Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-05-28 / 24. szám
4 BÉKÉS 1905. május 28. , forr hangszerével 8 szinte fanatikus zeneimá- dással csalja ki hegedűjéből a csodásnál csodásabb, szebbnél szebb hangokat. Néha, mintha az orgona szólna, komor boltozatos székesegyházban ünnepi zsolozsmát hallanánk, máskor meg mintha a pacsirta csicseregne buzakalászos mezők fölött az ő varázs hegedűjéből. Bámulatos tiszta hangokat, csodás zöu- géket, futamokat, terczeket hallunk, mintha egész zenekar játszana s a csodálatos technika mellett művészi temperamentumát leheli a muzsikájába. Édes, olvadó lágy tud lenni, tele sejtelemmel, romantikával, majd vad, szilaj, erőteljes néhol s minden változatában hatni tud a szivekre, a lélekre. A hangverseny igazán élvezetes volt s nagyon sajnálhatják akik nem érdeklődtek iránta, mert nem mindennap élvezettől fosztották meg magukat. A tavaszi vásárnak nem igen kedvező kilátásokkal nézünk eléje. A sertésállományt a vész úgy megritkitotta, hogy alig lehet már a sertés vásárról beszélni is, — a szarvasmarha állomány is rendkívül csökkent a tavalyi s sajnos nem csak a tavalyi, hanem az idén is szűknek fenyegetőző takarmány miatt; a jószág állomány csekély volta az áraka' természetesen úgy a sertéseknél mint a szarvasmarháknál magasra szöktette. A vásár napjai különben a következők: szerdán május31-ón sertés,csütörtökön juh, pénteken szarvanmarha, szombaton ló s gazdasági iparczikkek, vasárnap belső s nyersbőrvásár. Május hónapja annak a kívánalomnak, hogy hűvös legyen, elejétől kezdve, de különösen a lezajlott hét folyamán, túlságosan is megfelelt, sőt u hűvösséget illetőleg kissé túl sok is volt a jóból, ami nagyon is meglátszik a búzán, amely oly silány, különösen a gyulai határban, aminő május végén már évek hosszú sora óta nem volt. A kedvező búzaterméshez fűződő remény már áprilisban elenyészett, most már a középtermésben helyezett bizalom is nagyon megcsökkent. A hűvös, szeles idő visszavetette a vetemények fejlődését is, — aránylag jobban nő a tengeri, melynek túlnyomó részét először már meg is kapálták. A vármegye más községeiben és a szomszédos Biharban és Aradban, ahol több eső volt mint a gyulai határban, a vegetáczió sokkal jobban előrphaledt, Esőr<‘ pedig — amire a légsulymórő magas állása folytán alig van remény, — égető szükség volna. Az alsó fehér körösi ármentesitő társulat Ladies György elnöklete alatt tegnap délelőtt tartotta választmányi s azt követőleg rendes közgyűlését, amely alkalommal a tisztujitás is megtörtént. A A tisztujitás eredménye a következő: Ladies György elnök, Haan Béla alelnök, választmányi tagok : Ko- rosy László, Áchim Gusztáv, Dutkay Béla, Szekér Gyula, dr. báró Drechsel Gyula, K. Schriffert József, Szatmáry Gábor, K. Nagy Gábor, K. Fekete Lajos, Z. Nagy Ferencz és Ad. Schriffert József. A szám- vizsgáló bizottság tagjai lettek: Popovics Jusztin (elnök), Aszalay Gyula s Morvái Mihály. A gyulai iparos ifjúság önképző egylete Pünkösd másod napján, azaz jövő hó 12-én a városerdőben nyári mulatságot rendez, a melyre az előkészületek nagyban folynak. A közönség részére szenzáczióa meglepetést tartogat a majális rendezősége. Távozó közigazgatási gyakornok. Dr. Beöthy László, Bihar vármegye főispánja Szolcsányi Béla, bókésvármegyei közigazgatási gyakornokot hasonló minőségben Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott városához nevezte ki. Majális a városerdőben. Az újvárosi olvasókör julius hó 1-én, áldozó csütörtökön, a városerdőben zártkörű majálist rendez. Személyjegy 1 korona. Családjegy 3 korona. ízletes ételekről és kitűnő italokról Tóth János az „Újvárosi Olvasókör“ vendéglőse gondoskodik. — Kedvezőtlen idő esetén a majális junius hó 4-ón, mához egy hétre fog megtartatni. A magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyletónek gyulai (31-ik számú) csoportja május hó 28 áu vagyis ma a városerdőben világ posta, konfetti és szerpentin csatával egybekötött zártkörű majálist rendez. Belépti-dij : személyenként I korona 20 fillér. Kezdete