Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-01 / 13. szám
1906. április 1. BÉKÉS 3 lesz, mely után kész programmal lép a közönség elé a kör megalakulásának kezdeményező bizottsága. — A kör szervezetét jövő számunkban részletesen ismertetjük. A békésbánáti ev ref. egyházmegye folyó hó 19-én Hódmezővásárhelyen tartja évi közgyűlését. A közkórház villanyvilágítása. A vármegyei közkórházi bizottság sokalván a 10000 koronát meg haladó évi villanyvilágitási költségeket, tervbe vette az önálló villanytelep létesítését, előbb azonban fel terjesztést intézett a kereskedelemügyi minister- hez műszaki vélemény kikérése iránt. A napokban érkezett le a kereskedelemügyi minister műszaki véleménye, amely szerint 14168 gyertyafény fogyasztása mellett világításra 29000 kilowatt óra és motorikus czélokra 11500 kilowatt óra évi fogyasztást véve alapul, 15925 koronát tenne ki az évi világítási költség az önálló telep létesítése mellett, vagyis az önkezelés mellett, az évi kiadás pedig 17437 korona lenne, amibe még mindég nincs benne a tőkebefektetés évi amortizációs törlesztési részlete 8 ezen kívül az önkezelés mellett az áramszolgáltatás még mindig nem lenne oly biztos alapra fektetve, mintha a városi központi villanytelepből láttatik el, de meg az üzemmel járó rizikók és kártékony melléktermékek is a kórházat terhelnék. Miután ily viszonyok mellett a kórháznak a versenye a magán iparral szemben nem indokolt, annál kevésbé, mert annak szakszerű üzéséhez nincsenek meg a szervei, a külön áramtermelő berendezés létesítését a kereskedelmi minister nem javasolja. A kórház kezelésében egy különálló telep létesítése csak akkor volna indokok, ha oly nagy lenne a villanyfogyasztás, hogy annak tömegtermelése mellett előálló előnyös termelési árakat a magántársulat nem volna képes megadni, egyelőre azonban a közkórbáz ezt a határt még távolról sem érte el. A békéscsabai kórház vizsgálata. A békéscsabai kórháznál felmerült szabálytalanságok és visszaélések megvizsgálására a vármegye alispánja dr. Zöldy János vármegyei főorvost küldte ki, aki a belügyminister részéről kiküldött szakközegekkel együtt tartotta meg a vizsgálatot és az erről felvett jegyzőkönyvet beterjesztette az alispánhoz, aki a vizsgálat adatai alapján terjedelmes rendeletet intézett a járási főszolgabíróhoz, me'yben részletes utasításokat adott arra nézve, hogy ezentúl mikép történjék a kórház gazdasági ügyeinek vezetése, az elöljáróság részéről annak ellenőrzése s ugyancsak utasítást adott az iránt, hogy a kórházat ért veszteségek, amennyiben a volt gondnok biztositéka erre kellő fedezetet nem nyújtana, a község által téríttessenek meg. Megszűnt sztrájk. A „Békésmegyei villamos- sági részvénytársaság“ gyulai telepén alkalmazott munkások márczius 23-án sztrájkba léptek, a békéltetési eljárás megkiséreltetvón, azonban a részvény- társaság megbízottja a munkásokkal tárgyalni hajlandó nem volt, igy a további hatósági eljárás beszüntettetek. A munkások egyrésze ugyanis idő közben visszalépett a a munkát zavartalanul folytatják. A régi feltételek mellett munkát folytatni Dem akaró munkások pedig elbocsájtattak. A kötőgyári kürtölés betiltása. Gyula város tanácsa a gyulai kötött és szövött iparáru gyár részvénytársaságot felhívta, hogy a város középén fekvő gőzkürtöt azonnal távolítsa el, ami ellen a kötőgyár felebbezést adván be, az ügyet másodfokban a vármegye alispánja bírálta felül, aki a tanács határozatát azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy a gőzkürt használatának beszüntetésére kötelezte a részvénytársaság vezérigazgatóját, a gőzkürt különbeni hatósági eltávolításának terhe alatt. Az alispán ezen határozatát azzal indokolja, hogy a gyártelep a város kellő közepén fekszik, tehát a legforgalmasabb helyen, ahol a város fejlődése és kiépítése érdekéből semmi körülmények között sem engedhető meg, hogy a gyártelep olyan fülsértő kürtölést vigyen véghez, amely nemcsak a közvetlen közelben, hanem