Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-11 / 45. szám

6 BÉKÉS 1906. november 11. kietlenségéből. Hullanak, hullanak a falevelek csen­desen, mosolygó verőfény mellett s a kedves, enyhe őszi napok jól esnek az embernek, nemcsak a kedélyvilágot illetőleg, hanem prózai okokból is, amennyiben tudni 1 lik még nem kell fűteni. Králitz Gyula meghalt. Évtizedek óta Kisjenő- ben élt, az ottani társadalomnak vezérszón plője volt, de pályája kezdetén Gyulán lakott, itt volt rövid ideig ügyvédi irodája, családi kötelékek is idefüzték, Gyulán nősült ugyanis jó emlékű Szi- gethy Lajos ügyvéd egyetlen leányát Mariskát véve nőül, akivel négy évtizeden át élt boldogságban példás családi életet. Halála hirtelen következett be Aradon, ahová, mint a közigazgatási bizottság választott tagja a november havi ülésre ment be s még élénk részt vett a tanácskozásokban. Az es­tét fia családkörében töltötte, éjfél tájban hirtelen roszszul lett és alig pár pillanat alatt meghalt. Ha­lála élénk részvétet keltett Kisjenőn és Aradvár- megyén kívül Gyulán is, ahol a boldogult derék embernek sok barátja s tisztelője volt. — Béke hamvaira 1 A nöegylet ruhakiosztása. November 11 én ma d. u. 3 órakor tartja a nőegylet az árvaházban a szokásos ruha kiosztást, 24 iskolás gyermek és 60 szegény között, melyre a nőegyleti tagokat e lapok utján tisztelettel meghívja az elnökség. A békéscsabai nőegylet módosított alapsza­bályait a belügyminiszter jóváhagyta. Kinevezés. A pénzügyminister Wallner Károly békéscsabai volt pénztári ellenőrt a gyulai kir. pénz- ügyigazgatósághoz számgyakornokul nevezte ki. Esküvő. Huszka Ferencz kórházi gondnoksegéd a múlt héten tartotta esküvőjét. Sál Antal leányá­val Rózával. Ujonczbál. A gyulai besorozott ifjúság folyó évi deczember hó 20-án, karácsony másodnapján, a Ludvig-féle vendéglőjében ujonczbálat rendez. A meghívók jövő hó elején lesznek kibocsátva. Tartalékos tisztek szemléje. A gyulai m. kir. 2. honvéd gyalogezred állományába tartozó tarta­lékos honvéd gyalog tisztek, valamint a gyulai 2. számú honvéd kiegészítő parancsnokság területi körzetében tartózkodó honvéd lovassági tisztek évi rendes főelienőrzósí szemléjét folyó hó 5-én tartotta meg Gyulán a kiegészítő parancsnokság. Esküvő. Martinyi Frigyes „Békésmegyei Villa­mossági Részvénytársasági“ szerelő folyó hó 3-án délután 4 órakor esküdött örök hűséget a helybeli r. kath. nagytemplomban özv. Stier Józsefnó leányá­nak Rözsikának. Csepregi György esperes F. hó 2 án délelőtt bontotta fel Békéscsabán az ág. ev. esperes válasz­tásra beérkezett szavazatokat a szavazatszedő bi­zottság. A bizottság elnöke dr. Zsilinszky Endre egyházmegyei felügyelő, jegyzője Knyihár Károly, tagjai pedig Koren Pál és Linder Károly voltak. Leadatott összesen 30 szavazat, melyből 28 Csepregi Györgyre, 2 Frint Lajos aradi lelkészre esett, Frintre a szarvasi főgimnáium szavazott. A bizottság az eredmény konstatálása után üdvözölte Csepregi Györgyöt, az újból meyválasztott esperes-lelkészt, kit a legközelebb megtartandó esperességi ülés iktatja hivatalába. Esküvők. Laisz János mezőberényi ág. ev. tanító november 6-án tartotta esküvőjét Kriszt Már­ton birtokos leányával Zsuzsikával. — Chrisztián Kálmán dr. gyomai ügyvéd e hó 20 án vezeti oltár hoz Kézdivását he’yen Czetz Margitkát. — Kohn Gyula, orosházi terménykereskedő leányát Pirit november hó 6-án vezette oltárhoz Sternbach Mihály abbáziai gyógyszerész. — Freitag János csorvási ág. ev. lelkész leínyának Rózsikának november hó 7-én esküdött örök hűséget Schneider Emil rozsnyói postafőnök. Halálozás. Kétegyháza községnek hosszú éve­ken keresztül volt vezető első jegyzője Szerb Miklós, aki már pár év óta nyugalomban van, e hó 7-én Kétegyháza községben elhunyt. A boldogult Arad- megyéből jött át Békésmegyébe, s tevékenységével, képzettségével nagy szerepet játszott községe beléle- tében. Apósa volt a jelenlegi kétegyházi első jegy­zőnek Popovits M. Aurélnek s halálát kiterjedt ro­konság gyászolja. Elhunytéról Kétegyháza község külön gyászjelentést adott ki. A család