Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-09 / 23. szám

1907. junius 9. BÉKÉS 5 Emil, Scheibert Jakab, ifj. Schmidt Gyula, Szabó Lajos, Stojanovits Szilárd, Waliner György, Fogo- lyán Sándor, Kukla József, Prág István, Schmidt György, Molnár Albert, Schriffert Pál, Schriffert Ferenc, Schriffert József, Gombos Illés, Sommer Béla, Felek Gyula, Dundler Ferenc 1—1 koronát, Gryneusz Sándor 40 fill., Hoffmann Rudolf 30 fill. Halálozás. Jóemlékű néhai De'ry István békési ügyvéd özvegye Breuer Vilma asszony folyó hó 6-án reggel meghalt. A boldogultban özv. Konkoly Jenőnó Dóry Ida édes anyját, dr. Konkoly Tiha­mér vármegyei aljegyző, lapunk belmunkatársa pe­dig nagyanyját gyászolja. Temetése tegnap délelőtt volt a békési értelmiség élénk részvéte mellett. A halálesetről kiadott családi gyászjelentés a követ­kező: Özv. Konkoly Jenőué szül. Déry Ida és gyer­mekei : Konkoly Dezső, Tihamér, Iván, Lola ts Győző, valamint Issekutz Antal m. kir. honvéd százados, mint vő és leánykája Vicza, úgy a ma­guk, mint az összes rokonság nevében fájdalommal jelentik, hogy édes anyjuk, szerető nagyanyjuk, szerető rokonuk : özv. Déry Istvánná szül. Breuer Vilma folyó hó 6-án- reggel 7 órakor, rövid szen­vedés után elhunyt. A boldogultnak földi tetemei folyó hó 8-án délelőtt fél 10 órakor fognak a róm. kath. anyaszentegyház szertartása szerint a róm. kath. sirkertben levő családi sírboltba örök nyu­galomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat folyó hó 10-én reggel 7 órakor fog az egek Urá nak bemutattatni. Békés, 1907. junius 6-án. Legyen csendes siri álma ! Szekér Mihály temetése vasárnap délután rend­kívül nagy részvét mellett történt Kétegyházán. A gyászháznál megjelent nagyszámú közönség köré­ben voltak özv. gróf Almásy Kálmánná, gr. Oziráky Jánosné, gróf Almásy Dénes, Ambrus Sándor alis­pán, családtagok közelés messze vidékrő1, Kótegy- báza intelligencziája teljes számban és a község népe, akik mindnyájan kegyelettel adóztak a pat­riarchal kort ért tisztes, derék férfiú szép emléké­nek.'A ravatalt a következő koszorúk ékesítették Gróf Almásy Dénes — Régi jó barátomnak. Gróf Almásy Dénes családja. Jó apánknak — Eta Mik­lós. Jó nagyapánknak — Emma, Jutka, Feri, Laczi. Jó nagyapánknak — Ilona, Piroska, Kálmán. Jó nagyapánknak — Marcsi. Gyula. Isten veled jó nagyapánk — Erzsi, Rózsi. Szépapánknak — Dédu- okái. Tisztelete és szeretető jeléül — Megele Béla és családja. Édes atyánknak - Gyula és Jolán. Felejthetetlen jó nagyapánknak — Maci és Pali. Tisztelete jelóul — Búzás. Gróf Almásy Dénes összuradalmának tisztikara búcsúzik — szerete t nestorától fájdalmasan. Gróf Almásy Imre és neje. Gról Cziráky Almásy Erzsébet. Gróf Almásy Kál­mánná — barátsága jeléül. Drága jó apánknak és nagyapánknak — Jolán, Lajos. Legmélyebb tiszte­lettel — A Hoffmann család. Szeretett nagyapánk­nak — unokái: Dudi, Jici, Pali. Szeretett nagy apánknak — Fanny, Viktor, Lolla. Táviratban fe­jezték ki részvétüket Almásy Zenke grófnő, gróf Almásy Dénes, gróf Almásy Imréné, Pejacsevits Minka grófnő, Beniczky Géza, Beniczky István, Günther Antal és számos ösmerős. Tombolajáték A pénzügyminiszter a békés csabai nőegylet, elnökségének kérelmére megengedte, hogy szegény iskolás gyermekek javára folyó hó 1-től 1908. év május hó 31-ig terjedő, 1 év alatt tartandó húzással, három ízben tombola játékot ren­dezhessen s e czélra minden egyes játéknál 600 darab 60 filléres tombolajegyet bocsáthasson ki. Wenckheim Dénes gróf versenylova a bécsi derby nyertese. A freudenaui gyepnek legelőke­lőbb futama a Derby, mely folyó hó 2-án, vasár­nap óriási érdeklődés mellett folyt le. A favorital szemben Wenckheim Dénes gróf Kincsem-ivadéki Styrián nevű versenyparipája izgatott heves küzde­lem után egy nyakhoszszal elsőnek futott be, meg­nyerve tulajdonosának a százezer koronás diját. A versenynek ilyetén eredménye rendkívüli meglepe­tést keltett a Bport körökben és a nagyközönség­ben egyaránt, aminek