Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-02 / 48. szám

8 BÉKÉS 1906. deczember 2. hitelt kellett igénybe vennie, ami körülbelül olyan a vá­rosok életében, mintha a privát ember váltóra veszi fel a ruhára meg a húsra valót, szóval a legszük­ségesebb kiadásokra valója sincs meg s igy teljesen megérett arra, amire a tékozló fiú, hogy gyámság alá helyezzék. Az 1907. évi költségvetés meg 99 perczentes (!) pótadóval terheli meg a lakosságot, vagyis most már éppen annyi a pótadónk, mint az állami adónk s kapunk érte olyan mintaközigazga­tást, amely páratlan Európában. Hogy ilyet talál­junk, feltétlenül Ázsiába kell mennünk. S hogy ezekért az ázsiai állapotokért ki a felelős, azt bajos volna megállapítani. Első sorban a sógorság, meg a komaság, — mely nem az egyéni arravalóságot nézi az állások betöltésénél, hanem azt, hogy ki ül velem egy asztalhoz bort inni, — másodszor pedig a nagy hang, amely kiszorít és elkedvetlenít minden komo­lyabb törekvést, mert komolyabb embereknek egy­általában nincs kedvük olyan emberekkel tüdőver­senyre kelni, akik nem látnak tovább az orruk he­gyénél, de kiabálni úgy tudnak, hogy mértföldekre hallatszik és tagadhatatlanul nagy oka az elmúlt 2 száraz esztendő is, mely föképen zsebbevágólag hatott közre a városi jövedelmek elmaradása következtében. S igy jutott most olyan kátyúba a város szekere, amelyből hat ökör se tudná hamarosan kirántani. Nem csoda hát hogy most, amikor a város ilyen zilált anyagi viszonyai mellett hajtják rajtunk a pótadóhátralékot, nem igen tudunk még érdek­lődni sem az iránt, ami pedig bennünket az egész országnál jobban érdekel, a József kir szana­tórium-egylet ügye iránt. Az egész országban visz- hangra talált a »Csak egy virágszálat« esdő szó, csak nálunk nem igen mozgatta rá a társadalom a füle botját sem. Az ország minden részéből ezrek meg ezrek folytak be a »Virágszál« jegyében a szanatórium pénztárába, csak Békésvármegyéből nem látunk nevet az adakozók névsorában a Szabadosén kívül. Hja! Valamikor, amikor főispánunk volt a szanatórium lelkes agitátora, aki kegyeket osztogat­hatott, protezsálhatott, akihez minden bajunkban, ügyünkben fordulhattunk és fordulgattunk is nem eredmény nélkül, akkor előírásból — úgy látszik, nem szívből — lelkesedtünk a szanatórium ügye iránt. Rendeztünk bálákat, konczerteket és nem sajnáltuk a koronáinkat sem attól az embermentő intézménytől, melytől most a garasainkat is elspó­roljuk. Tempora mutantur! De a sanatorium azért mégis felépült a gyulai városerdőben, daczára a mi közönyünknek, sőt már április hóban ünnepélyesen meg is nyilik. S abból a nagyszerű agitáczióból, melyet Lukács György kifejt, kitelt az, hogy a József kir. herczeg sanatorium egylet messze túl­szárnyalja az előbb létrejött Erzsébet szanatórium egyletet, mely a budakeszi erdőben tart szanatóriu­mot. Annak alig 2000, ennek közel 6000 tagja van. S micsoda társadalmi agitácziót fejtenek ki munkát, időt, áldozatot nem ismerő lelkes apostolai ez ügy­nek. Tessék csak elolvasni a legújabb sanatóriuini lapokat. Ezrek meg ezrek folytak be az ország min­den részéről a «virágszál» jegyében, pedig még csak a privát adakozókról számol be az egylet, a templomi gyűjtések közül csak az egri egyházmegye gyűj­tése jött be, a többiek az egyházmegyei pénztárak utján lesznek majd átszámolva a szanatórium pénz­tárába. így aztán minden akadály nélkül megnyil- hatik áprilisban a gyulai városerdőben a szanatórium. Az igazgató orvosát már meg is választotta az október 11-iki közgyűlés Geszti József