Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-09-10 / 39. szám

é 1905. szeptember 10. BÉKÉS származású Eamberg Hildát (Komáromi) szereti és ladt s bár a lakosság a tűz eloltásán fáradhatlanul működött, a 14 öl hosszú istálló teteje teljesen elhamvadt. Halál a kutban. Kun Gábor kondorosi kutásó a Hajdú Mihály tanyáján levő kutban dolgozott, kiakarta azt mélyíteni. Midőn javában dolgozott, a kút rovása melletti föld meglazult és kidöntötte a rovást s a kiomló föld maga alá temette a szeren­csétlen embert, kit mire Hajdú Mihály és társai kihúztak, megfuladva találták. Szerencsétlen ugrás. Ilajmeretztő dolognak voltak tanúi azok, akik m. hó 27-én d. u. az Oros házáról Hmvásárhelyre robogó vonaton utaztak. Egy csapat tót munkás igyekezett Békés-Csabáról a mágocsi uradalomba, mert estefelé pontosan meg kellett ott jelenniük. Kakasszék állomáson le is szállottak a munkások, a vonat azonban alig egy félperczuyi vesztegelés után meg indult s már köze­ledett is a rendes menetgyorsasághoz, amikor egy asszony, névszerint Tóth Anna podgyászával együtt kiugrott a kocsiból s az utasok szörnyedve látták amint karját törve, eszméletlenül terül el az utszéli árokban. Súlyosan sérülve a kórházba szállították. Öngyilkosság. Körösladányban öngyilkosságot követett el egy meghibbant eszü szegény ember. Török Bálint a neve a szerencsétlen embernek, aki a meggazdagodáson törte örökké a fejét. Birtok­én jószágvásárlásba utazott — pénz nélkül. Az volt a rögeszméje, hogy ő gazdag ember; e mellett azonba napró-napra szánalmasabban nézett ki. Any- nyival is inkább, mivel rögeszméjéhez hiven nem dolgozott s családja íentar ásáról sem gondoskodha­tott a szerencsétlen ember. Legutóbb péksütemény kihordó volt. Nagy elbusultában a fölött, hogy ennyire jutott, öngyilkos lett a Körösladány köze­lében fekvő kisfáson, hol a múlt hó 30-án, szerdán felakasztotta magát. Felesége s 3 gyermeke siratja. Gyógyszertár átruházás. A belügyminiszter megengedte, hogy Faragó Ödön „Szent István“-hoz czimzett, tótkomlósi gyógyszertárának személyes üzleti joga bérkeszi Nagy László oki. gyógyszerészre ruháztassék át. Búcsú. Gyuláról való eltávozásom következtében mindazon ösmerőseim és tisztelőim, akiktől szemé­lyesen búcsút nem vehettem, jelen soraimban fogad­ják hálás köszönetemet irántam sok éven keresztül tanúsított jó indulatukért. Istentől minden jót kívánva, azon szerény óhajtással búcsúzom el Önöktől is, miszerint becses emlékükben megtartani szíves­kedjenek. Mély tisztelettel : Plank Alajos, nyug. tanító. Modern tápital. Idegesség, álmatlanság, vér- szegénység, étvágytalanság ellen leginkább a Her- kules-sört használják újabban, mert e kitűnő maláta tápsör különlegesség hatásos hizlaló is ; gyengélke­dőknél, lábadozóknál kiváló erősítő és e mellett nagyszerű asztali ital. Kapható minden jobb füszer- üzletben, vendéglőben és kávéházban. Nagyban : Herkules-sörfőzde, Budapest, VII., Bethlen-tér 3., honnan postán 5 kg. próbaküldeményt (G üveg) utánvétellel küldenek. 293 l—l irodalom és művészet. Az e rovatban közlött müvek kaphatók Dobay János könyvkereskedésében Gyulán, hol minden kül­földi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. A leleményes Odisszeusz regényes hányattatásá­nak története, a világ leghíresebb hőskölteményének második része, ezt ismerteti könnyű, érdekes elő­adásban az Endrei Zalán-féle Világ Történelmének e heti füzete. Mutatványszámot ingyen és bérmentve küld a Világ Történelme kiadóhivatala Budapest, VI., Aradi-utcza 8. A „Gyakorlati Közigazgatási Könyvtár és Döntvénytár“ szeptember 1-én megjelent 17-ik számában Nagysolymosi Szabó Ferencz, okleveles tűzoltó tiszt, Torda-Aranyos vármegye tüzreudészeti felügyelője befejezi „A tűzrendészet kezelése a közigazgatási hatóságok által“ czimü érdekes mono­gráfiáját, mely szakkörökben élénk elismerésben részesült. Ebben a számban a szerkesztőség számos pénzügyi, általános közigazgatási, telekkönyvi, is­kolai, bányaügyi stb. kérdésben