Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
6 BÉKÉS 1906. augusztus 26. kodni és annak érdekeit tehetsége szerint előmozdítani. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a felügyelő bizottságba dr. Berthóty István helyére a vármegye dr. Daimel Sándort választotta be. Az alapszabályok akként módosíttattak, hogy a felügyelő bizottság tagjai egy helyett három évre választatnak, az igazgatóság tagjai pedig 12-re emeltetnek. Az uj igazgatatósági tagok nyomban megválasztattak és pedig Zerkovitz Rudolf művezető főmérnök, továbbá a részvénytársaságba nagyszámú részvényeket jegyzett és közgazdaságilag is kiválóan érdekelt mező- hegyesi s hatvani czukorgyárak képviseletében Martens (Jaesar és Koppály Géza. A felügyelő bizottsági tagok közül elhalt Jantsovits Emil helyett uj felügyelő bizottsági tagnak pedig Czinczár Adolf részvényes választatott meg. — Ezzel a közgyűlés alig félórai tanácskozás után befejeztetett Bevonultak a honvédek. A gyulai 2-ik honvéd gyalogezred gyulai két zászlóaljához nagy beruk- kolások történtek most augusztus 21-én ; most vo nultak be ugyanis a júniusban besorozott ujonczok és ugyancsak most vonultak be 35 napi fegyver- gyakorlatra a tartalékosok is. A századok most csaknem hadi létszámra vannak emelve, körülbelül 200 ember van minden századnál, azonkívül az ujonczokból külön tagok képeztettek. Az egyes századokhoz 4—4 tartalékos tiszt és hadapród is bevonult. Az idén a honvédek se nagygyakorlatra sem ezredöszpontositásra nem mennek. Pénzügyigazgatóság köréből. A gyulai kir. pénzügyigazgatóságnál megüresedett két titkári állásra kinevezett Kráhl M. Vazul és Gallovich József pénzügyi titkárok a hét folyamán foglalták el állásaikat, melynek következtében a gyulai kir. pénzügyigazgatóság ügybeosztásában változások történtek, amennyiben az eddig dr. Szabó Jenő pénzügyi fogalmazó által ellátott személyi, pénztári, fogyasztási és italadó ügyek reszortját Gallovich József titkár vette át, míg dr. Szabó Jenő fogalmazó ennek következtében az illeték ügyosztályba nyert beosztást. Ugyancsak a jogilleték, dij és bélyegjövedék ügyosztályába osztatott be Kráhl M. Vazul pénzügyi titkár is. — A gyulai kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnél hirdetett hét járási számvevői állásra e hó 24-én járt le a pályázat. Jelzett napig 98 pályázati kérvényt adtak be. Uj hadnagyok. Ó felsége a király Rebrean Olivér és Sághy Kálmán végzett akadémikusokat a gyulai 2. honvédgyalogezredhez hadnagyoknak kinevezte. Előléptetések. A kereskedelemügyi miniszter Pöppel Gyula békésvármegyei államépitészeti hiva tali mérnököt kir. főmérnökké előléptette, továbbá Reichenberg Zsigmondot, a gyulai kir. kerületi iparfelügyelőség vezetőjét I. osztályú aegédfelügyelővé kinevezte. Szemle. A debreczeni in. kir. csendőrszárny parancsnoka Jakab Sándor százados, aki nem régiben, mint a gyulai szakaszparancsnokság feje városunk lakója s társadalmi életünknek kedvelt, tagja volt, a gyulai szakaszparancsnokságnál pénteken szemlét tartott és a tapasztalt rend fölött megelégedését fejezte ki a gyulai csendőrszakasz parancsnokának. Eljegyzések. Dr. Pánczél Sándor fővárosi fiatal ügyvéd folyó hó 21-ikén eljegyezte özv. Reuner Zsigmondné gőzmalomtulajdonosnő leányát Juliskát. —> Freitag János csorvási ev. lelkész leányát Rózsi- kát eljegyezte Schneider Emil a rozsnyai posta- hivatal főnöke®— Geist János kádármester polgártársunk Mariska leánya jegyet váltott Terek István ungvári ifjú nyomdászszal. — Somogyi István iparos eljegyezte Balog István szücsmester leányát Margitot. Újra meleg van, a múlt heti hősülyed s után s a meleg ugylátszik állandóbb is lesz, mert a meteorológiai jelzések az időjárásban változást nem jósolnak. Ez a második kánikula azonban már nem olyan, mint a júliusé, az augusztus vég őszies han gulata ott borong már a perzselő napsugárban s este 6 óra után már ködbe bukik alá a nap vörös korongja, észrevehetőig nyúlnak az éjszakák s rövidülnek