Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-08-27 / 37. szám
XXXVII. évfolyam. Gyula, 1905. augusztus 27. 37-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre ............ 10 K — f Fé l évre................. 5 K — f Évnegyedre............ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A mindenkit érdeklő rendelet. Nem lep meg bennünket mikor olvassuk, hogy Lukács György az uj közoktatásügyi minister a tüdővész elleni akczió tárgyában a tanfelügyelőknek rendeletet adott ki. Szinte vártuk tőle. A ministernek már főispán korában kedvencz témája volt a tüdővész ellen való védekezésre a társadalmat megnyerni. Tudjuk, hogy a gyulai Lugos erdőben feL építendő szanatórium után az ő kezdeményezésére akar most az elnöklete alatt álló József kir. herczeg Szanatórium Egyesület az országban több gyógyító házat is felállítani, tüdőbetegek részére. Hanem az mégis szokatlan, hogy az, a ki alig foglalta el u; poziczióját, már is a lehető legnagyobb körültekintéssel, oly nagy apparátussal indul a nagy munkához. Fölösleges szófecsérlés volna azon keseregni és újságírói közhelyekkel ismételten tudatni, hogy hazánkban, különösen a szegényebb néprétegekben mily gyilkosán tombol a tüdővész és hogy ez a gonosz nyavalya, mily óriási számban gyarapítja a hazai temetőket. A gyakorlati ember széles látókörével jól mondja a közoktatásügyi minister, hogy már a népiskola kövessen el mindent a test ellenálló képességének fokozására, a tüdő- vész az iskola utján ne terjedjen, az iskolai munka a tüdővész iránt való hajlandóságot ne fokozza, hanem csökkentse. Mindent meg kell tenni — Írja a mély konczepczióju körrendelet — hogy a nép gyermekeit a betegség terjedésének módjáról, a terjedés meg- gátlásának eszközeiről felvilágosítsuk és a gyermekek utján ezeket az ismereteket a szülői házba eljuttassuk és érvényesíttessük. A leghatalmasabb fegyver tehát a fel világositás, a melylyel a népiskola a gumókor, a füdővész ellen sikra szálhat. A mikor a népóletet ismerő minister a humanizmus ez egyszerű hangján oly elvitázhatlanul szép igazságot mond, számit a tanítókra, kikről tudja, hogy a magyar néptanítói kar hivatása mélyen belevág a társadalmi teendők kérdésébe is. Hála Isten ellehet mondani, hogy a mai modern tanítói tábornak e kijelentésben nincsenek skrupulusai, tőt a becsülés hangján szólhatunk a tanítók működéséről, mely hova-tovább fejlettebb, egységesebb, kulturális szempontból értékesebb, a nemzetgazdaság szempontjából egyre nélkülözhetetlenebb lesz. Ebben segít nekik a kultuszminiszter, ki a tüdővész elleni akczióban most is mindent elkövet, hogy az embermentés szolgálatába bele vonja az egész társadalmat s iparkodik megismertetni a legalsó néposz- tálylyal is a tüdővész romboló munkáját, igyekszik felvilágosítani a legszegényebb népréteget, hogy a tüdővész ellen sikeresen lehet védekezni és hogy védelmünk emberbaráti és hazafias kötelesség, a legszegényebb iskola olvasó könyveiből sem fog a jövőben hiányozni ezen betegség ellen tárgyaló védekezés, mert minden olyan olvasó könyvet, melyből a tüdő- betegség és az ellen való védekezés, a gyógykezelés hiányzik, nem engedélyez a jövőben. Rendkívüli jelentőséget látunk e kijelentésben, mert a hány olvasó könyvet átlapoztunk, abban minden csodabogarat felfedeztünk, de vajmi keveset abból : a mi a népnek igazában hasznára van. Ki, mi fontosabb a tongeri kigyók életrajza, vagy a hazai embermentés feladata ? A nemzet igazán nem él meg a tárgyi mellékmondatok szajkó módra való eldarálásá- ból, de fontos államérdek, hogy a nemzeti erő nemzeti vagyont gyűjtsön, már pedig ezt f Én. Irta Csizmadia Sándor. Porban születtem, lenn a mélyen, A föld sarában, a szeméten; Nyomort szivtam be, azt leheltem, S minél följebb vágyott a lelkem: Annál jobban éreztem újra, Szegénységnek pokol az útja. Te fényt láttam a messzeségen, Törtettem arra nagy merészen . . . És most, mikor tán Senki nem vagyok : — Magamról is dalolhatok . . . A millióknak szenvedése, Omló könye, kicsurgó