bizonyítéka, hogy a totalisa- teur a tétnek tizenkétszeresét fizette, mi a Derby versenyek krónikájában majdnem páratlanul áll. Wenckheim Dénes gróf Varróléány nevű lova kü­lönben ugyanekkor a nyeretlen kétévesek 3000 ko­ronás diját is megnyerte. Öngyilkos beteg. A szarvasi községi kórház­ban Bogyó István 71 éves földmives egy őrizetlen pillanatban felakasztotta magát. Mire észrevették és a kötélről levágták, minden élesztőéi kísérlet daczára megvolt halva. Az öngyilkost szörnyű el­határozására súlyos betegsége s ebből származó kétségbeesése vezette. A villám Kedden délután nagy zivatar yonult el Szarvas község határa fölött. Kepenyes János tanyáján szénát gyűjtött és a nagy eső elől födél alá akart menekülni, mikor vakító villám csapott le s a szerencsétlent halálosan sújtotta. A mellette haladó emberek közül is sokan elszédültek, de ko­molyabb baja egyiknek sem történt. Kossuth Lajos szobor Szeghalmon. Péter András földbirtokos elnöklete alatt Nagy Sándor biró, Bencze József jegyző, Czeglédi Ferencz, Nyitrai István, Arató Lajos és Túri Jánosból álló héttagú küldöttség tisztelgett Kossuth Ferencznól, meghiva őt a Szeghalmon ez év őszén leleplezendő Kossuth szobor ünnepélyre. Kossuth Ferencz nagy szíves­séggel fogadta a küldöttséget és megígérte, hogy az ünnepélyen személyesen részt fog venni. Rablógyilkos merénylet Öcsödön. Elefánt Já­nos szarvasi hentes mester a múlt vasárnap tartott czibaki vásárra készült; szombaton délután az Öcsöd —Szarvas közt közlekedő társas kocsin ment át Öcsödre, ahonnan előzetes megállapodásuk szerint egy ismerősével akart tovább menni Czibakra. Mi­korra azonban Öcsödre ért, ez az ismerőse onnan már elment Elefánt tehát esti 8 órakor egyedül indult meg Czibak felé. A midőn a czibaki és föld­vári országutak elágazásánál befordult a czibaki országúira, az annak két oldalát szegélyező sűrű bokrok közül, mintha a földből nőttek volna ki, íót szűrös ember termett mellette. Az egyik eny- nyit kérdezett tőle: „hová megy barátom.“ Mielőtt azonban Elefánt felelhetett volna, a másik szűre alól kirántott fütykössel oly erővel vágta halánté­kon, hogy azonnal eszméletlenül esett össze. Ek­kor az utonállók. bevonszolták a sürü bokrokkal takart s mintegy 30—40 cm. mély vizű, az országút melletti kubikba, ahol, miután a nála volt 750 ko­ronáját elrabolták s ruháit letépték, ott hagyták. Az Elefántra mért ütés erősségét mutatja az, hogy csak mintegy 4 óra múlva tért magához. Ekkor nagy nehezen bevánszorgott a legközelebbi tanyára, ahol azonban a szerencsétlenül járt embert be sem engedték. Szerencsére épen ezen a tanyán volt egy szarvasi kocsi, a melynek tulajdonosa megismerte Elefántot és bevitte Öcsödre, honnan vasárnap dél­után hozták haza. Az öcsödi csendőrség éjféltájon értesült a rabló támadásról s a helyszínére sietve azonnal megkezdte a nyomozást, a melynek azon­ban eddigeló semmi eredménye sincs. Tekintettel arra, hogy a helyszínen semmi nyom nem volt lát­ható, nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy a rablók, a közvetlenül az országut mellett folyó Körösön, csónakon jöttek át. A hely különben, a hol a r. blást elkövették, az öcsödi hídtól körülbe­lül másfél kilométerre fekszik s hasonló büntettek elkövetésére igen alkalmas. Megjegyezzük még, hogy az Elefántot ért támadás oly gyors és várat­lan volt, miszerint saját vallomása szerint nem volna képes a tetteseket arczukról megismerni. Az endrődi József kir. herczeg szanatórium egyesület junius hó 16-án, a „Korona“ vendéglő helyiségeiben, saját pénztára javára tánczvigalmat rendez. Belépti dij I—III. sor 2 korona, IV—VI. sor 1 korona 50 fillér, a többi sorokban 1 korona Állóhely 80 fillér, karzat 50 fillér. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hírlapi lag nyugtáztatnak. Kezdete 8 órakor. A virágvásárra való tekintettel a hölgyek kéretnek virág uólkül megjelenni. Mű­sor : 1. »Élj, őseink hazája.“ Schumanntól. Elő­adja a férfikar. 2. „Hunyadi László.