Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-17 / 24. szám

6 BÉKÉS 1906. junius 17. eszmét, hogy a gyulai kaszinó legyen vármegyei kaszinó. Az eszme az összes kaszinói tagoknak tetszésével találkozott és egyhangú határozottal mondatott ki az átalakulás. Ily módon a gyulai kaszinó az iránta érdeklődő vidéki intelligens embe­reknek módot és alkalmat nyújt arra, hogy vala­hányszor a vármegye székhelyére Gyulára, akár hivatalos, akár magán ügyeik elintézésére belátogat­nak, ugyanakkor idejüket kellemesen és szórakozás­sal tölthessék el az egylet modern helyiségeiben, a hol mellesleg jegyezzük meg, értesülésünk szerint vendégszobák is fognak a vidéki tagoknak rendel­kezésükre bocsáttatni, minélfogva tehát az uj vár­megyei kaszinóban a vidéki tagoknak is rendel­kezésükre állanak mindama kónyelmekj melyeket a kaszinó, mint a müveit társaság szórakoztatására alakult egylet tagjainak eddig biztosított és ezután fokozatosabb mértékben biztosítani fog. Erre való tekintettel a vidéki tagsági dijjat az eddigi 12 kor. helyett 8 koronára leszállította, s megbízta az elnök­séget, hegy hasson oda, hogy a most már vár­megyei jellegűvé alakított kaszinó iránt a vidéki úri közönség körében az érdeklődés alkalmas módon felkeltessék, tagjait pedig felkérte, hogy a maguk részéről a vidéki taggyüjtés körül hathatósan működ­jenek közre. A közgyűlés tiszteletének szép tanu- jelót adta pártfogóival szemben kik a kaszinó ügyei iránt mindenkor oly figyelmes és áldozatkész érdek­lődéssel viseltettek, és az elnöklő főispán indít­ványára megválasztotta tiszteletbeli tagokul Almáty Dénes, Wenckheim Dénes, Frigyes és Géza grófokat, A megyei kaszinó ezután dr. Berthóty István lemon­dásával megüresedett igazgatói állást töltötte be s erre egyhangúlag Hoffmann Mihály gyulai ügyvédet választotta meg. Kiegészítette még a választmányt, a hova 2 rendes tagot és 8 póttagot választott : Ambrus Sándor, Gróh Ferencz, Follman János, Hubay Lajos és Korponay István személyében. Megyei tisztviselők lakbérmozgalma. Az állami tisztviselők hasonszellemü mozgalma visszhangra talált a megyei tisztviselők körében is, a kik a múlt vasárnap délelőtt dr. Daimel Sándor főjegyző el­nöklete alatt értekezletet tartottak a Kiss László vármegyei első aljegyző előterjesztésére elhatározták, hogy memorandumot intéznek a kormányhoz, amely­ben hasonlóan kérik Gyula városának a magasabb lakbérosztályba való sorozását. Adókivetés. A III. oszt. kereseti adó kivetésére alakult adókivető bizottságok a törvényen kívüli állapot megszűntével megkezdik működésüket. Dere- kas működés vár rájuk, mert két ex-lexes esztendő elmaradt adóit kell megállapitaniok. A bizottsági tárgyalások minden járásban junius hó 25-én kezdődnek, a következő sorrendben : A) a békési járasban: 1. Köröstarcsa : junius 25, 26, 27 és 28. 2. Mezőberóny : junius 30, julius 2, 3, 4, 5, julius 6-án a békési kerületbeli nyilvános számadásra kö­telezett vállalatok és egyletek adója. 3. Békés: julius 7. 9, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21 és 23. E őadó Novák Antal k:r. számellenőr. B) a csabai járásban: 1. Újkígyós: junius 25 és 26. 