Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-10-15 / 44. szám
4 BÉKÉS 1905. október 15. János elnökkel élükön szintén részt vettek a gyűlésen. Két csinos értekezés hangzott el ez alkalommal. „A család és az iskola a nőnevelés szolgálatában“ ez. tételt Bene Ferencz gyulai tanító dolgozta fel, igen szépen fejtegetvén, hogy micsoda kötelesség vár úgy a családra, mint az iskolára a gyermekek nevelését illetőleg. Korán s odahaza kell beleoltani a zsenge gyermeki szívbe a vallás magasztos eszméit s az iskolának a fejlődő gyermekben ezeket a hitigazságokat tovább kell ápolni, fejleszteni. Hiszen a vallás az, mely erősít, bátorít, vigasztal s megóv az élet kisértései közt. A vallás tanít meg a kötelességek teljesítésére s megismerteti velünk a szeretet nagyelvét : szeretni Istent, hazát, embertársainkat. Felolvasása köszönettel lett jutalmazva. Balogh János ,,Dolgozzunk egy szép jövő biztos tudatában“ czimen tartott értekezést. Buzdít minden tanítót munkálkodni a nevelés ügy terén. E munkát két irányban jelöli meg. Egyik a tanító társadalmi irányú működésére, a másik iskolai ténykedésére. A nevelés társadalmi ügy, de ez iránt, kivált napjainkban nagy a közöny, ezt nekünk tanítóknak kell megtörnünk s ezt pedig a szeretet által érhetjük el. Népszerűséget kell szereznünk a tanítóságnak, hogy minél többeket megnyerhessünk az értelmiségből, a szülékből. Erre legfontosabb czél a «Népnevelési egyesületek» megteremtése, de a melyet a müveit társadalomnak kell megvalósítania s a tanítók aztán lelkes vezérei leend- nek annak. Kár, hogy az értekező nem jelölte meg az utat s módokat, melyek ez egyesületek működését biztosítanák s nem állott elő határozati javaslattal. Értekezése második részében a gyermeknél nem annyira az ismeretek közlésére, a tudásra, hanem a valláserkölcsi nevelésre kíván súlyt helyezni. Felsorolja az erkölcsi nevelés anyaga nagy részét, hiszen ha ezeket beleoltjuk a gyermeki lélekbe, akkor szive magnemesül s ha a reál tárgyú ismeretekben nem lesz ugyan gazdagabbá, de felruházzuk gazdag erkölcsi tartalommal s soha nem lesz olyan gyermek, ki valamit ne köszönjön tanítójának. Szerettei foglalkozzunk hát a nevelés ügygyei, mert az erkölcsi és gyakorlati nevelés kérdése elsőrendű szocziális kérdés, melynek gyors megoldásától függ nemzeti államunk ujraalakulása. Szép, gazdag s bőtartalmu felolvasását zajos siker honorálta. Midőn ily tartalmas felolvasások hangzanak el a mi érdekünkben, csak elitélni lehet ama kartársakat, kik csupa nem törő- dömségből, merő közönyből még a helyben tartott gyűléseken sem jelennek meg. A felolvasások elhangzása után mindkét gyűlés tagjai a kiállítást tekintették meg s d. u. 1 órakor a jórenoméju vasúti vendéglőben közebédre gyűltek össze, a mely a legvidámabb hangulatban folyt le. S hogy lelkes pohárköszöntőkben sem volt hiány, azt mondanom is felesleges. így Bezey Sylvius a 2 egyesület elnökeire s munkájok eredményére, Gulyás János a kir. tanfelügyelőre, az egységes tanítói közszellemre s a tanítók egy igaz barátjára, Balogh János szintén Rezey tanfelügyelőre ürítették poharukat. Szóval e nap a tanügy szolgálatának volt szentelve. Tanitóválasztás. A lemondás folytán megüresedett bókéscsaba-gerendási tanyai tanítói állásra a békéscsabai községi iskolaszék Varságh Béla elnöklete alatt hétfőn tartott ülésében Filipinyi Sándor okleveles tanítót választotta meg. Megem- litendőnek tartjuk, hogy az állásra 88 tanító adta be folyamodványát, ami szomorúan jelzi, mennyi az állásnélküli tanitók száma és hogy a tanítóképzésben állandóan tapasztalható túltermelés mennyire érezteti hatását most különösen, a mikor az ex lex miatt, az évenként felállítani szokott uj állami iskolák létesítése az idén elmaradt. H i r e k. Uj közigazgatási gyakornok. A vármegye alispánja a belügyminisztertől nyert felhatalmazása alapján dr. Bodoky Géza végzett jogászt a békési járásba közigazgatási gyakornokká nevezte ki. Névváltoztatás. A belügyminister megengedte, hogy kiskorú Nuszbek Lajos és János budapesti illetve gyulai lakosok vezetéknevüket anyai nagyanyjuk nevére Zay-ra változtathassák át. Jóváhagyott alapszabályok. A belügyminiszter a mezőberényi iparos dalkör alapszabályait jóváhagyta. A képviselőtestület folyó hó 12-ikón délután Popovics Jusztin főjegyző mint polgármester helyettes elnöklete alatt közgyűlést tartott a benedeki földvétel ügyében, amelynek határozatával lapunk első czikkében foglalkozunk. A főgimnásium vas kerítése ügyében, amely az eredeti tervvel szemben tetszetősebb kivitelű lesz, a tanács javaslata értelmében határozott; végül a gyula—simonyifalvi vasúti bizottság megkeresése folytán elhatározták, hogy a gyulai csatlakozó állomás földmunkájatait a város még az ősz folyamán elkészitteti, illetőleg ennek elkészítésére a kereskedelmi ministert ideiglenes engedély adására felkéri és a földmunkálatok fedezésére a majdan felveendő 200.000 koronás kölcsön terhére a Geist féle alapból 20000 koronás ideig lenes kölcsönt folyósít a vasúti bizottság rendelkezésére. Honvédség köréből. E hót elején rukkoltak be a gyulai honvédezred két zászlóaljához a póttartalékosok, kiket az ex lex folytán beállott ujoncz hiány pótlására szokatlan nagy számban hívtak be az idén. Ssázadonkint 40 ember, tehát összesen 320 ember rukkolt be október 7-én a gyulai honvédséghez, kik túlnyomó részben a huszárlaktanyában nyertek elhelyezést s akik most erősen drukkolnak, nem-e fogják őket az ex lex folytán a két havi kiképzés után továbbra is benntartani, ami azonban reméljük, sőt hallomás szerint bízunk is benne, hogy még az annyira óhajtandó politikai béke elmaradása esetén sem fog bekövetkezni. Hivatalvizsgálat. Bank Gyula pénzügyi tanácsos, a pénzügyministerium egyenes adóügyi csoport számvevőségének főnöke csütörtökön, pénteken és szombaton megvizsgálta a gyulai pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség ügykezelését és számviteli működését. A vizsgálat előreláthatólag még a jövő héten is tart. Az alsó-fehór-körösi ármentesitö társulat évi rendes közgyűlése hétfőn délelőtt folyt le, melyen Haan Béla alelnök elnöklete alatt részt vettek: Szekér Gyula, K. Nagy Gábor békési biró, Szath- máry Gábor békési aljegyző, H. Fekete Lajos dobozi biró, Hoffmann Mihály jogi tanácsos választmányi tagok; Aszalay Gyula, Kocziszki Mihály, Eisele József, Exner Ferencz, Fábián Ferencz, Fábián János, Fábián Lajos, Gergely Pál, Kukla Ferencz, Morvái Mihály, Murvai Ferencz, Puskás András Ad. Schriffert József, Z. Tót Sándor, Vidó János, Zsigmond György továbbá Szarvassy Arzén kir. főmérnök, miniszteri megbízott, Erkel János társulati igazgató főmérnök, Künzl Ernő társulati szakaszmérnök és Misley Elemér társulati pénztáros. A közgyűlésen a jövő évi költségvetést tárgyalták, melyet Erkel János főmérnök terjesztett elő. A költségvetés 545 160 korona 80fillér bevétel, 174353 korona 86 fillér kiadás s igy 370.806 korona 94 fillér maradványt tüntet fel, s legjelentősebb tétele a mederrendezési költség, mely a Fehér-Körös medrét illetőleg a szanazugtól a duzzasztóig van tervbe véve s 60.000 korona költséggel előirányozva, melyből 30 000 koronát a jövő évi költségből fedeznek. A közgyűlésen jelenlevő Szarvassy Arzén kir. főmérnök ministeri biztos e czólra államsegély kieszközlésére nézve tett kijelentést, vázolván a meder- rendezés múlhatatlan szükséget. Az igazgató-főmérnök a társulat ügyeiről referált, ismertetvén a múltban keresztülvitt munkálatokat s a jövő évi pro- grammját. Elhatározták, hogy a gátvonalat ezután nem adják bérbe, hanem a fűtermést házilag értékesítik. A számvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vették, Misley Elemér pónztárnoknak a felmentvényt megadták, Tallián Béla földmivelésügyi minister távozását tudató leiratot tudomásul vették, György Endre ministeri kinevezését tudató levelét irattárba helyezték. A több kisebb jelentőségű ügy tárgyalása után a közgyűlés véget ért. Házasságok Szabó Lajos krasznai uradalmi kertész folyó hó 7-én lépett házasságra Szász Sándor kerékgyártó mester leányával Karolinával. — Szilvásy József törekvő ifjú czipészmester ugyanakkor vezette oltárhoz Nádházi Ferencz kőmives iparos leányát Rozáliát.— Kiss Gyula törvényszéki Írnok ugyancsak folyó hó 7-ón esküdött örök hűséget Blaskó Béla vendéglős leányának Alojziának. — Schartenreiter János szabómester folyó hó 10-éu vezette oltárhoz Zielbauer György asztalosmester leányát Annát. Fényes esküvő. Csák György kir. tanácsos pénzügyigazgató leányát Kornuskát, tegnap délután 5 órakor vezette oltárhoz a gyulai róm. kath. nagytemplomban dr. Mezey Lajos békési gyakorló orvos, előkelő násznép jelenlétében. Esik az eső. Hetek, hónapok óta siránkozunk esőért s most, hogy megeredtek az ég csatornái s napok óta ömlik az eső a szürke felhőből, úgy vagyunk vele, hogy bár szükségesnek kell tartanunk, még mezőgazdasági szempontból is elengedtük volna és későbbre hagytuk volna egyrészt azért, hogy el lehessen vetni a jövő évi búzát, amelyet most vetnének különösen réti földeken, ha az eső engedné, másrészt mert egészen elrontja a szép őszi napokat. Ettől eltekintve azonban csak hadd essék a jóból. A gyulai nőegylet háziipar- és kézimunka kiállítása a múlt vasárnap nyílt meg a gyulai közönség nagy érdeklődése mellett. Az ünnepélyes megnyitás délelőtt 11 órakor ment végbe, amikor is özv. Fábry Mártonná, a nőegylet köztiszteletben álló alelnöknője, — akinek a kiállítás összehozásában fáradhatatlan munkásságában dr. Fábry Sán- dorné is osztozott — a nagyszámú és a társadalom minden rétegét magában foglaló szép közönség jelenlétében megnyitotta a kiállítást és felkérte dr. Fábry Sándor alispánt a kiállítás ünnepélyes megnyitására, ki lendületes, szónoki formákban gazdag, szivekhez szóló szép beszédben emlékezett meg a gyulai nők nemes szivéről és honleányi kötelesség- érzetéről, kik átérezve a két rossz termésű esztendő sújtotta Ínséges nép nyomorát, segítő kezet nyujtnak a szükölködőknek és a szemet lelket gyönyörködtető szép kiállítás utján segítenek rajtok ; a nagy tetszéssel fogadott szép szónoklat elhangzása, után, a szentannai fuvózenekar Rákóczy-indulójá- nak hangjai mellett megnyitottak a pavilion ajtai és a szebbnél-szebb látnivalók, a női kezek művészetét, Ízlését, munkásságát és szorgalmát dicsérő kézimunkák, háztartási czikkek, gazdag tömkelegében gyönyörködhetett a kiállítást néző közönség. A pavilion nagyterme igazán szép és tanulságos látványt nyújtott. A szebbnél-szebb kézimunkák, hímzések, festések, befőttek, háztartási czikkek szemlélésében szinte megpihenni alig tud a szem. Gazdag változata tárul elé a nézőnek, a nők ügyességének, szorgalmának, ízlésének tanuságaképen s a zsúfolásig megtöltött pavilion egy alkalomból alig tekinthető át és alig méltányolható kellőképen. — A szebbnél-szebb kiállított tárgyak közül különösen szemet szúrnak és hosszasabb időzésre késztetik a nézőt a gróf Wenckheim Frigyesné által kiállított Richelieu himzésü misemondó in®, a Széchenyi grófné csodaszép művészi olajfestményei, a Schvöbskirchler Karolin gobelin hímzése, a Schnörch Olga festményei, akinek Pállikkal vetekedő birkapikturáit kell különösen kiemelnünk, a Fábry Manczika pointlasse munkái, Pozsevitz Klárika bárponyfestése, Dászkál Mariska tűfestés munkái, Murvai Istvánná és Endrész Andrásné házi szövetei, Fábián Lajosné és Horti Béláné befőttéi, amelyek mind bámulatra ragadják a nézőt. Sokáig kell időzni az irgalmas nővérek kézimunka- kiállításánál, melynek Ízléses kollekcziójából különösen a Solymosy Ilonka tűfestését, egy pár remek Nordisch hímzést, selyem mozaik, tüll áthuzat ragadja meg a figyelmet. Nem kevesebb érdeklődést kelt a Nuszbekné iskola kollekcziója, mely az Ízlésnek és szorgalomnak tára, a kiállítás egyik legnagyobb tetszést keltő darabja a dr. Fábry Sán- dorné pointlesse csipketeritője, mig arrább a Kövér Malvin 60 darab körüli izleses kollekcziója, köz ük sok szép faégetéses munka köti le érdeklődésünket. Ugyancsak tetszést keltenek a Berthóty Istvánná Nordisch-himzése, Uzon Ilonka kreuzmun- kája, Endrész Teruska applikácziós sárga selyem sáhlja, Kovács Erzsiké falhimzóse, Schillinger K. Ízléses kalapjai már a férfiak figyelmét is leköti,