“ Erkeltől. Zon­gorán négykézre előadják dr. Kovács Petemé és Suller Károlyné úrasszonyok. 3. „Férjhez menjek“-e Monolog, Ilosvaytól Előadja Schédel Stefánia ur- hölgy. 4. „Rika belépője.“ Szabados Bélától. Énekli Újházi Margit urhölgy. Zongorán kiséri Ujházy Béla ur. 5. Rákóczy Ferencz Rodostón. Melodráma. Ábrá nyi Kornéltól. Szavalja Pórcsy Márton ur. Zon­gorán kiséri Kovács Petemé úrasszony. 6. „Távol­ban.“ Möhringtől. Magánbasszus. Férfikar kísérettel. Jóváhagyás. A belügyminister jóváhagyta a szentetornyai polgári olvasókör alapszabályait. „Sirolin-Roche“ a creosot-gyógykezelésnek tel­jesen uj utat nyitott, mivel ugyan maga is creosot- preparatum, de teljesen méregmentes és kellemes izü. Tüdő- és gégetuberculosisnál tehát legjobban ajánlható. Az orvosok egybehangzóan nyilatkoznak annak kiváló jó hatásáról ezen súlyos betegségek ellen. „Sirolin Roche“ minden gyógyszertárban kap­ható. Hívatlan vendégek. Nem szükséges névszerinti megnevezni, felesleges személyekről beszélni, sok emberrel megtörtént már, hogy mikor a nap fára­dalmai után törődötten pihenésre tér, kerüli az álom. Az ilyenek, ha mégis elszenderednck megjelennek előttük az asztrál szellemek. Még pedig hivatlanul. Örökös rettegésben tartják, akit egyszer hatalmukba kerítenek. Hátha valamely indiskrét asztrál szellem olálkodik körülöttük. Ez pedig semmi más, mint az idegrendszer betegsége, melyet elhanyagolni nem szabad Az ilyen betegségben szenvedőknek szintén javasolva van: Biharfüred. A fürdő rendkívüli olcsó­ságánál fogva az idén már nagy látogatottságnak örvend. A nyaralókon, villákon kívül a svájczi stylben emelt épületekben 2 K-ért alkalmas jó szobátés kényel­mes ellátást, a vendéglőben jutányos áron Ízletes étke­zést kaphatni. A csodás kirándulási helyeken kívül van tennis, hangversenyek, állandó zenekar, az összes hírlapok, tekepálya stb. Az igazán mérsékelt árakkal szemben tehát regényes szórakozást is nyújt e nyári üdülő hely, melynek forrásvizei, a kristály tiszta patak­vizek és hegyi források s látványosság számba menő vízesései híresek. Biharfüred széltől védett pormen­tes kiimája a légzést, anyagcserét, vérkeringést fo­kozza, a test hőmórsékét szabályozza, az izomzat tevé­kenységét emeli, az étvágyat, az emésztést fokozza, az álmatlanságot, izzadást megszünteti, az arcznak üde szint, a szervezetnek ruganyosságot, erőt ad, azt páratlanul edzi, szóval első rendű klimatikus gyógyhely. Az elő saison junius 15-től julius 1-ig a fősaison julius 1-től augusztus 31-ig, az utolsó saison szeptember hó 1-tól szeptember hó 15-ig tart. Részletes felvilágositászal és prospektussal szí­vesen szolgál Magyari György fürdő gondnok, ju- nins 10-ig Gyulán (Árpád-utcza), azután Biharfüre­den, u. p. Budurásza. halogén Brázay SÓS BORSZESZ FOGKRÉM A*LEGJ ÓBB ★★ 111 13-40 Irodalom és művészet. Az e rovatban közlött müvek kaphatók Dobay János könyvkereskedésében Gyulán, hol minden kül­földi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Uj idők. Ami értékes a magyar irodalom mű­helyéből kikerül, mindezt azonmód frissen meg­szerzi az „Uj Idők.“ Munkatársai közt a szer­kesztő Herczeg Ferenczen kivűl ott találni a toll, a rajzok és ecset java reprezentálóit. Regény, novella, vers, társadalmi és művészeti czikk : min­den, ami megjelenik hasábjain, az irodalmi finom­ság jegyében készül. Illusztratív része csupa ötlet, mindig szórakoztató. Nincs közérdekű ese­mény, amelyről eredeti felvételekkel nem adna szá­mot. Aktualitásaival ily módon egy egy hét lüktető életének illusztrált krónikása. Negyedévenként két eredeti regényt kezd s színes mülapot ad mellék­letül. Ezek a tulajdonságok tették magas színvo­nalon álló hetilappá. Ennek a révén kedvelt isme­rős, immár tizenhárom év óta, a magyar úri famí­liák szalonjában. Ara negyedévenként 4 korona. Előfizetni bármely könyvkereskedés utján lehet, vagy közvetlenül a kiadónál. Singer es Wolfnernél (Budapest, Andrássy-ut 10.)

Next

/
Thumbnails
Contents