Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-08-20 / 36. szám
2 BÉKÉS 1905. augusztus 20. ellenességek és szabálytalanságok feltárása volt e szenzáczió, a melyet a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség a múlt évi számadások felülvizsgálatából kifolyólag jelentett be a törvényhatóságnak. A sok és súlyos természetű kifogással lapunk más helyén foglalkozunk az ügy fontosságához képest. Mi is osztozunk abban a reményben, a mely a törvényhatóságnak a város tisztviselőinek előzetes meghallgatását elrendelő határozatában megnyilvánul, hogy az ügy felderítése során a kifogások legodiozu- sabb részükben elesnek, de viszont azt valljuk, hogy a most elodázott vizsgálatnak elmaradnia nem szabad, mert csakis ettől várhatjuk a kérdésnek mindenkit megnyugtató tisztázását és a kétségtelenül fen- forgó sok kezelési szabálytalanság pontos megállapítását és kiküszöbölését, ezzel a nehéz anyagi viszonyok között levő Gyula város gazdasági ügyeiben a tiszta, áttekinthető helyzet teremtését. A közgyűlésen dr. Fábry Sándor kir. tanácsos, alispán elnökölt, a ki röviden jelezvén a rendkívüli közgyűlés összehívásának okát, megnyitotta a tanácskozást, melynek során a közgyűlés a következő ügyeket intézte el: A gyula—ujkigyósi és Orosháza—gádoros—nagy- szénási utak kiépítéséhez a folyó évben szükséglendő összegre nézve kimondotta a közgyűlés, hogy azt a hidak építésére előirányzott és ez évben fel nem használt 150 koronának e czélra fordításával, valamint a Wodianer alapból és a tiszti és jegyzői nyugdíjalapokból felveendő 210.000 korona ideiglenes kölcsönből fedezi, illetve ezeket az összegeket előlegképen utalványozza mindaddig, mig az államköltségvetés megalkotásával a beruházási hitelből e czélra nyújtandó összeg a vármegye részére folyósítható lesz. A községi jegyzők és segédjegyzők illetményének kiegészítésére vonatkozó kimutatásokat az elrendelt pótlások foganatosítása után elfogadva felterjesztette a belügyminiszterhez. A szarvasi mértékhitelesítői állást a község és főszolgabíró ajánlatára Forsner Ferencz vizsgázott mértékhitelesítővel töltötte be. Jászuagykunszolnok vármegye az iránt kereste meg a törvényhatóságot, hogy a karczag—füzesgyarmati útnak Békésvármegyére eső mintegy 24 kilométer szakaszát építse ki. A közgyűlés a közúti alap helyzetére, nagy feladataira és arra való tekintettel, hogy a kérdéses útvonal nem törvényhatósági ut, ez idő szerint nem tehetett eleget a megkeresésnek. Hideg János volt utbiztos özvegyének és Szalczer Nándor volt kórházi gondnok özvegyének nyugdiját megállapította, utóbbitól a kért és megadni javasolt 500 korona temetési járulék folyósítását azonban több felszólalás után megtagadta. Paulowytz Béla uyugalmazott árvaszéki kiadó temetési költségeire a nyugdíj három havi összegét megszavazta. A törvényhatósági utak törzskönyveinek pótlására szükséges segéd munkaerő félfogadására 1000 korona költség erejéig felhatalmazást adott a közgyűlés. Az orosházi munkássegély alap kezeléséről szóló szabályrendeletet akként módosította, hogy a kezelő bizottság elnöki tisztét a járási főszolgabiróra ruházta. A gyulai kötött és szövött iparárugyárnak kövezetvámmentesség iránti kérelmét nem teljesítette. Gyula városnak a Kossuth tér rendezése czél- jából az azon átvonuló úttest, a Bárdos hid és Élő- vizcsatorna hid leszállítása iránt beadott kérelmét az állandó választmány a nagy költségekre való tekintettel elutasítani javasolta. Dutkay Béla és többen támogatták a város kérelmét, mire a közgyűlés kimondotta, hogy a leszállítást szükségesnek tartja és nfegbizta az államépitészeti hivatalt, hogy a részletes terveket és költségvetést elkészítvén, a munkálat végrehajtására vonatkozó határozathozatal végett ter- jéssze be. Jóváhagyta a