a távolabb lakókat is háborgatja s ez annál kevésbé engedhető meg, mert a részvénytársaság azt a czélt, amelyet a kürtöléssel elakar érni, hogy t. i. a munkásokat a munka megkezdésére és abbahagyására, a gépek megindítására figyelmeztesse, más alkalmasabb és kevésbé kifogásolható módon is elérheti. A fecskék érkezése. Az első fecskék már elindultak téli hazájukból. Raguzából jelentik, hogy ott a napokban rendkívül erős szirokkóban egy csapat fecskét láttak. A fecskék rövid pihenőt tar-l tottak, azután folytatták Útjukat Magyarország feléA tavasz csúnyán becsapott bennünket. Mióta a kalendárium szerint hivatalosan tavasz van, azóta állandóan nagykabátban járunk és mintha egy második tél akarná kiönteni a mérgét, hideg fagyos szél süvit az utczákon s állandóan lobog a tűz a kályhákban. A hét egyik éjjelén erős fagy is volt s hideg, szeles kellemetlen tavasz mellett elmarad a vegetáczió, nincs kikelet, óvatosan összehuzódnak a rügyek s a korai tavasz virága a kék ibolya fázlódva húzódik a levelek közé. Az időjárás állandó hidegsége már már kezdi a legbókésebb embereket is kihozni a flegmából s úgy szidják midenütt az időjárást, mint a bokrot. Pedig még egy párszor valószínűleg megtréfál bennünket az április, amely ma köszönt be, s amelynek szeszélyétől, hóbortosságától egy szikrát se várhatunk jobbat mint elődjétől : a hideg, kellemetlen raárcziustól, melynek örömmel mondunk az idén búcsút. Talált tárgyak. A gyulai rendőrkapitányságnál egy vászon csomó, egy női deréköv és egy csomó kulC9 gazdátlanul őriztetik, igazolt tulajdonosa ugyanott átveheti. Szabályrendelet jóváhagyása. BókésvármegyéInek az utkaparók. szolgálati viszonyairól, teendőiről és végkielégítési, valamint nyugdíjjogosultságáról alkotott szabályrendeletét a kereskedelemügyi minister jóváhagyta. Eljegyzés. Báró Drechsel Béla, az államvasutak gyulai állomásfőnöke eljegyezte Abafi János gyulai polgári iskolai igazgató leányát Ilonát. A újvárosi olvasókör husvét másodnapján tánczmulatságtartását határozta el s a szükséges intézkedések megtételével a választmányt és a bálrendező bizottságot bízta meg. Egy korábban tartott választmányi ülés pedig határozatilag kimondotta, hogy a bál tiszta jövedelmének felét a Kétegyházán építendő ev. ref. imaház építési alapja javára adja. A bálrendező bizottság mindent elkövet, hogy minél nagyobb eredményt tudjon felmutatni. A márcz. hó 20-án tartott bál biz. ülés bálelnöknek dr. Kun Pál kórházi főorvost választotta meg, mint a kikezdettől fogva a legnagyobb lelkesedéssel, áldozat- készséggel karolta fel az építendő ref. imaház ügyét s az ő buzgólkodásának az eredménye, hogy az imaház építési alapja ma már oly szép összegre növekedett s igy a közel jövőben megvalósul a Kétegyházán lakó 30—40 protestáns család ama régi óhaja, hogy saját imaházukban imádhatják a Mindenhatót. A bálelnök megválasztása után bál - alelnököknek Dombi Lajos, Dr. Berónyi Ármin és U. Tar István lettek megválasztva és felkérve, pónztárnok Szilágyi Gábor, ellenőr podig Bene Perencz lett. A bálrendező bizottság a meghívókat a jövő hét folyamán szét fogja küldeni s felkéri mindazokat, akik tévedésből meghívót nem kapnának, de ahoz igényt tartanak, hogy ezért Antalóczy Nándor kőrigazgatóhoz szíveskedjenek fordulni. Gyulai festő a budapesti tárlaton. Ufferbach Jenő, az aradi fureáliskola gyulai születésű nagy Három hónap óta élek a német géniusz fővárosában s naponkint győződöm meg magamban, mennyire igazuk van pesti tanárainknak, midőn tanulmányaink befejezése helyéül Berlint ajánlják. Mert van szebb, nagyobb, hatalmasabb arányú város a continensen, de a ki tanulni akar, a ki eszköznek, nem czélnak tekinti a Külföldi tartózkodást, azt sehol pregnánsabban föl nem találja, mint Berlinben. Emellett nagyon kellemes város, látnivalója pedig annyi, hogy egy esztendő kevés ahhoz, hogy az ember mindent megnézhessen. Körülbelül húsz muzeum áll az érdeklődő rendelkezésére, a melyek közül az úgynevezett „régi“ és „ujtt, valamint a Pergamon museum európai jelentőségű. A letűnt ó-kor, valamint a görög, római világ leghíresebb maradványai ragadják meg a néző figyelmét. Itt van összehalmazva mindaz, a mit a császár, egyes államok fejedelmei, valamint -a német nemzet tudomány és művészet szomja mintegy egymással versenyezve összehordott. Ezzel pedig sokat mondtam, mert nincs a földön nép — még talán a francziát sem véve ki — a mely olyan ambiczióval karolta volna fel a művészet minden ágát, különösen a szobrásza- tot, mint éppen a német. Egy séta Berlin utczáin meggyőz ez állitás valóságáról. Nincsen olyan főbb utcza, tér, vagy nyilvános kert, a melyet ne díszítene egy pár szobor. Hogy csak egy párat említsek a szobrász művészet remekei közül, mindenekelőtt az Unter- den Lindenen levő Nagy Frigyes szobor, továbbá a Goethe, Wagner emlékművek, az impozáns Bismarek szobor, valamint a császári lakkal szemben levő „Győzelem“ apotheozisa köti le a néző figyelmét, de éppen ilyen jogczime volna még legalább vagy száz szobornak a felsorolásra. A művészeteknek a szeretete a német nép jellemének egyik alapvonása. Nincs olyan szegény ember, a kinek a szobájában ne lenne egy pár iparművészeti tárgy, nagy költőinek : Goethének, Schillernek egy-egy reliefje, a császár művészi kivitelű arczképe, a mely nélkül a legszegényebb munkás család szobája sem képzelhető el. De emellett nagy költőinek népszerű kiadását is ott látjuk a német ember házában ; és ez az a mi az én figyelmemet a legjobban lekötötte. Valóban, azok a nagy emberek nem éltek hiába, eszméik nemzetük közkincsévé váltak, müveik átmentek az élő köztudatba. Nem minden önvád nélkül tapasztalhatjuk különösen mi, magyarok, mennyire megbecsüli a hatalmas német nemzet nagy embereinek emlékét, mennyire ápolja azok kultuszát. S impozáns módon is kell megyőződnünk a múlt nagy tradiczióinak hatásáról. Bámulatos, mennyire tudatában van a német nép a saját supremácziájának, nemzeti nagyságának s hivatásának. Bennünket illetnek a túlságos chauvinizmus vádjával, én pedig azt állítom, hogy nincs a világon nemzet, — a mely n ;m törődve az esetleges jogsérelmekkel, — annyira alárendelne mindent a közös haza érdekének s oly tudatos munkát fejtene ki érdekében, mint a német. Mihelyt a birodalom sorsáról, felsőbbségéről van szó, elnémul minden látszólagos ellentét, viszály is és mindenkinek gondolata a közös pontra irányul. Ecclatans módon győződtem meg erről a még mindég actuális marokkói kérdés tárgyalása alkalmával. A külföldnek fogalma sincs róla, menynyire lázban tartja e kérdés a birodalmat; mily türelmetlen érdeklődéssel kíséri ennek minden fázisát. S tényleg, közvetlen közelből látva e hatalmas, egységes nemzeti erő s imperialisztikus terjeszkedési vágy megnyilatkozását, nem képzelheti el az ember máskép a marokkói kérdés végleges megoldását, mint a német érdekek föltétien győzelmével. S ennek a (világtörténelemben) páratlan hatalmi s szellemi nagyságnak egyik kiváló tényezője, II. Vilmos, a németek császára. Mint ember is korunk legértékesebbjeinek egyike. Sohasem felejtem el, mily elragadtatással nyilatkozott róla Peabody professzor, a new- yorki egyetem tanára, a ki a császár initiati- vájára tartott ebben a félévben Berlinben előadásokat. „Európa egyik legjelentékenyebb emberének — mondá az audenczia utáni előadásán, a ki igen mély benyomást tett rám.“ A németek az igazi germán ideák látják benne megtestesülve és azzal a büszke érzéssel tekintenek löl rá, Hogy a birodalom sorsa legnagyobb uralkodói egyikének kezébe van letéve. S valóban látja az ember, milyen hatalmas szerepe lehet az uralkodónak országa életében, népe vezetésében és fejlődésében. II. Vilmos minden szavából, minden tettéből az öntudatos egyéniség, a saját értékének, a reá háradt nagy kötelességnek tudata nyilatkozik meg, a ki alkotmányos keretek között valósítja meg XIV, Lajos mondását, „az állam én vagyok.“ Németország meg van győződve, hogy