2. Gyoma; junius 26, 27, 28,30, julius 2, 3. 3. Endröd : julius 3, 4, 5, 6, 7, 9, 10, 11, julius 12-én a csabai kerü­letnyilvános számadásra kötelezettek adója. 4. Csaba : julius 13, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 30, 31, augusztus 1. Előadó Kutas->y József segódtitkár. C) a szarvasi járásban : 1. Csabacsüd : junius 25. 2. Békésszentandrás: junius 25, 26, 27. 3. Kondoros: junius 27, 28, 30. 4. Öcsöd : julius 2, 3, 12, 13, 14, 16, 17, 18. Julius 11-én a szarvasi kerületbeli nyilvános számadásra kötelezettek adója. 5. Szarvas: julius 18, 19, 20, 21, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 30, 31, augusztus 1. Előadó Kohut Ödön kir. fogalmazó. D) a gyulai járásban: 1. Kétegy- háza : junius 25, 26. 2. Gyulavári junius 26, 27. 3. Doboz: junius 27, 28, 30. 4. Gyula: junius 30, julius 2, 3, 4, 5, 6, 7, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19, 20. Julius 21-én a gyulai kerületbeli nyilvános számadásra kötelezettek adója. Előadó Laukóczy József kir. számtiszt. E) a szeghalmi járás­ban: 1. Körösladány: junius 25, 26, 27, 28. 2. Fü­zesgyarmat: junius 30, juliu9 2, 3. 3. Bucsatelep: julius 4. 4. Vésztő: julius 5, 6, 7, 9, 10, 11, 12, 13. 5. Szeghalom: julius 14, 16, 17, 18, 19. Julius 20-án a szeghalmi kerületbeli nyilvános számadásra kötelezettek. Előadó: Sál István kir. számtiszt. F) az orosházi járásban : 1. Szentetornya : junius 25. 2. Nagyszénás és Békéssámson : junius 26. 3. Gá doros : junius 27. 4. Pusztaföldvár: junius 28, 30. Julius 2-án az orosházi kerületbeli nyilvános szá­madásra kötelezettek adója. 5. Csorvás julius 3, 4. 6. Tótkomlós julius 5, 6, 7. 7. Orosháza julius 9, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21. Előadó dr. Szabó Jenő pénzügyi fogalmazó. Sorozások- Eddig Gyulán és pedig a gyulai járásban, továbbá Békésen a békési járásban tartat­tak meg a sorozások. Most folynak a sorozások Orosházán, ahol 13, 15, 16, 18. és 19-ére tűzettek, ki dr. László Elek sorozási elnök elnöklete mellett A héten lesznek a sorozások Békéscsabán 23. 25. és 26-án, a hol polgári elnök lesz dr. Daimel Sándor várm. főjegyző s polgári orvos dr. Zöldy János fő­orvos. A gyulai járásban az állitáskötelesek száma 264, kik közül elmaradt 15. Besoroztatott összesen 65 hadköteles és pedig 46 a közös hadsereg, 13 a honvédség javára s 6 feles számmal. Aratás előtt. A mezőgazdasági évnek legkriti­kusabb két hete előtt állunk, amely két hétnek időjárásától függ különösen főterményünknek, a búzának sorsa. Eddigelé több reménynyel, mint aggodalommal nézünk a termés elé, amennyiben a búza ez idő szerint jól, sőt legtöbb helyen kitünően áll. Vasárnap virradóra ugyan rendkívüli aggodal­mat keltett a lehulló sürü köd, amely elemi csapá­saink legveszedelmesebbike, de — mint eddig meg­állapítható — ez a köd szerencsére nem okozott száinbavehető nagyobb károkat. Rozsda ugyan sok felé mutatkozik, azonban csak a búza levelén, maga a buzaszár rozsdamentes. Ismételjük mégis, hogy a búza termés sorsát a küszöbön álló két hét idő­járása fogja eldönteni. Tengeri, vetemónyek, lege­lők kaszálók a múlt heti bő esőzések folytán gyönyörűen fejlődnek és ez idő szerint a gazda­közönséget teljesen kielégítik. Házasság- Dr. Pap Dezső kereskedelemügyi miniszeri segédtitkár házasságra lépett özv. dr. Kovács Jenőnó Braun Vilmával, Braun Mór gyulai kereskedő törvényhatósági bizottsági tag leányával. Esküvők. Burda István mészáros mester, ked­den délután vezette oltárhoz Gyulán a róm. kath. templomban Ludvig Mariskát, Ludvig József ven­déglős leányát. — Ugyanaz nap esküdött örök hű­séget Kiss Ferencz vármegyei segédhivatalnok menyasszonyának, Féhn Gizellának, Féhn Nándor bádogosmester leányának. Eljegyzés. Wallinger Erzsikét, Wallinger Antal békési Wenckheim uradalmi tisztviselő leányát, eljegyezte Katona László visnyei földbérlő. A gyulai kereskedelmi ifjak juniálisa 710 kor. hasznot hozott a következő bevételekből: Ifjúsági alapra lefizettek 64 kor. felülfizetésekből (múlt heti lapunk részletezése szerint) 174 kor. kereskedők által történt gyűjtésből 191 kor. 20 fillér, jegyekből 644 kor. tombola és confettiből 87 kor. 80 fillér, összesen 1161 korona. Kiadás volt 451 korona. Maradvány mint tiszta haszon 710 korona. Halálozás. Ismét egy hirtelen és váratlan haláleset döbbentette meg Gyulán a héten a város közönségét. Uzon Ferencz, alsó-fehér-körösi tár­sulati hivatalnok hirtelen halála folytán, aki hét­főn délben veje, dr. Nuszbek Sándor lakásán, övéi körében, ebódközben hirtelen rosszul lett és nehány perez alatt kiszenvedett. A különben nagy kort ért, de teljes jó erőben, egészségben levő embert szivszélhüdós érte. A boldogult régi ismert polgára volt városunknak. A sors látogatásai nem kerülték el őt, nagy megpróbáltatásokban, szenvedésekben volt része életében érdemetlenüi, mert jó szive s emberszeretete, hiszékenysége okoztak neki ke­serves napokat, de élte utolsó idejében boldog, derűs napjai voltak, gyermekei és unokáiban talált öröme kárpótolták őt az átélt szenvedésekért. Ere­detileg iparos volt ifjabb éveiben, de mestersé­gével felhagyva, Írnoknak választották a városhoz, ahol csakhamar iktató lett. Nem sokára adószedő főpénztárnok lett Gyulavárosánál, később pedig a közgyámi állást töltötte be. Ebben a minőségében lett jószívűsége és hiszékenysége folytán ő is áldo­zata az annak idején nagy port felvert Martinyi- Praznovszky-féle sikkasztásnak, amelybe ő teljesen ártatlanul, jóhiszemüleg került bele, de amelyért bűnhődnie kellett. Állását elvesztvén, az alsó-fehér- körösi-társulatnál kapott alkalmazást, ahol bekö­vetkezett hirtelen haláláláig, 14 éven át töltötte be hivatalát, becsülettel és szorgalommal, feljebb­valói teljes megelégedésére. — Atyja volt Tanay Frigyesnek, a Vígszínház neves művészének s apósa dr. Nuszbek Sándornak, lapunk jeles költő munkatársának. Épen kis unokáit, — a Tanay gyer­mekeket, — hozta le hozzá menye, T. Halmi Margit, a Nemzeti színház művésznője vakácziózni, akiket bálványozásig szeretett s közöttük érte őt utói a halál, övéinek mérhetetlen fájdalmat, bánatot okoz­ván. — Temetése a város intelligencziájának nagy részvéte mellett, szerdán délelőtt 10 órakor ment végbe. Haláláról a következő gyászjelentést vettük ; özv. Uzon Ferencznó született Habian Mária úgy a miga, mint gyermekei: Mariska