közgyűlés Kondoros községnek a hangversenyek, mutatványok stb. után szedhető dijakról alkotott szabályrendeletét, Újkígyósnak a vendéglő épület bérbeadására, Vésztőnek ártézi kút oszlop és medencze építésére, Mezőberénynek 10000 kor. ideiglenes kölcsön felvételére, Szarvasnak a posta épület kibővítésére és egy kézbesítői állás szervezésére vonatkozó határozatait és Békésnek utcza szaközvitéz diadaljelvény gyanánt magasan lobogtatott és a hat előkelő fogoly ráczra tekintett, kiket szintén magával hozott erős fedezet alitt — tisztában volt mindenki, hogy Balogh Ádám egy uí fegyvertettel szaporította régi, diadalmas hirnevét. Még nem is tudták a valódi tényállást és már az egész közönség riadó éljenbe tört. ki. — Balog Ádám nagy nehezen tudott magának utat törni az udvarban tolongó lelkes katonák és a szomszédos várnép között. Minden katonája valóságos ostromnak volt kitéve, mindenki hallani akarta az újságot. Végre összeeyültek a nagyteremben és Balogh Ádám a kiváncsi hallgatóknak halálcsendje mellett eképcn szólt : Tegnapelőtt este megleptük a labanczot és megfizettünk neki aprópénzzel. Nekem kétszeres okom volt rá. Hazámat elpusztítja és arámat gyalázta. Éjfélkor megkerültük Szolnokot rettenetes hózivatarban, egész az előőrsig jutottunk. A jámbort megfogtuk és összekötöztük. Rohamban egyenesen a hadiszállásra tartottunk. Vágytam kezembe keríteni azt a labanczot, aki oktondi ostromlásában arámnak szemébe merte mondani : Kurucz vér, kutya vér, sokat egyik sem ér. Meg akartam neki mutatni, hogy minden vezérsége mellett himpellér. A feltápász- kodó ráczokat lekaszaboltuk, az alármaveröket kilődöztük a mezőkre, a többi pedig esze né!-j kül futott, ki merre nyílást látott. Ezt a hatoij pedig mutatónak hoztam belőlük, uj hadvezérünknek. Hanem a rókát nem foghattuk el. A jó madárnak pecsenye akadt a vidéken, összeszedtük hát kedvencz holmiját, a gazdag é'és- kamráját, aranyos libériáját, egész podgyászát és minden lovát. És hogy az uránál is grácziába essék, elhoztuk a lovasok zászlaját és a hadipénztárt. Legények, — kiáltott az ajtó mellett felállított katonáihoz, — hozzátok csak be a vasládát. Mondhatom uraim, hogy négy ember kell a hordására, mert fehér ezüst a tartalma színükig.“ Volt erre lárma, éljen s kézszoritás. — A magnum áldomás négy napig tartott. Balogh Ádám akkor ismét visszament a nyulasi állomásra — rókát lesni. egy összegben, 350 koronában, a városi pénztárba szállítva, — a statisztikai lapok kiállításáért a kincstár által fizetett 182 korona, nem lett bevételezve a város pénztárába, jóllehet ez az összeg a város pénztárából ki lett fizetve az összeíró közegeknek. Ezek a legsúlyosabb természetű vádak és ezek keltik a legélénkebb szenzácziót. A többiek ezekhez viszonyítva, már enyhébb természetűek. így például Popovics Jusztin főjegyző betegsége folytán, 1904. évben 213 korona 40 fillér lett két hóról bérkocsiért kifizetve anélkül, hogy erre a képviselőtestület felhatalmazást adott volna.*) A közpénztárnál a város által felvett kölcsönök törlesztési részeinek késedelmes fizetése folytán 1210 korona fizettetett ki, vagyis a város ahelyett, hogy természetesen a törvényes formák megtartása, nevezetesen felsőbb hatósági jóváhagyás mellett, városi alapokból kölcsönvette volna a törlesztésre való pénzt, ha már a közpénztár azzal nem rendelkezett, slendriánságból a banknak juttatott 1210 korona késedelmi kamatot a város pénzéből. — A mérnök által levonásba hozni jelzett összegek nem vonattak le a villamvilágitási számlákból. — Téves összegezések folytán 22 koronával többet fizettek ki, mint kellett volna. — Botrányos az állapot a fuvardíjaknál, a felületesen megkötött szerződés szerint az előfogatvállalkozó a városi fuvart drágábban szolgáltatja mint a magánosokét. — Ki