Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-06 / 18. szám
4 BÉKÉS 1906. május 6. Uj aera nyílott meg ezzel közéletünkben. A nemzet jogainak erősbödése, s ez alapon a nemzet öntudatos, egységes és remélhetőleg hosszabb ideig békés munkássága a hon felvirágzására. Megerősödött hittel, életre kelt reménynyel, megszázszorozódott bizalommal nézünk hazánk jövője elé, hogy végre megvalósíthatjuk mind azt a vágyat és törekvést, mely a magyar nemzet lelki világában él. Hitünk, reményünk, bizalmunk erőssége az uj életre kelt nemzet ereje s az a megnyugtató tudat, hogy országunk kormányán, felséges királyunk bizalmából, azon jeles honfiak állanak, kik eszmevivői, képviselői valának a nemzeti törekvéseknek s a kik kipróbált, kitűnő egyéniségükben egyszersmind hivatott munkásai is azoknak. Ez uj korszak alapozásában, a tevékeny közszellem újra szervezésében, a megoldásra váró nagy feladatok megvalósításában közös nemzeti akarattal kell mindannyiunknak munkába állani. E munkában a kormány bizalma, Ő Felsége parancsa, csekély személyemnek is megtisztelő szerepet juttatott, a midőn szülő vármegyém főispánjává neveztettem ki. Munkához szokott szerénységemben, sohasem vágytam méltóságra, ki tértem már ezelőtt is hasonló megbízatás elől: most azonban a reánk háruló nagy nemzeti feladatok korszakalkotó munkájának küszöbén, hazafiul kötelességemül ösmerem a megkínált hatáskört, melynek nehézsége a jelen viszonyok közt ép olyan nagy mint tisztességes, elvállalni, s a megbízatás elöl — férfiatlanul — ki nem térni. Magán viszonyaim ma is óvtak az ingatag politikai megbízatástól, de lelkiismeretem arra késztetett, hogy félre vetve minden mellék tekintetet — szegény ember sorsát boldog Isten bírja — kövessem lelkiismeretem parancsoló szavát. Tartoztam ezzel nemcsak a belém helyezett bizalomnak, hanem első sorban vármegyémnek, mert helyeslő méltatása az a megye alkotmányvédelmi magatartásának, ha az alispánnak ajánltatik fel a nemzeti kormány bizalmi állása, s ekként ez magának a vármegyének kitüntetése ; és mert talán a magunk erősbödése is, ha a magunk embere kerül végre hosszú idő után a vármegye kormányzatának élére; de tartoztam ezzel alispáni állásomnak is, mert az alispánnak főispánná való előléptetése magának az alispáni állásnak megtisztelő erősbitése, különösen midőn az egy évtizedet meghaladó alispáni működés folyománya. A jelen körülmények közt kötelességem volt a vállalkozás s én kötelességemet mindég teljesítettem. Azonban a vállalkozás lelket erősítő kötelesség érzetébe bele vegyül erőim fogyatékosságának érzete. De ha gyenge, kicsiny is erőm, bizalmat nyújt vállalkozásomhoz az, hogy nagy, végtelen nagy az én szeretetem szülővármegyém iránt, s e szeretet erőt ad annak szolgálatára és hogy nagy, törhetetlen nagy bennem az akarat vármegyém javán munkálkodni. Másrészt emeli önbizalmamat az a végtelen sokra becsült jóakarat és támogatás, melyet vármegyénk közönsége részéről két évtizeden át annnyi- szor tapasztaltam, mit ezentúl is csak reméllek megtarthatni. Erősiti e reményemet az a sok jó akaratú, biztató tekintet, mely az egybegyült díszes közönség soriból im felém sugárzik. S könnyíti állásfoglalásomat az, hogy feladatom, hivatásom marad az a mi volt: szükebb hazám, vármegyém ^szolgálata. Csak megbízatásom forrása más. Eddig szolgáltam a vármegyét a törvényhatóság megtisztelő bizalmából, ezentúl szo^gálandom azt, a legelső magyar ember, a király és az alkotmányos felelős magyar kormány megbízásából, a törvény- hatóság továbbra is remélt bizalma mellett. A viszonylat közöttünk változik, de a viszony — engedjék reméllenem — hogy nem; és én a magam részéről rajta leszek, hogy ne változzék. Föladatom, törekvésem, czélzataimnak az eddigiekkel azonos voltából folyik, hogy tágabb körű, uj programmot önök elé ezúttal alig tárhatok. A programm nem más, mint lelki bemutatkozás s azt hiszem, önök előtt nincs bemutatkozásra szükségem. Itt nevelkedtem a közélet munkásává a vármegye fórumán, még pedig az Önök bölcs, jóakaratu tanításai révén, itt edződtem férfiúvá, együttes munkában Önökkel, ösmer engem a vármegye