Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-09 / 49. szám

BÉKÉS 1906. deczember 8. rétára valót hoz verses és prózai dolgozatokból. — Minden évnegyedben két uj regény kezdődik. Ver­seit, novelláit ismert nevű irók írják, s ismeret- terjesztő czikkeivel vonzóan tárgyalja a tudomány, irodalom és művészet kérdéseit. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévenként 3 korona. Előfizetni bármely könyvkereskedés utján lehet, vagy közvet­lenül a kiadóknál, Siuger és Wolfnernól (Budapest, Andrássy-ut 10.) Én Újságom. Apró embereknek, gondtalan gyermekvilágnak mese kell. Sziiztiszta forrásból frkadó, színes, csillogásokkal telt mese. Ez az ő mozgalmuk ősidő óta. Aki mesélni tud, az szuverén fejedelem a gyermek sorában. — Tágra nyílt sze­mekkel figyel rá az apró nép, tova utazik vele ciodás régiókba, ahol emberi alakot öltenek a fák beszélgetést kezd állat, növény s kopár hegyormok­ról óriások lógatják alá hajónagyságu lábukat, mi­vel hogy itt van a világ vége. Nem számítva, hogy egyike a legnehezebb feladatoknak, ritka nemes érzés közel férkőznek a gyermeklélekhez. Aki ezt jól végzi, akik értik a mesemondás művészetét, azt lehetne mondani, hogy jóltevői az emberiségnek. Mert féltett kincs van kezükre bizva, a gyermek. Ilyen mesélő újság az Én Újságom. Immár tizenhét esztendő óta vidám, ötletes formában szórakoztatja, a magyar gyermekvilágot. Hétről-hétre mesét, ver­set, történeti elbeszélést, ismeretterjesztő czikket és képsket hoz. Csupa olyasmit, amitől pajkos tréfa, jókedv, bohó öröm üt tanyát a gyermekszoba falai közt. Az Én Újságom Pósa Lajos szerkesztésével, Singer és Wolfner kiadásában jelenik meg. — Ara negyedévenként 2 korona. Előfizetni bármely könyv- kereskedés utján lebet, vagy közvetlenül Singer és Wolfnernél (Budapest, Andrássy-ut 10.) A divat. (A Divat Ujság-ból.) Titokzatos elő­készületek folynak, mert már csak pár hét választ el attól az ünneptől, a mely fiatalt és öreget, sze­gényt és gazdagot egyaránt az ajándékozás varázs sörébe van. És micsoda mesés szép dolgokat hal­moz a divat a karácsonyfa alá. Elénk tárja mind­azt a sok könnyű, csilla nló, többé-kevésbbé érté­kes apróságot, a mely nélkül a legelegánsabb ruha is hiányos lenne és ezek épp úgy, mint a legpom­pásabb délutáni és estiöltözetek, a régi és uj vilá­got egyformán a legnagyobb elragadtatásra hozzák. E remek dolgok szemléleténél az ezeregyéj meséibe képzeljük magunkat, de az igazán művészies alko­tások föletti bámulatunkba a kellemetlenségnek némi halvány érzete vegyül, látván divathölgyeiuk- □ ek n*pró'-napra növekvő fényűzését. Maga a forma egyszerű, de annál pompásabb az anyag és elraga- dóbb a színezés. Itt ezüsttel átszőtt, igaz csipkével és sötét prémmel diszitett világos bársonyrulia, mellette kézzel festett orchidea csokorral, cluny- csipkével és a mély kivágáson csipke fölött nagy orchideával diszitett és pasztellkék liberty alsóruha fölé dolgozott fehér selyemmuszlinruha tűnik fal. A pompát szerelő hölgyeknek a paillettel kivarrott tül Ír u h át hozta a divat magával ; ezeknek újdonsága abban rejlik, hogy az alj kissé csípőn alulig crépe de chineből, azontúl mólyharangránezokba hulló és nem tulnagy aszályban végződő töllszoknyából ké­szük A levél- és bogyómintás pikkelyhimzés leg­többször atlaszszalag fölé van dolgozva. A szalag áitaláb.n nagy szerepet játszik az estiruhákon és nőin kevésbbé az övék, mely utóbbiak magukon viselik a ruha különlegességét. A divat sokoldalú­sága divatmüvé8zeinket mindig újabb alkotásokra készteti. A japán himzés maga után hozta a japán- szetü formát. A hosszú válak félhossza harang- ujjakká változtak és a japán formát móginkább kiemeli a széles öv, a mi erősen markirozza a rö­vidített derékvonalat. Eredeti és nagyon szép divat, de nem mindenki fogadja szívesen. A nélkülözhe­tetlen (oilette-czikkek között remek pompaddouro- kat és táskákat találunk, világos, rózsaszínű vagy kék sevró- vagy szarvasbőrből, XVI. Lajos kora­beli kézife8téssei és empirstilü szalag-, aczél-, ezüst-, arany- és gyöngy himzéssej. Csupa művé­szi kis dolgok, igazi vagy bámulatos jó utánzóit kőberakásokkal. Az elegáns hölgyek kedvelt játék­szere, a legyező, helyes kis formával lep meg. Virágmintás, pásztor- vagy mesejeleneteket ábrázoló, leghalványabb szinü kézifestés, vagy arany, ezüst- és aczé'hirnzés díszíti a sokszor arany és ezüst be­rakásokkal diszitett elefántcsont vagy gyöügyház legyezőt. A készen kapható gallérokat, sáliakat és bluzdiszeket is szívesen viselik. Ezek között leg- újabb a fekete és fehér paszomántból készült boleró kabátka. Mindezek a czikkek azért kedveltek, mert az annak idején elegáns, de most már nem divatos ruháknak újabb és tetszetősebb látszatát keltik. A korcsolyázáshoz rövid szoknya illik, melyet ha prémkabáthoz viselnek, préinme) szegjük be. A hozzá­való kalap puha nemezből vagy prémből készül. * * * A Divat Újság minden hónapban kétszer jele­nik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel, két korona huoz fillér. Előfizetni legczélszerübben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhiva­tala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd-utcza 4. számú házában van. N y i 111 é r. E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Nyilatkozat. Alulírottak összes munkástársaink nevében ezen­nel kijelentjük, hogy mélyen sajnáljuk és ünnepélye sen visszavonjuk mindazokat a meggondolatlan és csupa félreértéseken alapuló kifejezéseket, melyeket vasárnap délután 2 órakor a népkerti pavillonban tartott alakuló közgyűlésünkön egyes munkástársa­ink, a gyulai Kötőgyár és különösen annak igazgató­ságával szemben használtak. Miután pedig belátására jutottunk annak, hogy a támadások alaptalanok és gaztalanok voltak, azokért ezúton is bocsánatot térünk. Gyula, 1906. évi deczember hó 5. Kukla Pál, Dobos András, Gronich Jakab. Szabó József, Balog György, Pecznyik Róza, Réti Teréz i textilipari szakszervezet helybeli csoporjának vezetői. f'o'ÍMÓl'íiiprIn Budapesten. Nyári és liSaSZdRUrUU téli gyógyhely, a magyar irgaluiasrend — tulajdona, elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdők; modern be- endezésü gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák, örök, kő- és márványfürdők; hőlég, szénsavas és rillamosviz-fiirdők. Ivó és belégzési kúra. 200 ké- tyelmes lakószoba Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bérmentve küld 140 10—10 Az igazgatóság. Közgazdaság. A dobozi rétöntözés. Gróf Wenckheim Dénes dobozi nagybirtokos­nak szocziális szempontból jelentős horderejű tervé­vel már többször foglalkoztunk. A nagykit >rjedésü birtoknak egy tekintélyes részét ugyanis öntöző­müvekkel látja el s a termelő képességében mester­séges utón fokozott földterületet kisebb parczellákba osztja és bérbe adja a község lakosainak. Ez — a minden ízében dicséretes elhatározás — most újból közelebb jutott egy lépéssel a megoldáshoz. A hely­színi tárgyalást szerdán tartották meg a birtokon. A tárgyaláson törvényhatóságunk képviseleté­ben Ambrus Sándor alispán jelent meg. Kívüle ott voltak még : Haan Alajos kultúrmérnök, Szarvassy Arzén folyainmárnök, Nattlaud János, a hosszufoki ármentesitő társulat képviselője, Wenckheim Dénes gróf képviseletében báró Drechsel Gyula ügyvéd, Doboz község részéről Aszalay Gyula főjegyző és H. Fekete Lajos biró, Békés község részéről Szathmári Gábor főjegyző és K. Nagy Gábor biró, a békési járás képviseletében pedig Popovics Szil­veszter főszolgabíró. Az öntöző müvek üzemét egyelőre szélmotoros hajtóerővel fogják biztosítani. Ha ez a rendszer nem válna be, akkor vagy lokomobillal, vagy Diesel-féle motorral szolgáltatnák a hajtóerőt. A csőzsilip tervezetét a hosszufoki ármentesitő társulat mérnöke készíti el s az öntözésre 213'0(X> liter vízmennyiségre lesz szükség óránként. A csa­tornahálózat kiépítésére már a közel jövőben hozzá­fognak. A kisvasút megnyílik! A gyulavidéki helyi­érdekű vasút megnyitását már eddig is csak az késleltette, hogy a kereskedelmi ministeriumbau nem határoztak a mütanrendőri bejárás határnapja felett, végre valahára megnyílik. 