Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-04 / 44. szám

1906. november 4.

BÉKÉS

3

Harangok zugnak, milliók szive áhitatos örömmel dobban meg, hódolat kél minden magyar lelkében : visszajött hazája szent földjére Rákóczi Ferencz, Magyarország rendéinek vezérlő fejedelme, Erdély utolsó fejedelme. — Azzal ment el innen, hogy nemsokára tomboló paripán, villámló karddal a kezében, harczvágyó hadak élén, diadalmasan lobogó zászlókkal tér meg s biztosítja azt, amiért fegyvert fogott: hazája szabadságát s sohasem látta viszont e honnak rónáit és bérczeit. Idegen nemzetek kegyelemkenyerén élve, idegen földön, idegen tenger partján halt meg, méla lemondással szivében. Királya, aki ellen küzdött, s nemzetének rendei, akik egykor fejedelmükké választották, a hazaárulás, a lázadás bélyegét sütötték reá még életében s rajta hagyták halála után is; kihűlt hamvai pedig másfél századnál tovább epedtek az édes hazának ama szent hantjáért, amelynek a költő szerint az elbukót is takarni kell.

De mig ö a Márványtenger mormoló habjainál álmodott fájó álmokat s nehány százun vagy ezren szomorú bizonyságát adták a régi de nagy igazságnak, hogy az ember könnyen felejt és sokszor hálátlan : a magyar nemzet a maga egészében soha egy pillanatra meg nem tántorodott a hozzá való ragaszkodásban. A legendák aranyszálaiból fűzött koszorút nemes alakja köré; szivében az a bélyeg, amelyet Rákóczija emlékére nyomtak, rajongó szere- tetének tűmtől a vértanuság glóriájává magasztosult; a nemes fejedelem már régen megtért pihenni anyja mellé, mikor itthon még mindig felhangzott a dal: »Rákóczi hajh, Bercsényi hajh!... s mikor újra szabadságért küzdött, Rákóczi emlékétől kért ihletet és lelkesedést harczaihoz.

Csoda lenné, ha másként történt volna. Kevés alakja van a magyar történelemnek, aki annyit szenvedett hazájáért és nemzetének szabadságáért, mint ő; alig valaki, aki többet áldozott volna értük, mint ő; s nincs senki, aki meggyőződésének erejével, czéljainak nemességével, tetteinek önzetlenségével oly tisztán állana a történelem itélőszéke előtt, mint II. Rákóczi Ferencz. Valóban a legendák hőse ő, tisztán ragyogó csillag hazánk sokszor horns egén ; olyan mint a legszebb álomkép, amely eljön bennünket vigasztalni bánataink és gondjaink éjjelén.

Még csak 9—10 éves gyermek volt, mikor anyjának, a hőslelkü Zrínyi Ilonának oldalán végigélte Munkács ostromát s ellenségeinek fogságába jutott. Bálványozásig szeretett anyjától és nénjétől elszakították, idegen emberek között, hazájától távol élte le ifjúságát. Ártatlan gyermek létére ezrek gyűlöletének tárgya volt nevéért, vagyonáért, családjának hagyományaiért. Édes anyját soha többé nem látta viszont, csak kihűlt hamvaik egyesülhettek ismét künn a messze sirban. — Mikor végre visszajöhetett hazájába, amely a nyomorúság, a pusztulás otthona lett, kémek serege vette körül, lesve szavait, őrködve léptei fölött s neki, a hősök unokájának, fejedelmi dicsőség örökösének látnia, éreznie kellett, hogy amint rab volt ifjúságában, rab otthonában, férfi kora virágában is. •— Azután ártatlanul, minden bűne nélkül, gonosztevőként hurczolták el családi köréből, hazájából, hogy egy csapással fosz- szák meg mindattól, ami embernek kedves : vagyonától, családi boldogságától, életétől. — Hónapokig sinylett ugyanabban a börtönben, amelyet nagyapja csak azért hagyott el, hogy a hóhér bárdja alá hajtsa fejét; hónapokig járt-kelt fogságában a biztos halál tudatával s hajtotta fejét álomra azzal a rettenetes gondolattal, hogy talán már ácsolják számára is a szomorú magaslatot, amelynek vérpad a neve. Futva, álöltözetben kellett menekülnie neki, büszke fejedelmek büszke ivadékának ismét idegen országba, 'vérdijjal a fején, mint társadalomból kivetett gonosztevőnek s rejtőznie orgyilkosok tőre elől. Valóban, ha nem is tudnék többet mondani szenvedéseiről, ha ifjúságának megmérgezésével, családi boldogságának megsemmisülésével fenekére jutott volna a keserűségek poharának, bátran hangoztathatnám, hogy kevesen voltak, akik többet szenvedtek hazájukért, mint amennyit ő szenvedett.

