelöltetett meg a és földmive- lésügyi miniszter felkéretik, hogy a telep czéljára 50,000 darab fűzfa ojtványt adjon a városnak. Az Almásy Kálmánná grófnőtől vásárolt remetei földön a képviselőtestület egyelőre öt Norton kútnak fúrását határozta el és pedig négyet az árendási, egyet pedig az ökörjárási részen. Kiss Ferencz volt városi rendőr kérvénye, három havi fizetésének végkielégítés czimén leendő kiutalványozása iránt, annak daczára, hogy kérvényező kezdettől fogva, tehát több mint 30 éve volt a rendőrség kötelékében, megtagadtatok. Jóváhagyott alapszabály. A belügyminiszter a szarvasi polgári kör alapszabályait megerősítette. II. Rákóczi Ferencz arczkópe. A vármegye törvényhatósága egyik legutóbb hozott hazafias határozatával Magyarország dicső emlékezetű vezérlő fejedelme, Erdély nagy fejedelme II. Rákóczi Fe rencz arczképének a vármegyei közgyűlési terem részére való megfestését elvileg kimondotta. Az ide vonatkozólag hozott közgyűlési határozat megerősítés czéljából a belügyministerhez felterjesztetett, ki is arról értesítette a vármegye közönségét, hogy a jelzett közgyűlési határozatot jóváhagyta. A kép elkészítése iránti intézkedések már meg is tétettek. Alapszabály jóváhagyás. A szentetornyai polgári olvasókör alapszabályait a belügyminister jóváhagyási záradékkal látta el. Gerla és Póstelek puszták adóügye. A vármegye törvényhatósága előtt annak idején élénk vitára adott anyagot Gerla és Póstelek puszták hovátartozandóságának, helyesen azok adóinak megváltására Doboz községgel kötött egyezségnek ügye. A vármegye a maga részéről végeredményben az után olyan értelemben döntött, hogy az egyezséget, mely a nevezett puszták tulajdonosaival a községi adók megváltása czéljából Doboz részéről kötte tett, jóváhagyta. A törvényhatóság eme határozata ellen Kukola Mihály és társai dobozi lakosok, a közigazgatási bírósághoz panaszt nyújtottak be, honnan a döntés most érkezett le a vármegyére. E szerint a benyújtott panasznak a bíróság nem adott helyett. Az Ítélet indokolásában a bíróság azzal érvel, hogy panaszosok nem vonták kétségbe, hogy a jelzett volt községek, községi voltukat elvesztették, s mint önálló puszták Doboz községhez csupán közigazgatásilag csatlakoztak. A törvényhatóság tehát törvényszerűen határozott, a midőn tekintet nélkül a külön eljárás alá tartozó, a községi adó arányával összefüggésben nem álló vagyoni viszonyok rendezésére, az egyezség kérdésében mint önálló kérdésben határozott s azért a panasznak helyt adni annál kevésbbó lehetett, mert a puszták birtokosai nagyobb átalány összeg fizetését vállalták el, mint állami adójuk fele arányában községi adóval megróvhatók volnának. A József főherczeg szanatóriumban a betegek második sorozatát folyó hó 12-ikén vette fel a vármegyei közkórház belgyógyászati osztályának vizsgálata alapján a szanatóriumi igazgatóság; a tüdőbetegek száma a szanatóriumban ez idő szerint 30, az uj betegek felvétele junius 19-én lesz. Pár hét alatt igy egészen benépesedik a szanatórium, amelynek belső berendezési munkái is teljesen be vannak fejezve. A szanatórium megtekintésére naponta jönnek Gyulára az ország minden részéből és mindenik látogató nemcsak meg van lepetve, hanem valósággal el van ragadtatva a szanatórium gyönyörű fekvése, a legkényesebb higiénikus követelményeknek megfelelő mintaszerű berendező e, szakszerű lelkiismeretes administrácziója s a leggondosabb ápolástól, amelyben a betegek és a kiváló előzékenységtől, amelyben a vendégek részesülnek. Szakemberek egyhangú véleménye, hogy a gyulai szanatórium nemcsak, hogy semmivel sem áll mögötte a budakeszi Erzsébet Szanatóriumnak, hanem czélszerüség szempontjából azt sok tekintetben felül is múlja. A szanatórium vasúti megállóhelye. A kereskedelmi miniszter az államvasutak nagyvárad-— szestedi vonalán a József kir. szanatórium közeié ben létesíteni tervezett megállóhelyhez való hozzá- férhetés végleges biztosítása czéljából f. hó 22-ik napjának d. e. fél 9 órájára közigazgatási bejárást rendelt el. A közigazgatási bizottság a rendeletet örvendetesen tudomásul véve, arra képviselőjéül az alispánt és államépitészeti hivatalt küldötte ki. E bejárás megejtése után és annak eredményéhez képest a szanatórium vasúti megállóhelye véglegesen meg fog állapíttatni 8 a közforgalomnak rövid idő alatt átadatik. Községek vizsgálata A vármegye alispánja a szokásos éves vizsgálatok megtartása céljából körútra indult, mely alkalommal első Ízben az orosházi járás pénz- és ügykezelését tette beható és alapos vizsgálat tárgyává. — Az elmúlt héten kedden délután először is a főszolgabírói hivatalt vizsgálta, ahol az óriási ügyforgalom mellett minta rendet és példás pontosságot észlelt. Szerdán Szentetornyán, Nagyszénáson, Gádoroson. Csütörtökön Pusztaföldvár, Tótkomlós és Békéssámson községek ügyvitelét tekintette meg. A békési föszolgabiróság kibővítése. A vármegye közönsége a felmerült szükséghez képest