Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-13 / 19. szám

4 BÉKÉS 1906. május 13. nem tehetnek arról a sok rosszról, ami az ő jegyük­ben történik. Okai nem ők, hanem a tavaszi nap­sugár, mely a sarkok körül is működik májusban s megolvasztja a nagy jéghegyeket, úgy hogy azok elszakadnak egymástól. A golf áramlat aztán szépen leusztatja ezeket a jéghegyeket a melegebb vizekre, ahol aztán a jéghegyek mint az operettbeli gráná­tos elolvadnak. Az olvadás természetes nagy hő­emésztéssel jár 8 ezért hül le ilyenkor a levegő s ezért kerül néha dér, hó és fagy május derekára a fagyos szentekkel. — Az idén azonban elég jól viselik magukat Pongráczék s igy most már csak az utolsó fagyos szenttől Orbántól kell még druk- ko 1 hí. Héber daltársulat. Szerdán és csütörtökön este a világhírű Slavianszky daltársulat utóda gyanánt Bernstein Izidor vezetése alatt működő, pompásan összetanult, művészi társulat hódította meg két estén át a gyulai közönséget. Bernstein Izidor dal­társulata 6 tagból áll. Maga a maestro dirigál és bassust énekel s a társulat többi tagjai fiatal em­berek, három meg épen gyermek közülök. S aki ezt a daltársulatot hallja, mégis elámulva gyönyör­ködik annak művészi összetanultsága, fegyelmezett­sége fölött, s igaz élvezete van a szépen össze­tanult, csengő és iskolázott hangok művészi éne­kében. Igazi énekművészek. Úgy adnak elő, mintha hangszer szólana, hárfa pengene, orgona búgna s mindezt a dal, az emberi hang közvetlenségével, szívhez szólóan. Mindkét este 5—5 darabot adtak elő, Halévy, Mendelssohn, Meyerbeer, Händel reme keiből, bravúros énektudással, művészettel, a közön­ség zajos tetszése mellett. Péntek este és szombat d. e. közkívánatra, a helybeli zsidótemplomban tartott iste­nitiszteleten énekeltek, igaz ámulatot keltve művészi énekükkel, a templomot zsúfolásig töltött közönség körében. Halálozás. Egy ifjú asszony halt meg ismét sorvasztó tüdőbajban, szép, fiatal asszony, akinek mosolygó arczárói leszedte a gyilkos kór a rózsá­kat, aztán letörölte arczárói a mosolyt s letörte, mint az elszáradt virágot! Ruszka Ferencz kórházi segédellenőr neje, született Némethy Mariska hosz- szas, gyötrő szenvedés után elhunyt. A fiatal asz- szony halála széles körben keltett mély részvétet. Haláláról a következő gyászjelentést vettük : Huszka Ferencz úgy a maga, mint kis gyermekei: Mariska és Ferike, valamint az elhunyt szülei Némethy Károly és neje Tomanovics Teréz, továbbá test­vérei : József, Sándor, Ilonka férjezett Schauschek Gáborné úgyszintén a kiterjedt rokonság és jó ba­rátok, barátnők nevében a fájdalornlól megtört szív­vel tudatja, hogy szeretett neje, gyermekeinek gon§ dós éde9 anyja: Huszka Ferenczné szül. Némethy Mária f. é. és hó 11-en este 10 és fél órakor, éle­tének 29-ik, boldog házassága 6-ik évében a ha­lotti szentségek ájtatos felvétele, a hitben való bi­zalomban elszenvedett, hosszas fájdalom után el­hunyt. Az örökkévalóság lényébe visszatért drága halott hült tetemei folyó hó 13-án délután 3 és fél órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása sze­rint a helybeli Szent-Háromság temetőben örök- nyugalomre tétetni. Az elhunyt lelkiüdveért az en­gesztelő szent-mise folyó hó 14-én reggel 7 órakor fog az anyatemplomban az ég urának bemutattatni. Az örök világosság fényeskedjék neki ! Népünnepély a Pálffy-Társaság javára. Csak alig néhány hete alakult meg Békósmegyében a Pálffy Irodalmi Társaság, derék nyomdászaink már is sietnek ennek a szépjövőjü kulturtársaságnak a támogatására. — A csabai nyomdászok szakegylete ugyanis május 13-án, vasárnap nagyszabású népün­nepélyt rendeznek a Széchenyi-ligetben, amelynek tiszta jövedelmét részben a Pálffy-Társaság, rész­ben pedig a csaba-városi szegényalap és a nyom­dászok csabai csoportjának könytára javára fordít­ják. A délután kezdődő népünnepélyt konfetti és szerpe tin csata, valamint a világposta vezeti be. Lesz azután dijtekézés (dij egy bárány); szépség­verseny (dij egy emlékkönyv); gyertyahalászat (dij 1 korona) tréfás képviselőválasztás, az általános titkos választói