De keserűségét tengernyivé tette hazájának jajszava, amely zavarta álmaiihmár ifjúságában, családi boldogságának békéjét férfikorában s amely nyomon kisérte bujdosásában. Másfélszázadon át marczangolta

ezt a szerencsétlen hazát már barát és ellenség, koldusok, nyomorultak otthonává téve azt s mikor végre Buda faláról letűnt a félhold s a nemzet jobb kort remélt, amely után annyi buzgó imádság szállt már az ég felé, jött egy uj ellenség, a barátnak hirdetett német, idegen érdekeivel, idegen lelkivilágával s a nemzetet, melynek idáig is sirt ásott a török, be akarta taszítani már is tátongó sirjába, be a végromlásba, pusztulásba. Rákóczi talán még megalkudott volna saját keserűségével; nemzetének jajszava azonban feledtetett vele mindent. Áldozatul dobta megszüntetésére mindenét, fejedelmi vagyonát, talán még megmenthető családi boldogságát; elvetette a koczkát, amelynek forgása hozhatott nemzetének nyugalmat, békét, boldogságot, neki csak dicsőséges halált a harczmezőu vagy . . . hazátlansá- got. S jött, mint a sors boszuálló karja; jött tomboló harczi ménen, villámló karddal, lobogó hadi zászlókkal.

Nyolez évig tartott a harcz, melynek Rákóczi volt a ve.ere s amely a magyar haza jövendőjének biztosításáért, Magyarország alkotmányos önállásáért s a magyar nemzet szenvedéseinek megboszulásáért folyt. Rákóczi lelkének egész odaadását ráfordította, hogy diadalra vigye azt az ügyet, amely szivéhez hozzánőtt; lelkesedéséből mentettek olyanok is, akik különben nem érezték ugyanazt az odaadást a nemzet ügye iránt, amelyet 0. Felujultak a nemzet véres dicsőségének napjai, de volt gyász is és romlás és pusztulás! Hősöket látok, akik futó ellenséget űznek, seregeket, amelyek Becs falai alatt kalandoznak ; vitézeket, akik vezérök parancsára 100 halált halni készek, de látok vesztett csatákat is, hallom a diadalmas ellen ujjongását, s látok vérpadra lépni igaz honfiakat. Látom, amint hazája egybegyült rendei vezérlő fejedelmül választják s hűséget esküsznek Rákóczinak, mint esküdtek egykor Lebediának térés síkságain az első fejedelemnek, Árpádnak; de látom őt Trencsén mellett mély sebbel lebanyatlani lováról ájultan, öntudatlanul. Hallom a tárogatók ujjongását az őrtüzek mellett, mig ő gondokkal terhelt fővel álmatlanul dolgozik nemzete sorsának biztosításán. Fülembe cseng a csábító szózat, hogy saját boldogságának áldozza fel a hazáét s látom amint búcsút vesz hitvesétől, nehezet, fájót, örökre. S minél hosszabban tart a harcz, annál zordonabb, annál reménytelenebb: vesztett csatára árulás, sikertelenségre csüggedés minden szivben; csak az övében nem. Az ő lelke törhetetlen, az ő bizalma megingathatatlan. S látom, mikor már minden veszve van, ő még mindig bízva megy el hazájából, szemében a válás könnyeivel, itt hagyva hazát és nemzetet, eszében nagy terveket forgatva uj harcz- ról, uj erőfeszítésről s a végén talán teljes diadalról.

Reményei megcsalták, tervei füstbe mentek; azt az utat, amelyen lába nyomát hóval lepte be a szél, soha többé meg nem járta. Míg ő csüggedet- lenül járta a segítség útjait, vezére Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét s a majtényi sik tanúja volt annak a szomorú jelenetnek, amelynek másfél száz év múlva Világos volt gyászos színhelye. Nem kutatom, mit ér ez a béke Magyarországnak : Rákóczi nem látta benne elérve azt, ami lelkében ideálként lebegett; hazája jövendőjét, boldogságát, függetlenségét továbbra is borúsnak . látta. Eszményeiről nem mondott le még azért az árért sem, amelyet felajánlottak neki: családi boldogságáért, a fejedelmi fényért és vagyonért, lengyel királyságért. Feláldozott mindent, kivéve a becsületet s ment szolgálni nemes czéljainak, űzve délibábként futó ideáljait Lengyelországból a Balti tenger partjára, Oroszországba, innen Francziaországba, majd a török birodalomba el a Márvány tenger partjaira, Rodostóba.

