Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-02 / 35. szám
XXXVIII. évfolyam. Gyula, igo6. szeptember 2. 35-ik szám. Előfizetési árak Egész évre _____ Fé l évre— _ _ , Évnegyedre_____ 10 K — I 5 K — f 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZOAZDÁSZATI HETILAP. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Társadalmi életünk rákfenéje. Ez alá a íogalom alá kevés ember tartozik Magyarországon. Mert nálunk mindenki ur. Még pedig milyen ur! Pózoljuk a mágnás osztályt és vakon rohanunk az adósságokba: mert a divat főleg így nyaranta megköveteli a fürdőzést, a kivándorlásokat. Ezer, meg ezer ember a keresetén felül költ, a mihez ugyan senkinek semmi köze nincs: mert mindenkinek magáért fájjon a feje. így mondják, így következtetnek. Azt azonban mindenki érzi, hogy társadalmi nagyzolás ezen abuzus dolgán változtatnunk kell. Az összefogó társadalom egyetemes elhatározása fel kell hogy szóljon a hóbort ellen és az ajkakon élő, régi urambá- tyámi, magyaros élethez kell visszatérnünk, mely egyszerűségében sokkal sajátosabb magyaros társadalmi életet teremtett annak idején. A borjú pörköltös, a turóscsuszás, a tö- pörtős pogácsás vacsorán mindenki jobban érezte magát hajdanán, mint most, mikor a szakács művészet túlkapásain elkényeztetett gourmandok, a franczia konyha drága koty- valékjait tálalhatják az asztalra. S a inig hajdanán a modorosság hiányával mindenki az őszinteség hangján beszólt, ma a nyegleség olyan kvalifikálatlan szavaival beszól a nők előtt is, hogy a legszemtelenebb perfidia is szellemességnek minősíttetik. Valóban alig vannak ma már egyszerű emberek. Mert ez egyszerű emberek : buták. Szamárnak minősitik azt, aki az anyai nevelés szerénységével nem tart az áramlattal, a ki csak jövedelméhez képest költ, aki nem talál abban kellemest, hogy a divat szertelenségén magának adósságokat csináljon. Kimúltak a régi jó idők. Sokszor halljuk a kenetteljes szavakat, úgy, hogy a beszélni tanuló gyermek fejét is ezzel tömjük tele. Yasgereben egészséges alakjai ma olyan czi- kornyás embereknek tetszenek, pedig iró korának valódi magyaros életét irta meg, melyen az egész ország lelkesült, mert azt látták benne, hogy leírásaik valódiak, emberekhez valók. És ma? Az egész hírlapirodalom kénytelen a kor beteges Ízlésének hódolni, kokott nők lelki világából kell meríteni az izgató anyagot, blazirt férfiak viselk időséből kell elmondani a szenzáczió fordulatait. A családi szentély békés órái, a magyar vendégszeretet nagyszerűsége, a népélet tisztasága uj meg uj dolgot nem ad s a mit Írnak is róluk, az a képzelt élet nagyképűsködése, vagy merész hazugság, mert az életben egészen az ellenkezőjét látjuk. A családapa bókétien, mert családjának nem tud eleget keresni, a barátok bizalmatlanok, mert amit a száj mond, nem azt érzi a léiek, egymásnak parolát adunk, de igyekszünk neki kellemetlenséget csinálni, persze mindent csaktitokban, mert az egyszerű emberek se nem hazudnak, se nem csalnak, hanem szeretnek és becsülnek. És mégis oly borzasztó dolog egyszerű embernek lenni ! Látjuk nap-nap után, hogy az egyszerű embereket kerülik, velük nem ülnek egy asztalhoz, jó lehet tisztább szivet takar a kabátjuk, mint a panama kalapos kikent kifent legények kabátja. Pedig nem szalon czipő kvalifikálja az urat, hanem a lélek, mely épen akkor imponál, ha szerénységünkben, műveltségűnk nem keresi a szertelenségeket, az üres hányaveti modort, a mely talán talál a bohózati iparlovagokhozj a stréberekhez, de nem igazi urakhoz. — Bégen is voltak nagy urak az országban. És a mig tajtékpipával foglaltak helyet a szalonokban és nagy urak pakoltak elemózsiát az utazásokra, akkor sem szólták meg a magyarok; elegáncia, nem is a külsőségekben nyilvánul : az elegánczia éppen olyan eredetiség, mint a magjmros vendég- szeretet, nem annyira az utánzás művészete, mint velünk született tehetség, a mely mihelyt kilép a tisztes fogalom barázdájából : már a melegség zománczát viseli magán, a mely egészséges társadalmi felfogásnak nem felelhet meg, mint ilyetirtani és nem ápolni kell. Azért, ha a perfidia szálló igéket raktároz fel és az az szájról-szájra forogva betolakodik a szalonokba, ne lelkesüljünk rajta. Mentői mélyebben vegyüljenek el az anyák a gyermekszobában épülő gyermekek lelkében és a vad burjánnak kinövéseit ők nyesegessék a női finomság, az anyai szeretet védelmével, mint madár szokta a fiait : a szárnyával, ha héjjá csapkod felettük. Ne higyjiik, hogy az egyszerű emberek témája kicsinyes és ezt a dolgot úgy kaptuk ki a levegőből. A bomolt helyzet úgy ül az emberek lelkén, mint valami novemberi köd a földön. Ézezzük, hogy valami rajtunk fekszik, hogy nem jól van azugy, mint a hogv van. ü Ő Elmúltak a régi jó idők, mondjuk; tehát hozzuk vissza a múltakat. És csak rajtunk áll annak visszaszerzése. Ha társaság tud alakulni levélbélyegek gyűjtésére, ha jogczimet szerez 10—20 ember arra, hogy fenntarthassák a »hazudók asztaltársaságát“, ugyan miért ne tudna akkor egy egész város kezet fogni, hogy minden nadrá gos ember, legyen katonatiszt, pap, hivatalT Á R C Z A. Eljegyzés előtt. Irta : Julius Severus. Iduskának tetszett a főhadnagy s hiába beszélt ellene a mama, hiába fenyegette Iduskát Géza fivére, a kitűnő galamblövö, hogy kiköt a főhadnagygyal és ledurrantja, s hiába fenyege- tödzött a leghathatósabban a papa, hogy ő meg egy olyan semmire való emberért nem tesz le kaucziót, Ida kijelentette, hogy meghal, ha nem mehet az ő főhadnagyához. A mama megdöbbent leánya kijelentésén és jajveszékelése betöltötte a házat, mitől Géza úgy irtózott, hogy napok óta nem mert haza menni, egész idejét a klubban töltötte. Állítólag azért délben kiment a korzóra, hogy a főhadnagy ur tyúkszemére hágjon, de nem találta meg a főhadnagyot. Mások szerint megtalálta és le is taposta a kérdéses lábrészt, de a letaposott tyúkszem főhadnagyi rangban levő tulajdonosa maga volt az, ki gyorsan elkiabálta : — Hopp, pardon, pardon, ah, te vagy az Géza barátom ? . . . Az apa nyerte vissza legelőször a flegmáját. Kijelentette, hogy nem ellenkezik tovább. A szobaleány csacsogta a szakácsnénak, hogy az elhatározást Idus az ő mamájának köszönheti, ki addig zokogott a férje előtt, mig az azt találta mondani : No nem bánom, akár a főhadnagy, akár az ördög visz el benneteket! Mikor azután öt napi távoliét után Géza is haza bandukolt, hogy ruhástól az ágyba dobja magát és öt napi lumpolásért negyvennyolcz órai alvás által kárpótlást szerezzen, mire felébredt, egy eljegyzés küszöbén találta magát s miután már atyjával és anyjával, (különösen az utóbbival,) a havi zsebpénz pótlékai és egyébb házi ügyek miatt sem mert ellenkezni, Ida elhozhatta az ő föhad- nagyátj ki nem vette észre a hideg fogadtatást, melyben részesittetett. Vagy talán azért nem vette észre, mert szerelmi hévben ragyogtak a szép Iduska szemei ? Az eljegyzést vasárnaphoz két hétre tűzték ki. Ez alatt minden nap eljárt a főhadnagy ur menyasszonyához ha csak egy félórára is. Igaz, hogy leginkább nem a menyasszonyánál időzött, hanem annak apjával konferált. S ha ilyenkor elment a főhadnagy, Ida mamája mindjárt be- sompolygott férje dolgozószobájába: — No mennyire vagytok ? kérdezte az anya. — Még mindig nem vallotta ki ez az elegáns karbojtos svihák, az ő adósságait! — De hát semmit sem vallott be ? — Éppen a tizedrészét vállalta el, minőnek a valóságban kell lennie. — Szentséges Isten ! sikoltá a mama, de azután gyorsan hozzátette : — Talán megjavul, a szerelem megjavítja. Az apa nem felelt, csak egy hosszú sóhajtás volt minden válasza. Este azután a vacsora senkinek sem ízlett. Ida teli volt szerelemmel, sóvárgással, apját, annyját pedig a sorsa feletti gond emésztette. Géza egyáltalán nem is mutatkozott. így múlt el 12 nap. A szülők sokszor véget akartak szakítani mindennek és már-már ajkukon volt a szó, mely visszavonja az adott beleegyezés1', de leányukra néztek, ki olvasni tudott szülei némaságából is és egy tekintet Idának könyben úszó szemei, lázban égő arczára s a szülők megnémultan hallgattak és aggódtak tovább. A főhadnagynak persze sehogy sem voltak rendben az ügyei s viselt dolgai sem lehettek valami épületesek és így Idát rajongásig szerető szülei mindjobban elkeseredtek leányuk választottja ellen. Egy este nagy robajjal jött haza Géza és nyitott egyenesen apja dolgozószobájába. Nemsokára hárman tanácskoztak ott, az apa, az anya és a fivér. Pompás tervök lehetett, mert este mindnyájuknak ízlett a vacsora. Géza pedig, a kapott pótlékkal sietett barátaihoz. Másnap az eljegyzés előtt Idus persze nehezen várta a főhadnagyát, hogy megbeszélje vele a holnap fontosságait. De a tiszt helyett csak egy kis levélke jött: ZLapvinls mai száma, IO old.al.