jog alapján. A népünnepélyt este a városi színházban műkedvelői előadás követi, amely alkalommal Csiky Gergelynek Mukányi czimü 4 felvonásos vigjatékát adják elő Kalmár Gyula színész rendezése mellett. A műkedvelői előadást táncz követi a Széchenyi-ligeti pavillonban. Áthelyezés. A gyulai kir. adóhivatalnál Bródi Kálmán Sümegre történt áthelyezésével megürese­dett adótiszti állásra a pénzügyminiszter Tarr Ist­ván nagyszőllősi, katonai szolgálatról hazatért adó­tisztet helyezte át. Majális. A békési községi polgári leányiskola fo'yó hó 19-ón tartja majálisát az uradalmi kert­ben. Este a bérházban tánczmulatság lesz. A gyulai kovács és kerékgyártók társulata által készíttetett uj egyházi zászlójának felszentelése alkal­mából, junius hó 4-én (Pünkösd hétfőjén) Ludvig Jós8ef nagymagyarvárosi vendéglőjének helyiségében zászló alapja javára zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti-dij személyenkint 1 korona. Kezdete este 8 órakor. Tekintve a nemes czélt, felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és a „Békés“-ben nyugtáztatnak. A zászló felszentelése ugyanaz nap délelőtt 9 óra­kor tartandó szentimise után fog megtartatni. A zászlóanyai tisztre Mandorf Gyuláné kéretett fel. Eljegyzések. Linder Károly csaba-erzsébethelyi ág. ev. lelkész leányát Ilonkát, eljegyezte Lehótszky János, csabai ág. cv. tanító.— Kottán Béla, m. á. v. tisztviselő, a napokban váltott jegyet Kolozsvári Elek vésztői ügyvéd szép és kedves leányával, Flórával. Egyházi ünnepély Bocskay István emlékére. A magyarországi ev. ref. és ág. ev. egyházak folyó évi május hó 20-án Bocskay István emlékére 300 éves évfordulója alkalmából emlékünnepélyt tarta­nak. Ez alkalomból a gyulai ev. ref. elemi iskolák külön ünnepélyt rendeznek. 20-kán vasárnap d. u. az iskolák növendékei templomba mennek, isten- tisztelet végezte után a Novák-utczai iskola udva­rára vonulnak, ahol alkalmi beszédet mond Gulyás János rektor, alkalmi énekeket énekelnek a növen­dékek s szavalni fog mindenik iskolának egy-egy tanulója Lopás a vasúton. Johanncsen Valér romániai téglagyárost Budapestről hazautaztában Mezütur és Gyoma közt csúnyán meglopták. 28000 koronával bélelt tárczáját lopta ki zsebéből egyik utitársa, amig aludt fülkéjében. Az utitársnak a pénzzel együtt nyoma veszett, mire a károsult a lopást észrevette, s a legszélesebb körű nyomozás sem vezetett eddig semmi eredményre. Behrnum gondolatolvasó és büvészmester múlt vasárnapi előadásáról még most is sokat beszélnek Gyulán. A pavilion nagytermét-zsúfolásig megtöltő közönség előtt Behrnum nagy ügyességei és készült­séggel mutatva be sok meglepő bűvész mutatványt de főkép a hypnotikus seance volt az, ami meg­ragadta a közönség érdeklődését. Mig a tamáskodók is elismerik, hogy Behrnum csodadolgot produkál, s ha ezt nem magnetikus erővel, hanem ügyesség­gel, svindlivel csinálja, még jobban rászolgál a kíváncsiságra, érdeklődésre, hogy a dolog nyitját kitaláljuk. — Egy bekötött szemű fiatalembert ültet ugyanis a pódiumra, akit ott a nézőközönség előtt hypnotikus álomba merit s aki ezután a leg­képtelenebb és leghihetetlenebb gondolatolvasóvá válik. Elolvassa a néző közönség bármely tagja által papirra irt kérdést arra felel, jövendőt mond, tanácsot ad. S hogy ez csakugyan suggesztió és nem hasbeszéd, azt igazán nagyon elhisszük, ha a 8eance-ot végignézzük és hallgatjuk. Behrnum csakugyan egyik legérdekesekb alakja a boszorkány­mestereknek akiket már Gyulán láttunk. Szerencsétlenség a szentandrási hidépitésnél. SzentandráB község határában, a Körözsön keresztül vezető vashidat építtet az állam. A régi fahíd le bontásával foglalkoztak a munkások, mikor egy nagy oszlop megbillent és Major István 20 éves szent­andrási legény, a ki a hid karfáján dolgozott, egyensúlyt vesztett és lezuhant a magas karfáról. A szerencsétlen legénynek három helyen eltörött a jobb lába és fején is súlyos zuzódást szenvedett. Életveszélyes sebeit bekötözték és szülei lakására szállították. Borzalmas lelet. Fehér László füzesgyarmati községi főjegyző házában borzalmas