által kiadott gyászjelentés a következő: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a forrón szeretett legjobb férj, apa, testvér, sógor és nagyapa Szerb Miklós Kétegyháza község nyugalmazott főjegyzőjének hosz- szas szenvedésekkel telt betegsége után, életének 58-ik és boldog házasságának 31-ik évében folyó évi november hó 7-én este fél 10 órakor történt gyászos elhunytat. A drága halott földi maradvá­nyai folyó évi november hó 9-én d. u. fél 3 órakor fognak a gör. kel. egyház szertartása szerint a hely­beli gör. kel. temetőben levő családi sirboltban örök nyugalomra helyeztetni. Kétegyháza, 1906. év november hó 8 án. Béke hamvaira! Özv. Szerb Miklósné sz. Arszits Alexandra, neje. Szerb Halén férj. Horváth Eudréné, Szerb Szilárdka, férj. Popovits M. Aurélnó, gyermekei. Horváth Endre, Nagyvárad-velenczei plébános, szentszéki ülnök. Popovits M. Aurél, kétegyházi főjegyző, vejei. Szerb Geraszin, szentszéki előadó ülnök Arad, testvérbátyja. Kiriloszku Mária, férj. Szerb Gera- szinnó, sógornője. Horváth György, Popovits Eleo­nóra, Popovits Mária, Popovits Alexindrina, unokái. Házasság. Bekö Ferencz törökszentmiklósi városi mérnök a napokban esküdött örök hűséget Darabos Sándor szentandrási ev. ref. lelkész leá uyának Ilonkának, Megfult a füstben. Oláh János tanyai lakos és felesége e hó 6-án reggel 7 órakor magára hagy­ták két kis gyermeküket, az 5 éves Jánost és a 3 éves Mihályt. A gyermekek játszani kezdtem és gyufa akadván kezükbe, elkezdtek gyújtogatni. Egy vigyázatlanul eldobott gyufától az ágy tüzet fogott s lassú füstöléssel égni kezdett, a bűzös füst elől a nagyobbik fiú kiment a konyhába és magára hagyta a kis Mihályt, aki a füstben megfuladt. A szülők ellen vétkes gondatlanság czimén megindí­tották a vizsgálatot. Árverést hirdet a gyulai kir. pénzügyigazga- <ág a körösladányi bocital és husfogyasztási adó beszedési jog bérbevételére. A bérbeadás 1907. január 1 tói 1907. deczetnber 1-ig tart. Az árverés folyó évi november 19-én délelőtt 10 órakor lesz. Kikiáltási ár 8512 korona 29 fií 1'r. Késelő muiatózók. Bőr József és Kis András orosházi lakosok vig muzsikaszó mellett mulatoztak. Poharazás közben abból kifolyólag, hogy melyik szereti a máaikat jobban, keményen összeszólalkoz­tak, Szó sz >t ért s a vita annyira elmérgesedett a szeretet nevében, hogy Bór József kést rántott s azzal társát igen súlyosan megsebesítette. Orvosi segély még ideje korán érkezett s igy van remény arra, hogy Kis András veszedelmes sebeiből meg­menthető lesz az életnek. A siketnémák érdekében intéz kérést Arad-, Békés-, Bihar- és Csanádvármegyék nemeslelkü em­berbarátaihoz a siketnémák aradi iskola felügyelő­bizottsága. A magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1904 évi rendelete az országot a 16 siketnóma-intézet szerint 16 körzetre osztotta, amelyekből az intézetek felveszik a növendéket, A mi vármegyénk az aradi körzethez tartozik. Adományokat csak a körzetből szabad gyüjteniök, a többi intézetek is csak a saját körzetükben gyűjthetnek, miért is kéri az adakozókat, hogy a siketnémák megmentésére szánt kegyes adományai­kat kizárólagosan az aradi iskolához küldjék. A legutóbbi statisztikai adatok szerint Bókésmegyében 192. siketnóm i van, kiknek alig 12 —14 °/« részesül a szakszerű nevelés és tanítás áldásaiban, mig a többi tanulatlanul nő fel, a legtöbb esetben a falu gyermekseregének, sőt a felnőtteknek is czéltábláját képezvén. Mekkora a külömbség a tanult és a tanulatlan siketnéma között! A tanult siketnéma tud beszélni, Írni, olvasni, számolni, rajzolni, dol­gozni stb, úgy hogy képes valamelyik iparágat megtanulni és igy a saját erejéből tisztességesen megélni, mig ellenben a tanulatlan, azonkívül hogy értelmi és erkölcsi tekintetben a legalsóbb fokon áll, családjának, környezetének és illetőségi közsé­gének is állandóan, terhére esik. Hogy a tanulatlan siketnémák száma oly ijesztő nagy, az onnan van, mert a siketüérnák érthető okokból legtöbbnyire szegényszülők gyermekei, kik nem képesek őket idegenben taníttatni, értök tartásdijat fizetni. Az aradi iskolának az állam fizeti a tanerőket, a város emelt iskola épületet, ad fűtést, világítást, sőt még nagyobb pénzösszeggel is hozzá járul az iskola fenntartásához; ámde az iskola segélyalapja oly csekély, hogy ebből alig lehet néhány szegénysorsu gyermeknek az itteni ellátására szügséges évi se­gélyt megadni és ezért kénytelenek vagyunk szám­talan folyamodót vérző szívvel visszautasítani. Az iskola I. osztályába a fenti 4 vármegyéből a 7—10 éves korban lévő siketnéma gyermeket vesz fel, nemre, nemzetiségre és vallásfelekezetre való tekin­tet nélkül. Az iskola fenntartásához a társadalom többféleképpen járulhat. Alapitványos az, aki egy­szerre, vagy általa meghatározandó évi részletekben 5000 kort. fizet be. Alapítványi helyre való kineve­zés joga az alapitványost, vagy ennek jogutódát illeti meg. Az alapitólevél kiállítása és elhelyezése iránt az iskola felügyelő bizottsága gondoskodik. Az alapitványos nevét megörökíti az iskolában el­helyezett jóltevők emléktábláján. Alapitó pártoló az, aki egyszerre, vagy öt részletben összesen 100 koronát adományoz. Nevét szintén megörökíti a jóltevők emléktábláján. Állandó pártoló az, aki kötelező ígéretet tesz, hogy legalább tiz éven át évi 5 koronát küld be. A 20 éven át volt állandó pártoló nevét szintén megörökíti. Végül az iskola pártolójának mindenkint tekint, aki annak bármily csekély összeget adományoz. A pénzt — a czél megnevezése mellett — Arad szab. kir. város pol­gármesteri hivatalához kell beküldeni. Öngyilkos községi Írnok. Békés község tiszt­viselői karának szomorú szenzáczióju gyásza van. Hajdú László 23 éves községi írnok, atyjának laká­sán csütörtökön délelőtt felakasztotta magát s mire megtaláltak, halott volt. Több évi dijaokoskodás után, két év előtt választották meg községi írnok­nak, hol az adóügyosztálynak volt szorgalmas munkása. Pár hó előtt nősülni készült, de atyia, — ki községi végrehajtó, — állítólag ellenezte, hogy választottját elvegye. Ez okból a fiú és atyja közölt állandó veszekedés lett otthonosáé s a szolid, sze­rény igényű fiatal ember bánatában ivásban keresett vigaszt. Gyakori látogatója lett az éjjeli korcsmák­nak, hol egész keresményét eldorbózolta s még adósságot is csinált. Ilyen éjszakázások után boros fővel ment fel hivatalába, vagy kötelességeit mu­lasztotta. A napokban az elöljáróság írásbeli dor­gálásban részesítette, fegyelmit hozván kilátásba újabb hanyagság esetére. E miatt bánatában a szerda éjjelt ismét átmulatta, nem is ment hiva­talába, hanem haza, hol részeg fővel felkötötte magát. írást nem hagyott há'ra. BÍOSkop. A mozgógép színház szép látogatott­ságnak örvend nálunk, de meg is érdemli, mert még ilyen szép, élvezetes mutatványokat egy ilyen színház sem produkált, mint ez. A mutatványoknak a meséjük ís igen érdekes. A héten az összes isko­lák növendékei és a gyári alkalmazottak is meg­jelentek tanítóik vezetése mellett mintegy ezren s jól mulattak a szép mutatványokon, amelyek után az iskolák igazgatói kijelentették a tulajdonos előtt teljes megelégedésüket. Utolsó előadás holnap, hét­főn lesz, amelyen azonban csak férfiak — a 18 éves kortól kezdve — jelenhetnek meg. Felhívjuk erre az érdekes mozgógép színházra a közönség figyel­mét, mert valóban érdemes a pártolásra. Lopás. Kardos Károly gyulatnezői tanyájáról eddig ismeretlen tettesek éjnek idején betörtek s onnan több értékes tárgyat elvittek, a gazda lovait sertéseit pedig elhajtották. Öngyilkosság. Torkos István volt békóssám- soni jegyző, később a „Foncióre“ biztositó tár­saság ügynöke s legutóbb Arad városi tisztviselő szivén lőtte magát. Meghalt. — Tettének oka is­meretlen. Pocsolyába fuladt kis leány. Brunyiczki György kondorosi lakos két éves Juczika kis leánya a kút körül játszadozott, miközben a kút melletti víz­tartó gödör mellé futott. A gödörszélén megcsú­szott s fejjel esett bele a pocsolyával telt göoörbe. Mire az édes anyja oda ért, megfuladt. Gazdátlan jószágok őriztetnek a rendőrségnél is pedig egy ridikül, melynek tartalma egy „Sárika“

Next

/
Thumbnails
Contents