Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-08-27 / 37. szám
4 BÉKÉS 1905. augusztus 27. ban, vagy magán az ülésen élőszóval bejelenteni, mert a ki a bejelentést elmulasztja, a kétszeres adószámítás kedvezményétől elesik. E körülményre annál is inkább felhívjuk az érdeklődők figyelmét, mert e bejelentést mindig sokan elmulasztják és utólagos igazolásnak helye nem lévén, kimaradnak a névjegyzékből. Az igazoló válaszmány által összeállított névjegyzéket annak idején közölni fogjuk. Somossy Zsigmond kir. pénzügyigazgató helyettes hivatalos működésének 30-ik évfordulóját e hó 29-én ünnepli meg a pénzügyigazgatóság tisztikara. Somossy Zsigmond egyike azon köztisztviselőknek, akik hivatalos működésükkel a nagyközönség becsülósóts a társadalom szeretetét érdemelték ki s ő ezen általános becsülésre, szeretetre, a hivatalon kívüli életben is teljes mértékben rászolgál Nem csoda, ha a 29-ikén a Komlóban végbemenő közvacsora, melyet a pénzügyi tisztikar rendez, nem lesz tisztán a hivataltársak ünnepe, hanem abból a társadalom is részt kér. A bankettre már eddig is igen sokan jegyeztették elő magukat úgy helyben, mint a vidékről s a nagyszámú ünneplőkhöz csat lakozva mi is jókivánatainkat fejezzük ki, kitartást, boldogságot kívánva a jöyőre is. Névváltoztatás. Friedmann József gyulai lakos nevét miniszteri engedélylyel Füredire változtatta. Szabadságról. Csák György kir. tanácsos, pénzügyigazgató szabadságidejéről hazaérkezvén, a pénz ügyigazgatóság vezetését folyó hó 21-én átvette. Engedélyezési tárgyalás. Az államvasutak aradi üzletvezetősége a gyomai állomáson a mozdonyok vízzel való ellátására szolgáló és a Kőrözsből vizet kiemelő szivattyútelepet és csővezetéket lényegesen kibőviteni szándékozván, az uj vizimüvek hatósági engedélyezése ügyében folyó hó 23-án tartatott meg a helyszíni tárgyalás Gyomán. A tárgyalást dr. Berthóty István vármegyei tb. főjegyző vezette, és részt vettek azon Szarvassy Arzén a gyulai folyam- mérnöki hivatal főnöke, Hanti Alajos kir. kultur ménök, az államvasutak, a Körös—tisza—marosi társulut és Gyom* község képviselői. A kánikula vége. Szerdán éjfélkor, Bertalan éjszakáján a nap szűz csillagzat jegyébe lépett, ami azt jelenti, hogy a kánikulának, szabály szerint végének kell lenni. De azóta is rendkívül nagy a forróság. Péntek délelőtti órákban félóráig tartó zápor vonult ugyan el városunk fölött, de csupán annyi haszna volt, hogy a már kiálihatatlanná vált port —ideig óráig — némileg leverte, a hőséget azonban legkevésbé sem mérsékelte. A rendkívüli hőség és abnormis szárazság okozta óriási károkról már sokszor irtunk, és ujabbi részletezéssel csak ismétlésekbe bocsátkoznánk. A tengeri, helyesebben Írva miután tengeri-csö csak elvétve van, a tengeri-kóró szedését mindenütt megkezdették. Nem lényegtelen, hogy ha tengeri nincs is, kóró bőségesen vau, ami egyóbb takarmány szűkét némileg ellensúlyozza. Az ŐSZI vásárnak gazdaközöuség, iparos és kereskedő, különösen a két utóbbi osztály valóságos desperáczióval néz eléje. A gazdaközönségnek a silány termés miatt nincs eladni valója, az iparosok és kereskedők pedig nem számíthatnak vevőközönségre. Sertés felhajtás — amennyiben a sertés- vész óta egyáltalán szó lehet sertés forgalomról — a normálisnál nagyobbnak Ígérkezik, a rendkívül magas tengeri árak következtében ugyanis aki csak teheti, igyekszik sertésein túladni. Az őszi vásár voltaképi saisonja a juh eladásnak is; a bihari s erdélyi havasi legelőkön tartott juhállomány túlnyomó része a gyulai vásáron szokott értékesíttetni. A vásári napok a következők: szerdán augusztus 30-án sertés, — csütörtökön juh, — pénteken szarvas marha, — szombaton ló s mezőgazdasági iparczikkek, — vasárnap belső s nyersbőr vásár. Halálozás. Dundler Erzsiké nagymagyarvárosi tanítónő mélyen megható halálesete keltett általános részvétet, aki múlt vasárnap délután alig pár napi súlyos szenvedés után hirtelen elhunyt. Váratlanul, ifjúkorának legszebb tavaszán, pályájának kezdeten ragadta el a halál szülői és testvéreinek szerető köréből, kik ámbár mindent elkövettek megmentésére, még sem sikerült