legutóbb kimondotta, hogy a megyei tulajdont képező békési föszolgabiróság hivatalos helyiségeit a mai kor igényeinek és a hivatali személyzet felemelt létszámának megfelelőleg kibővitteti. A törvényhatóság ezen határozata felsőbb hatósági megerősítést nyert, miért is a kibővítési munkálatok most már azonnal kezdetüket veszik, s a békésieknek kényelmes és tágas főszolgabirósági helyiségek fognak rendelkezésükre állani. A leghosszabb napok és a legrövidebb éjjelek szezonja — mely a fővárosban egyúttal az ugorka- szezon k< zdetével esik össze — a jövő héten köszönt reánk. Junius 21-én ugyanis annyira megnyúlnak a napok, hogy majdnem összeérnek egymással, alig maradván pár rövid óra az alvásra. Az éjszaka ezen időben alig tesz ki többet 5 óránál. No de sebaj ! Aludni azért csak fogunk ! Elég higgadt természetű ahhoz a magyar ember, hogy zavarba ne jöjjön ilyen másodrangu apró természeti tüneményekre. Legfeljebb a kávésok és vendéglősök viseltetnek ellenszenvvel az évnek ezen napjai iránt, akik azt szeretik, minél hosszabb az éjszaka s igy tántoríthatatlan hivei a deczember 21-ikónek, de vigasztalja őket az, hogy ha az éjszaka rövid is, de a színi szezon — ámbár két rátában — eléggé hosszú lessz a természet által okozott veszteségek kipótlására. Egy csikó tragédiája. Góg György uramnak esztendős méncsikója nagy szálka lehetett csikó- czimborái szemében a város fövényesi legelőjén. Szépnövésű, daliás tartásu volt, abból a fajtából, amelyből ezer koronás lovak fejlődnek és paticsos hajlék helyett kővályus istállóban laknak, árpaszalma helyett gyepszénán és zabon élnek. Ezt a fényes kilátását vagy hányaveti tempóját neheztelték-e a többi csikók, azt az állati pszihologia deríthetné fel, a szomorú tény az, hogy konspiráltak a csikó czimbora ellen és csütörtökön, amikor a kúthoz hajtották őket, egyesült erővel a móneskutba lökték. Akik az esetnek szemtanúi voltak, egyértelműig úgy mondják, hogy a Góg György uram csikója a többi csikó erőszakos kutbalökésének az áldozata. A csikósok csak hulláját húzták ki a mély vizű kutból. A villamos világítás átvétele. A békésmegyei villamossági részvénytársaság, Gyulán levő villamos világításának a város által leendő megváltása tárgyában még április hóban emlékiratot intézett a városi tanácshoz. A társaság nem az égész vállalat készpénzért való átvételét kéri, hanem az évjáradékkal való megváltást, amely óvjéradéknak alapja az emlékirathoz mellékelt 1905. évi mérlegnek 12809. korona 70 fillér évi nyereség egyenlege lenne. A tanács az emlékiratot a városi képviselőkből alakított bizottságnak másolatban szétosztotta s ezen bizottság folyó hó 11-én délután dr. Lovich Ödön h. polgármester elnöklete alatt bizalmas tanácskozást tartott, amelyben résztvettek Molnár Albert, Schmidt Antal, Pettnor József, Múlt József, Kohn Dávid, Reisner Ede, Lendvay Mátyás képviselők és egy- értelmüleg azt a határozatot hozták, hogy a villamos vi lágitási vállalatnak átvételét, a hozzáfűződő aggályos körülményeknél fogva ezidöszérint még elvileg sem javasolják. A tanácskozásból kifolyólag a tanács ígéretet tőn, hogy a villamos világítás körül felmerült panaszok és sérelmek orvoslására a képviselőtestületnek legközelebbi alkalommal jelentést és annak kapcsán javaslatot fog tenni. A májusvégi S junius eleji nagy esőzések, mint az most már örvendetesen megállapítható, nagyon kedvező hatással voltak a vetésekre, azok között a búzára is, mely ha néni is tudja kiheverni a rossz tavaszt, tagadhatatlanul sokat fejlődött és javult úgy, hogy további kedvező időjárás mellett közép, hetenkint jó középtermést is igér. A junius eleji ködök, amelyekről lapunk múlt heti számában tettünk említést, mint azt Örömmel állapíthatjuk meg, nem okoztak észrevehető károkat a búzában. Az ujhold meghozta a szárazabb időt is ; a nagy felhőszakadások és a hegyi hó olvadása folytán rohamosan áradásnak indult KörözB folyók is apadnak. Harczszerü czéllövészet. A helybeli m. kir. honvéd gyalogezred folyó hó 17-től 22-ig a tavaszréti legelőn harczszerü czéllövészetet tart naponta reggeli 6 órától délután 1 óráig, s ezen idő alatt ott mindennemű közlekedés szünetel. A lőirány az ókigyósi úttól Békéscsaba felé történik. A sztrájkról- A gyulai építőiparosok plakati- rozás utján felhívást intéztek munkásaikhoz, melyben méltányos követeléseik biztosítása, de különösen a teljesítmények precizirozása mellett felszólították őket, hogy álljanak munkába. E felhívás nem maradt eredménytelenül, amennyiben a munkások egy része — szám szerint vagy 30-an — munkába állottak, s a múlt kedd reggel óta dolgoznak, azok a munkások pedig, akik dolgozni akarnak a szakszervezet keretében támadt viszálykodás folytán, a szervezetből kiléptek. A sztrájk megszűnése tehát rövid időn belül joggal várható, aminek végtére igazán ideje van, nemcsak a munka adók, de főleg a munkások szempontjából, kik elég bosszú ideig vannak immár munka és kenyér