12-én már rendes forgalom lesz a kis pályán, mert a minister most rendelte el a mütanrendőri bejárást e hó 11-ikére. Ekkor lesz tehát a kis vasút ünnepélyes átadása,, amely aktuson a kereskedelmi minister megbízott­ján kívül az érdekelt hatóságok és az érdekelt községek kiküldöttjei vesznek részt. Bírtok vétel. Merza Márton igazgató budapesti lakos városunk szülötte és galsai Polgár József battonyai kir. közjegyző f. hó 13-án megvették gróf Széchényi Manó v. b. t. tanácsos soproni lakos 4226 magyar hold kiterjedésű ujkéri uradalmát. Mint értesültünk az uj tulajdonosok a birtokot részben parczellázzák. Felvilágosítást ad a Magyar Gazdák Lapja Budapest, VII. Rákóczy-ut 86. A kötögyári munkások körében már régebben felmerült az az eszme, hogy közös érdekeikben szervezkedjenek s ebbeli szándékukat Weisz Mór kötőgyári vezérigazgató előtt is kifejtették, aki a munkások szervezkedése elé akadályokat nem gör­dített, sőt a gyár vezetősége részéről támogatást Ígért a becsületes szervezkedéshez, amit már csak azéit is kívánatosnak tartott, hogy a munká.-ok ér­dekeit ily módon szakbeli közegek képviselvén, azokkal szemben a gyárvezetőségnek is könnyebb esetleg felmerülő kérdésekben tárgyaiul, mint u szervezetlen és ingadozó munkástömeggel. A kötő­gyári munkások ennek következtében a múlt vasár­nap délután 2 órakor a pavilion nagytermében ala­kuló közgyűlést tartottak. Ezen az alakuló köz­gyűlése i azonban olyan sajnálatos körülmények merültek fel, amelyek ismét csak a napról napra tapasztalt azon tényt igazolják, hogy munkásaink könnyen hajlanak a felbujtók szavára s mesterséges elégedetlenségek szitása, túlzott igények felébresz­tése utján tulmennek saját érdekeik védelmének jogán. A becsületes és jogos szervezkedést létre­hozni hivatott alakuló gyűlésen ugyanis a gyár üzletkörén kivül eső s igy az alakuláson részt venni nem is illetékes „szocziálista“ apostolok felbujtása következtében teljesen irányt tévesztett az alakulás s a gyár vezetősége s a gyár munkaviszonyait illetőleg olyan súlyos vádak hangzottak el teljesen alaptalanul, hogy a meghívottként jelenlevő Weisz Mór vezérigazgató azok ellen kénytelen volt a leg- erólyesebbeu tiltakozni s kijelentette egyúttal, hogy miután látja azt, hogy az alakuló gyűlésen oly irányzat kerekedett felül, mely nem a becsületes szervezkedés, a megértés ügyét szolgálja, hanem a munkás és munkaadó közti mesterséges ellentét < el tését, ennek az irányzatnak a gyárvezetőség támogatást nem nyújthat, sőt azok ellen a leg erélyesebb eszközökkel lesz kénytelen védekezni. \ vezérigazgató beszéde nagy hatást, keltett a munkások körében, úgy hogy ennek következtében — az ugyanaznap este tartott értekezleten történt megbeszélés után — másnap küldöttségileg keresték fel Weisz Mór vezérigazgatót, ünnepélyesen bocsá­natot kértek tőle a gyárvezetőség ellen az alakuló közgyűlésen hangzott valótlanságokért s kérték a gyárvezetősóg támogatását a becsületes és valóban a munkások érdekeit czélzó szervezkedéshez, melyet a vezérigazgató a gyár vezetősége részéről készség­gel meg i8 Ígért. Ennek következtében a szakszer^ vezet megalakítására újabb határidőt tűztek ki. Törvényszéki csarnok. Pályázat. Novak Kamill törvényszéki elnök, » békéscsabai kir. járásbíróságnál irnoki állásra pályá­zatot hirdet. Pályázati kérvények két h't alatt adan­dók be.

Next

/
Thumbnails
Contents