a napok. Áremelés. A gyulai ozipész iparosok 1906. évi augusztus hó 19-én tartott értekezletén egyhangúlag elhatározták, hogy úgy a kész, valamint a megrendelt czipők árait 15 százalékkal emelik, teszik ezt azon jogos indoknál fogva, miután a bőrárak 40—50, sot 60 százalékkal is emelkedtek. Továbbá kimondta az értekezlet, hogy a silányabb gyári czi- pőket teljesen bojkottálja, a jól szegeit gyári czipők javítási árait 50 százalékkal emeli, ezzel tartozunk nem csupán önmagunknak, hanem főleg a hazai czipész iparnak, éppen ezért elhatározta a czipósz értekezlet, hogy a saját munkáik árait csak 15 százalékkal emelik, hogy a verseny a gyári czipők áraival bátran felvehető legyen. Tehát a midőn a czipész iparosok csak 15 százalékot emeltek a saját készítményeiknél, a fogyasztó közönség részéről teljes méltánylást várnak. Az Őszi vásár. Szeptember nyolczadika, kisasszony napja az idén szombatra és miután a vásár a kisasszony napját megelőző hétre, ennek következtébe az őszi vásár már augusztus végnapjaira esik. A jó termés folytán az állatvásárok és amint óhajtandó volna, a mezőgazdasági iparczikkek és a belső vásár is élénkebb forgalmúnak Ígérkeznek. A vásári napok a következők : augusztus 29-én szerdán sertés, — csütörtökön juh, — pénteken szarvasmarha, — szombaton ló s gazdasági iparczikkek, — vasárnap belső vásár. Ágyban, párnák között. Bálint Katalin 26 éves nő, ki idegbetegségével a helybeli közkórház elmebajos osztályán is gyógykezeltetett, folyó hó 21-én este a Damjanics-utczában lévő lakházán bezárkózott, nyakára vizes ruhát csavart borogatás gyanánt, aztán Újét a párnák közé rejtve, elaludt A ház belieknek feltűnt, hogy másnap reggel sőt egész napon át nem látták lakójukat és csütörtökön reggel zörgetni kezdtek ajtaján, azonban eredménytelenül; rosszat sejtve, a rendőrségre futottak, kinek s- gé- lyóvel az ajtó feltöretett s ott találták Bálint Katalint az ágyban megfulladva. Feje még ekkor is a párnák közé volt rejtve. Valószínű, hogy nagy fájdalmai lehettek és ettől menekülendő, dugta fejét párnái közé, hol azután megfulladt. Sztrájk. A gyulai lakatos, szobafestő és máz >ló segédek folyó hó 2L-ón a munkát beszüntették és bérharczba léptek, mely ügyben tegnap délelőtt volt az elsőfokú iparhatóságnál a békéltetési eljárás és pedig eredmény nélkül. Öngyilkossági kísérlet. R. I 20 éves gyulai czigányleány idegbetegségónek következményeitől való félelmében szerdán délután a „Magyar Király“ szállodában öngyilkossági szándékból szerecsikát ivott; sze encsére kis mértékben, úgy hogy a kórházban történt 2 napi ápolás után teljesen felgyógyult. Talált tárgy. A gyulai rendőrkapitányságnál egy félselyem napernyő gazdátlanul őriztetik ; igazolt tulajdonosa ugyanott átveheti. TŰZ a tanyákon. Folyó hó 24-dikére virradó éjjelen ifj. Góg Mihály gyulai lakos város gazdának pejréti tanyáján a h reszénája leégett, a kár 140 korona. Balta Ferencz gyulai lakosnak 25-dikére virradó éjjelen szintén tanyáján árpaszalmája gyű- ladt ki és égett el 160 korona kárral, mely biztosítás folytán megtérül. Helyettes utbiztos. A fegyelmi eljárás során állásától felfüggesztett Kocsondi István gyulai utbiz tos teendőinek ellátásával a vármegye alispánja, ideiglenesen Lehoczki András békéscsabai utbiztost bizta meg. * Házasság, Vogel László Póterváradon állom í- sozó cs. és kir. főhadnagy, városunk szülötte folyó 14-én vezette oltárhoz Budapesten Löbl-Linhardt Gizellát. Eljegyzések. Bakos György orosházi földbirtokos leányát Írónkét eljegyezte Gazsó István a gróf Szé- chényi-féle kerületi hitbizo uány kerületi intézője. — Gönczy József békéscsabai államvasuti főraktár- nok leányát Olgát eljegyezte Grátisz Camill cs. és kir. főhadnagy. Esküvők. Szathmáry Elek, gróf Wenckheim Dénes csorvási uradalmának intézője, folyó hó 23-án délelőtt féltizenkót órakor vezette oltárhoz, Lavatka Erzsikét, Lavatka Gyula leányát Békésen. — Lehóczky János csabai ág. ev. tanító kedden vezette oltárhoz Linder