és férje Dr. Nuszbek Sándor, Ilonka, Tanay Frigyes és neje Halmi Margit, valamint gyermekeik : Ferkó és Magduska, valamint a nagyszámú rokonok es is­merősök nevében is, fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy a legjobb férj, apa, nagyapa, illetve rokon: Uzon Ferencz életének 74 ik, boldog há­zasságának 28-ik évében, folyó évi junius hó 11-én délután 1 órakor, sz vszólhüdésben váratlanul el- huuyt. A megboldogult drága halott földi marad­ványai folyó évi junius hó 13-án, délelőtt 10 órakor fognak a Szentháromság te netőbsn örök nyu­galomra tétetni. Az engesztelő szent-mise-áldozat folyó évi junius hó 13-án, reggel 7 órakor fjg a róm. kath. nagytemplomban az egek Urának be- mutattatni. Áldás és béke porairal Öngyilkos pénzügyőr, Hyzsa Gyula, a gyulai pénzügyőri szakasznál alkalmazott pénzügyőri vigyázó f. hó 11-én reggel a pénzügyőri laktanyá­ban szolgálati fegyverével mellbe lőtte magát, súlyos sebesülése daczára nem halt meg, hanem eszmélet­lenül beszállítottak a gyulai közkórházba. A szeren­csétlenül járt vigyázót az indította tettének elköve vetésére, hogy gyógyíthatatlan betegsége és sok adósága miatt szolgálatából elbocsájtották. Halálozás. Gyásza van a gyulai polgári isko­lának. Kovács Imre tanára hunyt el szerdán este 7 órakor hetek óta tartó kínos szenvedés után. A boldogult mintegy 12 évvel ezelőtt került Gyulára a polgári iskolához, melynek ez időtől kezdve szor­galmas, tehetséges tanára volt. Halálát özvegye és 6 gyermeke gyászolja. Temetése pénteken délután ment végbe nagy részvét mellett, haláláról úgy a család, mint a polgiri iskola adtak ki gyászjelen­téseket. Öngyilkosság. Pénteken hajnali órákban bor­zalmas eset hire terjedt el a nagyoláhvárosi részen, a piaczon, majd az egész városban. Goldmann Józsefné Kaudersz Emma fiatal asszony a nagyoláhvárosi részen levő házban, melyben férjének szatócsüzlete van, vértől boritottan halva találtatott. Férje szokás szerint korán kelt fel és feltűnt neki, hogy nejét ágyban nem találja, gyanútlanul keresésére indult és pár pillanat múlva dermedten állott meg hitvese holtteste előtt. A szerencsétlen asszonyt előtte való nap késő délután baleset érte, egy gyorsforraló fel­robbanása égési sebeket okozott karján, amelyek noha igen fájdalmasak, súlyos természetűek nem voltak. Még sincs kizárva, hogy ez a baleset is hozzájárult a szerencsétlen asszony sötét szándé­kának keresztülviteléhez; az öngyilkosság tulajdon- képeni oka azonban Goldmannénak rendkívüli idegessége, amely miatt pár nap múlva fürdőbe utazni készült. Ama tény, hogy a férj a gyikos revolvert egyik üzleti állványon találta meg, első pillanatban bűntény fenforgása mellett szólott, de ennek a revolveren kívül minden egyóbb körül­mény ellene szólott ; a törvényszéki bonczolás, amelyet Popp Aurél vizsgálóbíró jelenlétében dr. Zöldy János törvéuyszéki orvos ejtett meg, minden kétséget kizárólag bebizonyította azután, hogy n szegény asszony öngyilkos lett. A tragikus eset óriási részvétet kelt Gyulán, mindenki leikéből sajnálja a vigasztalan férjet, a kétségbeesett szülő­ket Kaudersz ZsigmOnd és nejét, akik közül az

Next

/
Thumbnails
Contents