hinné, hogy a népkert egyszeri locsolása 6 forint 50 krajczárba kerül (!) s hogy daczára annak, hogy ellep a por bennünket, 466 korona ment ki locsolásra a múlt évben a város pénztárából. — A városi tenyészállatokról és a kulcsárságról számadás néni vezettetik, azok csak úgy bitangjában kezeltetnek. — Egyes alapokból kölcsönöket vettek, anélkül, hogy a törvény- hatóság jóváhagyását kikérték volna. A helypénz szedés ellenőrizhetetlenül, Csáky szalmája módjára megy. Megfelelő ellenőrzés nincs, daczára annak, hogy ezt, illetőleg ennek a módját a törvényhatóság ismételten elrendelte. — A szeméthordásra az előfogatos van kötelezve szerződés értelmében évi 600 koronáért s mégis fizetett a város másoknak is ezen felül ily czimen jelentékeny összeget. — A számadások rendetlenek, hiányosak, okmányolatlanok. — A tisztviselők nyugdíj alapjára a tisztviselők fizetéséből 904. deczember havában levont 989 korona 10 fillér c-ak 1905-ben lett bevételezve, hogy addig hol volt ez a pénz, nem tűnik ki. — A polgármester meghatározott czél kitüntetése nélkül még 1903. évben előlegeket vett egyes alapokból és pedig 895 koronát. Ennek az összegnek a hovaforditásáról már régen be kellett volna számolnia a polgármesternek annyival is inkább, mert arra a törvényhatóság még a múlt évben felszólította. Még sem számolt el arról máig sem s igy még a törvény- hatósággal szemben köteles engedelmességet is megtagadta. Ezek azok a súlyos vádpontok, melyek a számvevőséget arra indították, hogy a törvényhatósági közgyűlés előtt fegyelmi eljárást javasolja. — Súlyos hivatali mulasztások ezek ! Mulasztást mondunk, mert szeretnék hinni, hogy azok nem bűnök s nem roszhisze- müség, hanem csak indolenczia és tudatlanság a szülőokuk. — Ebben a hiszemben függesztjük fel ítéletünket addig, mig ezen vádpontokra nézve a polgármester nyilatkozik 8 bár hisszük és reméljük, hogy nyilatkozata meg fogja nyugtatni a közvéleményt arra nézve, hogy szándékos roszhiszemiiség fen nem forog, annyi bizonyos, hogy Gyula városának pénztáránál, administrácziójánál nagy, súlyos és megdöbbentő rendellenességek vannak, amelyek előállása okának utána gon dolva, a vezetőségnek is, az ellenőrző felsőbl hatóságnak is le kell vonnia az ugynevezet „konzekvencziákat“ ! . . . *} A slendriánságnak és nemtörődömségnek szégyenletes bizonyítéka, hogy tisztán mulasztásból számvevői diffi- kultálás tárgyává tétetett és a visszaélések közé soroltatott olyan tétel is, amelyre ha a kellő íormák betartása mellett, a képviseleti közgyűléstől kérnek felhatalmazást, nem hisszük hogy akadt volna egyetlen ember, aki nemhogy ellene lett volna, hanem rá nem szavazott volna arra, hogy Gyula városa legrégibb, legkötelességtudóbb és megérdemslt köz- tiszteletben álló tisztviselője, Popovics Jusztin főjegyzőnek — aki élete veszélyeztetésével, beteg állapotban, a város java érdekében, koczkára téve egészségét, vitette fel magát a hivatalba, hogy a város ügyeit intézhesse — ezen rend kívüli buzgóságáért a képviselőtestület köszönetét szavazzon mert még az anyagi oldalát véve e dolognak is, többe került volna e fiakkerdijaknál, ha a városnak helyettest kellett volna tartania és fize'nie az ügyek elintézésére. Vármegyei közgyűlés. — Augusztus 16. — A törvényhatósági bizottságnak szerdán tartó rendkívüli közgyűlése a rövid — és politikai ügytí mentes — tárgysorozathoz képest kicsiny érdeklődi mellett folyt le. A központi tisztviselőkön kívül ali 10—15 bizottsági tag vett részt rajta. Azt hittül hogy a közgyűlés egyike lesz az esemény nélkü szürke üléseknek, de ennek is meg volt a maga szer zácziója, a mely a tárgysorozat »Számadások« czim pontjánál, a melyet rendesen már senki sem hallgr meg, pattant ki. A Gyula város pénzkezelésében tapasztalt rend