személyében s a szanatórium ügymenetét iletőleg is megállapí­tották, hogy azt épen úgy házilag fogja fentartani a József kir. herczeg szanatórium egylet, mint a budakeszi szanatóriumot az Erzsébet szanatórium egylet. A belügyministeri tárcza évi 50.000 koronát ad az orsz. betegápolási alapból e nemzetmentő czélra s ebből 30 ágyalapitványra tartja fenn a je­lölési jogot, 20 ágyalapitványa magának az egylet­nek van s igy ez 50 ingyenes (kétszer annyi mint az Erzsébet szanatóriumi) betegen felüli másik 50 beteg 2 fit ápolási dij mellett lesz felvéve a szanatóriumba. Szép és magasztos dolog ez! Minden Demos- thenesnél szebben beszélnek ezek az eredmények, ércznél maradandóbb emléket biztosítanak annak, aki azokat létrehozta. A tüdővész nemzetsorvasztó rémének titáni legyőzésére ugyan kevés még ez az egy szanatórium, de aki a közvélemény közönyének jegét már ennyire megtörte, annak el lehet hinni a lehetetlent, el lehet hinni, hogy a szanatórium em- blemájábau birkózó gladiator le fogja győzni a boa constriktort. Egyleti életről lévén szó, nem, lehet elhallgatni azt a tragikomikus dolgot sem, mely a »Pállffy iro­dalmitársaság «-gal esettjmeg. — A beliigyministerium ugyanis, — amelynek van érzéke a humor iránt, — azzal küldte vissza az alapszabályokat, hogy »egy irodalmi egyesülettől elvárható, hogy helyes ma­gyarsággal stilizálja az alapszabályait.« A legjobban megrémült erre a belügyminiszteri ukázra Korponay tagtárs ur, drukkolván, hogy nem-e ő irta alá ma­gát — mint a magyar irodalom tanára — a felkül­dött alapszabályoknak, de megkönnyebbülten lélek- zett fel, amikor látta, hogy nem ő, hanem Pulatinm kollegánk van aláírva. Hja! A belügyminisztérium­ban nem tudják, hogy Márton kartársunk az alap­szabályok szerkesztése idejében vőlegény volt, már pedig ha szerelmes valaki, akkor még Gyulai Pál létére is eshetik germanizmusokba, így hát Márton kollegánk újságírói reputáczióján sem esett szégyen a belügyminiszter humorisztikus papirszelete daczára. Ki az ördög is ügyel akkor a mondattani sajátságok betartására, amikor sokkal érdekesebb olvasni valót talál a menyasszonya szemében. A legérdekesebb különben az, hogy az egész »Pálfiy-egylet alapszabályzat« a szegedi Dugonics- társaságéról lett »lemásolva.« Azt pedig annak ide­jén szó nélkül hagyta jóvá a »kedélyes« belügy­minisztérium . . . __________ — re. N y i 111 é r. E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség PoQC70rfiirrln BudaPesten- Nyári és UodocCti Ilii HU téli gyógyhely, a magyar ................................ irgalmasrend — tulajdona. El sőrangú kénes hévvizii gyógyfürdők; modern be­rendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák, török, kő- és márványfürdők; hőlég, szénsavas és villamosviz-fürdők. Ivó és belégzési kúra. 200 ké­nyelmes lakószoba Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bérmentve küld 140 9—10 Az igazgatóság. Közgazdaság. Gazdáink és a munkásszerzödések. A Békés- vármegyei Gazdasági Egyesület legutóbb megtartott választmányi ülése elhatározta, hogy a munkás- szerződések kérdésének megvitatására egy szükebb- körü bizottságot küld ki. Ez a bizottság deezember hó 9-én tartja bizalmas értekezletét, amelyen el­készül a közgyűlés elé terjesztendő javaslat is. Emiatt a közgyűlés nem deezember 2-án, hanem deezember hó 23-án délelőtt 9 órakor lesz meg­tartva. A szerződések kérdésében tanácskozó bizott­ságnak megszövegezendő javaslatát nagyjábin is­merjük már. A javaslat úgy fog szólni, hogy az esetben, ha a mezei munkás január végéig nem köt