Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-28 / 17. szám
4 BÉKÉS 1907. április 28. meg 43. III. korosztály 225. 1. Régebbi beosztással a hadsereg ujonczjutalékába Boroztatott 1. 2. Besoroztatott 88, ebből egyéves önkéntes 1. 3. Pót- tartalékba helyeztetett 22. 4. Fegyverképtelennek találtatott 76. 5. Polgári kórházba utasítva 2. 6. Katonai kórházba utasítva 5. 7. Nem jelent meg 31. BllCSU. A nagy templom tornyára felhúzott Máriás lobogó hirdeti, hogy a gyulai kath. híveknek nagy ünnepjük van. Ma ünnepük a nagy templom felszentelésének évfordulóját, immár a 87-iket. 1824. a hu8vét utáni negyedik vasárnapon — akkor május 16-ra esett — szentelte föl Vururn József akkori nagyváradi püspök. A templom alapját még Haruckern Ferencz vetette meg 1775-ben, és az építkezést az ő időközben bekövetkezett halála után folytatta és befejezte 1776-ban özvegye Diriing Antónia. Ugyanezen év november 16-án Salamon József nagyváradi kanonok megáldotta és ezzel átadta a hívek használatára. Felszentelése csak 1824-' ben történt meg. A búcsúra a szomszédos községek' körmenetileg szoktak jönni. A kigyósiak már az este megérkeztek, a varsándiak és a csabaiak pedig ma délelőtt fognak jönni. Már a múlt számunkban említettük, hogy az ünnepi nagy misét Gróh Ferencz debreczeni kisprépost plébános, a szentbeszédet pedig Pálffy Béla gyomai plébános tartja. Szent misék tartatnak: 8, 10 és fél 12 órakor. Személyi hír. Gróh Ferencz debreczeni kisprépost, városunk volt kedves prépost plébánosa, pénteken városunkba érkezett, hogya mai ünnepi nagymisén czelebráljon. Bérmálás. Mint értesültünk, az év junius 2. és 3-án Gyulán bérmálás lesz. Az utolsó bérmálás 1899-ben volt. Templomjavitásra országos gyűjtés. A pusztaföldvári és szentetornyai ág. hitv. ev. hitközségnek folyamodványa folytán a belügyminiszter megengedte, hogy templomjavitási és ískolaépitósi költségek beszerzése czéljából az ország területén 6 hánapon át három gyüjtőkönyv mellett könyörado- mányokat gyüjthessen. Két főpapi halott. A nagyváradi székes káptalannak 8 az egyházmegyének súlyos veszteségéről számolnak be nagyváradi laptársaink. Az egyik elhunyt főpap Winkler József nagyváradi káptalani nagyprépost és felszentelt püspök, ki élete 86-ik évében váratlanul hunyt el. Winkler József puritán, fenkölt gondolkozásu pap volt s valóságos apostola volt a jótékonyságnak, névtelenül, kisebb- nagyobb összegekben kiosztott adományai százezrekre mennek, s ő alapította a nagyváradi koldusápoló intézetet, s az elhagyott iparosok menházát. Halála nemcsak Nagyváradon, de messze vidéken s köztük városunkban is mély részvétet keltett, mert jótékonysága Gyula városára is kiterjedt. 0 volt ugyanis az, ki legelőször, még Wenckheim Krisztina grófnő előtt, — tett alapítványt a gyulai főgymnasium javára. Halála rövid betegség után következett be, s szivszélhüdés vetett véget áldásos életének. A másik főpapi halott Nátafalussy Kornél kir. tanácsos, tankerületi főigazgató, ki hivatásának esett áldozatul. Pár hét előtt az arad és temesme- gyei középiskolák látogatása közben hült meg s kedden súlyos szenvedés után 66 éves korában jobblétre szenderült. A megboldogult a magyar közoktatásügynek lelkes bajnoka volt s mint tudományos iró országos birnévre tett szert. A gyulai főgymnasiumot Nagyváradon a két főpap temetésén Mérey Gyula és Korponay István tanárok képviselték. Adótárgyalások. Az 1907. évre alakított III oszt. kér. adókivető bizottságok működésűket április 30-án megkezdik és pedig Gyulán Gyulavári, Kétegyháza, Doboz, május 6-án Gyula 7-től 10-ig kincstári előadó Kutassy József pénzügyi segéd titkár. A békéscsabai kerületben május 13-ikán Újkígyós, Gyoma, 14-kón Gyoma, 15-én Endrőd és május 16—22-ig Békéscsaba, kincstári előadó Kutassy József p. ü. s. titkár. Az Orosházi kerületben május 16 — 17-ig Békéssámson, Nagyszénás, Szente- tornya, Gádoros, Pföldvár és Csorvás, május 18-án Tkomlós, 21—22-én Orosháza, kincstári előadó Novák Antal m. kir. pénzügyi számellenőr. A békési kerületben május 6—7-én Köröstarcsa, május 