délután 2 órakor. A mulatság kedvezőtlen idő esetén Punkösd első napján tartatik meg. — Zivatartól vízhatlan sátorral lesz védve a közönség. — Zenét az első gyulai zenekar szolgáltatja. Gyu'avárii munkásmozgalom. A héten volt a gyulavári munkásmozgalom epilógusa, a inennyibeni a vármegyei közigazgatási bizottságának munkás ; ügyi albizottsága csütörtök délután tartott üléséül i élkezett másodfokon a gyulavárii munkások ügyében. Gyulaváriban ugyanis mint megírtuk, a gyulavárii munkások összebeszélés szerint elállottak a gróf Almásy-féle uradalomba vezető utakat, oly őzéibóI, hogy az uradalomba munkára menő anti, varsándi és f.-gyarmati munkásokat a munkába állás ról lebeszéljék. Ennek kivitelére egyes csoportokat alakítottak, melyek -4—15 munkásból állott. Egy ilyen csoport, mely 4 tagból állott, az uradalmi gépházba ment, ott a munkában levő Erdődit a munka abbanhagyására reábirták, egy másik csoport, mintegy 10 — 12 munkás az anti komphoz ment, ott a közeledő munkásokat visszatartották, 8gy másik kisebb csoport a fasorompóhoz, másik végül a juhászszámadói lakhoz ment ki ugyanily őzéi bó I. Az ügyben hozott I. fokú főszolgabírói ítéletet a vármegye közig, bizottságának munkásügyi albizottsága a napokban bírálta felül. Étinek eredményéhez képest azokat a munká-okat, akik s géjimozdonyházban a munkát beszüntették, egyenkén 12 napi elzárásra és 60 korona pénzbüntetésr< Ítélte, azokat pedig a kik az anti kompnál vi»sza tartották a munkásokat, egyenként 10 napi elzá rásra és 40 korona pénzbüntetésre, végül a többieké 6—2 napi elzárással büntette. Az ítélet a munkáso. részéről nem felebbezhető. _ Kedden a reggel Dr. Kontur Bela. . ...... ____________________lapok közlését nyo má n, már jókor reggel elterjedt a hir, hogy dr Kontur Béla, az excentrikus életmódjáról hires, dt Gyulán sokak által szeretett, volt gyulai honvéd ezredorvos, vármegyénk megyebizottságának virilii tagja, vasárnap éjjel Budapesten németutezai laká sán, halántékon lőtte magát. A gyászos véget ér férfiú hosszabb ideig lakott Gyulán. Ide hozta fiata feleség t, szerelmesen, boldogan s itt történt veit !az a kinos vendéglői botrány, mely valószínűiét magyarjait örökre megbélyegzi. Tolnai regényét Kriesch Aladár illusztrálta, a maga sajátos, szimbo- lisztikus modorában, a mely nagy művészettel érzékiti meg a regénynek legfinomabb hangulatait is. Méltó emléket emel az uj sorozat irodalmunk egyik korán elhunyt, nagytehetségü alakjának, Justh Zsigmondnak, a kit nagyratörő pályája derekán vesztettünk el. Két szép regényét közli a sorozat egy kötete : A pénz legendáját és a Qányó Julcsit. Mind a két regény eredeti kiadása régóta elfogyott, s a Franklin-Társulat nagy mulasztást üt helyre, mikor Justh érdekes egyéniségét újra szóhoz juttatja. Mind a két regényt Túli Ödön illusztrálta. Az uj sorozat ötödik kötete Herczeg Ferencz nagy történelmi regényét, a Pogányák-at közli, Pataky László szép illusztráczióval. Herczeg Ferencz ebben a regényében csatlakozik kiváló egyéniségével legközvetlenebbül irodalmunk régi, nemes hagyományaihoz, a nagy úttörők méltó utódjának mutatkozván be. Mikszáth Kálmán bevezető tanulmányai ritka művészettel világítanak bele az irók és koruk leikébe, a psychologiai látás és a művészi előadás minden pompájával. Jósika, Tolnay, Justh és Herczeg arczképei R. Hirsch Nelli művészi rajzónját dicsérik. Az öt kötet a vállalat programmjánoz híven különböző korok Íróit foglalja egybe. Ha teljes lesz a gyűjtemény, az egyes kötetek időrendoen követik egymást, a mostani sorozat kötetei mint a 10. és 11. (Jósika), a 49. (Tolnay), az 53. (Justh) és az 55. (Herczeg) kötet. Az uj sorozat kiállítása mindenben párja az első sorozatnak, a melynek kiállítása országszerte elismerést keltett. Finom, famentes papiros, tiszta, szép nyomás, elegáns Grasset-betüvel, egész oldalas művészi képmellékletek, díszes bekötési tábla. A hatvan kötetes gyűjtemény ára díszes kötésben 300 korona. Félévenként ötkötetes sorozatban jelenik meg. Megrendelhető csekély havi részletfizetésre