leletre találtak az elmúlt napok egyikén. A ház egyik félreeső melléképületében ugyanis rátaláltak a már napok­kal ezelőtt eltűnt Győri Ferencz kapás holttestére. A helyiség ajtaja nyitva volt és a holttestet egyik szolga vette észre takarítás közben. Győri hullája teljesen meg volt már kékülve és orvosi vélemény szerint öt napja történhetett a halál. Az öreg kapást úgy látszik szivszélhüdés érte és ölte meg. Bimböhullás. Dr. Tholt István kir. törvény- széki birót és nejét fájdalmas veszteség érte, három hónapos kis fiacskájuknak Jánoskának, folyó hó 10-én történt elhunytával. A lesújtott szülők iránt a részvét általános. Házasság. Vida István volt gyulai, jelenleg lugosi m. kir. honvédfőhadnagy tegnap lépett házas­ságra Békéscsabán özv. Szekerkáné Frnda Emilia úrnővel. A szarvasi jótékony nöegyletek folyó hó 20 án, vasárnap délután az Erzsébet ligetben jótékony- czólra népünnepélyt rendeznek, a következő műsor­ral : 1. Gyülekezés délután 1 és fél órakor a Kossuth- téren s kivonulás a ligetbe a helybeli első magyar zenekar kísérete mellett. 2. Kivonulás után a liget nyári helyiségeiban táncz este 6 óráig. Tánczver- seny. Dijak : nők részére egy értékes melltü, férfiak részére egy szép tajték szipka. 4. Lövészverseny, értékes dijakkal 2 és fél órakor a ligeti kis körön- dön, hol tribün-jegy 20 fillér, a) Egyes galamb lövészet, b) Egyes gömb lövészet, c) Páros gömb lövészet. 5. Kugliverseny. Dij: egy szép bárány. 6. Zsákba futás, lepény evés, dijbirkózás, aludttej­evés, póznamászás, karika dobás szamárverseny. A nyertesek mindegyike szép jutalomban részesül. A versenyekre jelentkezni lehet az ünnepély napján 2 órakor a pénztárnál. Lesz még ezenkívül egész délután tulipánvásár és nagy világposta. Belépődíj a népünnepélyre 20 fillér. Esti a ligeti nyári helyi­ségben tánczmulatság, amelyre a belépti-dij szemó- lyenkint 1 korona. Kezdete este 8 órakor. A gyulai esperesi kerület gyűlése. A gyulai esperesi kerület folyó hó 9-én tartotta rendes tavaszi gyűlését a kerület központjában — Gyulán — Kny Antal esperes elnöklete alatt. Jelen voltak az esperesen kívül: Apostol Ubáld mberényi, Kreznerich György sarkadi, Tárkányi Péter ujkigyósi,. Bázár Gyula orosházi, Kovács Márk dobozi, Szirtes Antal csorvási plébánosok. Kozics Gusztáv, Hazai Gyula, Hermann Károly csabai, Gyepes Imre békési káp­lánok és a helybeli lelkészkedő papság. A gyűlésen több fontos a lelkipásztorkodás körébe vágó dolog került megvitatás alá. Nekiment a vonatnak Oláh János gyomai elme­beteg ember nekiment a fővárosból jövő személy­vonatnak, mely a szerencsétlent összezúzta. Még élve szállították be a csabai kórházba, hol pénteken meghalt. A harmadik. A szarvasi főgimnázium tanulói között ismét van öngyilkos, pár hét óta immár a harmadik. Kondacs István gazdag földmivesnek hatodosztályu János fia, akit különben erős beszá­mítás alá eső helytelen viselkedése miátt ki zártak a főgimnáziumból, szerdán este 9 órakor a főutezán agyonlőtte magát. Még élve szállították szülei házába, hol pár óra múlva meghalt. Rejtélyes öngyilkosság kelt nagy szenzácziót Orosházán ; özv. Tóth Mihályné 86 esztendős matró­nát pénteken délelőtt lakásán felakasztva holtan találták. Az öreg asszony egy házban lakott gyerme­keivel jó módban és békességben és semmi oka sem lehetett a végzetes tettre; a hatóság nem tartja kizártnak a bűntényt sem, amire ugyan nincs támpontja, mindazonáltal elrendelték a hulla fel - bonczolását, Életunt gazda. Gyomán Tóth András 56 éves gazda életuntságból szobája mestergerendájára fel­akasztotta magát. Mióta felesége elvált tőle azóta semmi öröme se volt az életben s ez vitte a halálba. Elfogott gyújtogató. Békésen Faragó Antal csavargó felgyújtotta Mucsi István tanyáját, de a tüzet idejében észrevették és lokalizálták s a gyuj- togatót elfogták és átadták a csendőrségnek. Lókötés. Kondoroson folyó hó 2-ikán virradó éjszakán Jelen Mátyás tanyájáról két darab értékes lovat kocsival együtt eddig ismeretlen tettesek ellop­ták. Helyszíni szemle alkalmával megállapították,

Next

/
Thumbnails
Contents