őt az életnek megmenteni. Halála nehezen pótolható veszteség a róm. katb. hitközség tanügyére is, mert az elhunyt kiválóan ügyes, képzett és ritka szorgalmú tanítónő volt, ki túinépes iskolájának leggyengébb felfogású növendékét is nagy türelemmel, gonddal oktatta, nevelte és jó eredményre vitte s halála annál tra- gikusabb, mert érdemei jutalmául éppen most léptette volna őt elő az iskolaszék magasabb fizetési osztályba. Temetése hétfőn délután volt tüntető nagy részvét mellett s több ezerre menő néptömeg kísérte ki a korán elhunyt szeretett tanítónőt, s koporsóját virágok és koszorúk özöne takarta s ki tanítványainak szivében sokáig fenmaradó emléket állított, emlékezete még sokáig élni fog a szülőknél és mindazoknál, kik őt általában ismerték, mert az általános tiszteletet, becsülést, szeretetet valóban kiérdemelte. A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő : Dundler Ferencz és neje Gróh Terézia a saját, valamint az elhunytnak testvérei Ferencz, József, és Gyula ; továbbá kiterjedt rokonság és osmerősök nevében is fájdalomtól mélyen megtört szívvel tudatják a legjobb gyermek, felejthetetlen jó testvér, rokon, és ismerősnek : Dundler Erzsiké, a nagymagyarvárosi r. k. elemi iskola tanítónőjének folyó évi augusztus hó 20-án délután fél 3 órakor rövid de súlyos szenvedésének keresztényi példás türelemmel való elviselésében s a halotti szentségek ájtatos felvétele után, élte 21-dik évében történt gyászos elhunytét. A megboldogult kedves halott hült tetemei folyó év és hó 21-én délután 5 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint a Szent-József temetőben örök nyugalomra tétetni. Lelke üdvéért az engesztelő szent-mise-áldozat folyó hó 22-én reggeli 7 órakor fog az anyatemplomban az ég Urának bemutattatok Áldás és béke hamvaira! Az örök világosság fényeskedjék neki! Sajnálatos baleset ért kedden este egy úrasszonyt. Ozv. Reisner Zsigmondnó este 11 óra felé a színház előadása után, leányával kocsin hajtatott lakására. A Józsefvárosi templom közelében a lovak valamitől megbokrosodtak, mire olyan rémület fogta el Reisnernét, hogy kiugrott a kocsiból és oly szerencsétlenül zuhant a földre, hogy az arczán súlyos zuzódásokat szenvedett. A kocsiból szintén kiugrott leányának, szerencsére semmi sérülése nem történt. A megrémült úrasszonynak balesete iránt általános a részvét. Honvédeink nagygyakoriaton. A gyulai második honvédgyalogezred két zászlóalja csütörtökön hajnalban indult útra az őszi nagygyakorlatokra. Honvédeink vasúton mentek Tápióbicskóre, a hol a jászberényi zászlóaljjal egyesülve vesznek részt a vidéken lefolyó őszi gyakorlatokon és az ezzel járó nagy fáradságok után szeptember 13-án térnek vissza pihenni állomáshelyükre. Lólopás. Özv. Rozsos Andrásné tanyájáról a folyó hó 22-én virradóra egy drb 6 éves, feketés heréit ló 300 korona értékben, valószínűleg kóbor czigányok áltál, ellopatott, A nyomozás folyamatban van. Két kör fúziója. A gyulai 48-as kör azzal az eszmével foglalkozott, hogy a tágas helyiséggel biró újvárosi olvasó körrel fúziónál, úgy azonban hogy az esetleg fuzionáló két kör megtartsa politikai párt jellegét. Ilyen szellemben megkereste az újvárosi olvasó kört, amelynek választmánya folyó hó 20-ikán délután tartott ülésében foglalkozott az ajánlattal, és noha elvileg nem is volna kifogása az egybeolvadás ellen, miután az újvárosi olvasó kör alapszabályai megnehezítik a fúziót, nevezetesen az alapszabályok értelmében a körnek ha olvasó kör jellegét feladná, vagyonát jótékonyczélokra kellene fordítania, s ilyen esetben a fúzió a 48-as körre nézve sem járna a legkisebb eJőnynyel sem, a választmány ezen okból az ügy felett napirendre tért Talált tárgyak. A gyulai rendőrkapitányi hivatalnál egy kapukulcs és egy kulcscsomó gazdátlanul őriztetik; igazolt tulajdonosa ugyanott átveheti. Jegyzők gyűlése. Petneházy Ferencz körös- tarcsai főjegyző elnöklésével e hó 27-én délután 3 órakor Békésen, a városháza nagytermében tartja rendes évi közgyűlését Bókésvármegye községi jegyzői egyesülete. A közgyűlés tárgysora a következő : 1. Elnöki jelentés. 2. Az egyesületi tagok igazolása. 