vére, Sikoltása a fájdalomnak, Melyben bosszú, düh lázadoznak; A gyáva sírás, sápadt arezok Villáma mind belém nyilallott, — Tüzet fogott ott s fölcsapott a láng, És elmondtam, hogy másokat mi bánt! .. De most, mikor tán Senki nem vagyok: — Magamról is dalolhatok . . . Nem lopva, nem szökdösve, bújva, — Bátran léptem sötét odúkba ; Kemény szivvel, aczélos kézzel, Gyújtó szikrákat szórtam széjjel. .. S nem bántam, ha a szikra lángja Majd engem égetett halálra . . . Nem fájt a gyilok, ha akárhol ért: Küzdöttem én mindegyre másokért 1 És most, mikor tán Senki nem vagyok: — Magamról is dalolha'ok . . . Valamikor egy más világban, Az örömök útját bejártam; Arczom sugárzott, ifjú voltam, Szivemben bút sohase hordtam; Madarak fészke volt a lelkem, Dalra feküdtem, dalra keltem; Minden tavaszon, napsugáron, Gyönyört termett az élet-álom. Pedig akkor még Senki voltam : — Magamról nem daloltam . . Virágaim aztán kivesztek, Ha olykor most még dalba kezdek, Nem nóta az: jajok siráma, Véres patak árad utána . . . Gyötrődések fanyar gyümölcse, Virága nincs, ágát letörte A valóság, a bús tapasztalás, Melynek földjén ritkán terem kalász . .. Magamról igy, bár Senki nem vagyok : — Csupán búsat dalolhatok . Hogy bennem mennyi fájdalom van, S dagad a láva, egyre jobban; Forrongó, zugó áradatja Megtépi, marja és ragadja jcsak akkor teheti, ha a kenyérszerzés szol- jgálatában egészséges emberek hasítják a barázdát, izmos karú iparosok ütik a vasat. A tanítókhoz intézett rendelet bőven ismerteti a védekezést, javarészben azokat, melyeket lapunk olvasóinak nagy része úgy is ismernek. Mi a midőn megemlékezünk a rendeletről, tulajdonképen a rendelet lényegét akartak kiemelni, a mely nem más, mint az, hogy a néppel kell megismertetni a bajt, a kárt, a gyógyítást és a védelmet. A sors rendelésébe csökönyösen meg- nyugvó nép hitét, a tanítóknak szivből jövő szava, a tanítás igazsága az észszerűen bevezetett védekezés, a jól felfogott akczió — a nélkül, hogy a rémről elkeseredetten beszéljen a tanító — nagyban megváltoztatja és rövid időn belül érezhető lesz az eredmény. Kívánatos ez nagyon. Végre is bele kell nyúlni ebbe a darázsfészekbe, elég volt a baj konstatálásából. Ez az utón csak egy lépés volt, haladnunk kell, mert soha sem érünk czólhoz. Már pedig nagy utat kell addig megtennünk, inig a nép felviiágosodott- sága utunkat tisztára sepri és hazánk jövője reményében, örömeink rózsafáit beültethetjük. A tanítók bizonynyal tudni fogják teendőiket. Ebben nem kételkedünk, mert múltjuk amellett szól, hogy hivatást teljesítő emberek iesznek ok a jövőben is. Bár igen nehéz szerepük lesz, de az embermentés fontos szolgálatában mellettük lesz a sajtó, a szép czélért dolgozó társadalom. És ha a tanítóknak — ha hosszasan is — egyszer sikerül e fontos misszióban jelentős eredményeket elérni, ők döntik be igazán Bizáncz kapuját, melyen belül az ország jutalmat osztó népe tanítóit fogja tisztelni. Az érzést, mely reája hallgat, És elsodor békét, nyugalmat .. . Gondok izzó parázsa a fejem, Tévelygők csak, a helyem nem lelem ... Pedig érzem, hogy Senki nem vagyok : — Mégis csupán ha sirhatok . .. De n£m!... Amit mondtam hazugság! Az életnek otromba útját Járom megbomlott, kerge agygyal, Csak lim-lomot hordok magammal; Ha a reggelt hiába várom, Mi is vagyok én a világon?! Értéktelen szemét, maroknyi por, Kit a féreg is játszva eltipor. Büszkélkedjem?! .. Hisz Senki se vagyok: — Nyom nélkül elpusztulhatok !. .. » Erzsiké. Amikor más lány gondatlan gyerek, Az ő homlokát — a gond ülte meg! . . . . . . Küzdött, tanított . . . s hogy czélját elérte Az Úr leküldte angyalait érte, — Az örök éj lefogta két szemét . . . — Mondjatok ennél szomorúbb mesét 1 . . . Ma, — amikor diadalt ül a gazság, — Döbbenve kérdem, — hol itt az igazság? . . . Mert van-e fájóbb : letört bimbót látni, — És annyi szép reményt élettelen 1 — Az ő sírjánál könny nélkül megállni, — Talán Te sem tudsz — édes istenem! . . . Xjsip'U.rLlr mai száma, 2LO old.a,l.