8-án Mezőberény, május 10—14-ig Békés, kincstári előadó Novák Antal m. kir. pü. számellenőr. A szeghalmi kerületben Füzesgyarmat április 30-án és május 1-ón, 2-án Körösladány, május 3-án Szeghalom és Vésztő, kincstári előadó Kohut Ödön m. kir. pénzügyi fogalmazó. A szarvasi kerületben Bókéssztandrás, Csabacsüd, Öcsöd, május 7 —10-ig, május 11—13-ig Szarvas, május 14-én Kondoros, kincstári előadó Kohut Ödön m. kir. pénzügyi fo galmazó. Az adókivető bizottságok ez alkalommal csupán az 1906 évben keletkezett adóköteles üzletek és vállalatok harmadosztályú kereseti adóját tárgyalják, amennyiben a három éves adókivetési cziklus 1907. óv végén jár le. Szent György napja. Ha a naptár nem is jelezné, jelentik a hatalmas, költöztető társzekerek, hogy szent György napja elérkezett. Reánk nézve e nap annyiban jelentős a költözködésen kivül, mert akkor vannak legtöbb helyen a cselédváltozások s ettől a naptól kezdődik az esteli nyolcz órai haraiigozás, ezenkívül a köznép ezt a napot tartja a tavasz kezdetének — s ha máskor nem is, de az idén igaza van a köznépnek ebben, mert a tavasz hirdetői a fecskék is ezen a napon kezdtek jelentkezni s mostanában kezd életjelt adni magáról a természet is. De nem szabad elfeledkezuürik a névnapot tartókról és nóvnapozást kedvelőkről sem. A gyulai Györgyök közül Csák György pénz- ügyigazgató, kir. tanácsos és Bandhaucr György számtanácsos számvevőségi h. főnöknél tisztelegtek nagyobb számban a szerencsekivánók, tisztviselőtársak és jó barátok egyaránt s az Isten tudja hány „Györgyös'1-háznál volt dalidó, névnapi czéczó, mint 'az már ősi jó szokása a magyar embernek. Május elseje. A poésis, a megifjult természet ébredése avatta ünneppé a május elsejét, hajdan egyél) jelentősége nem is volt, a modernkor azonban, mely a romantikának, a poétikus hangulatnak esküdt ellensége, gondoskodott e kedves tavaszi ünnep hatásának mérsékléséről. Immáron kevesen vagyunk, kik csupán a költészet, a tavaszfakadás szempontjából köszöntenénk ezt az ünnepet. Ma már két ellentét találkozik ezen a napon s a modern május elseje már nemcsak a poéták és ideális lelküek, de egyúttal a szocziáldemokraták ünnepe is. Megjelennek az utczákon a munkások és munkanélküliek tüntető körmenetei, vörös táblák alatt, a franczia csatadal hangjai mellett, jogot és kenyeret követelve jelzőtábláikon 1 Szép eszmék ezek, nagy gondolatok, de nemzeti lobogó és magyar csata ének no meg egy jó adag magyar érzés és hazaszeretet, még szebbé, még nagyobbá tudnák varázsolni I Gondolkozzanak csak rajta azok, akiket illet, nincs-e benne igazság! ? Táncztanfolyam megnyitás. Kovács Tivadar balletmester, a m. kir. nagyváradi honvéd hadapród iskola és az orsolya-zárda táncztanára, aki két évvel ezelőtt is megfordult városunkban és ügyességével, megnyerő modorával és kitűnő rendszerű táncztanitásával igen jó emléket hagyott maga után, újból városunkba érkezett és folyó évi április hó 27-én nyitja meg 5 — 6 hétre terjedő táncztan- folyamát a Göndöcs-nópkerti pavilion nagytermében. Az oktatás a berlini tánczművószeti akadémián elfogadott legújabb franczia módszer alapján történik és felöleli az összes divatozó tánczokon kivül az egész koreográfiái tánczmüvószetet, a testaesthe- tikát és ezzel kapcsolatosan a salon tornát, különös súlyt fektetve a Bostonra annak minden változataival. Van külön gyermek, diák és boston-tan- folyam s a Boston és egyéb mütánczok magán utOD is elsajátíthatók. A zenekiséretet Brocken Béla zongoraművész ur végzi. Tandíj kezdőknek a teljes idényre 16 korona. Haladóknak 12 korona. — Értekezhetni és beiratkozhatni lehet a Göndöcs- népkerti pavillonban. Előjegyzéseket elfogad Dobay János könyvkereskedése, Az időjárásról. Vannak emberek, kiknek akkor is az időjárásról kell beszélni, ha volna egyéb mondani valójuk. Ilyen a Békés időjárási krónikása, ami a mostani krudélis áprilisi napokban nem a legkényelmesebb feladat, különösen annak, aki inkább szeret valakit dicsérni, mint ócsárolni. Mert, hogy az időjáráson kevés a dicsérni való az