apraja, nagyja, ösmer hibáimmal, jóakaratulag méltányolt igyekezetemmel, megyém iránti olthatlan szerete- temmel Programmom marad mi volt, legfeljebb állásom politikai jellegénél és társadalmi feladatainál fogva tágul az. Az általános igazgatásra nézve törekvésem leend ezentúl is: a közigazgatás végczéljának lehető megvalósítása, mi nem más, mint az emberi fejlődés biztosítása s a közjó előbbre vitele. E czélt szolgálja a tevékeny, körültekintő, gyors és föltétlenül pártatlan közigazgatás, mely a törvénynek mindenkivel szemben, egyaránt érvényt szerez, jogosulatlan érdekek előtt soha sem hajlik meg s mindenkor csak a közjót tartja szem előtt. Az ily közigazgatást biztosítani és fenntartani felügyeleti és ellenőr, ő hatalmamnál fogva, mindenkori kötelességemül fo- bom ösmerni, anélkül azonban, hogy valaha is csor- gitani akarnám a törvényhatóság önkormányzati jogait. A fidekkel való érintkezésben megkövetelem a gondoskodó és előzékeny bánásmódot, hogy a tisztviselő necsak rendelkező hatósága legyen polgártársainak, hanem jóakaratu gyámola is. A közigazgatás magas feladatainak biztosításában a vármegyei és a felügyeletem alá rendelt állami tisztviselőkkel mindig egy leszek. Elvem: a kölcsönös megértésre törekvés, a szeplőtlen, munkás tisztviselőnek támogatása, az esetleges korrupcziónak kérlelhetlen ostorozása és kiirtása. Politikai programmom : megbízó kormányom programmja. E nemzeti kormánynak testestől, lelkestől bive vagyok s hivatásomul ösmerem a megye kormányzatában és a közélet minden terén érvényesíteni mindazon magasztos elvet és hazafias irányzatot, melyet a parlamentnek felelős ezen kormány maga elé tűzött. Bizalmi állásom s azon alkotmány- jogi alapelv folyománya ez, hogy midőn a parlament többségének irányeszméi alapján működő kormány czélzatait igyekszem megvalósítani, tulajdonképen a nemzet alkotmányos többsége akaratának s igy az államakaratnak leszek végrehajtója. — És ép azért, mert politikai feladatomul az államakarat végrehajtását tekintem, soha sem vállalkozom az akarat szabad érvényesülésének megakadályozására s a politikai pártok elnyomására, de másrészt nem engedem és tűröm meg az egyes pártoknak a mások által való terrorizálását, valamint a népakarat meghamisítását. Törekedni fogok továbbá mindenkoron megakadályozni a politikai szenvedélyek elfajulását, hogy a közélet izgalmai a társadalmi élet nyugalmát és munkáját ne zavarhassák meg s távol tartani a párt politikát a szoros értelemben vett közigazgatástól. Az igazgatási és politikai konkrét feladatok teljesítése mellett, felfogásom szerint, akkor jár el leghelyesebben egy főispán, ha tevékenységének súlyát a társadalmi térre helyezi, tevékenységét a társadalom munkásságába illeszti bele, azzal olvasztja egybe. A hatóság ugyanis az emberiség fejlődésének és boldogulásának útjait csak előkészíti, egyengeti, akadályait igyekszik elhárítani, de a közületnek, az egyedek ezen tömörülésének jólétét, csak maga a társadalom munkája képes biztosítani. — A hatóság csak észleli a boldogulás hiányait, a társadalom érzi azt s ép azért már-tevékeny, midőn a hatóság még csak a megfigyelés álláspontján van. — A hatóság legfőbb eszköze egyébként is a kényszer, a társadalomé az alkotás, óriási erő rejlik a társadalom együttes munkásságában, mint látjuk Anglia példáján s ezért a leghelyesebb, legfontosabb feladatok egyike a társadalom jogosult óhajainak felösmerése, mérlegelése, erejének felszínre hozása és a közérdek javára való érvényesítése. E téren fejteni ki tevékenységet a főispánnak, a vármegye kormányzójának, nézetem szerint a legszebb feladat. A helyesen megállapított irányban munkára szólítani a társadalom hivatott tényezőit s megnyerni e helyi munkához a központi kormányzat segítségét és anyagi támogatását is, ez azon tevékenységi kör, melyben a főispán mintegy összekötő kapocscsá válik, a helyi társadalom, — amelynek bizalma alapján működik — és a kormány között, melyet képvisel. Az ekként felfogott fontos feladatra óhajtom — tekintetes törvényhatóság — tevékenységemben a legfőbb súlyt helyezni. S minthogy az állam fejlődésének