Csalódott mindenben, amit még remélt. Nehány hű emberének, Mikes Kelemennek, Bercsényinek, Csákynak, Sibriknek ragaszkodása s szeretete volt egyedüli vigasztalása; becsületes nagy múltjának emléke az egyedüli fény számüzöttségében s Isten irgalmának reménysége egyedüli megnyugtatója. Hazája a távolban lassan felvirult, megerősödött, látta virulását még az idegenben is rajta csüngő szeme. Ideái lassan-lassen megvalósulásnak indultak ;

de ő, aki annyit áldozott érettük, megvalósulásukért nem kezdhetett többé. Hazátlanságának keserűsége megőrölte életerejét. Nagy és nemes lelke elszállt oda, ahol nincs többé hontalanság, nincs bánat, nincsen keserűség. Százhetvenegy év múlva ma kihűlt hamvai is megtérnek hazája szent földjére, álmodni tovább a múltról, amelynek fénye oly keserű csalódásban hamvadt el.

Óh Rákóczi ! Te nagy és igaz magyar, jöjjön miközénk porló tetemeiddel lelkednek ereje is ! Taníts bennünket hazánkat igazán szeretni, tanits meg önzetlenségre, tántoríthatatlan kitartásra ! Onts szivünkbe önfeláldozást a hazáért, és jó voltáért, nagyságáért való lelkesedést, hogy jó és balsorsában, jó és balsorsunkban erőnk teljességével, szivünk egész mélységével, arczunk verejtékével, kezünk munkájával és eszünk minden villanásával, s ha kell, vérünk hullásával úgy szolgáljuk, mint Te szolgáltad élted minden napjaiban !

*

Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a zavaró körülményt, hogy a közönség egyrésze és pedig elég jó része jóval az ünnepély megkezdése után jött, nem kevéssé háborgatva ezzel az egyes prograinm- pontok élvezetében a már jelenlevőket. Különösen észrevehető volt ez a hajszálfinomságig precziz előadott énekszámok piano részleteinél. A intézet vezetőségének a szives meghívásáért mindannyian köszönettel tartozunk, ezt a figyelmet honoráljuk legalább azzal, hogy idejében megjelenünk.

Rákóczi ünnepélyek. A gyulai rom. kath. elemi ikolák ifjúsága is kivette részét a hazafias kegyeletből. Minden osztályban külön-külön is tartattak egyszerűbb ünnepélyek, de a belvárosi fiúiskola felsőbb osztályai azt igen számottevő sikerre! tették, czimerek, lobogók, és füzérekkel díszítvén a tantermet melynek egyik oldalán oltár- szerű emelvényen állott a Rákóczi képe. A harmonium kiséret mellett előadott kurucz dalok végeztével a nagyobb fiuk szavaltak, Székely L*jos tanító e nap jelentőségét magyarázta meg és Rákóczi életét ismertette. Dr. Lindenberger János lelkész rövid beszédben a gyermekek előtt kiemlete Rákóczi életének 3 fő momentumát: a vallásosság, kötelességtudás és hazaszeretetei s őket ezek követésére buzdította. Yégül felhangzott a Rákóczi induló, melyet a fiuk kórusban jó betanulással és nagy lelkesedéssel adtak elő.

Hírek.

A vármegye közigazgatási bizottsága november havi rendes ülését folyó hó 12-ón tartja meg.

A hódmezővásárhelyi installáczió rendkívül fényesnek Ígérkező ünnepélyére nézve az összes szükséges előintézkedósek megtétettek, s mint Hódmezővásárhelyről értesülünk, a. városi tanács által o czélra kiküldött rendező bizottság, melynek élén az agilitásáról ismert városi tanácsnok faragó Sándor áll, mindent megtett arra nézv-e, hogy a főispán és hozzája csatlakozó békésvármegyei küldöttségek, hivatalos vendégek és magánosok fogadása, ellátása és elszállásolása tekintetében semmi kívánni való ne maradjon fenn. Azok akik mint bizottsági tagok, a főispán személyéhez fűzött közbecsülésből folyó- lag, a hódmezővásárhelyi ünnepélyes beigtatáson önként részt venni óhajtanak, tekintélyes számban jelentkeztek, amint ez már a múlt számunkban közölt névsorból is következtethető volt. Ezúttal is névsor egész terjedelmében való közlése helyeit annak megemlítésére szorítkozunk, hogy a vármegye törvényh. bizottságának tagjain kívül nemcsak a vármegye tisztikara, hanem Gyula városa s ezenkívül egyesületei testületileg vesznek részt az installáczión, melyre ezenkívül a vármegyebeli községek tisztviselői is szép Bzámban jelennek meg, s több község részéről deputatió jeleztetett. A bejelentések sorozata immár lezáratott, mindazonáltal tájékoztatás czéljából közöljük, hogy az ezután jelentkezni szándékozóknak ebbeli szándékukat közvetlenül Faragó Sándor városi tanácsnok czimére Hódmezővásárhelyre kell bejelenteniük. A főispán és a vendégek Gyuláról november 4-én, vasárnap déli 12 óra után Szeged felé induló személyvonattal mennek, s a