szerződést, a gazdák idegen munkások után néznek. A Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút vonala telje­sen elkészülvén, csütörtökön tartotta meg Korányi Kálmán minister! főmérnök a mütanrendőri bejárást megelőző műszaki felülvizsgálatot. A ministerium kiküldöttét Zerkovitz Rudolf igazgató-főmérnök kala­uzolta, kivel az egész utat motoron járva be, meg­tekintette az összes létesítményeket, és miután azokat teljesen rendben és a feltételeknek meg­felelően kiépítve találta, a pályát a megnyitásra alkalmasnak jelentette ki. A pálya mütanrendőri bejárását, tekintettel a vasúti és hajózási főfelügye­lőség másirányu elfoglaltságára, deezember hó 12-ére tűzte ki a ministerium, melyen a hivatalos részt­vevőkön kívül a vasút igazgatósága és felügyelő­bizottsága fognak résztvenni. A mütanrendőri be­járást követő napon megnyillik a személyforgalom is Gyulától Simonyifalváig, valamint a teheráru forgalom is az egész vonalon. Tekintettel a vasul már most is óriási forgalmára, az igazgatóság el­határozta, miszerint megindítja az előminkálatokat a vonalnak és különösen az állomásoknak a szük­séghez képest való kibővítésére és berendezésére nézve. A vonalnak Ökrösig való meghoszabbitására már nagyban folynak az előmunkálatok, s a mint az ér lekeltség együtt lesz, az igazgatóság kérel­mezni fogja a vasút építési engedélyezését is. Törvényszéki csarnok. Eskü tétel. Ssabó László, Békéscsabára kine­vezett kir. aljárásbiró, a múlt hó 26-án tette le a kir. törvényszék teljes ülésében az esküt s foglalta el uj állását. Miért mulatott. Gyomán 1906. április 15-én a legények egyik korcsmában mulattak, hová be­tévedt J. S. gazda is, azonban K. A. 20 éves le­génynek nem tetszett, hogy az ő társaságán kívül más is akar ott mulatni és rögtön bicskát rántva, összeszurkálta sértettet s a dulakodás közben sa­ját testvérét is megszurta. A kir. törvényszék — tagadása ellenére — 8 hónapi börtönre Ítélte a heves természetű legényt. Az Ítélet jogerős. Hej fosztóka . . . Épen e dalt énekelte B. I. szarvasi legény január havában a fonóban, mikor is berontottak B. A. és H. P. legények s minden szó nélkül alaposan elverték, de B. I. sem maradt adós, mert a munka végeztével kést rántott s B. A.-t megszurta A napokéin vonta felelősségre a duhaj legényeket a kir. törvényszék, mind a há­rom vádlott azzal védekezett, hogy egymással ellen­tétes elvi állásponton vannak régóta és ezt akarták tisztázni. Mindenik egy-egy hónapi fogházat kapott, melyen köszönettel megnyugodva, — bevonultak. Heti p i a c z. Gyula, november hó 23. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekbe állandóan szilárd az irányzat az árak emelkedésével. Heti piaczunkon élé adatott: Búza Árpa Zab Tengeri k kínálat mellett el­12-80 —13-40 10-20-10-40 Ll-20—11-40 7-60- 8-10 Csinosan bútorozott emeleti utczai szoba az Erkel-téren kiadó. Czim a kiadóhivatalban. Birtok eladás. Sasentetornyáii a köut és vasúti állomás mellett 175 kis hold kitűnő minőségű föld egészben, vagy részletekben eladó s azon­nal birtokba vehető, esetleg haszonbérbe kiadó. — Értekezni lehet a gyulai kir. köz­jegyzőnél. 313 2-3 15438. sz. 1906. Temesvári vásár-hirdetés­Az idei Temesvári Szent-Miklós országos vásár folyó évi deczember hó !3-tól bezárólag deczember hó 17-ig fog megtartatni. Mindenféle állat felhajtása az országos vásárra deczember hó 13-tól, csütörtökön reggel 5 órától kezdve meg van engedve. Temesvárott, 1906. évi november hó 18-án. 314 1—2 A városi főkapitányságtól : Bandi Rezső, főkapitány.

Next

/
Thumbnails
Contents