alapfeltételei 1. a népesség, 2. a közgazdaság, 3. a kullura, a törekvésem körén belül első sorban a közegészségügy fontos feladataira mutatok reá, mert a nemzet ereje és legfőbb vagyona az ország népessége, maga az államot fenntartó, fejleszteni, megvédeni és gazdagítani képes ember. Ép azért az igazgatás és társadalmi gondoskodás legfőbb feladata kell, hogy legyen az emberi egészség megóvásának, a népesség megmaradásának s gyarapodásának biztosítása. E kérdésben terjedelmes programmot fejtettem ki egyik múlt évi alispáni jelentésemben és memorandumot terjesztettem elő a tavaly őszi szegedi egészségügyi kongresszuson. Az ott kifejtett eszméknek, melyeknek itteni felsorolása túlterjeszkednék székfoglaló beszédem szűk keretén, s melyeknek czélzata az egészségügyének intézményes előbbre vitele, lehető megvalósításán teljes erőmből fogok munkálkodni. Másodsorban emlékezem meg a közgazdasági kérdésekről. Jól mondotta koszorús költőnk Jókai Mór, »a dicsőség és szabadság nem elég egy nemzet nagyságára, oda jólét, anyagi jólét is keil.« E jólétet emelendő, törekednünk kell minden eszköz megragadására és kihasználására, mely vármegyénk lakosságának vagyonosodását előmozdítani képes. Első rendű feladat e téren megyénkben a mezőgazdaság fejlesztése, hiszen megyénk is azok közé tartozik, hol mondhatni minden érték a föld rögéből fakad. Törekednünk kell mezőgazdaságunkban, — a szakértelem fejlesztése mellett — a belterjességet emelni, az iparnövények, az állattenyésztés, és a mezőgazdasági öntözések meghonosításával, melyre már követendő példát létesítettünk a csabai minta öntöző telepben. Nem óhajtok a mezőgazdaság nagy- fontosságú kérdésével itt bővebben foglalkozni, mert csak tavaly fejtettem ki egy tevékenységi programmot e részben a tekintetes törvényhatóság előtt, melyben a legtöbb feladatra utalva van. E programm jelenleg a gazdasági egyesület tárgyalása alatt áll. Elsőrendű törekvésül fogom tekinteni mindenkoron, vállvetve mezőgazdasági érdekeink hivatott képviselőjével, a gazdasági egyesülettel, mezőgazdaságunkat előbbre vinni, feltétlenül számítva e tekintetben az igen tisztelt egyesület és öntudatos gazdáink támogatására. A mezőgazdasággal kapcsolatban emlékezem meg a munkáskérdés nagy jelentőségű feladatairól. Osmert e kérdés mindannyiunk előtt, hisz több mint egy évtized óta állandóan foglalkozik azzal törvény- hatóságunk. Magam két közre adott munkálatban is kifejtettem e részben nézeteimet. A törvényhatóság e tekintetben való tevékenységének azon memorandum szolgált alapjául, melyet az e tárgyban működött bizottság 1896-ban terjesztett a törvényhatóság elé. Ez a programm a lehetőséghez képest végrehajtatott, az szolgált, bízvást mondhatni, a kérdés országos rendezésének alapjául is, a tett intézkedések nyomán consolidáltattak is az állapotok megyénkben, azonban szembeszökő eredményeket természetesen nem mutathatunk fel, mert a munkáskérdés szorosan össszefügg a közgazdaság általános helyzetével s gyökeres orvoslása csakis a közgazdaság emelkedésétől várható. A mezőgazdaságnak a nemzetközi constellatiók folytán súlyos helyzete, ha látszólag — számszerűleg — legkevésbé is érinti a munkásosztályt, legsúlyosabban mégis arra nehezedik, minthogy a legalsóbb réteg együtt viseli magán a felsőbbnek terhét is. A köz- gazdasági jólét remélt emelkedése könnyitendi munkásaink helyzetét is, megszünteti panaszait s az egyre fokozódó kivándorlást. Addig is igyekezzünk szaporítani a munka alkalmakat, s azoknak különböző időszakokban való megoszlását, mely törekvés is párhuzamos egyébként mezőgazdaságunk belterjesebbé tételével, a mezőgazdasági és egyéb ipari foglalkozások meghonosításával. Kötelességünkül kell emellett ösmerni — a túlkapások visszaszorítása és a lelketlen izgatások megakadályozása mellett — rokonszenvvel foglalkozni a munkások ügyével, bajával. Az erősebbnek kötelessége ez a gyengébbel szemben. Gondoskodással, szeretettel, felemelőleg kell foglalkoznunk a munkásnép sorsával, hogy a nemzeti államnak erőforrásai legyenek, létérdekeit ne veszélyeztessék. A kögazdasági ügyek keretében emlékezem meg