ad szakszerű fele­letet. A „Döntvénytári rész“ szintén igen változatos. A községi vagyonügyekben a magánfelek felebbezósi jogának kizárására, a felfüggesztett jegyzők kor­pótlékára a belügyminiszter, a szállító-üzletben alkalmazott kocsisnak nem cseléd minős égére vonat­kozólag a minisztertanácsnak; az önálló iparos nem lehet másnak üzletvezetője tekintetében a keres­kedelmi miniszternek ; továbbá a képviselő-testületi tag választása, a fővárosi virilista minősítése, a tisztujitás és a jegyzőválasztás érvényessége, a tiszteletbeli tisztviselők illetményeire, a körállat­orvos díjazására, a községi választások elleni felebbezésre nézve a közigazgatási bíróság általános osztályának; valamint az ex-lex idején fizetendő kamat és az átadott fizetési meghagyás kézbesité- tése hatályának kezdetére stb. vonatkozólag a közigazgatási bíróság pénzügyi osztályának elvi határozatait közli. A „Gyakorlati Közigazgatási Könyvtár és Döntvénytár“ előfizetési ára egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy hóra 1 korona.Az előfizetési dijjakat legczél- szerübb postai utalványon a szerkesztő és kiadó dr. Dolenecz József, ügyvéd, Budapest, VIII., József-körut 74. sz. II. em. 11. czimére küldeni. Az érdeklődőknek szívesen küdenek mutatványszámot. Meglepően szép díszes bekötési táblával lepte meg az Erdei Zalán-féle „Világtörténelme“ szerkesz­tősége a munka előfizetőit. A tábla ízléses, modern, gazdagon aranyozott; barna háta, zöld vászon oldal­bor i tása, bronz dombor lemeze, elegáns, szép kö­tetté koronázza a munka első részét. Az előzék papiros, mely külön a munkához készült, szintén uj, érdekes és szép. A vállalat minden tekintetben megérdemli az érdeklődést és támogatási, mert minden irányban jót, szépet, kielégítőt nyújt. A díszes táblát az előfizetők ingyen kapták, ami a vállalat bőkezűségének fényes bizonyítéka volt. Ezt a munkát igazán érdemes beszerezni, különösen most, amig füzetekben folyik, mert igy az egész munka majd fele annyiba kerül, mint amikor végig megjelent. Most 28 korona az ára, ha pedig kész lesz a munka, megszűnik az előfizetéssel járó ked­vezmény 48 korona lesz az ára. A munkából mutat­ványszámot ingyen és bérmentve küld a „Világ- történelme kiadóhivatala Budapest, Aradi-u. 8. sz. Színészet. Fscskefószek. Szombaton a »Fecskefészek« czimü tréfás ope­rettet ismételték meg kielégítő számú közönség előtt. Az első szereposztásban színre került darab gördülékeny előadása állandó derült hangulatban tartotta a nézőket. János vitéz. Ötödször, bórletsziinetben, zsúfolt ház előtt került színre vasárnap a saison slágere, a »János vitéz«, jeléül annak, hogy van szinházbajáró közön­ség Gyulán, csak mozgósítására alkalmas darab kell. A mi viszonyaink között kétségtelen dicsősége az a darabnak, amelynek szépségeit ezúttal is érvényesí­tette a jó előadás. A czimszerepben Gerlaki, Bagó alakjában Palásthy voltak ismét a tetszésnyilvánítá­sok főrészesei, de Pogány Janka, mint gonosz mos­toha, Bárdos Irma, mint franczia király kisasszony és Tihanyi (franczia király) is méltán osztoztak , ve­lük az elismerésben. Az arany patkó. Egy német báró^család életét mutatja be Kadelburg Gusztáv egyszerű eszközökkel felruhá­zott, de kedélyes tónusu vigjátéka. A családi czi- merre, az arany patkóra büszke, egyébként pedig szükes viszonyok között, jórészt családi alapítvány­ból élő és a majoreskó körül forgó család belső életét, amint épen a majorátus elnyeréséért támadt harczban két pártra oszlik anélkül azonban, hogy a családtagok egyetértése veszélyeztetve volna. A csa­lád tanács, összejön, hogy báró Wollien Egonnak (Tóth Elek), az uj majoreskonak jogát elismerje. — Nem is volna ennek semmi akadálya, ha báró Wollien Rudolfnak (Tihanyi), fia Gerd (Nagy Imre), aki Egon nem létezése esetén, atyja után a majo­rátusra igényt tarthatna, fel nem fedezne egy két­száz éves családi okmányt, melyszerint a majoresko rangján alól nem nősülhet. Egon pedig a polgári igy dönteni kell a régi okmány