Károly ág. ev. lelkész bájos leányát Ilonkát. — Hankó Mátyás budapesti gépgyári alkalmazott, tegnapelőtt délután vezette oltár elé Varga K Pál békéscsabai iparos leányát Minkát. — Harza Ferencz öcsödi jegyző a napokban vezette oltárhoz az öcsödi ev. ref. templomban menyasszonyát Buzeski Ilonát. — Moskovits Miksa czeglédi bankhivatalnok vasárnap esküdött örök hűséget menyasszonyának Grünwald Elvirának Szarvason. Agyonütött gyermek. Akáczfát vágatott a háza előtt K. lóth István füzesgyarmati gazda. A favágást nézte a gazda felesége is, karjáo egy éves kis fiával. A fa egyszerre kidőlt, s reá esett az ott ácsorgó asszonyra és a kis gyermekre. A napszámosoknak sikerült az asszonyt a fa alól kiszabadítani, azonban a kis gyermek holtan terült el a földön, agyonütötte a fa. Tulipánbál Gyulaváriban. Vasárnap zajlott le Gyulaváriban, a Széles-fele vendéglőben az országos tulipánkert szövetség gyulavárii fiók pénztára javára rendezett jótókonyczélú zártkörű tánczvigalom. A szép számban megjelent bálközönség — a legjobb kedvben — egész a reggeli órákig maradt együtt. Az első négyest 20, a másodikat 18 pár járta. — Jelen voltak: Asszonyok; Csürke Józsefné (Sarkad), Guti Lajosnó, Kender Albertuó, Kender Andrásáé (Sarkad), Gubicza Ferenczné, Kucsera Albertné (Nagyszalonta), Lindenberger Jánosnó (Gyula), Luczás Jánosnó (Gyula), Mohácsi Károlyné, Nagy Józsefné, Schveiczer Orbánné, Stupeczky Ferenczné, Széles Lászlóné, Szitár Mihályné (Komárom), Szilágyi Sándornó, Török Lászlóné. Leányok: Bődi Teruska (Nagyszalonta), Csürke Juliska (Sarkad), Dobra Erzsiké, Kender Mariska (Sarkad), Kalcsof Mariska (Nagypél), Ludvig Rózsika (Gyula), Luczás Piroska (Gyula), Schveiczer Mariska, Széles Etelka, Török Vilma, Végh Erzsiké (Nagyszalonta). Felülfizettek : Koczák János 3 koronát, Bay József és Busák József 2—2 koronát, dr. Hódy Jánosnó, Luczás Jánosnó és Galbács Mihály 1 — 1 koronát, Lindenberger János 60 fillért, Popovics György és Popov cs János 20—20 fillért, melyért is ez utón fogadják a bálrendezőség hálás köszönetét. Rablás fényes nappal. Gácsor József békési lakos tanyájáról eddig ismeretien lettesek fényes nappal minden elmozdítható tárgyat összeszedtek, szekérre raktak s magukkal vittek. A tettesek — kiknek manipuláczióját a szomszédok végig nézték — ismeretlenek. Megvadult bika. Békésszentandrás község öreg kis bérese: Keit Péter 74 éves aggastyán, mint a bikák felügyeletével megbízott béres az egyik bikát akarta kivezetni a jászol mellől. Ezen közben a bika megvadult s szarvaival öklelőzve felhasitotta a Kiss Péter mellének baloldalát. Súlyosan megsérülve nagy betegen fekszik a hivatásában megsérült aggastyán. A gőzgép áldozata. A békésszentandrási gőzmalomban dqlgozó Bencsik Andrást vigyázatlansága következtében elkapta a kerékszij és gép kerekei közé sodor a. A malom kerék a ".szerencsétlent darabokra zúzta, úgy hogy véres testrészeit darabokban szedték ki belőle. A szerencsétlenség nagy részvétet kelt a községben az áldozat és családja iránt. Orosházi földvétel. A vármegyei közügyekkel foglalkozóknak még élénk emlékezetében van az Orosháza község éi gróf Károlyi között létrejött földvóteli szerződés ügye, a melyet a törvényhatóság legutóbbi közgyűlésén jóváhagyásával megerősített. A törvényhatóság ezen határozata ellen Kovács János és társai, továbbá dr. Perger Elemér orosházi lakosok felebbezéssel éltek Tegnap érkezett le a vármegyéhez a minister leirata, — a melyben a felebbezósek mellőzésével, — a földvétel tárgyában kelt határozatokat megerősítette. Tűz. Békésen Szent István napján délben zuhogó esőben kigyuladt Szilágyi Istvánnak a főtérhez közel fekvő nádfedelü lakóháza a rósz kéménytől. Az átnedvesedett tetőn nem bírtak a lángok keresztül törni, s igy hamarosan, — de nem elég gondosan — elnyomta a tűzoltóság a veszedelmet. Este 7 óra után a lappangó parázstól újra feléledt a tűz, s most már félelmetes világítással a tető teljesen leégett. A kár biztosítva volt.