3. A Kolozty Endre lemondásával megüresedett egyleti főjegyzői állásnak választás utján való betöltése. 4. A múlt évi számadás megvizsgálása. 5 Az egyesületi szaklap kiadási költségeire vonatkozó számadás bemutatása s Yersényi Elemér nek ezzel kapcsolatos indítványa. 6. Békésvárm. törvényhatósági bizottságának az uj kormány kinevezését tndató miniszteri lairatok. továbbá egyes vármegyéknek az újonnan kinevezett kormánynyal szemben való állásfoglalása s végre az inparlamentáris kormány esetleges törvénytelen rendeletéivel szemben a magyar állam alkotmányának megvédése érdekében hozott határozatai feletti 320/1905. bgy. számú határozata s az eunek végrehajtása tárgyában kiadott 9785/1906. számú alispáni rendelet bemutatása. 7. Mosonvármegye községi és körjegyzői egyletének hason irányú határozati javaslata. 8. A József főherczeg szanatórium egyesületnél a községi jegyzők és irodai alkalmazottak részére teendő ágyalapitvány javára a Község szerkesztőségéhez küldött adományok gyarapítása és kezelése feletti határozat. 9. Békésvármegye községjegyzői nyugdíj igazgató választmányának 11/1905. számú 8 vármegyei alispán urnák 8137/1905. számú, a községjegyzői nyugdíj szabályrendelet módosítása tárgyában hozott határozata, illetve kiadott rendeleté, továbbá Versényi Elemér egyleti tagnak ez ügyre vonatkozó indítványa. 10. A gödöllői járás községi és körjegyzői egyesületének az állami pénzkezelés és az állami számvevői szolgálatnak a törvényhatósági önkormányzati keretbe leendő visszahelyezése tárgyában hozott határozata. 11. Délmagyar- országi Magyar Közművelődési egyesület többrendbeli megkeresése. 12. A község és körjegyzők országos központi egyesülete 25 éves fennállásának megünneplése és Kuncze Imre 25 éves elnöki működésének méltatása czéljából tartandó diez- gyülesre küldöttség kinevezése. 13. Versényi Elemér egyleti tagLak az egyesületi alapszabály módosítására vonatkozó indítványa. Összeégett cselódleány. Kudlák Mária hétfőn ebte, amikor lefeküdt Achim L. András képviselő gerendási tanyájának cselédszobájában, a petróleum lámpát nem fújta el, hanem égve helyezte az ágya lábánál álló székre, hogy ha felébred, ne kelljen vele bíbelődnie. A szobában a cseléden kívül más alkalmazottak is feküdtek, de ezek nem vették észre ezt a meggondolatlanságot. így történt, hogy a leány álmában rugdalódzott és feldöntötte a petróleumlámpát, amelynek kiömlött tartalma egyszeribe lángbaborult. Csakhamar tüzet fogott az ágynemű is és Kudlát Mari ruhája is Már fojtó füst terjengett a szobában, amikor a házbeliek álmát egy velőtrázó sikoltás verte föl. Rémülve vették észre a Mari leányt, aki égő fáklyaként sikoltozott a szobába, majd a földre rogyott. Mielőtt mentésére siettek volna, a zajra felébredt képviselő berohant a füsttel telt szobába, egy dunnával magához ölelte az égő leányt, azután letépte róla az égő ruhát. Ez volt a szerencséje a cselédleán'ynak, mert külön ben még ott borzalmas halállal fizet meg gondolat- lanságáért. Ezután az égő szobát oltották el és reggel a súlyos égési sebeket szenvedett leányt beszállították a csabai korházba, ahol most gondos ápolás alatt van. Az orvosok kevés reményt fűznek él etben maradásához. Színészet Szarvason. Szarvason Polgár Károly tegnap nyitotta meg az idei színi szezont a „Bőregér“ operettel. A társulat számottevő tagokból áll s a műsor a legérdekesebb darabokból van összeállítva. A gyomai járásban az aszálykor folytán a kincst r által leírandó állami adóra nézve most eszközli a pénzügyi kiküldött a kárbecsléseket s úgy kukoriczában, mint dohányban és burgundi répában olyan tetemes károk mutatkoznak, hogy csak Gyoma községénél körülbelül 14.000 koronára fog rúgni a leírandó állami adó összeg s ez igy van a megye majd minden községében, ami szomorú világot vet gazdasági esztendőnkre. Petőfi ünnepély. Tótkomlós község hazafias közönsége ma vasárnap, augusztus hó 27-én a „Komló“-szálloda összes termeiben tánczczal egybekötött Potőfi-ünnepélyt rendez, melynek tiszta jövedelmét a szegény iskolás gyermekek segélyezésére ordítják. A rendezőség élén Gajdács Pál, Povázsay