érvénye tekinteté­ben. A szavazatok egyenlően oszlanak meg és a kérdés annak szavazatától tügg, aki első sorban ér­dekelt: Rudolf szavától, Ez övéinek ellenzése daczára, a szerelmesek javára dönt, amiben a többiek any- nyival inkább megnyugszanak, mert végül kisül, hogy a család legnagyobb őse is rangján alóli há­zasságot kötött. A Sima, gördülékeny előadás, mely­ben minden szereplő kitett magáért, teljes mérvben érvényre juttatta a darab szépségét. Központja volt az előadásnak Tihanyi, aki igen szép alakítást nyúj­tott az önzetlen családtag szerepében. Mellette a már megnevezetteken kívül Őrley Flóra (Klotild), mint a család szerelmeseinek és könnyelmű fiatal­jainak védője és pártfogója, a nagyot halló Geneva szerepében T. Pogány Janka, Szilágyiné (Mária), Krasznay (Zsigmond). Verő Janka (Jongard), Bognár (W. Farkas), Bérczy (Ruschke), Hajnal György (Viktor), Simon Mariska (Elza) és Anday Terka (Gáspár), jutottak nagyobb szerephez és járultak hozzá teljes érdemmel az alőadás jóságához. Koidusdiák. Millöcker régi, bájos zenéjü operettjét eleve­nítették fel kedden este bár általánosan kielégítő, — de a társulat által eddig nyujtottakhoz képest, — gyengébb előadásban. Azaz, hogy tán ezt az egész előadásra még sem mondhatjuk el, csak azokra a jelenetekre, amelyekben a czimszereplőkkel volt dol­gunk. Sz. Nagy Imre (Jan Bonniczky), a tenoristák mintaképe volt a darabban, élettelen, hogy ne mondjuk ügyetlen a bosszantásig. Szerepszövegé­nek elmondása után, néhány másodperczczel jutott eszébe mindig, hogy a szöveghez játszani is kellene. Ezek az elkésett gesztusok és mimikák persze, a legkevésbé sem voltak mulattatok. Székely (Rima- novszky), úgy tett, mint aki először hallott nótát dúdol utána a zenének. Inkább a foga között mor- gott, mint énekelt, ők ketten azután eleget tettek ki arra, hogy az egész előadás sikerét lekisebbitsék. Pedig a többiek nem szolgáltak rá, hogy tudásuk és buzgalmuk kárba vesszen. T. Pogány Janka (Pal- matice grófné), Bárdos Irma (Laura), Anday (Bro- niszlava), igen szépen énekelték és játszották meg szerepüket, jól énekelt Palásthy (Ollendorf) sze­repében és a kisebb szereplők is egyenként kellőkép megállották helyüket. Az ő igyekezetük eredménye volt, hogy az említett hiányosságok daczára is él­vezni lehetett a darab zenei szépségeit. Lady Windermere legyezője. Régen lessük már ezt az igazán kőszinházba való szép angol darabot s bár több szezonon keresz­tül fel volt már véve a repertoárba, komolyan csak az idpn jutottunk hozzá, amikor Somogyi kiváló gár­dája igen jó előadásban színre Í3 hozta végre. Lady Windermere szerepét igaz művészettel E. Kovács Mariska játszotta meg szerepének egyes jeleneteiben kiváló alakítással, egész játékán meglátszott, hogy a darabot átérezve, tanulmány tárgyává tette szere­pét. Szintén nagy sikerrel oldotta meg feladatát Angyal Ilka (Erlynne) érdekes szerepében, a saját­ságos női jellem minden nűánszát finoman kidolgozva igazi művészettel. Igen jók voltak a férfiszereplők, kik közül elsőnek Tóth Eleket említjük Lord Darlig- ton szerepében s kitűnő alakok voltak Tihanyi (Dumby), Krasznay (Lorton) és Hajnal (Cecil) ez utóbbi rutinosságával, fellépésével egészen meglepett bennünket. Másodszor láttuk ez alkalommal Nagy Sándort, aki igen otthonosan, fesztelenül mozog a színpadon, csak hangjával nem illeszkedik bele az enseinbleba. A mellékszereplők is : T. Pogány Janka, Komáromy, Hidy stb. emelték a darab szintjét. A kis kofa. Szép számú közönség mulatott a másodszor színre került »Kis kofa« bohóságain, sokat tapsol­ván Tihanyi és Palásthy kaczagtató alakításának, Arady Aranka pompás játékának és Hidy Irén tán- czának. Szivem. E. Kovács Mariskának, a gyulai közönség ked- venczének a jutalomjátékára került színre pénteken este ez az elejétől végig kaczagtatő, szellemes, szi­porkázó franczia vígjáték. Hiába, a vígjáték olyan, mint a pezsgő, hogy csak a franczia — a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents