Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-02-19 / 8. szám
2 BÉKÉS 1905. február 19. lakásokba s elrontja az egész község levegőjét — pedig a rossz levegő legjobb melegágya a tüdővészüek, mely betegség vármegyénk egyes községében, amint részleteztem, több áldozatot szed, mint Budapesten. Csak általánosságban óhajtottam itt pár egyéni eszmét felvetni, a részletes teendők megállapítása, egy egységes munkaprogramul egybeállítása, az egyes községek helyi viszonyainak meghatározása, a mindennemű tényezők figyelembe vétele mellett szaktérfiai- nak feladata leend. Még azonban utalni akarok itt egy kétségtelenül kívánatos té nyező létesítésére is s ez a tervezett tüdővészesek szanatóriuma. Általánosan ismeretes a szanatóriumi kezelésnek jótékony hatása a tüdővész ellen való védekezés terén, de az is tagadhatatlan, hogy a tüdőbetegek nagy többségénél a gyógyulás lehetősége ki lévén zárva, nálunk is mint általában a 100 beteg számára tervezett szanatórium létesítésének előnyei sem a közvetlen gyógyításban, hanem közvetve nyilvánulnának meg. Az alföldi lakosság legveszedelmesebb ellensége ellen való küzdelemben tehát csak alkalmas segitő eszközt nyerhetünk a szanatóriumban, mert a tüdővésznek is legbiztosabb orvosszere, mint más betegségnek a megelőzés s nem a gyógyítás > itt is azon általános közegészség- ügyi szempontoknak kell tehát első sorban érvényesülniük, melyek a közegészség feltételeinek biztosításául kell, hogy szolgáljanak, hogy korlátozható legyen a tüdővész terjedésének lehetősége, az abban való megbetegedések nagy száma. Nagyon is részletesen foglalkoztam talán e sziikkeretü jelentésben az egészségügyi kérdésekkel, azonban a közegészségügy kérdését tartottam mindig és tartom az admi- nistratió legelső rendű feladatául s a nyert statisztikai adatok nyomár kötelességemben állónak tartottam a törvényhatósági bizottság figyelmét e kérdésekre felkelteni. Ezek el tőterjesztése után indítványozom, méltóztassék a vármegye főorvosát feihivni, hogy a lárásorvosokkal vállvetve a vármegye egészségügyi viszonyait községenként, külön- külön az általam rendelkezésre bocsátandó statisztikai lapok adatainak figyelembevételével beható tanulmány tárgyává téve, — esetleg a vm. közegészségi egyesület véleményének kikérése mellett is —- mielőbb tegyen részletes és kimerítő javaslatot mindazon intézkedésekre nézve, amelyeket a köz egészségügy előmozdítására szükségesnek és adott viszonyaink között megvalósithatók- nak tart.« A közbiztonságról szóló adatokból azt a következtetést vonja le a jelentés, hogy a vagyonbiztonság állapota 1904. évben kedvezőtlenebb volt, a minek okát a rossz gazdasági évben és az élelmi szerek drágaságában keresi. Itt emlékezik meg a jelentés a képviselőválasztásokra vonatkozólag a közrend fentartása érdekében tett intézkedésekről és a választások lefolyásáról, valamint a mezőőri szolgálat javítását czélzó aiispíni intézkedésről. A közgazdasági viszonyok tekintetében kiemeli a jelentés azt a hátrányt, a mit a kapás és takarmánynövények hiánya okozott, utal egyszersmind a rossz dohánytermésre és főleg Újkígyós község lakóinak ebből származó bajaira, kiknek annyijuk sem termett, hogy az államtól felvett munkaelőlegeket visszafizetni tudnák. Javasolja azért, hogy a közgyűlés írjon 'el ezek érdekében a pénzügyminiszterhez, kérve, hogy ezeknek az aszály által sújtott kisgazdáknak előlegei kamatmentesen vitessenek át a jövő évre és csak akkor vonassanak le. Az állategészségügyi, állatforgalmi, adózási, ipari és kereskedelmi viszonyok ismertetése után a munkásnép helyzetéről elmondja, hogy az az „általános nehéz viszonyok mellett, a múlt év kedvezőtlen gazdasági eredménye daczára sem súlyosbodott jelentékenyén, aminek legfőbb oka az, hogy az aratásnál — ha nem is mennyiségben, de minőségben és gabonaárakban — kedvező eredményt tudott elérni. A kapás növények majdnem teljes hiánya és a minden téren, igy az élelmiszerek terén is beállott rendkívüli drágaság azonban télire a munkásnép helyzetét mindenkép megnehezítette. Az ezzel járó súlyos bajok elhárítását megakadályozandó, minden irányban intézkedések tétettek, hogy a kora tavasszal még a mezei munka megindulása előtt nagyobb közmunkák vétessenek foganatba és amennyiben a vármegye által a beruházási törvénnyel kapcsolatban tervbe vett építkezések ügye a politikai helyzet és költségvetésen kívüli állapot miatt, a minisztériumban kellő időben nem nyerne elintézést, előterjesztést szándékozom tenni a tekintetes közgyűléshez, hogy a munkálatokat a költségeknek a közúti alapból való előlegezésével haladéktalanul indíttassa meg. Eddigelé csupán P.-Bucsáról s Gádorosról jelentettek Ínséget. A bucsai Ínségesek felsegélyezése tekintetében megkerestem a bucsai Springer báró tulajdonát képező nagybirtok intézőjét, hogy az Ínségeseket munkával lássa el, ugyanily értelemben utasítottam Füzesgyarmat községet 8 jelentést jettem ez ügyben a kormányhoz is. Gádoroson a főszolga- biró személyesen megállapítván, hogy azok az Ínségesek, kik a nyáron nem akartak munkát, vállalni s e miatt aratás nélkül maradtak, nem tartottam egyátalán szükségesnek, hogy az önhibájukból szükölködőkről hatóságilag gondoskodjam. Egyébként is a gádorosi határban nem sokára megindul a kőut és vasutépités munkálata s aki akar, ott nyerhet munkát.“ A deczemberi közgyűlés megbízása folytán részletes adatokat közöl a kivándorlásra vonatkozólag, a mely 1904. évben az előző évhez viszonyítva, valamivel csökkent, úgyszintén községenként ismerteti a szegényalapok állását és a szegénysegélyezós mérvét A közlekedésügy viszonyairól szólva megemlékezik a múlt évben foganatosított építkezésekről. Vasúti hálózatunk a múlt évben a békés—vésztői vonallal gazdagodott, legközelebb megnyílik a Géza megállótól Tótkomlósig vezetett vonal és az Orosháza szentes—csongrádi, valamint a gyula—simo- nyifalvi vonalak ügye annyira előrehaladott, hogy azoknak a folyó évben való kiépítése remélhető. Beszámol azután a jelentés a vármegyei központi hivatalok múlt évi állandóan növekvő ügyforgalmáról és a közigazgatás általános menetében szerzett tapasztalatokról, a társadalmi mozgalmakat vezető egyesületek számáról, a vármegye területén működő iskolákelőre van nyújtva s a vízvezetékből lassan csepeg a víz. Rázom az ablakot s valami mérhetlen harag száll meg arra a gondolatra, hogy ez a leány milyen nyugodtan tud aludni a konyha kövén. — Keljen föl, hallja! Keljen föl ! Keljen föli Utoljára is megmozdul, fölemeli a karját s gyorsan a szoknyája alá huzza a csizmás lábát. Az ablakra néz s talán egy perczig néz rám, de egy szót sem szól. A lámpás — mondom. — Oltsa el s feküdjék az ágyba. Fölkel s álmosan nyújtózkodik s a kötényét igazgatja. Aztán odajön az ablakhoz, kinyitja és buta mosolygással néz rám. — Hány óra? — kérdi szuszogva. — Három. Lehajtja a fejét s gondolkozik. Aztán megint szuszog s azt mondja : Még egy órát alhatom. — Feküdjék az ágyába, — tanácsolom neki. — A lámpást pedig oltsa el. A leány az ágy felé néz, aztán a lámpásba bámul s igy szól : — Nem. Olyan mint egy béka, — gondolom. — Valóságos béka, szegény. Lapos, kicsit púpos is a kialudt, fénytelen szeme van. Mindig szuszog, mikor beszél s a sovány keze úgy lóg le, mintha szalmából volna. — Miért nem ? — kérdem. — Mert ... — Mert ? — Az. A papok mondták hogy ne. — A papok ? Int a fejével. — A papok mondták, hogy a földön háljon, mikor itt van az orra előtt az ágya? — kérdem. — Micsoda pap az, aki ilyent mond ? Olyan pap nincs a világon. — De mondja. — Okos pap. Nagyon szép ember. Nem hallotta még prédikálni ? — Én ? — kérdem. — Nem hallottam. — Azt pedig meg kellene hallania, azt a papot. Nem ide való. Külországból jött valahonnan s az prédikálta, hogy az ember ne feküdjék a puha párnák közé, ha bűnös. — Maga bűnös ? — kérdem hitetlenül. El sem tudom képzelni, hogy ennek a nyomorult, vézna teremtésnek bűne is lehet. A leány int a fejével. A hogy int, az maga a mégbánás. Tele van vezekléssel, mély meggyőződéssel s mérhetetlen alázattal. És mi a üne ? — kérdem. Most vihogni kezd s bambán néz rám. — Mi ? — kérdi. — Sok bűnöm van. Minkenkinek sok bűne van s mindenkinek penitencziát kellene tartani. — Azt gondolja, hogy mindenkinek igy a földön kellene feküdnie ? Azt? Hogy talán has- hártya-gyulladást kapjon, vagy valami más betegséget ? Mi ? — Nem — mondja nyugodtan. — Télen is igy alszom, csak a lámpás1’ elfeledtem eloltani ma. És húst sem eszem. — És hogy hívják magát ? — Agnes. — És mióta szolgál ? Az ujjain kezdte számlálni s perczekig tartott, amig megszólalt. — Hat éve. — Hat ? — Nem. Hét. — És mennyi bére van ? — Hat forint. — És mit csinál a pénzével ? Ágnes mosolygott most s olyan bizalmasan, mintha évek óta ismernénk egymást, mindent elmondott. Hogy a hat forintból egy évben egyszer csizmát vesz, három forint kell ruhára és ami megmaradt, az most már háromszáz forint. — Háromszáz ? — mondom. — Az sok. — Nem. Még egy száz kell. — Aztán ? — Aztán . . . Elég az hozzá, hogy még egyszáz kell. Nem akarta megmondani, hogy mire kell, pedig faggattam. — Hát szeretője van-e ? kérdeztem. — Nincs. — mondta egyszerűen. — — Nekem nem is kell. Sohasem kellett. — Miért nem ? — Tudja a fene, miért nem, — mondta. — Hát elég az hozzá, hogy nem kellett, mert sohasem volt ismerősöm. Nem járok sehova. — Vasárnap sem ? — Nem. Templomba és vissza. És egyszer voltam a keletinél. — Ki az ? — kérdeztem, Bámészkodva néz reám. — Hogy ki az a keleti ? — magyarázom. — Hát ahol a vonat jár. Ott vannak a leányok és a falubeliek és egy leány, aki szomszédban szolgált, elvitt magával. De többet nem megyek.