egyszer bizonyos! Beszámítva egy-két melegebb napot — bizony Isten, tél van még mindig, pláne 21. és 26-án hajnalra olyan helyre kis fagyra virradt a magyar, hogy mikor a tavalyi zöldülő vetésekre, meg az idei termésre gondolt, egyszeribe melege lett tőle, azok pedig, akiknek nem fáj a vetés, mert nine“, vaczog- tak az überczihába ! Mert tetszik tudni ilyenkor már nem mindenkinek van télikabátja. A vetések, ősziek és tavasziak egyaránt, rendkívül sinylik a hideg időt, amely többnek mondható mint abnormisnak. A vegetáczió egy teljes hónappal maradt el, az őszi búza, különösen a késői vetések, amelyekben már a márcziusi hideg is tetemes károkat okozott, nagyrészben teljesen elpusztultak és sok gazda ki is szántja őket. Korai vetések is mindenfelé ritkák, de ezeken néhány meleg eső még sokat lendíthetne. A legelők és kaszálók a gyakori esőzések után szép reményekre jogosítottak, de a hideg idő következtében fejlődésük any- nyira visszamaradt, hogy Szent Györgynapcor nem lehetett a jószágot legelőre kihajtani. A gyümölcsfák közül néhány virágzik már és ezekben a múlt hét fagyai érzékeny kárt okoztak. A legvérmesebb gazda sem bizik mindezek folytán az idén jó termésben!; a május és junius hónapoknak nagyon kedvezőknek kellene leniök, hogy az eddigi kedvezőtlen idő okozta károk ellensulyoztassanak. Adomány. Az Első Magyar általános Biztositó Társaság a gyulai önkéntes tűzoltó egyesületnek 100 korona segélyt adományozott. A Czigány — másodszor. A gyulai Munkás Otthon múlt vasárnap közkívánatra megismételte a Göndöcs-népkerti pavillonban a Czigány czimü népszínmű előadását. A második előadás sem anyagi sem erkölcsi siker dolgában nem maradt mögötte iaz első előadásnál, volt publikum és ováczió bőven, mire az ügyes rendező és a szereplők rá is szolgáltak. A Czigány vasárnapi előadása alkalmával a Munkás Otthon javára felülfizettek még: Reisner Imre 10 kor., Barát István 1 kor., Kukla Pál 20 fillért, melyért köszönetét mond a rendezőség. A Kálmán Farkas hangverseny, — amely nem mint jeleztük május 4-ikén, hanem vasárnap május 12-ik napján este lesz -— igazi monstre hangversenynek Ígérkezik. A gazdag és változatos programra, az előkelő fővárosi és vidéki szereplők hatalmas névsora garantia arra, hogy a siker a hangverseny aráuyaihoz méltó lesz. A hangversenyt, a gyulai Erkel színkörben tervezi a rendezőség, kedvezőtlen idő esetére pedig a vármegyeház dísztermét kérik el illetékes helyen. A hangverseny páratlanul gazdag műsora a következő lesz : 1. Prológus. Székely Sándortól. 2. Kálmán Farkas dalaiból és egyéb nóták énekli Darabos Lajos zongorakiséret mellett. 3. Kálmán Farkas életéről. Irta Kner Izidor, felolvassa dr. Major Simon. 4. Dalok. Előadja Komlóssy Emma a Népszínház művésznője, zongorán kíséri Zerkovitz Rudolf. 5. Felolvasás tartja dr. Béldy Izor. 6. Zongoraszám. Előadja Zerkovitz Rudolf. 7. Költemények. Irta és felolvassa Szabolcsba Mihály. 8. Dalok. Énekli Komlóssy Emma a Népszínház művésznője, dr. Major Simon és a czigányzenekar kísérete mellett. Olyan fényes, impozáns műsor ez, minőt a gyulai közönségnek alig volt még alkalma a vidéken élvezni. Komlóssy Emma az országos nevű énekesnő gyújtó magyar nótái. Szabolcska Mihály örökszép versei, dr. Béldy Izor a Pesti Hírlap elismert nevű tudós zenekritikusának elmés, ötletes felolvasása, Darabos Lajosnak Hódmezővásárhely és a vidék csengő hangú, értékes énekesének pompás dalai és Zerkovitz Rudolfnak brillians zongorajátéka olyan együttes hatást gyakorol a közönségre, hogy a kényes igényű pesti publikum is megirigyelhetné tőlünk. A hangversenyre helyben nem bocsátanak ki meghivókat, csupán a vidéket értesítik meghívók utján a hangversenyről. Gyulán csupán plakátok, nagyméretű, impozás falragaszok utján lesz a közönség a hangversenyről tájékoztatva. A kórboncztani intézet működése. Nemrég nevezte ki a vármegye főispánja a vármegyei közkórházhoz dr. Feldmann Ignácz kórboncznok orvost az újonnan rendszeresített kórboncznok főorvosi állásra. Dr. Feldmann, aki eddig a budapesti klinikán mint