bármely könyvkereskedésben. I, mély nyomot hagyott ideges lelkületén. Dr. Kontu Béla nagy készültsógü, fényes tehetségű ember volc. de egész életében nem érvényesülhetett, szertelenségei, kapkodó természete miatt. Mai tárczánkban hosszasabban foglalkozunk a tagadhatlanul érdekes ember egyéniségével, ki az irodalommal is hosszasan foglalkozott, egy időben lapunknak is volt munkatársa. Halálának hírére, — mely nagyszámú jóbarátait, ismerőseit a Gyulán is élő rokonait fájdalmasan érintette, — a vármegyeház erkélyén gyászlobogót tűztek ki. Haláláról a család a következő gyászjelentést adta : Alulírottak a maguk és az összes rokonság nevében szomorodott szívvel jelentik dr. Kontur Bála orvos, békésmegyei földbirtokosnak folyó évi május hó 22-ón hajnalban, életének 52-ik évében váratlanul történt elhunytét. A boldogultuak hült teteme a kerepesi ut me’letti temető halottas házában 1905. évi május hó 24-ón délután 5 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és Szarvasra szállíttatván, ott a róm. kath. temető halottasházában május hó 25-én délután 5 órakor tartandó újólagos beszentelés után a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozat az elhunyt lelki üdvéért Szarvason a róm. kath. templomban 1905. évi május hó 26-án délelőtt 9 órakor és Budapesten a józsefvárosi plébániatemplomban május 30-án délelőtt 10 órakor fog az egek Urának bemutattatni. Budapest, 1905. évi május hó 23-án. Az örök világosság fényeskedjék neki! Kontur József nyug. kir. járás- biró mint apa. Horváth Pálné szül. Kontur Kornélia és dr. Lengyel Sándorné szül. Kontur Ilona mint testvérei. Horváth Pál ügyvéd és dr. Lengyel Sándor ügyvéd mint sógorai. Özv. Kontur Bélánó szül. Zettner Ilona mint hitves. Kontúr Noémi mint leánya. Szélütés a vonaton. Folyó hó 25-én este Aridról Békéscsaba felé egy hatvan év körüli asszony utazott a vonaton. Az öreg asszonyt útközben agyszólütés érte. Eszméletlen állapotban érkezett Békéscsabára és ott rögtön kórházba szállították. A haja egészen ősz, a fogai pedig nagyrészt hiányoznak. írást nem találtak nála s igy a személyazonosságát nem sikerült megállapítani. Orvtámadás. Bucsatelepen G. Szabó Gábor henteslegény a múlt hét egyik estéjén gyanútlanul haladt az utczán, midőn Juhász István hírhedt verekedő hátulról orvul megtámadta, ólmos végű botjával olyan hatalmas ütést mérvén a szerencsétlenre, hogy az ájultan esett össze támadója előtt, aki ezek után még vérlázitóbb kegyetlenségre vetemedett. Az önkivü éti állapotban levő G. Szabóra vérszomjas vadállatként vetette rá magát ez a minden jobb érzéséből kivetkőzött bandita, fejét, karját összevissza verte olyannyira, hogy a boldogtalan henteslegóny aligha heveri ki a szenvedett sé üléseket; agyrázkódáson kívül a fején több tátongó sebet ejtett, a jobb karját pedig teljesen eltörte. A vérengző Juhászt a csendőrök letartóztatták. Uj orvos a megyében. Orosházán uj orvos telepedett le a múlt héten, dr. Hazai Samu volt Rókus kórházi orvos, aki orvosi gyakorlatát már meg is kezdette Egy hentesmester üzelmei, Az „Orosházi Közlöny“ irja a következőket legutóbbi számában: Megdöbbentően bűnös s eléggé el nem Ítélhető üzelmeknek jött nyomára a hatóság. Egy orosházi hentesről van szó, aki beteg és elhullott sertéseket vásárolt össze potom pénzen s azoknak húsát és zsíranyagát feldolgozta s az orosházi piaczon elárusította. Az esetről úgy értesült a hatóság, hogy az említett hentesmester, kinek nevét egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra, valami csekélység miatt egyik alkalmazottját, akinek a titkos üzelmekről tudomása volt, arczul ütötte s a megsértett legény első útja a hatósághoz vezetett, ahol gazdája mani- puláczióit feljelentette. A hatóság erélyes vizsgálatot indított e úgy halljuk, hogy a feljelentés nem pusztán boszu müve, hanem minden vádpont igaz, való. A hatóság orvosilag vizsgáltatta meg az üzl t- ben s lakáson talált áru és anyagkészletet s a vizsgálat meglepő eredménye az lett, hogy temérdek szalonnát, zsírt, húst s egyéb hentesárukat koboz-